Cigány gyermekek szocializációja

A rendszerváltást követően a cigányság oktatásával kapcsolatos viták tovább éleződtek Magyarországon. Ma is folynak eszmecserék arról, hogy a cigány tanulók iskolai problémáinak kezelése etnikailag semleges vagy markánsan etnikai szempontú legyen, hogy az integrált vagy az autonóm oktatás-e a jobb. Nagyok a véleménykülönbségek a felzárkóztatás hatékonyságát, a támogatási rendszer eredményességét illetően, és még sorolhatnánk a felmerülő problémákat.

A különböző szociológiai, pszichológiai és főként oktatáspolitikai megközelítések eltérő gyakorlatot eredményeztek az országban. Számos ismeret, tapasztalat halmozódott fel a cigány tanulók nevelése/oktatása kapcsán, melyek jó része még publikálatlan, vagy nehezen hozzáférhető orgánumokban jelent meg. Ezért különösen fontos esemény az, ha napvilágot lát egy majd 400 oldalas kiadvány ebben a témában.

Noha ma még csak a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán van romológiai szak, a pedagógusképzésben, illetve -továbbképzésben egyre nagyobb szerepet kap a cigányságismeret. Az új tematikákhoz viszont nincs elég jegyzet, tankönyv, mint ahogy erre Forray R. Katalin és Hegedűs T. András, a Cigány gyermekek szocializációja című könyv szerzőpárosa is hivatkozik. Szándékaik szerint könyvük ezeken a gondokon szeretne segíteni. A szerzők három régebben megjelent és két újabb keletű tanulmányukat szerkesztették egy kötetbe. Korábbi írásaikon csak stiláris átdolgozást végeztek, miután az adatok nem változtak.

A cigány etnikum újjászületőben című tanulmány első ízben az Akadémiai Kiadó Közoktatási kutatások sorozatában jelent meg 1990-ben. Ez az időszak jelentős változásokat hozott a cigányság oktatásában, a címben rejlő „etnikai újjászületés” kifejezés is erre utal. Forray R. Katalin és Hegedűs T. András így fogalmazták meg a változások lényegét: „A cigányság egyre több és nagyobb csoportja számára már nem az egyéni asszimiláció, hanem a saját kultúra megőrzésével való egyenrangú társadalmi beépülés jelent értékes alternatívát. Következésképpen fel kell rá készülnünk – mind a többségi kultúra hordozóinak, mind a kisebbséghez tartozóknak –, hogy a gyermeket mindkét kultúrához való alkalmazkodásra képessé tegyük.”

A tanulmány bevezető része az iskolai beilleszkedés és az etnicitás kérdésével foglalkozik, áttekinti az etnikai és regionális újjászületés irodalmát, illetve érinti a „kettős szocializáció” kérdését. A dolgozat gerincét az a – reprezentatívnak nem tekinthető – vizsgálat képezi, amely a cigány gyermekekkel, családjaikkal és az őket tanító pedagógusokkal készült. A felmérés alapvetően arra kereste a választ, hogy milyen családi és iskolai tényezők befolyásolják a cigány tanulók sikerességét. A szerzők bizonyították, hogy az iskolai programokban való részvétel, a tanárok iránt érzett bizalom és szeretet, az egyes tantárgyak iránti érdeklődés pozitív hatást gyakorol a cigány tanulók tanulmányi teljesítményeire és továbbtanulási szándékaira. A cigányság oktatásával kapcsolatos európai oktatáspolitikákról ad vázlatos képet a tanulmány harmadik része, amely hangsúlyozza a multikulturális szemléletváltás szükségességét. (A multikulturális, azaz az etnikai kultúrák egyenlőségén alapuló nevelés fogalmát ez a dolgozat hozta először igazán köztudatba Magyarországon.)

A multikulturális/interkulturális nevelés újabb értelmezései című tanulmány szorosan kapcsolódik az előző témához.¹ Az írás áttekinti a kérdés újabb nemzetközi irodalmát, értelmezi a multikulturális és az interkulturális nevelés egyezéseit és különbözőségeit, utal a kommunikációs készségek fontosságára, továbbá ismerteti a különbözőségre nevelés lehetőségeit és szükségességét. A szerzők szerint a fejlődés útja az, hogy az interkulturális nevelés koncepcióját felváltsa a különbözőségre nevelés pedagógiája. „A továbblépés útja az lehet – írják –, ha a pedagógia (az iskola, a nevelés) nem ragadja ki az etnicitást az egyén (csoport) lehetséges identitásai közül, s ezzel nem ad neki abszolút elsőbbséget. Erősíti a minél összetettebb identitás kialakulását, és azt a felfogást állítja középpontjába, hogy a különbözőség normális dolog.”

Az Egy interkulturális kísérlet című írás először a Két tanulmány cigánygyermekekről című kötetben² jelent meg. Eredeti címe Tábor sablon nélkül volt. A szerzők egy háromhetes nyári táborozás tapasztalatainak elemzésével mutatják be: hogyan lehet sokszorosan hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatalokat megtanítani arra, hogy vállalják kettős – cigány és magyar – identitásukat. A táborozással kettős célt tűztek maguk elé: támogatni a többségi társadalom és ezen belül az iskola által közvetített kultúra iránti pozitív attitűdök kialakítását, valamint segíteni a cigány kultúra értékeinek megismerését és az énkép erősítését. A tábor preferált értékei az egyéni felelősség, a kölcsönös tisztelet és az együttműködő magatartás voltak.³

A tanulmány három részből épül fel: első része elméleti bevezetés, ezt követi a Tábori krónika, illetve a Kommentár és értelmezés. Ez utóbbi leírja a tábor társadalmi-gazdasági környezetét, a csoportképződés és az együttműködés kialakulásának folyamatát, részletesen elemzi a csoport heterogén voltából adódó – a gyerekek egy része nevelőotthonból jött – nehézségeket. Forray és Hegedűs hangsúlyozza, hogy a cigány identitás vállalása nem csökkentette a „magyar” kultúra befogadásának készségét, hanem mindkét területen erősödött az elfogadó, pozitív attitűd.

Az együttélés rejtett szabályai című esettanulmány (eredeti megjelenés: Két tanulmány a cigánygyermekekről) a szerzők szerint a leggyakrabban idézett írásuk. A dolgozat jelentőségét az adja, hogy az elsők között mutatott rá a cigány kultúra, ezen belül a nyelvhasználat különbözőségeire, a cigány családok és az iskola értékrendjének jelentős konfrontációjára, végső soron a magyar iskolarendszer felkészületlenségére. A szerzők – és a kutatásban részt vevő munkatársaik – egy budapesti, kereskedéssel foglalkozó lovári csoportot vizsgáltak. Alapkérdésük az volt, hogy e jómódú, rendezett életű családok gyerekei miért teljesítenek rosszul az iskolában. Modelleket kerestek: miképpen áll interakcióban egy cigány közösség és a környező magyar közösség értékeit hordozó iskola, hogyan él együtt a két értékrend, hogyan zajlik a valóságban az értékközvetítés, a szocializáció folyamata.

A Forray és Hegedűs által vizsgált csoport a „központilag” támogatott asszimilációval szemben az integráció és kooperáció útját választotta.⁴ Noha a szerzők hangsúlyozzák, hogy nem kompetensek nyelvészeti kérdésekben, az integrációs törekvések támogatása érdekében felvetik az anyanyelvi nevelés fontosságát. „Hallatlan előny lenne, hogy segítene kiemelni az anyanyelvet, a család nyelvét (s mindazt, amit a nyelv szimbolizál) mai féllegális, esetleg legális állapotából, további határozott lépést jelentene az iskola és a család megközelítésében” – írják. E kérdés különös jelentőségét az adja, hogy a nem magyar anyanyelvű hazai cigányság ezen része „tannyelvi diszkrimináció” áldozata, s számos hátránya ebből következik. (Egy 1993-as országos vizsgálat adatai szerint a magyar anyanyelvű cigányok jóval nagyobb hányada végzi el az általános iskolát a nem magyar anyanyelvűekhez képest.)

A cigány fiúk és lányok eltérő oktatási sajátosságait a szerzők többször is érintik a kötetben: ezzel a kérdéskörrel külön foglalkozik Az iskola és a cigány lányok emancipálódása című tanulmány (Educatio, 1996. 3.). A szerzők úgy vélik, hogy „a modern cigány identitás kialakulásának próbaköve és eredménye is az lehet, ha a nőknek a család lehetővé teszi személyiségük szabadabb kifejlesztését”.

A kötet végén található bibliográfia az egyes tanulmányok megírásakor felhasznált irodalmat egybegyűjtve tartalmazza. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a lista terjedelmessége ellenére az újabb publikációk száma nem túl magas, s a bőséges nemzetközi anyaghoz képest viszonylag alacsony a magyar hivatkozások száma.

Forray R. Katalin és Hegedűs T. András szigorúan a nevelésszociológia, azon belül is az általuk kijelölt kutatási területek medrében maradtak, tanulmányaikban nem törekedtek a cigányság oktatási helyzetét teljességgel bemutatni. Ez akkor sem volt céljuk, amikor a cigány gyermekek szocializációja állt vizsgálódásaik homlokterében. A rendszerváltozás időszakát követően kutatásaik más irányt vettek: Forray érdeklődése még egyértelműbben az elméleti kérdések felé irányult, Hegedűs pedig – más elfoglaltságai következtében – megszakította a téma kutatását.

A kötet elméleti megközelítések és terepmunkák keverékét nyújtja. Tekintettel azonban arra, hogy a szerzők legutolsó empirikus tapasztalata a cigány gyermekek szocializációjával kapcsolatosan 1990-ből való, felmerülhet a kérdés, mennyire alkalmas könyvük arra, hogy alapanyagul szolgáljon a képzés, továbbképzés számára. Fennállhat a veszélye annak, hogy a kötet szebbnek mutatja a hazai cigányság oktatásügyi helyzetét, mint amilyen az valójában. (Erre Forrayék maguk is utaltak.) Ha így van, ez részben abból adódhat, hogy kutatásaik a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, a cigányság egy részének gazdasági ellehetetlenülése előtt zajlottak.

A fent vázolt kétségek ellenére a könyv több kérdésben (szocializáció, multikulturális nevelés) továbbra is elméleti, kiinduló alapot jelenthet, s a mű, ha adatolásában nem is, szemléletmódjában korszerűnek mondható. A tanulmányok nézőpontja ugyanis szélsőségektől mentes, ugyanakkor „beleérző”, tapintatosan közelíti meg az asszimiláció/integráció kérdését. A szerzők idejekorán felhívták az oktatáspolitika figyelmét a társadalmi szakadékok mélyülésére, a kölcsönös diszkrimináció kialakulásának veszélyeire. „Kölcsönös, egyenrangú elfogadás és tisztelet hiányában veszély fenyegeti a társa–dal–mi békét, mivel egy több százezres etnikum kénytelen idegennek érezni magát saját hazájában” – írták 1990-ben.

A rendszerváltás óta eltelt közel egy évtizedben – mint ahogy erre a szerzők is hivatkoztak – elméleti koncepciók születtek és gyakorlati lépések történtek a cigány tanulók iskolázásának támogatására. Ennek ellenére a helyzetkép továbbra sem javult sokat. A fentebb bemutatott könyv ismeretében elmondhatjuk: még a tények feltárása is várat magára.⁵

Forray R. Katalin – Hegedűs T. András: Cigány gyermekek szocializációja. Család és iskola. Budapest, 1998, Aula Kiadó Kft., 391 p.

Deák Ferenc