Az elmúlt évtized során jelentősen átértékelődött a kollégiumok szerepe a közoktatás rendszerében. A ma is létező, hagyományos kollégiumi funkciók (bentlakás, étkezés, a tanulás és pihenés feltételeinek biztosítása, szabadidős foglalkozások) mellett, korábban a kollégiumok elsődleges feladata az volt, hogy mintegy az iskolák háttérintézményeként működve támogassák, illetve kiegészítsék az iskolákban folyó oktató és nevelő tevékenységet. A hangsúly az oktatáson volt, ezt bizonyítja a kollégiumi foglalkozások hagyományos rendszere is, melyben az ismereteket bővítő jellegűek voltak túlsúlyban (korrepetálás, felzárkóztatás, ritkábban tehetséggondozás – a tehetségekkel az iskolák is szívesen foglalkoztak –, az iskolában szerzett ismereteket kiegészítő szakköri, vagy klubtevékenység).
A kollégiumok már kialakulásukkor fontos szociális biztonságot nyújtó, esélyegyenlőséget teremtő funkciót töltöttek be, ezek a funkciók az elmúlt évtizedben a fokozódó társadalmi különbségek következtében erőteljesen előtérbe kerültek. A kollégiumok mai feladatát úgy lehetne sommásan összefoglalni, hogy a szociális gondoskodáson túl biztosítják a fiatalok ismereteinek bővítési lehetőségét, elősegítik szocializációjukat és személyiségük fejlődését, lehetőséget teremtenek a nyugodt és kiegyensúlyozott diákéletre.
A kollégium mindenekelőtt a tanulók nyugodt tanulási feltételeit hivatott biztosítani kényelmes körülményeivel, kiegyensúlyozott légkörével. A kötelező foglalkozások az iskolai tananyag elmélyítésére, gyakorlására nyújtanak lehetőséget. A kollégium ugyanakkor sajátos eszközrendszerével:
segíti a fiatalok tanulási nehézségeinek leküzdését, hatékony tanulási módszerek elsajátítását,
elősegíti szocializációjukat, demokratikus és toleráns magatartásuk kialakítását,
lehetőséget teremt a szociális hátrányok leküzdésére, sokoldalú egyéni fejlődésre, a tehetségek támogatására és a lemaradók felzárkóztatására.
A kötelező szilenciumi foglalkozások a kollégiumi tanulók tanulmányi előmenetelét szolgálják.
A kiscsoportos és egyéni foglalkozások a személyiségfejlesztés, a szocializáció és a kommunikációs készség fejlesztésének színterei. Napjainkra a kollégiumoknak az „iskola szolgálójából” önálló pedagógiai arculattal rendelkező közoktatási intézménnyé kellett átalakulniuk. Az átalakulás folyamattervét az 1997-ben készített pedagógiai programunkban az alábbiakban határoztuk meg:
Kollégiumunk a Borbély Lajos Szakközépiskola és Szakiskola közös igazgatású egységeként működik. A kollégium 1976-ban épült az iskola részeként, akkori jogelődünk diákjainak elhelyezésére. Az ötszintes épületben 200 diák számára van férőhely, jelenleg 160 diák lakik hét tanulócsoportban, mely csoportok életét egy-egy csoportvezető tanár szervezi. A diákotthon 1984-ben kollégiumi címetkapott, ami nemcsak rangjában, hanem funkciójában is jelentős változásokat idézett elő. A városi fiúkollégium megszűnését követően itt nyertek elhelyezést a város hét középiskolájának fiútanulói, ennek következtében a korábban korosztályát, szociális hátterét, képzettségi és neveltségi szintjét tekintve homogén tanulói közösség sokrétűvé vált. A differenciálódás azóta is tart, és napjainkban még inkább felgyorsult. Ez a folyamat és a szakképzés rendszerének átalakulása következtében kollégiumunkban napjainkban a tizenéves szakmunkás-, szakközépiskolai és gimnáziumi tanulók mellett jelen vannak a huszonéves technikushallgatók is, évről évre gyarapszik a szlovákiai lakóhelyű magyar és az erdélyi magyar származású tanulók száma. Így nap mint nap szembesülhetünk intézményünkben is a határainkon túl élő magyarság problémáival, gondjaival.
A kollégium heterogén tanulói összetétele sok konfliktus, nézeteltérés forrása. Programunkkal ezeket szeretnénk megoldani, megelőzni, kiküszöbölni és elérni azt, hogy sokféleségük ellenére a kollégiumot valamennyien magukénak érezzék.
1. foglalkozás: Ismerkedés, csoportszervezés, az identitás fogalma.
2–3. foglalkozás: Hogyan befolyásolja cselekedeteinket az a vágy, hogy egy csoport tagjának valljuk magunkat?
4. foglalkozás: Milyen lehetőségek vannak a kisebbségek identitástudatának megőrzésére?
5. foglalkozás: Mit fejez ki a név? (Megbélyegzés, becenevek, ragadványnevek.)
6. foglalkozás: A tolerancia elve.
7. foglalkozás: Az első találkozás. (Miért a különbségekre, miért nem a hasonlóságokra koncentrálnak az emberek az első találkozásukkor?)
8. foglalkozás: A nemzethez tartozás Magyarországon.
9. foglalkozás: Nacionalizmus, hatalom és identitás Európában. (Hogyan lehetünk a szó legteljesebb értelmében állampolgárok?)
10. foglalkozás: A nemzeti, állami szimbólumok szerepe, története.
11. foglalkozás: Skatulyák. (Sértő, félrevezető vagy helyes, ha egy ember egyedi mivoltát egy-egy általánosító címkével intézzük el?)
12. foglalkozás: Beszélgetés egy határainkon túl élő művésszel.
13. foglalkozás: Filmelemzés (Jancsó Miklós egyik alkotása).
14. foglalkozás: A propaganda szó jelentése (felhívni a figyelmet arra, hogy a vélemények befolyásolása nem nyelvi eszközökkel is megvalósítható).
15. foglalkozás: Értékelés.
A kollégium lakóinak heterogenitása miatt a foglalkozásokon részt vevő diákok korukat és előismereteiket tekintve is nagyon különbözőek voltak. Ez a későbbiekben tulajdonképpen nem hátrányként jelent meg, sőt bizonyos foglalkozásokon az idősebb, úgymond tapasztaltabb tanulók szinte észrevétlenül is tanították fiatalabb társaikat a feladatok, szituációs játékok gyakorlása közben.
A csoportok induláskor a kollégiumon belüli szokásos képet mutatták. A tanulók viselkedéséből pontosan kiderült, hogy a kollégiumi hierarchián belül ki milyen helyet foglal el: ki az, aki „zöldfülű”, és ki az, aki „tapasztalt rókának” számít. A két kategórián belül is voltak fokozatok. Az ezek közötti eltérések már valóban abból adódtak, hogy ki milyen családi környezetből, illetve társadalmi háttérrel érkezett a kollégiumba.
A célunk az volt, hogy rámutassunk: az egyének közötti különbségek nem feltétlenül kell hogy hátrányt jelentsenek, nem arról van szó, hogy a különbségek miatt vannak értékes vagy kevésbé értékes emberek, ellenkezőleg: egy közösség annál „működőképesebb”, minél színesebb egyéniségek alkotják.
A foglalkozások során a kezdeti éles különbségek, bár nem tűntek el teljesen, de jelentősen tompultak. Bátrabban vállalták azokat a vonásaikat, amelyek arra utalhatnak, hogy milyen csoporthoz tartoznak – akár családi, akár nemzeti hovatartozást illetően. Az is előfordult, hogy olyan diák, aki származását, illetve születési vagy lakóhelyét tekintve teljes közönyösséggel érkezett, a foglalkozások végére rádöbbent azok fontosságára és értékeire. Voltak témakörök, amelyek a korábbiakban ismeret szintjén éltek a diákokban, de különösebb közösségformáló vagy összetartó jelentőséget nem tulajdonítottak nekik – pl. nemzeti szimbólumok, jelképek –, amelyek közül néhánnyal nemzeti ünnepek vagy más ünnepélyes, jeles alkalmakkor találkoztak, és nem feltétlenül értették meg azok jelentéshordozó szerepét. Máskor saját életükből hozott példákon keresztül bizonyos dolgok sokkal kézzelfoghatóbbakká, életszerűbbekké váltak azok számára is, akik esetleg korábban hasonló jelenséggel személyesen még nem szembesültek (pl.: kiközösítés vagy megfenyegetés amiatt, hogy az illető szemmel láthatóan más, mint az épp akkor körülötte lévők).
A pályázatban kitűzött célokat nagyrészt sikerült elérnünk. Reálisabb képet alkothattak magukról és a körülöttük lévő, tőlük különböző csoportokról; fejlődött a másság iránti „tűrőképességük”; véleményalkotásuk, állásfoglalásuk konkrét kérdésekben a korábbi közönyösségből való kizökkenésüket tükrözte; erősödött a magyarság (ne szégyellje, hogy milyen csoporthoz tartozik, lássa, vállalja annak értékeit) és európaiság tudatos vállalása.
A Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskola országos beiskolázású. A francia kétnyelvű oktatás, a világbanki informatika és a számítástechnika–gépgyártástechnológia szakos szakközépiskolai osztályok a közvetlen régión kívül más megyékből is vonzzák a jelentkezőket. Az iskola tanulóinak 14%-a kollégista. A 100 férőhelyen jelenleg 81 diák lakik. A diákok 60%-a a kétnyelvű osztályokba jár, 15%-a világbanki informatika szakra, 10%-uk a számítástechnika gépgyártástechnológia szakra, 15%-uk a négyosztályos gimnáziumi osztályokban tanul. A kollégium az iskolától 1 km távolságra van Aszód város (6000 lakosú település) központjában, egy 19. századi klasszicista stílusú kastélyban (Széchenyikastély), melyhez egy szép park és sportpálya tartozik. A pompás, impozáns épület léténél fogva része a kollégiumi nevelőmunkának.
Kollégiumunk jelenleg a középiskolával gazdaságilag egybeszervezett. Bízunk benne, hogy kedvező változás történik országos szinten a kollégiumi autonómia kérdésében. Rendszerfejlesztés, egészséges rendszerműködés az objektív és szubjektív oldal, gazdálkodás és szellemi (szakmai) tevékenység együttes létezésével, összehangolásával valósítható meg eredményesen.
Felfogásunk szerint a pályaválasztás azt jelenti, hogy a fennálló lehetőségek alapján önállóan, célunknak megfelelően kiválasztunk egy olyan foglalkozást, tevékenységet, amely lehetővé teszi, hogy a társadalom és a magunk számára értéket jelentő munkát végezhessünk. Ha e fogalommagyarázatból továbblépünk, akkor a definíciót úgy is értelmezhetjük, hogy a pályaválasztás az egyén és a környezet közötti interakciós folyamat, amely ahhoz vezet, hogy az emberek különféle szakmai tevékenységet űzzenek. Kiválaszthatják azokat a tevékenységeket, amelyekhez szakértelem kell, és ez adja későbbi pályájukat. A pálya kiválasztásának folyamata döntéssel zárul, és a fiatal megkezdi szakmai munkára felkészítő tanulmányait. Az általános képzés lezárul, de a tanuló kap egy új „előre vetített célt”, amelyben a pálya–szakma megnevezése adja az identitás alapját pl. „...tanárnak készülök” gondolattal fogalmazza meg választott tanulmányainak célját. A pedagógiai fejlesztés modelljét az alábbiakban mutatjuk be, ahol kiindulópont az adott állapot meghatározása.
1. A pályát kereső pillanatnyi helyzetének meghatározása:
Hol vagyok? Hol állok? Hol tartok?
2. A pályaválasztó erősségeinek és gyengéinek feltárása:
Milyen vagyok?
3. A célok kijelölése:
Mit szeretnék elérni?
4. Megoldási esélyek:
Merre induljak?
5. Döntés, elhatározás:
Ezek a terveim!
A pedagógiai program megvalósításának szervezeti formája szakköri forma.
Módszere: strukturált csoportfoglalkozás, amely meghatározott téma speciális módon történő feldolgozását jelenti. Az ismeretfeldolgozáshoz mindig felhasználjuk a csoporttagok élményszintű tapasztalatait, és tudatosítjuk a választott értékek körét is. A strukturált csoportfoglalkozásokat nondirektív csoporttechnikákkal vezetjük, ahol a csoportvezető inkább moderátor, semmint vezető személyiség. A csoporttagok aktivitása adja a csoportfolyamatok dinamikáját, ezért igen fontos az oldott légkör.
A csoportfoglalkozásokat szakköri formában szerveztük önként jelentkezés alapján. A 80-as évek ez irányú kutatásaiban megfogalmazottakkal szemben a kollégisták igénye a speciális foglalkozások iránt lényegesen alacsonyabb volt. A foglalkozásokat 12-15 fővel terveztük. Megvalósítani két csoportban 8-8 fővel sikerült, a harmadik csoportot nem fejeztük be, az aktív két résztvevő egyéni tanácsadásban részesült. A kollégium értékrendjében igen jelentős szerepet kap a tudás, amelyhez a különböző képességű tanulók különböző mértékű erőfeszítés útján jutnak. Ez a tanulókban ütközést okoz, a tanulásra fordított időt nem akarják megrövidíteni, ezért szoros időbeosztásukba nehezen fért bele a pályaorientációs szakköri foglalkozás. A csoportfoglalkozások légköre jó volt, a tanulók segítőkészek voltak mind a csoportvezető, mind egymás iránt. Az adott életkorhoz viszonyított önismereti szintjük egyenetlen, és önmaguk iránti érdeklődésüket is nehezen lehetett fenntartani. Az adott önismereti szint alapját elsősorban a család és a tanárok visszajelzése adta, érvelésükben sokat szerepelt a tanulmányi teljesítmény, valamint a televízió által sugallt értékrend, ahol sok esetben a siker elválik a munkától. A csoportmunkában azok a feladatok voltak számukra könnyebbek, ahol feladatlapot kellett megoldaniuk vagy ahol a kérdésekre adott válaszaikat a számítógép értékelte. Azok a feladatok, ahol érzelmeket, élményeket kellett mozgósítani, lényegesen nagyobb erőfeszítést igényeltek a csoporttagoktól, mint amit a feladatok minősége valójában megkövetelt.
Az identitástudat fejlesztését néhány gyakorlat jól befolyásolta, ezek közül is kiemelhetjük a családfa-, pályafagyakorlatot, amely a tradíciót, a családot értékké emelte minden tanulónál. A tradíció szerepe a munka-pálya világában meglepetést jelentett mint ismeret mindkét csoportban. A kollégisták a hazai tapasztalatokhoz viszonyítva az átlagnál valamivel több ismerettel rendelkeztek a pálya, illetve a munka világáról. Ez lehetővé tette, hogy hazai, határon túli, fejlett európai országok foglalkozásait is összehasonlítsuk. A tanulók életkorukból adódóan elsősorban továbbtanulási terveket dolgoztak ki, így csak a foglalkozássorozat végén vetődött fel a külföldi munkavállalás mint problémakör. A külföldi munkavállalást pártolók érvrendszerében az anyagiak szerepeltek meghatározó módon, míg a hazai munkavállalást előnyben részesítők csoportja az érzelmi kötődést, barátokat, családot fogalmazta meg érvként. A szülőföldhöz való szoros kapcsolódást nem fogalmazták meg maguktól a fiatalok. A munka, pálya kiválasztása és a magyarságtudat közötti kapcsolatot indirekt módszerekkel kellett a csoportfoglalkozásba beépíteni.
A csoportfoglalkozás sikerét abban a tanulók számára létrejött „személyes hozamban” látjuk, amely szerint a tanulók önismerete, öndefiníciós készsége javult, önmagukhoz való viszonyuk tudatosabbá vált, és énazonosságuk fejlődése (önmaguk elfogadása az adott szinten) jó alapot teremthet az identifikáció további szintjeinek eléréséhez is.
Ahogyan A kollégiumi nevelés országos alapprogramja is megfogalmazza, a kollégium – mint szakmailag önálló intézmény – feladata, hogy megfelelő feltételek mellett teremtse meg a lehetőséget a szabad iskolaválasztáshoz, a kisebbségi oktatáshoz, a lakóhely és az iskola közötti távolság és a tanuláshoz nem megfelelő szülői környezetből adódó feszültségek, problémák megoldásához. Pozitív tendencia a kollégiumok fejlődésében, hogy egyre több intézménynek van saját arculata, és egyre jobban érvényesül a szabad kollégiumválasztás lehetősége. Példaértékű a tehetséggondozó kollégiumok továbbtanulásra felkészítő tevékenysége, kialakultak informatikai, sport, zenei speciális neveléssel kiemelkedően foglalkozó intézmények. Az utóbbi két évben rohamosan fejlődik a szakkollégiumok hálózata, tevékenységük szakmai színvonala.
A kollégium feladata, hogy pedagógusai empátiája, szeretete, szakmai tudása pótolja a család melegét és segítse neveltjeinek iskolai felkészülését. Ne vegye át az iskolák feladatait, hanem ezekhez adjon olyan többletet, amelyre a kollégiumi nevelés sajátos adottságai lehetőséget biztosítanak.
A középiskolai továbbtanulás a gyermekek számára a társadalmi beilleszkedés, a társadalmi mobilitás fontos eszköze. Ugyanakkor ma szinte kizárólag az alapképességeken, a motiváción és az elsődleges szocializáción (családi szociokulturális háttér) múlik az egyén jövője. Az iskola minden szándéka ellenére sem csökkenti, hanem konzerválja vagy erősíti az indulási különbséget, nem képes biztosítani az esélyegyenlőséget, sőt az egyenlőtlenségeket bővítetten termeli újra.
Az iskola azokat a gyermekeket sújtja, akik kedvezőtlen háttérrel rendelkeznek
Ezek a hátrányok komoly gondot okoznak a kollégiumi nevelés területén a beilleszkedésben, a tanulás motiválásában, a sikerélményhez jutás lehetőségében. Ezért – az esélyegyenlőség biztosítása érdekében – a jövő feladataként kell meghatároznunk a középfokú képzésre felkészítő, felzárkóztató, hátránykompenzáló tevékenységünket a bentlakásos intézmény keretei között.
Az egyéni szocializáció szempontjából is fontos szerepe van a kollégiumnak akkor, amikor az iskola egyre kevésbé képes a szocializációs folyamat segítésére, és a család sem tudja elsődleges szocializációs szerepét maradéktalanul ellátni (deviáns szülői életmód, szociális elhanyagolás stb.). A kollégium a közösségi nevelés, az állandó pedagógiai környezet biztosításával a személyiségfejlődés, személyiségfejlesztés leghatékonyabb területe. A kollégiumpedagógia a szeretet pedagógiája. A kollégiumi nevelőtanár személyiségének legfontosabb jellemzője kell hogy legyen a magas fokú gyermekszeretet. A nevelői szeretet, az igazságosság, a pártatlanság, a jóakarat és az önzetlen segítőkészség éppúgy jellemzője, mint a következetesség, a követelés, a szigorúság, a rendszeres ellenőrzés, adott esetben a jutalmazás és a büntetés is.
Az egyéni szocializációban kiemelkedő szerepe van a kollégiumi beilleszkedés folyamatának. Az önismereti tréningek, a gyakori kötetlen beszélgetések, a diákok tanulási szokásainak megismerése, fejlesztése sok mindent pótolhat, amit a családok nem adtak meg gyermekeiknek. A kollégiumi beilleszkedés olyan folyamat, amelyet minden gyermek más-más ütemben és tartalommal él át. A gyermek, amikor először jön el a szülői háztól, a falujából, többnyire még nem rendelkezik kidolgozott kollégiumi, közösségi sémákkal. Nem ismeri, milyen hosszadalmas és fáradságos munka ezeknek a szabályoknak és viselkedéseknek a kialakítása. Ezt a feladatot csak lépésről lépésre és nagy-nagy türelemmel lehet teljesíteni. Ez a tanulási folyamat a gyermek számára komoly megterhelést jelent különösen akkor, ha a kollégiumi normáktól jelentősen eltérő szociális közegben nevelkedett.
Intézményünkben 280 fő (200 fiú és 80 leány) elhelyezésére van lehetőség, akik 90%-ban iskolánk tanulói. Ezenkívül főleg a két szomszédos szakközépiskolából várjuk a diákokat. A zömében fém- és faipari szakmákat tanuló kollégisták gyenge vagy közepes tanulmányi eredménnyel érkeznek hozzánk, részben a választott szakma tanulására, de jelentős százalékban kényszerbeiratkozással (a választott szakmára nem vették fel). Kollégiumunk önálló – régen iskolának tervezett – épületben működik 8 pedagógus irányításával és 20 kisegítő dolgozó segítségével. Bútorzatunk erősen leromlott állapotú, tanulóink 40%-a még emeletes vaságyakon alszik és harmincéves asztalok mellett tanul. Eszközeink mennyisége és minősége messze elmarad az előírt minimumtól, és az egy-két éven belüli felzárkózás reménye is irreális számunkra mindennapos anyagi gondjaink miatt. Arra viszont büszkék vagyunk, hogy a kollégiumban sok a virág, mindig tiszták a helyiségek, szobáink, tanulótermeink egyediek és túlnyomórészt ízlésesek. Minden tanuló saját egyéniségét érvényesítheti a hálótermek dekorálásában.
Céljaink és feladataink elérése és végrehajtása érdekében olyan változatos és fejlesztő hatású tevékenységrendszert kell kialakítanunk, melyek között minden tanulónk megtalálja a kedvére valót, a neki hasznos elfoglaltságot. Törekednünk kell arra, hogy legyen módjuk minél több szociális kontaktusra, kötődésre, minél gazdagabb és mélyebb ismeretek, pozitív élmények megszerzésére, átélésére. Ingergazdag, alkotó környezetet kell teremtenünk gyermekeink számára. El kell jutnunk odáig, hogy a kollégiumi tevékenység az egyénileg szabadon választható tevékenységek gazdag skáláját tartalmazza. Foglalkozásaink, programjaink segítsék elő, hogy minden tanuló sajátítsa el az eredményes társadalmi beilleszkedéshez szükséges képességeket, megfeleljen az iskola követelményeinek, magabiztosan, önmagában bízva, gyakorlatias képességekkel felvértezve kezdje meg alkotó életét. Kollégistáink 28–30%-a mint pályakezdő munkanélküli „kezdi el” az életét. Ahhoz, hogy ez a szám csökkenjen, hogy ez a remélhetően átmeneti állapot hasznosan és aktív munkával teljen, föltétlen hathatós segítséget kell adnunk.
B Motiválnunk kell egy esetleges másodszakma megszerzésére kollégistáinkat. El kell érnünk, hogy minél több szakma bemutatásával, alapjainak megismerésével kedvet kapjanak ezekhez a szakmákhoz.
B Nem elhanyagolható célunk az is, hogy olyan ismeretekkel egészítsék ki tudásukat, melyeket az életben hasznosan tudnak alkalmazni akár keresetkiegészítő tevékenységként is.
Minden önfejlesztő szakkörünk feladata az, hogy a családban az önellátó funkció minél hatékonyabban működjön, és a lakáson belül és a kertben elvégezhető munkákat önállóan meg tudják oldani.
A KOMA által biztosított támogatással tevékenységünk új lendületet kapott.
A vásárolt alapszerszámok és a jó minőségű anyagok kiemelkedően reprezentatív felületek kialakítását tették lehetővé. Folytattuk a kollégium kijelölt szobáinak felújítását, ahol nem a mennyiség, hanem a minőség dominált. A szép munka láttán ugrásszerűen nőtt a szakköri tagok száma (26 fő). Ezenkívül sok diákunk alkalmi tagja körünknek. A saját szobájában szívesen vesz részt irányításunkkal a felújításban, karbantartásban. E szakkör működése nem kampányszerű, hanem tematikusan a témakörök egymásra épülve biztosítják a kollégisták fejlődését. Havi egy alkalommal (4 óra) szakember ismerteti a témát és meghatározza a gyakoroltatás menetét, majd a szakkörvezető irányításával végzik a havi tevékenységet.
Tervünk, hogy a diákkör által feldolgozott témákból videofilmet készítsünk, melynek célja – egy jól szerkesztett jegyzettel együtt – a kétévente ismétlődő anyaggal a folyamat biztosítása és más kollégiumok ösztönzése hasonló körök beindítására.