Az európai integrációs folyamatot tekintve megoszlanak a vélemények arról, mit is jelent az, hogy az európai közösségbe integrálódjék egy olyan ország, mint Magyarország, amely gyakorlatilag a nyugat-európai civilizáció szerves tagjaként élte a korábbi évszázadokat, iskolarendszere mindig az élvonalban volt. A magyar kultúra nagyon sok gyökérből táplálkozik, és talán erejének egyik záloga éppen az, hogy olyan sok szálból képes a jövő felé tekinteni. Magyarország a jelenlegi aspirációival, a jelenlegi potenciáljaival jogosan érzi úgy, hogy az Európai Unióba tartozzon, része legyen annak a közösségnek, amely demokratikus elvek alapján megfogalmazta azt, hogy legyen a tagországok között gazdasági kiegyenlítődés, legyenek olyan piaci és munkaerő-feltételek, amely mellett az individuumoknak és a csoportoknak – lett légyen az etnikai vagy pedig regionális szerveződés alapján kialakult csoport – legyen esélyegyenlőségük, és valósuljon meg a szabad áramlás eme országok között. De nagyon sokat jelent az is, hogy egy bizonyos területen növünk fel, egy bizonyos földrajzi, társadalmi, kulturális közegben szocializálódunk, és ennek a területnek vagy ennek a régiónak a jobbulását, a fejlődését szeretnénk életünk során munkánkkal, tevékenységünkkel jobbá tenni, majd ebből kitekintve olyan harmonikus együttműködést létrehozni más területekkel, más régiókkal, más országokkal, amely együttműködés mindenkinek kölcsönös előnyére válik.
Magyarországon hangsúlyt kap most az, hogy milyen kulturális, jogi és gazdasági hatások érik az országot, és ehhez hogyan fog kapcsolódni. Az Európai Unió közösségi vívmányokat határoz meg, amelyek jogharmonizációs feladatként jelennek meg a gazdaság, a munkaerőpiac, a humánerőforrás-fejlesztés stb. területén.
Magyarországon az oktatási rendszert szabályozó jogi rendelkezések nagyon közel állnak ahhoz, amit az Európai Unióban nemzeti vagy homogén oktatási rendszerként elismernek. Az elmúlt tíz évben az oktatási rendszert jobban felkaroló, segítő törvényeknek a létrehozása volt a fő feladat. Sok törvény vagy törvényi rendelkezés módosítása zajlik most is. Például a felsőoktatási törvény többszöri módosítása olyan feltételrendszereket próbál megfogalmazni, amelyek társadalmi dialógus eredményeként alakulnak ki. A közoktatási törvényben is mindig azok a feltételrendszerek a lényegesek, amelyek a pedagógusok hétköznapi munkáját, a tanulók jobb iskolai ellátását biztosíthatják, és természetesen mindez egy olyan társadalmi stratégiának részeként kell hogy megjelenjen, amely az európai integrációs folyamat célkitűzéseivel vagy javaslataival összhangban van.
Az Európai Unió az oktatás területén olyan programokat ajánl, amelyekben bármely csatlakozásra váró ország részt tud venni, saját igényeit meg tudja fogalmazni, rá tud kapcsolódni. Ehhez azonban különböző technikák elsajátítása, illetve birtoklása szükséges. Meg kell tanulni, mi az a projekt, pályázat; miért kell megfogalmaznunk azt, hogy egy adott szervezeti szinten mit szeretnénk megvalósítani. Nem könnyű így gondolkodni azok után, hogy természetesen az oktatási intézmények joggal elvárhatják minden kormányzattól, hogy gondoskodjék eme intézmények fenntartásáról. Ugyanakkor az intézményeknek versenyképesnek kell lenniük, meg kell nézniük, hogy milyen pályázati lehetőségekhez csatlakozhatnak, ha viszont ezeket a lehetőségeket fel tudják mérni, össze kell mérni saját potenciáljukat, saját lehetőségeiket. E nemzetközi programok felvállalásakor az a cél, hogy egyrészt versenyképes tudást tudjunk adni annak a generációnak, amely a jövő európai mozgásában lesz majd hivatott részt venni. A versenyképes tudáson egyrészt az idegennyelv-tudást értjük, amely természetesen kétirányú kommunikációt tesz majd lehetővé a következő generációk számára. Emellett olyan információs világ nyelvét kell elsajátítaniuk, amely már sokkal kevésbé lesz központilag kontrollált, és amelynek a segítségével egy információs áramlatba kapcsolódhatnak be a tanulók, és el kell dönteniük, hogy ebből az információáramlatból, információközegből milyenfajta információkat szeretnének önmaguknak beemelni, ezeket milyen módon szervezzék, hogyan szelektálják, és milyen fajta tudástartalmakat építsenek ki önmaguknak. Tehát azzal kell szembenéznünk, hogy nem csupán ezeket a tudástartalmakat kell átadnunk, hanem megfelelő tudásszerző képességeket kell kialakítanunk, rugalmas módon felhasználható ismereteket kell elérhetővé tennünk a diákok számára, hogy azokat beépíthessék saját pályaorientációjukba, jövőbeli feladatköreikbe. Azt hiszem, a mostani kormányzati támogatást élvező Széchenyi-terv oktatásra vonatkozó részében ilyen jellegű hangsúlyeltolódást kér, hogy a tudástársadalom kiépülésekor a magyar országi oktatási rendszer lépést tudjon tartani ezzel a kihívással.
A probléma egyik része továbbra is megmarad, mégpedig az, hogy a mi kultúránkban fontosnak tartott tudástartalmakból miket közvetítsünk, milyen technikákat sajátítassunk el a tanulókkal ahhoz, hogy ezen tudástartalmak között felelősen tudjanak választani, és be tudják illeszteni saját értékrendjükbe.
Ezen a ponton válik fontossá az oktatás minőségének a biztosítása, a minőség-ellenőrzés rendszereinek a megvalósítása, illetve fenntartása. Ez azért fontos, mert az egyenlő esélyek megteremtésének feladata azt jelenti számunkra, hogy a különböző pályakorrekciók, az oktatási rendszerből való kilépés, illetve visszalépés lehetőségei biztosítva legyenek. A közoktatásnak, a szakképzésnek, a felsőoktatásnak együtt kell működnie a felnőttképzés azon formáival, amelyek a képzés által előidézett űrt fogják betölteni, illetve elejét veszik az olyanfajta munkanélküliségnek, amely hosszú távon nagyon nagy teher egy társadalom számára. Különösen fontos ez egy olyan társadalomban, ahol növekszik a tartósan munkanélküliek száma, ami nemcsak gazdasági, hanem szociális, erkölcsi problémákat is generál, és visszacsapódik azokra a felelős szervekre, amelyeknek ezeket a hiányosságokat ki kell küszöbölniük. Az európai programok olyan jellegű modelleket kínálnak, amelyeket egy adott ország oktatási rendszere megvizsgál, és megpróbál csatlakozni hozzájuk.
Lassan közismertté válnak az európai programok, amelyek konkrétan érintik az iskolákat a pályázati lehetőségek, a partnerkapcsolatok kiépítése, valamint a tanulók mozgásterének a bővítése révén. A Comenius-program az iskolai oktatás területén, az Erasmus-program a felsőoktatásban működik, míg a felnőttoktatás terén a Grundvig-program ismert. A Leonardo-program szintén a szakmai képzés feladatait támogatja, azonkívül vannak európai programok, amelyek a regionális és kisebbségi nyelvek támogatását segítik elő, vannak kulturális és a médiákra vonatkozó közösségi programok. Magyarországon a Tempus Közalapítvány a különböző feladatköröknek megfelelően nemzeti irodákat tart fenn, ilyen a Sokrates Iroda vagy a Leonardo Nemzeti Iroda, amely a részprogramok gondozását és a kapcsolattartást teszi lehetővé.
A 2001-es év Európában a nyelvek európai éve. Ez talán azért is fontos számunkra, mert nagy erőfeszítést teszünk már jó ideje azért, hogy az iskolai nyelvoktatás hatékonyságát növeljük. Az elsődleges szerepet játszó angol nyelv mellett fokozatosan megjelenik a német, a francia, az olasz és a spanyol nyelv is az oktatásban. Emellett az országban jelen lévő nyelvközösségek szintén szerepet játszhatnak majd az iskolák nyelvi kínálatának a szélesítésében.