Gál Ferenc

Tankönyvekről, tankönyvpiacról

Az iskolában folyó oktató-nevelő munka legfontosabb eszközei még ma is a tankönyvek, illetve a tankönyvfunkciót betöltő segédkönyvek. Így minden olyan remény, várakozás, amely a tartalmi szabályozók változásai, kiteljesedése kapcsán a tankönyvek szerepének csökkenését várta, jelezte, hiábavaló volt, azaz nem teljesült (Jelentés 1997).

A folyamatosan változó, átalakuló tantervi elképzelések kuszaságát és a legfontosabb tartalmi kérdésekben megmutatkozó bizonytalanságot a jelek szerint a pedagógusok nagymértékű magabiztosságot mutatva úgy oldják fel, hogy a legbiztosabbat, azaz az évről évre bizonyosan megérkező, megszokott és az állandóságot sugalló tankönyveket használják „biztos pontként”, a szakmai munkában elfogadott mérceként. Ezt a tényt az is erősíti, hogy a régi, több éve a kínálatban, a jegyzéken lévő, tehát jól bevált könyvek forgalma évek óta kiegyensúlyozottan alakul, és csak a korosztályok létszámváltozásai függvényében nő vagy csökken az adott évfolyamokban. Erre a kiváró, talán halogató magatartásra és az újtól való ódzkodásra az is utal, hogy az iskolák tankönyvmegrendeléseinek adatai 1998-ban és 1999-ben azt mutatták, hogy a közoktatási tankönyv- és segédkönyvkínálat 23,4%, illetve 24,6%-os növekedése mellett is csak mindössze 4,8, illetve 5,2%-ban választottak/rendeltek új könyveket a tanítást segítő eszközül (1. táblázat).

1. táblázat  A közoktatási tankönyvkiadásban részt vevő kiadók és könyveik száma

Az utóbbi évek kutatásai és statisztikái (Karlovitz 1998) azt mutatják, hogy egy-egy tanulónak évente 10-12 (átlagosan 11,2 darab) könyvet, segédkönyvet kell beszereznie. A tanulónkénti legkevesebb könyvet, átlagosan 8,9 darabot Nógrád megyében, míg a legtöbbet, átlagosan 12,8 darabot Pest megyében rendelték meg a tanulók számára, és mint a 2. táblázatból is kitűnik, Budapesten átlagosan csak 9,4 darab könyv került a tanulók táskáiba.

Ez tehát azt jelenti, hogy az a tanuló, aki tizennyolc éves koráig részt vesz a közoktatásban, a tizenkét tanév alatt összesen alig két-három százalékát ismeri, ismerheti meg a teljes tankönyvi kínálatnak, miközben olyan könyvekből is tanulhat, amelyekből már a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején esetleg a szülei is tanultak, tanulhattak. Vannak ugyanis olyan tankönyvek, melyek több mint húsz év vagy közel húsz év óta nagy számban keltek el, és kelnek el ma is, így lényegében alapvetően meghatározzák egy-egy tantárgyban, ismeretkörben egy-egy korosztály tudását, ismereteit. Ezen könyvek népszerűségét és vitathatatlan kvalitását, úgy tűnik, még jó ideig nem kérdőjelezhetik meg az újabb és újabb könyvek, könyvsorozatok. Sajnos ennek ellenkezőjét is látjuk a kínálatban: azokat a gyenge, idejétmúlt, mondhatni ósdi tankönyveket, amelyeket már régen ki kellett volna cserélni, s nem újra és újra megrendelni, használni.

2. táblázat  A tankönyvrendelések megyénkénti megoszlása 1999/2000-ben

A rendszerváltás előtti időszak egytankönyvűségének sivár világát a tankönyvpiac robbanása tette sokszínűvé. A 3. táblázat adatai az egy-egy tantárgyra jutó könyvek számát mutatják be az általános iskola első nyolc évfolyamában.

Az elmúlt tíz évben a jegyzéken lévő könyvek száma általában a hússzorosára nőtt, kivéve a már kezdetben is több könyvvel rendelkező első osztályt. Az adatok szerint az alsó tagozat számára ajánlott kiadványok továbbra is jelentősen nagyobb számban készülnek, mint a felsőre ajánlottak, és ez annak ellenére is így történik, hogy a felső tagozaton a tantárgyak száma jóval nagyobb, mint az első négy évfolyamon. Ugyanakkor a számok nagysága riasztó és ebből ered az a vélekedés, hogy ennyi könyvet még a legjobb tanító vagy szaktanár sem képes átlátni, megismerni. A kiadók szakadatlan versenye a megrendelésekért, az újabb és nagyobb arányú részesedésért azt hozta magával, hogy egyre többféle könyvet, segédkönyvet hoznak a tankönyvpiacra, miközben azt az érési folyamatot szabják egyre szűkebbre, amely lehetővé tenné a valódi megismerésre alapozott választást. A kínálat bővülése, bővítése sajnos nem a szakma igényeinek változására reagáló folyamat, hanem sokkal inkább a piaci szereplők termelői, gyártói, készítői oldalának a nyomására bekövetkező tény.

3. táblázat  A tantárgyakra jutó tankönyvek és segédkönyvek száma évfolyamonként

A tartalmi és szakmai elvárások kikényszerítik a kérdést: meddig tarthat még ez a növekedés. Úgy tűnik, ha különböző, adminisztratív vagy netán árbeli akadályokat nem állít a közoktatási kormányzat a kiadók ideáramló könyvei elé, akkor ez a szám tovább, akár a jelenleginek a kétszeresére is nőhet, főképpen akkor, ha azok a kiadók is ellátogatnak erre a piacra, amelyeknek könyvei valamilyen módon – bár egyre távolabbi nézőpontból – köthetők, kapcsolhatók a közoktatásban zajló tanítási-tanulási folyamathoz. Ezt valószínűsítheti az is, hogy a tankönyvpiac kínálatának egyenletesen nagyarányú növekedése mellett a közoktatási tankönyvkiadásban részt vállaló és kérő kiadók száma is látványosan növekedett, nagyjából azonos arányban a könyvekkel. Mi lehet ennek az oka? A válasz a legegyszerűbben megfogalmazva az: mert megéri. Minden eddigi vélekedésünknek ellentmondva bizton állíthatjuk, hogy megéri közoktatási tankönyvet kiadni és forgalmazni. Nem a nagy, hanem a biztos haszon bírja, biztatja, netán csábítja a kiadókat, forgalmazókat, terjesztőket erre a tevékenységre. A tankönyveken, segédkönyveken elérhető 10–15%-os haszon nem nagy, de a piac specialitása miatt a befektetett tőke megtérülése és haszna kiszámítható, garantálható. Ez persze a tankönyvpiac nem valódi piackénti működéséből következik.

A tankönyvpiac sajátos működése

A tankönyveket általában az iskolában működő szakmai munkaközösségek, ritkábban egy-egy pedagógus javaslata alapján rendeli meg az iskola tankönyvfelelőse. A megrendeléseket az iskolaigazgató aláírásával és az iskola bélyegzőjével hitelesítik. Egy-egy iskola általában 8-15 kiadótól rendeli meg a könyveket. De szélső értékként meg kell említeni az egy-két kiadótól rendelő néhány iskolát, és egy, közel ötven kiadóval megrendelői viszonyban álló iskolát is. A kiadóknak elküldött megrendelőlapok összesítése alapján a kiadók megrendelik a könyvek gyártását, majd megszervezik a kiszállítást. Ha szükségesnek tartják, akkor az előzetes feladatokra, a papír- és nyomdaköltségekre állami kezességvállalású hitelt is felvehetnek előző évi forgalmuk 50–60%-ának erejéig. A megrendelt és kiszállított tankönyvekből, segédkönyvekből áll össze a tanulók tankönyvcsomagja, amelyet az első tanítási napon vagy előtte néhány nappal vesznek át. A szülők ekkor tudják meg, hogy menynyit kell fizetniük. (A szülők általában nem tudják a könyvek egyenkénti árát, és azt sem, hogy gyermekük pontosan mekkora támogatást kapott az egységes támogatási összegből. Az iskolai tankönyvfelelősök a szülőktől közvetlenül beszedett pénzt és a különböző egyéb forrásokból érkezett támogatásokat – tanulói tankönyvtámogatás, szociális tankönyvtámogatás stb. – összegyűjtve egyenként elszámolnak a kiadókkal.) A kiadók a tankönyvfelelősök által végzett munkáért jutalék, árrés vagy engedmény formájában a beszedett összegek 5–15%-át fizetik. Az iskoláktól beérkező pénzből fizetik ki a kiadók a nyomdákat, a szállítókat, fedezik addigi költségeiket. Azaz ezen a piacon a tényleges vevő (a szülő, a fenntartó, vagy éppen az állami költségvetés) azt az árut veszi meg – ráadásul köteles azt megvenni –, amelyet mások kijelölnek, miközben az ár, a minőség és hasznosság tekintetében a vásárlásba semmilyen módon nem szól bele. Az iskolában működő szülői közösségek, iskolaszéki képviselők és a diákönkormányzatok beleszólhatnának, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt nem teszik meg, vagy csak a tények ismeretében, ősszel kapnak észbe, de akkor már bizony késő.

A tankönyvpiac folyamatos és megállíthatatlanul növekvő elemei mellett azonban vannak állandó tényezők is. Többek között ezek az úgynevezett nagy kiadók. Számításaink szerint tizenkét kiadó (4. táblázat) határozza meg, adja ki a közoktatási tankönyvek 95,5%-át, illetve a tankönyvek, segédkönyvek 1999-es 6,7 milliárd forintos forgalmából 91,6%-ot mondhattak magukénak. A táblázatra az a tizenkét kiadó került fel, melynek a forgalma elérte az összforgalom legalább egy százalékát.

4. táblázat  A tizenkét legnagyobb kiadó és részesedésük a közoktatási tankönyvpiacról (1999)

A táblázat adatait elemezve megállapíthatjuk, hogy a továbbra is piacvezetőnek számító, állami tulajdonú Nemzeti Tankönyvkiadó részesedése 1999-ben csökkent, de az addigi ütemnél jóval kisebb mértékben, míg több új kiadó jelentősnek mondható piaci pozíciókat szerzett (összesen 11,6%-ot!). Ilyenek a valaha egy kiadóként működő, majd szétvált Korona Kiadó és Krónika Nova Kiadó, a szakkönyvkiadásból érkezett Dinasztia Kiadó, a német Westerman 50%-os tulajdonlásával megerősödött celldömölki Pauz-Westerman Kiadó, az alig néhány éve működő Konsept-H Kiadó és a szintén német tulajdonú Raabe-Klett Kiadó. Az élcsoportban nem történt változás, az utóbbi két évben „Magyarország legnagyobb magánkiadója” állandó jelzőt használó Apáczai Kiadó biztosan tartja második helyét a listán (19,1%), és a teljes külföldi (a holland Wolters Kluver) tulajdonban lévő Műszaki Kiadó a dobogó harmadik helyét foglalja el, 11%-kal. A kilencvenes évek elején, az elsők között indult és természettudományos könyveivel ma is tekintélyes helyet elfoglaló Mozaik a negyedik (7,7%-kal), míg az ötödik hely azé az Oxford University Press Kiadóé (4,1%), amely csak a jelentősen drágább – idegen nyelvi – tankönyváraival érte el ezt a helyét, példányszámait tekintve jóval alatta van a listán utána következő kiadóknak. A hatodik helyen lévő, nemzetközi hírű Cartographia úgy őrzi – megbízhatóan – a helyét ezen a listán (3,6%), mintha nem lenne még másik két, térképeket (is) kiadó a tankönyvpiacon.

Az adatok szerint a többi 172 kiadó osztozik a maradék 7,4%-nyi piaci részesedésen, de ez sem pontosan így van, mivel huszonöt olyan kiadó is jegyezteti magát és könyveit a tankönyv- és segédkönyvjegyzéken, melyeknek ilyen típusú bevétele nem volt, mivel egyetlen egy iskola sem rendelt tőlük.

Ilyen típusú adatokat csak most és itt olvashat először az érdeklődő olvasó. Ugyanis a tankönyvpiac 1991-es létrejöttétől fogva az eddigi oktatási kormányzatok nem ismertek fogyási és példányszámbéli adatokat, csupán a kiadók tájékoztató adatainak bemondásai alapján lehetett tudomásuk az iskolákban használt könyvek arányairól, kiadónkénti megoszlásáról. Először 1999-ben sikerült az iskolák által kitöltött tankönyv-megrendelőlapok másolatainak összegyűjtésével pontos adatokra szert tennünk.

1999-ben a közoktatásban majdnem tizenhatmillió darab tankönyv és segédkönyv talált gazdára, s ezért közel 6,7 milliárd forintot fizettek ki. A könyvek átlagára 1999-ben 620 forint volt. A kínálat és a kereslet így igen pontosan és egymásra rímelően kapcsolódott egymáshoz.

Az árak

Az a kiadó játszik ármoderátor szerepet, amelyik az átlag körüli könyvárakkal dolgozik, és így egyes tankönyvcsomagjaival, az abban ajánlott könyveivel összességében nem haladja meg az évenkénti legfeljebb öt-hétezer forintos árat.

Ezt a célt az 1999/2000-es tanévben sikerült elérni. Az áfatörvény (az 1992. évi LXXIV. törvény) 1998-as módosításakor sikerült a tankönyveket az addigi 12%-os körből a nulla áfakulcsos termékek körébe áthelyezni, így a tankönyvárak az előre tervezett 10–12%-os áremelkedés helyett stagnáltak, sőt egyes kiadóknál még árcsökkenést is tapasztaltunk.

A 2001. évre megadott árak az infláció mértékének megfelelően emelkednek, de ez már csak 8,5–9%-os mértékű, s igazából csak az 1998-as árszinthez képest észlelhetjük az áremelést, és nem az 1999-es eredetileg elhatározott és megadott 10%-os szinthez.

Az árak szabályozásában az oktatási miniszter által kiadott úgynevezett legmagasabb árakat megadó közlemény is szerepet játszott. Erre az 5/1998. (II. 18.) MKM rendelet 16. §-a adott először lehetőséget. Több kategóriában, ívterjedelemre, kötésmódra, színességre tekintettel megadják ezek a közlemények azt a legmagasabb árat, amellyel a tankönyvet fel lehet venni a közoktatási tankönyvjegyzékre. A megadott kategóriák értékei nem magasak, de a kiadók néhány (engedélyezett) kivételtől eltekintve nem is lépték át azokat, sőt – számításaink szerint – a megadott értékeknek csak a 60–70%-án dolgoznak, azaz messze alatta vannak az amúgy lehetséges, legmagasabb kiadói áraknak. Egymásra figyelve korlátozzák áraikat, és nem a minisztérium korlátozásaira figyelnek. A piac működik e tekintetben is. A megrendelőlapok feldolgozása során sok érdekes és az iskolák tankönyv- és segédkönyv-megrendelési szokásait jól árnyaló adatra leltünk. Ilyen például az, hogy a kizárólag külföldi tulajdonban lévő, és csak az idegennyelv-tanítást segítő könyveket kiadó cégek (Oxford University Press, Longman, Max Hueber Verlag, MacMillan Heinemann, Cambridge University Press és Verlag für Deutsch) a tankönyvterjesztési időszakban összesen 290 640 darab könyvet adtak el az iskolákban 356,25 millió forint értékben, azaz átlagosan 1225 forintot fizettetve a vásárlókkal egy-egy könyvért. Történik ez úgy, hogy közben a magyar tulajdonú kiadók, magyar szerzők által írt idegen nyelvi tankönyveiket csak ezen érték 11,5%-ban, azaz mindössze 33 424 példányban forgalmazták.

A közoktatásban 1 513 662 tanuló vett részt az 1999/2000-es tanévben, s közel egymillió tanuló (989 898 fő) tanult legalább egy idegen nyelvet. Ebből az a következtetés is levonható, hogy a megrendelésekben szereplő 290 ezer + 33 ezer könyv csak elenyésző része (alig negyede-harmada) lehet a tanulók által megvásárolt idegen nyelvi tankönyveknek. Az iskolákban használt nyelvkönyvek döntő többségét tehát nem a tankönyvmegrendelési időszakban és a tankönyvjegyzékeken rögzített árakon vásárolták meg, hanem a könyvesboltokban vagy más csatornákon. Ez azért is figyelmet érdemlő tény, mivel az idegen nyelvkönyvek az átlagárakhoz (620 Ft) képest kétszeres ár (1225 Ft) a könyvesboltokban még jelentősen drágábban, akár 25–40%-kal magasabb árért is kaphatók.

Érdekes terület az iskolai atlaszok világa. A közoktatási piacon három kiadó kínál iskolai földrajzi atlaszokat, a Cartographia, a Stiefel és a Pauz-Westerman. Az általános iskolásoknak szóló atlaszaik ára 810, 722 és 980 forint, az előbbi sorrend szerint. Mivel a térképek tartalma, nagysága és használhatósága közel azonos, így arra gondolhatnánk, hogy az ár lehet az igazi szabályozó erő, ennek mentén történhet a választás. Nos, nem így van. A legdrágább Pauz-Westermann kiadványt csak 1617 tanulónak rendelték meg, de a három közül legolcsóbban kínált Stiefel-térképet csak harmad-negyedannyian választották 24 434 tanulónak, mint a közepes árfekvésűnek mondható Cartographia-atlaszt, amelyet 81 301 tanulónak rendeltek. Ez azt is mutatja, hogy a megszokott minőséghez és a megszokott márkához ragaszkodnak a rendelést eldöntő földrajz szakos tanárok, azaz döntésükben nem az ár befolyásolja őket.

Tartós tankönyvek – támogatások

Az 1999/2000. tanévi jegyzéken mindössze 175 olyan cím szerepelt, amelynek információs tábláján ott volt „tartós, több tanévig használható” jelölés, míg a 2000/2001. tanévre szóló jegyzéken már 656 darab. Ennek alapján úgy tűnhet, hogy a tartós tankönyvek egyre nagyobb és a kormányzati céloknak is megfelelő szerepet kezdenek ellátni a tankönyvpiacon, de sajnos ez nem így van. Ebben a tekintetben is sok az eltérő vélemény, a gyakran erős érzelmi töltésű vita, az egymásnak ellentmondó álláspont. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a tartós, azaz a több tanéven át és több tanuló által használható tankönyvek minél szélesebb körű megjelenése látszólag mindenkinek az érdekét szolgálná, azonban a piac résztvevőit más motiválja. A tankönyvkiadók szívesen megjelentetnének ilyen tankönyveket, de csak úgy, ha a tartós tankönyvön annyi hasznuk és bevételük lenne, hogy az kompenzálja a több évig is az iskolákban maradó készletek által bekövetkező csökkenő, esetleg meg-megszűnő megrendeléseket. A tartós tankönyv előállításához szükséges többletköltségek, ráfordítások fedezetét is szívesen látnák valamilyen támogatás formájában.

Az iskolák, a pedagógusok – a felmérések szerint – szívesen rendelnének, használnának tartós tankönyveket, azonban az a gondjuk, hogy ki fizeti ki a jelenleginél 25–50%-kal drágább tankönyvet. Az is aggasztja az iskolákat, hogy ki és hogyan tárolja, adminisztrálja, cseréli, selejtezi a tartós tankönyveket, ha azok valóban nagy számban megjelennek az iskolákban, illetve az iskolai könyvtárakban.

A kérdés, hogy a kötésükben tartósnak mondott tankönyvek szakmailag, tartalmilag is tartósak-e. A legnagyobb gond az, hogy szabad-e a NAT után, de még a kerettantervek bevezetése előtt vagy éppen azzal együtt rögtön tartós, több tanéven át használható és használandó tankönyv tartalmára bízni a tanítási-tanulási folyamatot. Az iskolák erre a kérdésre kétféleképpen válaszoltak. Jelentős részük (a kiadói jelzések szerint kb. egynegyedük) a törvény-, illetve rendeletsértést választva, gyakorlatilag ezt az előírást semmibe véve egyszerűen nem vásárolt a tanulóknak juttatott tankönyvvásárlási támogatás 25%-ából iskolai tulajdonú tartós tankönyvet, hanem az egyes tankönyvcsomagokból kiválasztott néhány könyvet, amelyet „tartós céllal” kiadott a gyerekeknek, majd év végén, a raktározás, a készletezés nehézségeire, de legfőképpen a könyvek nem megfelelő állapotára hivatkozva egy mozdulattal leselejtezett.

Az iskolák nagy része persze követte az előírásokat, és vásárolt a 25%-nak megfelelő értékben könyveket a tanítási folyamatot segítendő, de ezeknek a könyveknek döntő többsége nem a tankönyvek, hanem a segédkönyvek igen nagy halmazából került ki. Miért probléma ez? Úgy véljük, hogy az iskolai könyvtárak ilyen módon való feltöltése, „állománygyarapítása” helyes és rövid távon még indokolható is, ha így kerülnek, kerülhetnek be az iskolába osztálynyi mennyiségben a kötelező irodalom, a ritkábban használt, de szükséges albumok, atlaszok vagy a függvénytáblázatok és feladatgyűjtemények. Mindazonáltal ez a program hosszú távon nem lehet jó megoldás. Tudniillik, ha csak a segédkönyvekre szűkül le ez a támogatás, akkor nemcsak az eredeti cél vész el, azaz, hogy a családok tankönyvekre költött költségei csökkenjenek, hanem az is, hogy az iskolák nem tudják megtervezni több évre előre a helyi tantervekhez kapcsolódó tankönyveik évfolyamonkénti, tanulónkénti csomagját. Az oktatási kormányzat törekvése ugyanakkor az, hogy a tartós tankönyvek állandó elemként legyenek jelen az iskolákban, ezt különböző pályázatokkal, az előállítást és forgalmazást segítő támogatásokkal is jelzi, s vélhetően a következő időszakban újabb és újabb eszközökkel propagálja, támogatja e rendszer terjedését.