A
Berzsenyi Dániel Könyvtár Évkönyve : 4. / szerk. Pallósiné Toldi Márta.
– Szombathely : Berzsenyi Dániel Könyvtár, 2007. – 211 p. ISBN 978-963-7621-90-1
A
szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár azon megyei könyvtárak közé
tartozik, melyek évkönyv kiadására vállalkoznak. Igaz, az anyagiak
hiánya miatt hosszú szünet után (1980-ban jelent a 3. kötet) született
meg a könyvtár negyedik évkönyve; megjelenését az intézmény
tevékenysége, sokrétű munkája már szinte halaszthatatlanná tette és az
NKA támogatása lehetővé tette. A kötet lapjain olvasható tanulmányok
– tekintettel a terjedelmi korlátokra – nem tükrözhetik az
évkönyv legutóbbi megjelenése óta eltelt időszak valamennyi változását,
elvégzett feladatát. Kívánjuk (és reméljük), hogy, az évkönyv-sorozat
következő tagjára kevesebbet kell várnunk. A kiadvány tartalmilag
négy jól elkülöníthető fejezete nagyjából a könyvtári gyakorlat jelen
problémái, ill. tevékenységei – szolgáltatás, gyűjtemény, feltárás –
szerint csoportosítja az írásokat. A négy fő témakör: Szolgáltatások és
használói elégedettség; Könyvek a gyűjteményből és a szellemi
műhelyből; Elektronikus katalógus; Események a múltból és jelenből. Ez
utóbbi fejezet (Gerő Gyula és Rácz Ágnes munkája) sajátos
retrospektív függelékként kapcsolódik a tanulmányokhoz: kronologikus
adattár Vas megye könyvtárügyéről a kezdetektől 2006-ig. Egy formai
megjegyzés ide kívánkozik: a kiadványban a fejezetek tipográfiailag nem
különülnek el határozottan egymástól, ami nehézkessé teszi az
eligazodást a szövegek között. Az elengedhetetlen szerkesztői előszó
után a Szolgáltatások és használói elégedettség c. fejezet a nyilvános
könyvtári szolgáltatások vizsgálatának eredményéről készült
tanulmánnyal kezdődik, és az ezredforduló körüli évek helyzetét veszi
górcső alá. Pallósiné Toldi Márta, a könyvtár igazgatója a tőle
megszokott alapossággal tájékoztat arról az elemzésről, melyet a
szakmát gyökeresen átalakító informatikai és technológiai változásokon
túlmenően 2000–2002 között a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
végbement épületbővítés és korszerűsítés is szükségessé tett. Képet
kapunk a tradicionális könyvtár korszerű infrastruktúrájú média- és
információs központtá válásának folyamatáról, valamint azokról a makro-
és mikro társadalmi tényezőkről – többpártrendszer,
kultúrafinanszírozás, gazdasági és foglalkoztatási szerkezetváltozás
stb. –, melyek a változásban szerepet játszottak. A használói
kört illetően a szerző beszámol arról a széles körű pr-munkáról, ami
hozzájárult ahhoz, hogy „minden elvonó hatás ellenére”a könyvtárnak
fennállása óta a legtöbb regisztrált olvasója 2005-ben volt.
Grafikonokon illusztrálják a regisztrált könyvtárhasználók, az
olvasótábor alakulását életkor és foglalkozás szerinti megoszlásban
1990 és 2005 között. Ugyanerre az időszakra vonatkoznak a személyes
könyvtárhasználat alakulásáról készült indexek. A kölcsönzés, a helyben
használat és a látogatások mérését szolgáló szoftver és a mágneskapu
belépésszámlálója korrekt és sokrétű statisztikai adatokkal alapozta
meg az elemzést. E három szempont szerint elemzi a szerző a 14 éven
aluliak és a 14 éven felüliek megoszlását és könyvtárhasználati
mutatóit. A gyűjtemény igénybevételével kapcsolatban a kölcsönzések
naponkénti alakulásánál figyelemre méltó adatot találunk, ami a
legutóbbi (1982-es) felmérés óta egyre markánsabb: a könyvtár szombati
igénybevételének kiugró voltát. Kitér a szerző a könyvtárhasználat –
kölcsönzés, számítógép, dokumentumok helyben – különböző aspektusaira,
motivációjára is. A tömegesen igénybevett alapszolgáltatások
felvázolása mellett (pl. a távolról elérhető digitális tartalmak
igénybevételének vizsgálatával) ezt a képet a Berzsenyi Könyvtárról még
árnyaltabbá lehet tenni. A rendszerváltást követően a települések
életében szinte egészében megváltozott a közfeladat-ellátás
finanszírozására létrejött intézményrendszer. Németh Tiborné és
Pallósiné Toldi Márta tanulmánya a települési intézményrendszeren
belül a könyvtárfinanszírozás változása következtében kialakult Vas
megyei állapotokat mutatja be.A VASKIR-ről (Vas Megyei Könyvtári
Információs Rendszer) szóló szociológiailag is megalapozott elemzésük a
könyvtári stratégia kialakításának alapjául szolgált, melynek megírása
e tanulmány készítésekor még csak folyamatban volt. Elemzésük átfogó:
képet kapunk a megye településszerkezetéről, a közigazgatási
egységekről és a különböző szempontok közötti összefüggésekről –
terület nagysága, települések száma, kistérségi társulások,
népességszám csökkenése: lélekszám, megyeszékhely túlreprezentálása,
megyén belüli vándorlás, lakosságon belüli nemzetiségi összetétel,
össznépesség életkora –, melyek figyelembevételével válik érthetővé és
értékelhetővé egy kialakított stratégia. Megdöbbentő – és feltehetően
országosan is igaz – az az adat, hogy egy-egy település felmérésére
szolgáló, a teljesítőképességet, a fejlettséget mérő harminc
statisztikai szempontból a vasi kistelepülések (1000 lakos alatt
180) önállóan csupán három-négy adatnál tudnak pozitív mutatót jelezni.
A szigorúan korrekt felmérés eredményeként azt a következtetést vonják
le a szerzők, hogy az itt élők igényeinek ellátását könyvtári
szempontból is csakis a települések közös könyvtári működése
biztosíthatja. Ennek szellemében alakították/alakítják ki azt az
ellátórendszeri formát, melyben „az elsődleges célállomás a megye
legkisebb lélekszámú falva”. A szolgáltatóhelyek megoszlása, az
ellátórendszer működésének biztosítása, a működési háttér megyei
támogatásának részletes ismertetését találjuk a cikkben. A 90-es
években az ellátórendszer változása a pénzügyi feltételrendszer
változását vonta maga után. Világosan kiderül, hogy a központi ellátás
elkerülhetetlenül szükséges; ugyanakkor az önkormányzatok anyagi
hozzájárulási kötelezettsége és az önállóságra való törekvés együtt
jelenik meg Vas megyében is, és ez nem egyszer zavart okozott/okoz a
könyvtári ellátásban (is). A cikk írója szinte figyelmeztet: csak az
ellátórendszerek és az önkormányzatok között létrejött szerződések
tisztázhatják a feltételeket úgy jogi, mint pénzügyi szempontból.
A megye térségére vonatkozó feladatokat, a VASKIR működésének
alapelveit a Megyei Közgyűlés valamint a Városi Könyvtári Kamara
közösen dolgozta ki – ennek históriája 1994-től 2005-ig követhető
nyomon a cikkből. Világos képet kapunk arról, hogy a könyvbeszerzési
társulások voltaképpen a korábbi ellátórendszeri együttműködés helyére
léptek. Az ilyen típusú társulásoknál – kapjuk a figyelmeztetést – az
ellátórendszerek szerződéseihez hasonlóan kell eljárnunk. Képet
kapunk az NKA-tól pályázat útján nyert pénzből létrehozott helyi
kezdeményezésről, az Újdonságkönyvtárról, mely a kispénzű települések
vásárlásának kiegészítését célozza. Kár, hogy még kevés a tapasztalat a
teljes körű szolgáltatás megrendeléséről Andrásfa, Hegyhátszentpéter,
Petőmihályfa és Rádóckölked esetében, hiszen a leírt gyakorlat a
mozgókönyvtári ellátáshoz hasonlóan alternatívát jelenthet a
kistelepülések könyvtári ellátása számára. Nagy Éva részletes
tanulmányban számol be a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által
kiírt Könyvtári minőségfejlesztés – könyvtári korszerűsítés c.
meghívásos pályázatra készült felmérés eredményeiről és a
teljesítménymutatók számításáról. A Könyvtári Intézet által
összeállított kérdőívek kitöltésére 2003. november 10–29. és 2004.
február 1–15. között került sor. A négy kérdéscsoport körül
megfogalmazott kérdések közül az elsőre kapott válasz: Mit csinált a
könyvtárban?, különösebb meglepetést nem okozott, a hagyományos
könyvtári szolgáltatásról adott hagyományos képet: a látogatók döntő
többsége (70%-a) könyvet kölcsönzött. Összehasonlításként: egy 1999-ben
végzett felmérésben ez az arány 72% volt1). Ugyanakkor figyelemre
méltó, hogy a diagram szerint 16-féle szolgáltatásból az olvasók
21–21%-a használ valamilyen célra internetet, ill. számítógépet,
sajnálatos módon változatlanul a korábban idézett, 1999-es felméréshez
képest. A kérdés a gyakoriságot nem vizsgálja, így a számok nem
differenciálnak a rendszeres, ill. az egyszeri használó között. Itt
viszont már találkozunk, bár csak szórványosan, a nívós szolgáltatás
igénybevételével is: a távoli hozzáférésű dokumentumok, ill.
adatbázisok használatával.A „Mit keresett ma?” második kérdéscsoport
kapcsán a két diagram nem csupán a dokumentumtípus szerinti olvasói
elvárásról ad képet, de a könyvtárosok szakmai felkészültségéről és a
színvonalas tájékozódás lehetőségéről is. A szerző a válaszadók
25, ill. 23%-ánál jelezte, hogy az elvárt dokumentumon (könyv,
CD, videó, DVD) túl a használó kapott olyan információt, mely újabb
kölcsönzésre késztette. Önkritikus elemezés boncolja annak a 4%-os
mutatónak a hátterét, amikor a felhasználók nem kaptak választ a
problémájukra. A harmadik kérdéskör két csoportban foglalkozik a
felhasználói elégedettség kérdésével. Az első az eligazító jelek
elhelyezése, a terek elrendezése, a könyvtár külső és belső állapota,
az akadálymentes bejutás és közlekedés, a dokumentumok minősége, a
könyvtárosok szakmai felkészültsége, a másik a különböző
szolgáltatások vetületében. A feleletválasztós kérdőív alapján közölt
statisztikai diagramokból kiderül, hogy az elégedettségi mutató 12
esetben a legmagasabb, három esetben ( A könyvek példányszáma és
minősége, Más anyagok példányszáma és minősége és a Várakozási idő a
szolgáltatás igénybevételére) pedig a második helyen szerepelt. A
negyedik kérdéskör hat diagramja a használókról ad beszédes képet.
Kiderül, amit az olvasáskutatási vizsgálatokból is tudunk, hogy csaknem
kétszer annyi nő látogatja a könyvtárat, mint a férfi, leginkább 25 és
49 év közöttiek; 30%-ban nappali tagozatos egyetemi hallgatók,
valamint, hogy az olvasók csaknem harmada hetente látogatja a
könyvtárat. A pályázat másik eredménye a teljesítménymutatók
vizsgálata volt. Segítségével – valamint Murányi Péter: A szabvány új
ruhája c. tanulmányában közölt ajánlásait is figyelembe véve –
remélhetően egyértelműbbé válik majd a könyvtári szolgáltatások
hatékonyságának mérése, valamint a kapott eredmények felhasználhatósága
a döntés-előkészítésben és normatívák meghatározásában. A
kétfordulós pályázat meglepő eredménye az lett, hogy az együttműködő
könyvtárak – a kecskeméti Katona József Könyvtár, a szombathelyi
Berzsenyi Dániel Könyvtár és a szegedi Somogyi Könyvtár –
adatainak összevetése, öt év adatainak felhasználásával a
következtetések levonása újabb vizsgálatokat: új mérési módszerek
kidolgozását tette szükségessé, melyet egy közös pályázati beszámoló
tartalmaz. (Jelen tanulmányban A gyűjtemény iránti érdeklődés és A
szolgáltatások hatékonyságának mutatói szerepelnek.) Nagy Éva
tanulmánya mögött alapos és kimerítő munka rejlik. A szerző mégis
önkritikusan jelzi: az olvasók által kialakított pozitív kép ellenére a
rendszer néhány eleme alapos javításra szorul. Az olvasást
népszerűsítő törekvések jegyében megszervezett két egymást követő
mozgalomról, a 2000-ben kiírt Olvasás éve c. pályázatról és a 2005-ben
meghirdetett Nagy Könyvről számol be Németh Tiborné Vas megye
közkönyvtárainak tevékenysége alapján. A Ranganathan nyomán
kialakult tézis, a „Tiszteld a múltat, és tegyél a jövőért”
jegyében született a Könyvek a gyűjteményből és a szellemi műhelyből c.
fejezet négy tanulmánya a régi könyvekről, az első kiadásokról, a
dedikált művekről valamint a könyvtár kiadványairól. A Berzsenyi
Dániel Könyvtár gyűjteményében fellelhető 1711 előtti könyvek
gyarapításának, feltárásának történetéről, számbavételükről és
megjelenési lehetőségükről írt Szabó Márta. Követendő példaként kellene
tekintenünk a cikkében leírt akciót, melyet a muzeális dokumentumok
restaurálására hirdetett meg a könyvtár. Az „örökbe fogadott”
dokumentumok rekordjában a patrónus nevét is feltüntették. Az annotált,
kultúrtörténeti megjegyzésekkel ellátott csatolt könyvjegyzék 67
kiadványa között megtalálhatjuk Julius Caesar 1519-ben Velencében
kiadott könyvét a gall háborúkról, vagy Werbőczy Hármaskönyvének
második, 1643-as bártfai kiadását. (A cikket bőséges irodalomjegyzék
teszi teljessé.) A könyvtár állományában található negyvenhárom első
kiadásról (editio princeps) Székelyné Török Tünde készített
összeállítást. A muzeális értékű kiadványok szerzői között
irodalmunk modern klasszikusait (pl. Kassák Lajost, Szentkuthy Miklóst,
ill. a kortársak közül Esterházy Pétert, Nádas Pétert) találjuk. A
dedikációkutatáshoz nyújt segítséget Janics Edina tanulmánya, mely a
Berzsenyi Dániel Könyvtár dedikált könyveiből válogatott. A néhány
oldalas tanulmány számba veszi „az emocionális indíttatásból papírra
vetett gondolatok” szerepét is (pl. Szentkuthy Miklós műalkotásként
nyilvántartott dedikációit épp úgy, mint a forrásként, életrajzi,
helytörténeti stb.segítséget nyújtó ajánlásokat, possessori
bejegyzéseket). A könyvtár kiadványairól – a fejezet negyedik
tanulmánya – szóló áttekintésében Köbölkuti Katalin képet ad arról a
példamutató tevékenységről, melyet a BDMK fejtett ki 1973-tól a helyi
sajátosságokra építő, folyamatosan bővíthető központi szolgáltatások
közvetítésének és létrehozásának lehetőségeiről. Sorra veszi e
tevékenységeket, és kitér a szolgáltatásokat ismertető kiadványokra,
bemutatva a bibliográfiákat, repertóriumokat és az életpályákat
bemutató tanulmányköteteket. Kuriózumként könyvelhetők el egy megyei
könyvtár életében azok az emlékülésekhez összeállított
konferencia-kötetek, melyek bekerültek az ország tudományos
vérkeringésébe. Kiemelkedik a tudományos igénnyel szerkesztett,
grafikus által tervezett Szombathely bibliográfiája. A megyei
könyvtár munkatársainak lelkiismeretes állományépítő és a helyismereti
feltáró munkájának köszönhetően a 9089 tételből álló kiadvány nem
csupán a könyvtár legnagyobb bibliográfiai vállalkozása volt, de a
helyismereti kutatások nélkülözhetetlen forrásává vált. A szemlézett
kiadványok sorát a periodikus és módszertani kiadványok, valamint az
aprónyomtatványok számbavétele teszi teljessé. Janics Edina és
Szekelyné Török Tünde foglalta össze az OLIB 7.1 integrált
könyvtári rendszer alkalmazásának tapasztalatait. A könyvtár és a
hagyományos feltáró eszközök bemutatása után a feltárás gépesítésének
közvetlen előzményeiről olvashatunk. A leírtakból kiderül: a
szombathelyi könyvtár az elsők között csatlakozott a hazai számítógépes
könyvtári fejlesztésekhez, a szombathelyi könyvtárosok elsők között
kapcsolódtak be „.. a hazai könyvtárügyet alapjaiban érintő
automatizálás elméletének kidolgozásába, javaslataikkal folyamatosan
jelen voltak a szakmai közéletben.” 1973-ban itt kezdődött el a
kölcsönzés gépesítésének tervezése, melynek kudarcát az akkori hazai
szűkös számítógépes kínálat okozta. Az 1989-ben elkészült Könyvtári
kölcsönzési rendszer vonalkóddal elnevezésű rendszer viszont már a
kölcsönözhető dokumentumokról is adott információt. Az OLIB bevezetését
a MicroISIS alkalmazása előzte meg, melyre az addig fénylyukkártyán
nyilvántartott helyismereti gyűjteményt, előbb a VAS, majd a VAS 2
adatbázis építésével tették elérhetővé. Az 1996-ban megvásárolt OLIB
7.1-es rendszer használatát a zenei dokumentumok adatbevitelével
kezdték. A szerző, a világviszonylatban is professzionálisnak tartott
rendszernek nem a teljesítményét emeli ki elsősorban. Az 1996 óta
Magyarországon is kapható OLIB funkcionalitás, használhatóság,
megbízhatóság, hatékonyság, karbantarthatóság, hordozhatóság
szempontjából 21 kategóriában itthon az egyik legmagasabban
értékelt könyvtári szoftver. Felhívja viszont a figyelmet a feldolgozás
folyamata során – a katalogizáló modulban, ahol a feltárás
eredménye valamennyi modulban tükröződik – észlelt rendszerproblémákra
(pl. kiderült, hogy ellentmondás található a HUNMARC- és az
ISBD-formátumok között; problémák jelentkeznek a többkötetes
dokumentumok leírásánál, 4000 karakternél hosszabb leírásokat nem
képes megjeleníteni; nem támogatja az egységes parancsnyelvet
(CCL-t) stb., a rekordok importálásánál nem tudja értelmezni az
alárendelt bibliográfiai szintet). A felhasználói interfészben
elsősorban a parancsmódú kersőfelületet hiányolják (a menüvezérelt
keresés mellett), valamint a több gyűjteményben való keresést. Számos
kompromisszumos megoldás leírása bizonyítja, hogy szakértelem nélkül a
legrangosabb rendszer sem képes a személyre szabott
információszolgáltatásra. Ez a körültekintően megírt tanulmány jól
tükrözi a Berzsenyi Könyvtár szakmai felkészültségét, ugyanakkor
támpontot, szempontokat is nyújt az integrált rendszer bevezetése előtt
álló könyvtárak számára. Nyilvánvalónak tűnik, hogy amint a körülmények
lehetővé teszik, a Berzsenyi Könyvtár az OLIB további fejlesztéseinek (http://www.oracle.com/technology/products/database/oracle11g/index.html ) ismeretében megfelelően dönt a rendszer további fejlesztéséről/sorsáról. Gerő
Gyula összeállításában és Rácz Ágnes kontroll-szerkesztésével készült
el a kiadvány záró fejezete: „Vas megye könyvtárai – könyvtárügye a
magyar könyvtártörténeti kronológiában 1470–2006” címmel. Csak
remélhető, hogy a hazai könyvtártörténeti kronológia szinte
egyszemélyes intézménye, Gerő Gyula tevékenysége, sok követőre talál. A
kronológia első bejegyzéséből megtudjuk, hogy 1470-ben könyvhordozó
volt a könyvtárosok titulusa, az egyik utolsóból (2006. november
21–december 4.) pedig arról értesülünk, hogy a Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium a szombathelyi megyei könyvtárban indított diplomások
számára információs társadalmi tanácsadó képzést. Költői a
kérdésem, vajon a szombathelyi képzésen jelentévők, akiket
manapság eTanácsadónak, (vagy mentornak) is neveznek,
tudják-e, hogy ők szegről-végről a németújvári ferencrendi kolostor
’ken hordozoi’-nak kései leszármazottai?
1. Tamási Csilla: Könyvtárhasználók és a közkönyvtárak. = Könyvtári Figyelő, 48.évf. 2002.1-2. sz. 71-100.