A KOMA kuratóriuma pályázati kiírásában részletesen kitért a pályázati beszámolóval kapcsolatos követelményekre. Eszerint a beszámoló szakmai részének tartalmaznia kellett a megvalósított program részletes leírását, valamint az eredmények értékelését az előzetes célok függvényében. A pályázati kiírás szerint a Kuratórium a szakmailag kellően átgondolt és legjobban kidolgozott beszámolók készítőit felkéri beszámolójuk részletes szakmai kifejtésére, és munkájukat a szakmai nyilvánosság elé tárja. A szakértők és a kuratórium végül öt beszámolót részesített további 50-50 ezer forint támogatásban a publikálásra való előkészítés céljára. A publikálásra legalkalmasabb beszámolók kiválasztása után a kollégiumi pedagógia helyzetéről, illetve a KOMA-pályázat és a beszámolók szakmai hasznosulásának lehetőségeiről beszélgettünk Ringhofer Ervinnel, a Kollégiumi Szövetség alelnökével, aki a budapesti Táncsics Mihály Kollégiumban dolgozik, valamint Tóth Jánossal, aki két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig az ózdi Ady Endre Középiskolai Kollégium igazgatója volt.
Önök szerint mi a kollégium társadalmi feladata ma, változott-e ez a rendszerváltást követően?
Ringhofer Ervin: A kollégiumnak ma is ugyanaz az alapvető társadalmi feladata, mint a rendszerváltás előtt, hiszen a magyarországi települési szerkezet nem változott meg a politikai rendszer átalakulásával, s a társadalom sem változik olyan tempóban, mint a politikai rendszer. A 3200 magyarországi település közül körülbelül 2800-ban nincs és vélhetőleg soha nem is lesz középfokú oktatás, illetve néhány száz településen alapfokú oktatás sem. A tanszabadság alkotmányos jog, minden diáknak és családnak biztosítani kell a szabad döntés lehetőségét nem csak a szakma-, hanem az intézményválasztás szempontjából is, a szabadsággal pedig elképzelhetetlen élni a kollégiumi rendszer nélkül. Egyrészt tehát alkotmányos kérdésről van szó. Másrészt – társadalmi funkciója szerint – a kollégium a települések közötti különbségekből adódó szociális, illetve az ebből fakadó kulturális hátrányok ledolgozásának a terepe, azaz nemcsak nevelési-oktatási, hanem szociális feladatot is ellát. A kollégiumi intézményrendszer nélkül nincs esély a fennálló gazdasági, szociális, kulturális hátrányok ledolgozására, illetve az iskolarendszer társadalmilag igazságos működtetése sem képzelhető el.
Tóth János: Ami a kollégiumok tartalmi munkáját illeti, korábban csak általános pedagógiai megfogalmazásokkal lehetett találkozni, amelyek egy része alkalmazható volt a kollégiumi munkában is, de érdemi szakirodalom a kollégiumi nevelésről 1990-ig gyakorlatilag nem látott napvilágot. A kollégiumi nevelői munka a rendszerváltás előtt, és az azt követő néhány évben lebecsült, sőt szinte nem létező szakma volt. A kollégiumban dolgozó nevelőket lenézték, mert nem szakmai (azaz szaktanári) pedagógiai munkát végeznek, holott a nevelés területén igencsak jelentős szerepük volt. A kollégiumokat mint nevelési intézményeket a legújabb törvényi szabályozás végre megerősíti azzal, hogy – ahogyan az iskoláknak – nekik is kell pedagógiai programot készíteniük.
A kollégiumi élet változását ezek szerint nem pusztán a rendszerváltással bekövetkezett szemléletváltás, hanem a törvényi szabályozás változásai határozták meg. Hogyan változtak a kollégiumokra vonatkozó rendelkezések a közoktatási törvényben, illetve az azt kiegészítő dokumentumokban?
Ringhofer Ervin: 1993-ban fogadták el a közoktatásról szóló törvényt. Ez a kollégium alapfunkcióit tisztázza: szabatosan leírja a tanszabadság biztosításának feladatát, kiegészítve azzal, hogy azoknak is jár a kollégiumi elhelyezés, akik helyben laknak, de szociálisan erre rászorulnak. A kollégiumi nevelőmunka és a kollégiumi elhelyezés ilyen módon érintkezik, sőt fedésben van a gyermek- és ifjúságvédelem területével. A közoktatási törvény 96-os módosításában részletesebben kifejtették a kollégiumi munka tartalmi vonatkozásait, 97-ben pedig a kollégiumi tanácskozáson szakmai elfogadást nyert, majd minisztériumi ajánlásként megjelent A kollégiumi nevelés alapprogramja. Ez tehát egy szakmai szervezet anyaga, amely szakértők közreműködésével készült. Ez lett volna végső soron a kollégiumi munka tartalmi alapdokumentuma, de végül is nem vált minisztériumi kiadvánnyá, hanem kötetben jelent meg. 1989 nyarán módosították a törvényt, és az alapprogramból sok elemet beemeltek a törvénybe, a kollégium feladatai közé. Azért üdvös, hogy mindez bekerült a törvénybe, mert így a nem nagyon érdekelt fenntartók is látják, milyen feladatokat kötelesek ellátni a kollégiumok. Ezzel kapcsolatban a törvényi szabályozás most lényegesen előrébb tart, mint a fenntartói mentalitás. A fenntartó igazából nem kedveli a kollégiumokat, mert nem a saját, hanem más települések gyermekei vannak benne. Ezért van az, hogy a kollégiumok eszközfejlesztése fenntartói forrásból nem lehet igazán sikeres. Eközben az eszközállapotokban több évtizedes a lemaradás, és van olyan kollégium, melynek költségvetése éppen hogy csak a legszűkebben vett üzemeltetésre elég.
Ezzel együtt a KOMA jelen pályázatában nem támogatta az eszközfejlesztésre pályázókat...
Ringhofer Ervin: A KOMA a szakmai fejlesztéseket kívánta ösztönözni, mert tudta, hogy ha az eszközfejlesztéseket támogatja, akkor egy feneketlen kút feltöltésére vállalkozik.
Tóth János: Az ilyen fejlesztés a fenntartó önkormányzatok feladata lenne.
Ringhofer Ervin: Az elmúlt években a megyei és a fővárosi közoktatás-fejlesztési közalapítványok elkezdték a kollégiumok fejlesztését finanszírozni, de ez csak részleges megoldás, hiszen alapítványi támogatásokkal nyilván nem lehet kiváltani a fenntartó szerepét.
Milyen sajátos feladatokat látnak el a kollégiumok, illetve milyen különös lehetőségeket tudnak biztosítani a családtól távol élő gyermeknek az identitásfejlődést meghatározó 14–18 éves korban?
Ringhofer Ervin: Azt mindenképpen el kell mondani, hogy a kamaszkornak nagyon nagy igénye van a kortársközösségre, amit egy család magában nem tud kielégíteni. Ráadásul mindig jól működő családot tételezünk fel akkor, amikor a családi élet előnyeiről beszélünk. Ma Magyarországon gazdaságilag egyértelműen a kétkeresős családmodell a működőképes, és ez azt is jelenti, hogy a szülők többsége hét közben rengeteget dolgozik, és a problémáinak, feszültségeinek jó részét hazaviszi. Másrészt nagyon sok az abszolút munka nélküli család, és a családi életre jellemző adat az is, hogy a gyerekek 30-40%-a egyszülős családban él. Nagy kérdés, mit jelent az otthon, a család a gyerekek életében. Mindezek alapján nyilvánvaló, mennyire fontos a kollégium szociális funkciója: szociális biztonságot ad azoknak, akiknek bizonytalan a hátterük; rendszeres tisztálkodási lehetőség (sőt kötelezettség) van, rendszeres meleg étkezés van. Statisztikák szerint százezerre tehető azoknak a diákoknak a száma, akik nem esznek rendszeresen. A kollégiumban a reggeli és a napi két meleg étkezés olyan biztonság, amely a szegényebb gyerekek számára nagy vonzerőt és az otthoninál lényegesen jobb körülményeket jelent. Egyes családok és vidékek rendszerváltás utáni elszegényedése fokozott hangsúlyt ad a kollégiumok szociális funkciójának.
Tóth János: Valóban sok esetben a gyerek jobban érzi magát a kollégiumban, mint otthon a családban. Mert a családban nélkülözéssel találkozik, míg a kollégiumban egy jelképes összegért teljes ellátást kap.
Ringhofer Ervin: A kollégium a személyiségfejlődés, a szociális érés szempontjából is sok előnyt hordoz. A gyerekek számára az iskolai hajtás, a követelmények, illetve az iskola munkarendje nem teszi lehetővé a közösségi lét megélését. Az iskola teljesítményelvű működése következtében a gyerekek értékrendjében megjelenik a teljesítmény igénye, de más értékek, mint például a kooperáció, az érzelmi kapcsolatok, a közösségi értékek megéléséhez az iskola nem nyújt megfelelő közeget. Kevés olyan iskola van, ahol délután is szeretnek ott lenni a gyerekek, amelyik teret ad a gyereknek akár fizikai, akár átvitt értelemben. A kollégiumot viszont mintha éppen erre találták volna ki; illetve a kollégiumi alaphelyzet kikényszeríti ezeknek az értékeknek a megjelenését. A kollégiumban a gyerekek vegyes életkorú közössége működik, amely a szobaközösségtől az egész kollégium közösségéig épül fel. Rendkívül gazdag gyerekkapcsolatok és ugyanilyen gazdag gyerek-felnőtt kapcsolatok is működhetnek, hiszen az intézményben a gyerek kijelölt nevelőjén kívül még jó néhány tanár van. Választhat magának a formálisan hozzá rendelt felnőttön kívül mást is. A kollégium életrendje, közössége önmagában is rendkívüli szocializációs erőt képvisel. Ahogyan az Alternatív Közgazdasági Gimnázium jelmondatában megfogalmazza: A gyermek nem az életre készül, hanem él. A kollégium teret biztosít az élethez, és ezzel pótolja azt, amit korábban diákéletnek neveztünk, s amely diákélet sajnálatosan elsatnyult az utóbbi években.
Milyen konkrét elemekből tevődik össze a kollégiumi diákélet? Milyen tevékenységek keretében tudják a sajátos szocializációs közeget hasznosítani?
Ringhofer Ervin: A kollégium a tanulmányok támogatása szempontjából is szerencsés közeg. Az időgazdálkodás ugyanis itt sokkal szabadabb, mint az iskolában, ugyanakkor biztosított a szakmai háttér, a szakmai segítség lehetőségei gazdagabbak, mint a családban. A kollégiumban felszerelt klub, könyvtár, internetes labor van, és ez mind gazdaságosan hasznosuló lehetőség. A tehetséggondozás és a felzárkóztatás szintén könnyebben megoldható a koncentráltabb időgazdálkodás következtében. Egy kollégiumban meg lehet oldani, hogy több iskolából az azonos területen tehetséges gyerekeknek foglalkozásokat tartsanak. Ennek vannak eredményei. Nem lehet véletlen, hogy egy budapesti szakképző iskola négy diákját jutalmazták fővárosi ösztöndíjjal, és mind a négyen ugyanannak a kollégiumnak a tehetséggondozó részlegében élnek. A tanmenet időkorlátai kevésbé sújtják a kollégiumot, és a szabadidővel való gazdálkodás jobban megengedi azt, hogy minden gyerek segítséget kapjon a számára szükséges területeken. Ez ugyanúgy lehet tehetséggondozás, mint felzárkóztatás, személyes beszélgetés vagy segítségnyújtás a lelki problémák feldolgozásában.
Tóth János: Egyre többször lehet találkozni olyan kezdeményezéssel, hogy a kollégiumok igénybe veszik nem pedagógus szakemberek, például pszichológusok segítségét. Ez nagyon jó hatással van, akár előadások, akár csoportfoglalkozások formájában történik. Nem ritka, hogy a szülő csak az eredményt tapasztalja: hogy a gyermeke mennyit változott. A mostani pályázatban is szép számmal láthatunk ilyen programokat.
Ringhofer Ervin: A kollégiumi élet sajátosságaiból adódóan a diákönkormányzás lehetősége is nagyságrendekkel jobb, mint az iskolák többségében. A diákönkormányzatnak lehetősége van arra, hogy alakítsa a saját életét, szabadidős tevékenységét, és az intézményi működés (házirend, szmsz) vitáiban felkészülhet a demokratikus életre. A politikai demokráciának jó iskolája a kollégiumi helyzet. Itt nincs meg az a kiszolgáltatottság a tanár-diák viszonyban, mint az iskolában, ahol nem lehet elvonatkoztatni az osztályzatok, az értékelés feszültségeitől.
Tóth János: A diákönkormányzatokat annyira demokratikusan választják, hogy a tagjainak ez önmagában komoly megbecsülést kölcsönöz. Ezek a diákok köztiszteletnek, tekintélynek örvendenek a társaik között. Különös lehetőség, hogy minden évben továbbképzésen vehetnek részt, így ez a munka számukra valóban a politikai demokrácia iskolája.
A pályázati kiírásban prioritásként szerepelt a diákönkormányzatok munkájának segítése, és Önök is hangsúlyozzák ennek a tevékenységnek a fontosságát. Mégis kevés ilyen tartalmú pályázat érkezett. Mi lehet a passzivitás oka?
Ringhofer Ervin: A diákönkormányzatok működésében most nem elsősorban új ötletekre van szükség. Az önkormányzatok működésének két nehézsége van: az egyik az eszközellátottság, a másik pedig a tanári mentalitás. A fővárosi önkormányzat igyekszik enyhíteni a financiális gondokon: minden évben külön pályázatot ír ki a diákönkormányzatok működtetéséhez. De mindez nem fog lényegi változást hozni, amíg az a gondolat, hogy a diákönkormányzatnak legyen irodája, telefonvonala, számítógépe, internetelérése, fénymásolási lehetősége, a kollégiumok nem kis hányadában (ahogyan az iskolákban is) merev ellenállásba ütközik. Ahol viszont mindezt fontosnak tartják, ott komoly anyagi terheket vállalva is megelőlegezik a diákönkormányzatnak a lehetőséget.
Milyen készségekre van szüksége egy kollégiumi nevelőnek ahhoz, hogy ténylegesen élni tudjon a kollégiumi közegben rejlő pedagógiai lehetőségekkel?
Ringhofer Ervin: Mindenekelőtt tudni kell azt, hogy a kollégium mint szervezet akkor működik jól, ha a tanárok elsősorban az élet kereteinek a megteremtésén dolgoznak, azaz az esetek nagy részében háttérszerepük van. Mindez nem azt jelenti, hogy kiszorulnak a helyzetekből, hanem azt, hogy nem direkt eszközökkel működtetik, hanem maguk a megfelelő szituációk vannak megteremtve az intézmény működési rendjében, hagyományaiban. Az intézmények akkor tudnak jól működni, hogyha a közvetlenség-közvetettség skáláján több rétegnek is szerepe van, és ezek a rétegek egymással harmonikusan működnek.
Tóth János: A kollégisták a lakóhelyüktől 30-40, sőt nemegyszer 80-100 kilométerre tanulnak, így csak hetente vagy kéthetente járnak haza és találkoznak a szüleikkel. Tehát családpótló, szülőpótló szerep hárul a kollégiumi nevelőtanárokra. A jó nevelőtanár gyermekszerető. Aki rideg, az nem tud közel kerülni a diákhoz. Aki megtalálja hozzájuk a hangot, akinek van beleérző képessége, azért rajonganak, annak a jelenléte önmagában fegyelmező erőt képvisel.
Ringhofer Ervin: Ideális esetben a kollégiumi nevelőnek van egy – iskolai gyakorlatból ismert – szakpárja. Másként nem is lehet, mert a magyar pedagógusképzés így működik. Mindez azért hasznos, mert a tanári tekintélynek és hasznosságtudatnak része az, hogy a kollégiumi nevelő a diáknak szaktárgyi segítséget tudjon nyújtani. Az iskolák lényegében kihúzódtak a korrepetálások világából: ez ma már szinte kizárólag a magánszektorra, a szülőkre, illetve a kollégiumokra maradt. Hasznosítható szaktárgyi tudás kell tehát. Ideális esetben – ez nem elég gyakori – a kollégiumi nevelő óraadóként valamelyik kapcsolódó iskolában is dolgozik. Ez fontos tekintélyi okok miatt, fontos a szaktárgy követésében és a gyerekek iskolai ügyeinek a közvetlenebb figyelemmel kísérésében. Ezen túlmenően a kollégiumi nevelőtanár személyiségében, szaktudásában azoknak a különbségeknek kellene megjelenniük, amelyekben a kollégium mint közeg eltér az iskolától. A felsőoktatás döntően tantárgyi oktatásra képez; a szaktárgyi módszertanra még csak-csak kitér, a nevelési módszerekre viszont kevésbé. Az a gyerekközeli állapot, amely a kollégiumban délután három és este tíz óra között létrejön, számos olyan nevelési szituációt teremt, amely az iskolai közegben nem jöhet létre. Itt a higiénés gondozástól a lelki problémák kezeléséig az iskola tanóraközpontú világában gyakorlatilag kizárt helyzetek és feladatok adódnak. Hogy ebben a kollégiumi nevelő jobb legyen, az részben a személyiségén, az attitűdjén, részben a megszerezhető tudáson múlik. Ehhez tisztességes pedagógiai filozófia és a technológia birtoklása kell. Ez utóbbi okoz nehézséget, mert ebben a tekintetben igencsak el van maradva a szakirodalom, illetve a szakmai közgondolkodás. Azokon a színtereken, ahol a nevelés áll a középpontban – ilyenek a kollégiumok, a nevelőintézetek, a napközis foglalkozások – , jelenleg nem tudjuk megmondani, hogy mik a tevékenység alapjai, mi az, ami nélkül nem nőhet fel a gyerek. A matematikában, a fizikában erre többé-kevésbé van egyezség, és a NAT-viták, a kerettantervi viták meg is mutatták ezeknek az egyezségeknek a határait. A nevelési területen jóval kezdetibb stádiumban vagyunk. Ezért tartom fontosnak a KOMA kezdeményezését: hogy a kollégiumi pályázatról készült beszámolókat publikálni kell.
A KOMA most először kezdeményezte, hogy a győztes pályázók a megvalósításról olyan pályázati beszámolót készítsenek, amely nemcsak a pénzügyi elszámolást tartalmazza, de a pedagógiai folyamatot is végigköveti. A KOMA szándéka és elvárása az volt, hogy az így készült beszámolók legyenek publikálásra alkalmasak, mások számára is tanulságosak. Önök szakértőként részt vettek a publikálásra javasolt beszámolók kiválasztásában. Hogyan értékelik a pályázati beszámolókat?
Tóth János: Ahhoz, hogy jól lássuk a folyamatot, érdemes először magukat a pályázatokat értékelni. Korábban nagyon kevés olyan pályázati kiírás volt, amelyhez a kollégiumok kapcsolódhattak volna. A közoktatási törvény ‘96-os módosítása óta ebben jelentős változás van, és e tekintetben a KOMA-hoz fűződik az áttörés. Ugyanerre az időszakra tehető a pályázati kultúrában történt nagyfokú fejlődés: az intézmények többsége megtanult pályázatot írni. Míg korábban nemritkán légből kapott, sovány és megalapozatlan pályázatokat adtak be, ma sok az értékes, szakmailag jól előkészített pályázat.
Ringhofer Ervin: Az, hogy a pedagógiai program megalkotásának kötelezettsége életbe lépett, jól hatott az ilyen típusú szakmai szövegek elkészítésére. A NAT, illetve az oktatási törvény által diktált szerkezetek, tartalmak a korábbitól eltérő felfogást hoztak, és ennek megfelelően kellett elkészíteni a pedagógiai programokat. Ez tartalmilag összefügg a pályázati kultúra fejlődésével, hiszen a NAT, illetve a pedagógiai program készítése kikényszerítette, hogy korrektül meg kell tudni fogalmazni pedagógiai tartalmi jegyeket. Tehát az oktatásügyben a ‘90-es években megindult modernizációs folyamat, amelynek az elméleti háttere már a ‘80-as évek közepétől látható, életre hívott egy másfajta feladatmegfogalmazási kultúrát, s ez jót tesz a pedagógiai program megfogalmazásának és a pályázásnak.
Tóth János: A mostani pályázatban új elem a publikációra alkalmas beszámoló elkészítésének az igénye. Csakhogy a pályázati kiírás nem tartalmaz elég támpontot ahhoz, hogy itt a KOMA részéről mire is gondoltak. Nézetem szerint egyetlen olyan beszámoló született, amely megfelel a publikálhatóság kritériumának, és még négy olyan van, amely részben átdolgozással publikálásra alkalmassá tehető.
Ringhofer Ervin: Amikor ezeket a beszámolókat szakmai publicisztikai szempontból minősítjük, igazságtalanok vagyunk. Szerintem a szakmai publicisztikának mások a követelményei. Mi valóban azt szoktuk meg, hogy elméletigényes és nóvumokat tartalmazó kell hogy legyen az, ami nyomtatásban megjelenik. Csakhogy itt egészen más műfajról van szó. Egy pályázatban gyakorlatias programok szerepelnek, amelyek azon a helyen újdonságot jelentenek; bevezetésük, működtetésük az intézménynek óriási megújulást hozhat, akár a gyerekek életében, akár a pedagógiai munkában. De ez nem jelenti azt, hogy feltaláltak volna bármit is. Mit jelent az, hogy egy anyag publikálásra alkalmas? Miféle kritériumoknak kell hogy megfeleljen? Én például különválasztanám, hogy mi az, ami nyomtatásban megjelenhet, és mi az, ami az interneten. Az internet ugyanis más, kevésbé szigorú, szabadabb filozófiájú műfaj, többet elbír.
Tóth János: Ha egy pedagógiai szaklap meg akarná jelentetni, vagy föl akarnánk tenni az internetre, nagyon sok beszámoló ebben a formájában értetlenséget szülne. Nem látható, hogy ezzel az anyaggal miért lehetett egyáltalán pályázatot nyerni. A szakma meg tudja ítélni e beszámolók alapján is az egyes kezdeményezéseket. De külső szemlélő – akár egy másik iskola – számára már nem ennyire egyértelműek a benne rejlő értékek.
Ringhofer Ervin: A kollégiumi szakma most ott tart, amikor éppen nagy szerepe van annak, hogy a szakmabéli társak – az a körülbelül négyezer pedagógus –, illetve ezek közül az intézmények vezetői, arculatformáló erői lássák azt, hogy a többiek hogyan csinálják. Ezeknek a beszámolóknak az esetében kollégiumi foglalkozásokról van szó, a kollégiumi foglalkozások pedig gyerekekről gyerekeknek szólnak. Ott nincs arra lehetőség, hogy mély elméleti megújulások legyenek, nem is ez volt a pályázat célja. Jelenjenek meg ezek a beszámolók, tegyük lehetővé, hogy lehessen belőlük szemezgetni. Ne az legyen a probléma, hogy miért fizettek éppen ezekre a programokra támogatást, legyen az ezekben a pályázatokban felhalmozott tapasztalat kapaszkodó a napi gyakorlathoz. Van viszont a programok írásos megjelenítésének egy másik célja, és ez sokkal nívósabb megfogalmazást igényel majd. Ugyanis A kollégiumi nevelés alapprogramja a megalkotás mostani stádiumában a keretprogramoknak egy csokra lesz majd; egyfajta szerkesztett keretprogram-ajánlás, az iskolai kerettantervek távoli unokatestvére. Ahhoz, hogy ebből egy minisztériumi rendelet igényeit kielégítő szakmai anyag legyen, ez a KOMA-pályázat egyfajta tréningnek tekinthető. Terminológiában, feladat-megfogalmazásban valamiféle utat mutat. A kollégiumi szakma küzd a szakmai anyagok elkészítésekor azzal, hogy nincs egységes terminológiája. A kollégiumi pedagógia sokkal képlékenyebb téma az iskolainál, éppen ezért még jobban igényelné a terminológiai egységet, amely mögött tartalmi-szerkezeti megállapodásokra volna szükség. Ennek a tartalmi kérdésnek mély jelentősége van. Arról van szó, hogy létrejön-e egyfajta – az intézményi szabadságot nem korlátozó – egységes értelmezési rendszer a kollégiumi nevelés területén. Van ilyen törekvés, de ma még nagyon függ a megfogalmazás attól, hogy ki melyik intézményben végzett. Nemcsak arról van szó, hogy ugyanazokra a fogalmakra más elnevezést használ, de a gondolatainak is egészen más struktúrája van. Általában a pályázati beszámolók azt mutatták meg, hogy színes a terület, gazdag lehetőségei vannak, hiszen a fogyatékosok bentlakásos intézményeitől kezdve, a kistelepülésen működő egy-két iskolás kollégiumon keresztül a nagytelepülések sokiskolás vagy elit kollégiumaiig annyira színes a paletta, hogy ha az általuk követett módszerek felszínre kerülnek, az feltétlenül gazdagítani fogja a szakmát. Ez tanulságos, mert jól mutatja, hogy az egységesítéssel melyik szinten kell csínján bánni; tehát hogy semmiképpen nem a tevékenység szabványosításáról van szó. A tevékenység nagyon gazdag, nagyon sokféle lehet. Negatívum, hogy az elméleti megalapozottság, az elméleti háttér hiányos. Úgy tűnik, ma még a kollégiumi szakmában több a szív, mint az ész.