Szabados Lajos

Gondolatok a tankönyvek jóváhagyásának eljárásáról

A TÁRKI 2000 júliusában kiadott Tankönyvválasztás és tankönyvhasználat az általános iskolában című elemzésében, a 37–38. oldalakon találhatunk szöveges értékelést és táblázatokat. A 39. tábla (1. táblázat) arra a kérdésre keresi a választ, milyen a tankönyvjóváhagyás rendszere.

1. táblázat  Vélemények a tankönyvjóváhagyás rendszeréről

A táblázatból megállapítható, hogy az „illetékesek” milyen véleménnyel vannak a tankönyvjóváhagyás rendszeréről (használhatatlan: 66-72-76%).¹

2. táblázat  A tankönyvlistán szereplő tankönyvek használhatósága

Ha a tankönyvjóváhagyás rendszere valóban rossz, hogyan illik ehhez a 40. tábla, amely arra keresi a választ, hogy milyen gyakran található használhatatlan tankönyv a tankönyvlistán. (Lásd 2. táblázat.)

Ez megnyugtatóbb, elfogadhatóbb következtetések levonására ad lehetőséget az ezzel a területtel foglalkozó szakember számára, ha feltételezzük, hogy a táblázat adataiban a jóváhagyási eljárás is szerepet játszik. A két táblázatból elég ellentmondásos következtetések vonhatók le.

A folyamat és mozzanatai

A tankönyvszerző által megírt „tankönyvjelöltet” a kiadó adja be az Oktatási Minisztérium Tankönyv- és Taneszközirodájára, ahol nyilvántartásba veszik. Ez a jóváhagyási folyamat első (regisztrációs) állomása. Ezután kerül két szakértőhöz és egy referenshez. A referens beszámol a szakértők bírálatáról a saját véleményével kiegészítve. A szakértői és referensi vélemények egy szempontsor alapján készülnek, ennek alapján biztosíthatók az azonos alapú és szerkezetű bírálatok.

Az 1999. évi jóváhagyási eljáráskor a referens az Országos Köznevelési Tanács Tankönyv- és Taneszközbizottságának számolt be, és a Bizottság ez alapján fogalmazta meg a javaslatot a kérdésben döntő oktatási miniszternek.

A 2000. évben a módosított közoktatási törvényhez alkalmazkodva abban az esetben nem tárgyalt a Bizottság, ha a szakértők (tudományos, oktatási, „könyvész”) és a referens véleménye azonos volt (vagy mind igen – elfogadásra javasló, vagy mind nem – elutasító). Ha ezek a vélemények eltérőek voltak, akkor került a tankönyvről szóló szakértői csomag a Bizottság ülése elé. A folyamat olykor éles vitákat vált ki. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szereplők érdekei csak részben egyeznek meg. Az a cél, hogy a tanulók kezébe csak hibátlan, kiváló tankönyvek kerüljenek, az esetek egy részében csak verbális érdek.

Kell-e jóváhagyás, és ha kell, ilyen formában kell-e?

Az ezzel a kérdéssel elméletben és gyakorlatban foglalkozók egyaránt felteszik a kérdést: szükség van-e erre a jóváhagyásra, és ha igen, ilyen formában-e?

Sokan sokféleképpen gondolkoznak erről. A TÁRKI 2000 júliusában és szeptemberében kiadott elemzésében a kiadók véleményére is alapozva az fogalmazódott meg, hogy vannak, akik a tankönyvvé nyilvánítás egészét szükségtelennek tartják, inkább a pedagógusképzésre és a tanári szabadságra (másképpen fogalmazva a tankönyvpiacra) bíznák a tankönyvek iskolába kerülését és azok minőségének megítélését is. Igaz – említik meg –, a szakmai hibákat így is ki kellene szűrni. Vannak, akik a pedagógusokban ezen a területen nem látnak szakmai garanciát. Ugyanakkor közülük egyesek a minisztériumi minősítésekben sem bíznak igazán, mások pedig fokozott állami garanciát igényelnek a tankönyvek szakmaiságának biztosítása érdekében. Azok is fogalmaznak meg kritikát a folyamat egyes elemeivel, mozzanataival kapcsolatban, akik a jóváhagyási procedúrát egészében nem vetnék el (pl. szempontsor, szakértők felkészültsége, az egész időzítése stb.).

A szerző véleménye az, hogy jelenleg szükséges a jóváhagyási eljárás. Akik az ellenkező véleményt fogalmazzák meg, általában a tankönyvpiacra és a tőlünk nyugatabbra fekvő országok gyakorlatára hivatkoznak.

Mi a helyzet a piaccal?

A rendszerváltás előtt zömében egy-egy állami tankönyv készült egy tantárgy tanításához egy-egy évfolyam számára. Ebben az esetben a jóváhagyás más jellegű, sokkal inkább formális volt, mint a jelenlegi (nem akarva az érintetteket megsérteni).

A rendszerváltás után egyre-másra jöttek létre kiadók, melyek tankönyvek kiadásával és terjesztésével is foglalkoznak. Megkezdődött tehát az „egy tankönyvről” a „több tankönyvre” történő átállás, ami a plurális társadalom természetes velejárója. Ennek köszönhetően több száz tankönyv jelent meg évente, sőt összességében ma már több mint ötezer tankönyv szerepel a tankönyvlistán, ezért szükséges az előzetes vizsgálat, mely a minőség védelmét hivatott biztosítani. Ez történik a tankönyvek jóváhagyási eljárásával, amelyben szakértők, referensek és szakmai jellegű bizottság végzi azt az előkészítő munkát, amelynek alapján a miniszter dönt a jóváhagyás kérdésében. A jóváhagyási eljárás a mennyiségi növekedés szükségszerű következménye a minőség védelme érdekében (egyébként ez a 7-8 milliárd forintos tankönyvpiac állami ellenőrzését is jelenti).

A közoktatási törvény, amely megszabta az illetékes (művelődési, oktatási) miniszter számára az ezzel kapcsolatos teendőket, a következőket tartalmazza: „...az Országos Köznevelési Tanács közreműködésével dönt ... könyv tankönyvjegyzékbe, eszköz taneszközjegyzékbe történő felvételéről, gondoskodik ezeknek a jegyzékeknek közzétételéről”. (A közoktatásról szóló törvény. 94. § 1. e. Oktatási Minisztérium, Budapest, 1999.)

Tájékozódjunk más országok gyakorlatáról!

Vannak olyan országok, ahol nincs úgynevezett állami kontroll, nincs miniszteri jóváhagyás. Például Belgiumban a kiadók hoznak létre bizottságokat (amelyeknek egyetemi oktatók és gyakorló pedagógusok a tagjai) azzal a céllal, hogy értékeljék a tanterveket, és ezekhez tervezzék, határozzák meg a tankönyveket. Ezek után kipróbálják a tankönyveket, és a pedagógusok támogató véleménye szükséges a bevezetésükhöz. Ha ez nincs meg, akkor a kipróbálási vélemények alapján addig javíttatják, amíg a hibák korrekciója meg nem történik. Angliában szintén a kiadók, a vállalkozók biztosítják a minőséget, elsősorban a gyakorlatban történő teszteléssel. Hasonló eljárás van Franciaországban, Írországban és Svédországban is.

Ugyanakkor vannak olyan államok, országok, tartományok, kantonok (amelyekben önálló, független oktatási rendszer van), ahol szabályozott a tankönyvi jóváhagyás. Ezekre jellemző, hogy jóváhagyó bizottságok vagy testületek működnek (tagjai: állami hivatalnokok, pedagógusok, szülők, civil szervezetek), vagy 1-2-3 bíráló véleménye alapján születnek a döntések; jóváhagyó szabályzatok szerint végzik munkájukat; kialakítanak tankönyvlistát; nemcsak tankönyvekről, hanem tanári kézikönyvekről, szülőknek készült útmutatókról és munkafüzetekről, térképekről, audiovizuális tanulói segédeszközökről, mintafeladatokról döntenek, amelyek olykor taneszközcsalád, oktatási program formájában kerülnek elbírálásra.

Vannak olyan országok, ahol egy tantárgyhoz ma is egy „állami” tankönyv készül. Említésre érdemes, hogy Romániában hat éve zajlik a Világbank által finanszírozott oktatási reform, melynek részeként évfolyamonként és tantárgyanként csak három könyvtervet fogadnak el. Szinte minden országban van valamiféle jóváhagyási eljárás. Tehát mind a tankönyvpiaci helyzet, mind más országok tapasztalata indokolja a jóváhagyási procedúrát.

A folyamatanalízis tapasztalatai

Az 1999. évi eljárások összegzéseképpen az Országos Köznevelési Tanácsnak készített éves jelentéshez folyamatelemzést végeztünk. Ennek rövid összegzését ismertetjük.

Az 1999. évi kampány előkészítése, lebonyolítása és zárása 18 ülésen történt (hat ülésen készítettük elő, tíz ülésen folyt a jóváhagyási javaslattétel, két ülésen pedig zártunk, értékeltünk). A folyamatanalízis alapján az egyes „állomások” tapasztalatait a következők szerint foglalhatjuk össze.

1. Szerzők-kiadók

A TTB megállapítása szerint nagyobbrészt jól megírt és szerkesztett anyagok készültek. Vannak olyan területek, ahol további előrelépésre van szükség.

• a tankönyv egy tantárgy egy évfolyamára készüljön;
• a fenti megállapításnak, elvárásnak a tankönyv címe is feleljen meg;
• csak kész („kiérlelt”) könyvek kerülhessenek jóváhagyásra;
• ne tartalmazzon reklámot (ezzel kapcsolatban pontosító állásfoglalást jelentetünk meg);
• a tankönyvben hiba nem fordulhat elő (nincs kis és nagy hiba – a tanuló csak hibát lát);
• minden esetben elvárjuk az alapos, objektív kiadói lektori véleményeket, amelyeket a szakértők, a referensek és a Tankönyv- és Taneszközbizottság is használni tud;
• az elutasítások zöménél tapasztalt hiányos szakértői, kiadói munka következetesen javítandó;
• törekedni kell a stílusbeli hiányosságok javítására, a tudományoskodó, a pongyola, az igénytelen fogalmazások elkerülésére, ezzel is segítve az életkori sajátosságoknak való megfelelést;

törekedni kell arra, hogy a regisztráláskor meghatározott feladatot hajtsák végre (a kéziratból az eljárás közben ne legyen kész tankönyv, mert ezzel az eljárást kérő szándékának komolysága megkérdőjelezhető).

2. Szakértők-referensek

Megállapítható, hogy a pályáztatás, a továbbképzések és a sorsolások hatására a szakértők és a referensek munkája jobb lett (különösen érvényes ez a referensek tevékenységére). A fejlődés ellenére is találhatók visszatérő problémák.

• a szöveges értékelés és a pontozás ellentmondásai (például többoldalnyi hibajegyzék és ehhez képest magas pontszám);
• olyan megfogalmazások, melyekkel (mint írták) a szerzők és a kiadók nem tudtak mit kezdeni (például „az ábrák nem szépek”, nem kellően ..., „száraz”, „nem szép” stb.);
• a hibák szempontjából nem kezelhető azonos módon, ha könyvről vagy ha kéziratról van szó (a kézirat még javítható);
• következetes bírálatra van szükség a tankönyvi címek, a célzott tanulók megítélésében, és abban, hogy a műfaj követelményeinek teljes egészében és nem csak részben kell megfelelni;
• zavarja a munka folyamatát, ha a vélemények felszínesek, felületesek, vagy ha egymásnak teljesen ellentmondóak, ha nem tartják be a határidőket.

3. Az Országos Köznevelési Tanács Tankönyv- és Taneszközbizottsága

146 elutasított könyvből 67 esetben éltek a „fellebbezés” lehetőségével a kiadók. Ebből 44 esetben lett végső elutasítás, 23 elutasító javaslatunkat megváltoztatta az oktatási miniszter. Ez a 357 megtárgyalt tankönyv 7,5%-a. A 3. táblázat tartalmazza az 1999. évi kampány adatait.

A bizottság tevékenységét nehezítő problémák:

• A nagy mennyiségű könyv, kézirat nehezítette a jóváhagyás munkáját. Ezt mutatja a kampányról készült táblázat, valamint az, hogy ülésenként átlagosan 36 könyv, kézirat jóváhagyására kellett javaslatot tenni, ez ülésenként 25 és 64 javaslat között mozgott.
• A nagy számok a határidő betartásából adódtak, ezért került egy-egy bizottsági ülésre sokszor nehezen áttekinthető mennyiségű könyv és kézirat.
• A tankönyvjóváhagyás rendezettsége ellenére további változtatásra, a taneszközök ügyében pedig döntésre van szükség.

3. táblázat  Az 1999. évi munka adatai

4. Az Iroda

A kampányjelleg miatt a Tankönyv- és Taneszközirodának sokszor nehéz feladatot kellett ellátnia, amit összességében jól végzett. További feladatai:

• a könyvhöz, a kézirathoz tartalmilag is kapcsolódó munkafüzeteket, feladatlapokat, tanári kézikönyveket a szakértők és a referensek rendelkezésére kell bocsátani minden esetben;
• a referensi és szakértői szerződéseket pontosítani kell (pl. a határidő be nem tartása járjon valamilyen következménnyel);
• a „tartós tankönyv” helyzetét rendezni kell;
• minden elutasításban pontosan kell megfogalmazni annak okát. Így lesz érthető az, hogy a jó szakértői vélemények ellenére a Bizottság elutasító javaslatot fogalmazott meg azért, mert reklám szerepelt a könyvben. A problémát az okozta, hogy az elutasításra tett javaslatban ez nem szerepelt.

5. A „fellebbezések”

A bizottsági elutasítás esetében a kiadónak joga van észrevételt tenni. Ezt vagy méltányolja a határozat meghozatalakor az oktatási miniszter, vagy nem. Az észrevételeknél az a legnagyobb gond, hogy az esetek jelentős részében nem az elutasításra válaszolnak, hanem ettől eltérő általánosságokkal indokolnak.

Szükségesnek látszik, hogy szorosabb legyen a „fellebbezést” elbíráló, valamint a Bizottság és az Iroda együttműködése. Ezzel elkerülhetővé válna az esetenkénti ellentmondás a bizottsági javaslat, a fellebbezés, valamint elbírálójának döntése között.

Kiadói stratégiák

A szakértőknek, a referenseknek és az Országos Köznevelési Tanács Tankönyv- és Taneszköz-bizottságának segítenie kell a kiadók némelyike által megfogalmazott stratégiák megvalósítását, amelyek megfogalmazzák a fejlesztések irányát. A TÁRKI 2000. szeptemberi tanulmányából is megtudhatjuk, hogy a stratégiát megfogalmazó kiadók az átlag tanulók és iskolák igényeinek kielégítését tűzték ki célul a horizontálisan és vertikálisan egymásra épülő tankönyvek rendszerével, a tankönyvcsaládok számának növelésével; a minőség fenntartásával és fejlesztésével kívánnak újabb megrendelőket szerezni; különböző szolgáltatásokkal segítik a tankönyveik „kelendőségét”.

A kiadói stratégiák megvalósulását segítő feladatok

• A folyamatanalízis tapasztalatai szerint a folyamat minden mozzanatában észrevehető, hogy a határidők betartása nagyon sok gondot okoz. Ezért gondolkozni kell azon, hogyan lehet folyamatossá tenni az eddigi kampányjellegű jóváhagyást.
• Bár – a TÁRKI-tanulmány is igazolja – az előzetes kipróbálást nem minden kiadónál fogadták kedvezően, mégis ki kell dolgozni ennek feltételrendszerét. Csak az új könyvek, illetve kéziratok kipróbálására kell sort keríteni, a már az iskolában használt tankönyvek esetében a használó iskoláktól kell véleményt kérni.
• Szükséges tisztázni a törvényi hátteret. Értelmezni kell, hogy a közoktatási törvény legutóbbi változása mennyiben érintette az Országos Köznevelési Tanács ez irányú kötelezettségeit.
• Tovább kell folytatni a bevált pályáztatási rendszert (referensek, szakértők, „könyvészek”).
• A könyvekhez, kéziratokhoz kell sorsolni a referenseket és a szakértőket úgy, hogy az arányos terhelés is biztosított legyen.
• A taneszközök kérdésében döntést kell hozni (a jelenlegi lista ugyanis eléggé formális és több problémát is felvet).
• A tankönyvjóváhagyásban szereplő fogalmakat tisztázni kell. Az új tankönyvrendelethez szükséges egy értelmező fogalomtár elkészítése. Ebbe a körbe tartozik a tartós tankönyvek helyzetének rendezése is.