KritikaFigyelő
Pataki Ferenc A tömegek évszázada című könyvéről
KritikaFigyelő rovatunkban új sorozatot kezdünk: frissen
megjelent nagy jelentőségű könyvekről nem hagyományos recenziót adunk
közre, hanem a mű témájával foglalkozó szakértők vitáján keresztül
mutatjuk be a könyv gondolatvilágát. Pataki Ferenc Tömegek évszázada
című könyvéről 1999 februárjában a Magyar Televízió Tudósklub című
műsorában vitáztak jeles tudósok. A beszélgetés szerkesztett változatát
az alábbiakban adjuk közre.
|
Gábor György: Ma este a veseasztalon Pataki Ferenc
nemrég megjelent tömeglélektani munkája fekszik, melynek címe A tömegek
évszázada1. Abban nem lesz vita közöttünk, hogy ez a könyv hiánypótló,
mert ilyen jellegű összefoglaló, szintetikus igényű mű még nem jelent
meg Magyarországon. Számomra a könyv címe két dolgot jelent. Egyrészt
azt, hogy a XX. század specifikuma az, hogy a tömegek évszázada lett,
másrészt pedig azt, hogy ez az, ami elválasztja a XX. századot a többi,
megelőző évszázadtól. Valóban a tömegek évszázada lett a XX. század?
Ha igen, akkor ezt mivel lehet indokolni?
Pataki Ferenc: Nem sajátítanám ki a XX. századra
a tömegek jelenlétét, a tömegességet. Mindazonáltal úgy vélem, hogy
valamikor a XIX. század második felétől, a modernizáció korszakától
a tömegek életében új korszak kezdődött. Kétségtelen számomra, hogy
a XX. század főszereplője valóban a tömeg volt. Bármelyik totalitárius
rendszert nézzük, a század nagy háborúit, forradalmait, ezekben mindenütt,
mondhatni univerzálisan jelen volt a tömegek mozgása. A keresztes
háborúkban a mai tömegekhez mérhető számban vettek részt az emberek,
de az izolált jelenség volt, semmiképpen sem volt az egész glóbuszt
átszövő egyetemes jelenség. Elfogadom természetesen azt, hogy a tömegek
mióta írott emberi történelem van mindenütt jelen voltak, de oly
átható módon, oly láthatóan, minden napjainkat átszövően, mint ebben
az évszázadban, korábban nem jelentek meg. Itt valami új dolog kezdődött.
Gábor György: Ez azt jelenti, hogy a XIX.
századtól kezdve beszélhetünk a folyamatos eltömegesedésről?
Balassa Péter: Jogos a XX. századot a
tömegek évszázadának nevezni, de a tömegek megjelenését én a napóleoni
háborúktól számítom, mert ezek voltak az első olyan kaotikus tömegháborúk,
ahol a háborúnak és a hadviselésnek nem voltak többé szabályai. Teljesen
elfogadom ezt a címet, mert a tömegekre való hivatkozás és a tömegember
glorifikálása valóban XX. századi jelenség. Ebben a században lett
hivatkozási alap az, hogy a tömegek mit akarnak. A demokrácia ha
szabad így mondani legszentebb jelszavai fordulnak visszájára a
tömegekre való hivatkozással, s itt beszélhetnénk bármelyik totalitárius
rendszerről. Vagy például az egyenlőség mint a három nagy polgári
alapérték egyikének manipulatív kisajátítása és bizonyos értelemben
a szabadság pervertálása a tömegekre való hivatkozással is ebben az
évszázadban történik meg. A XX. század előtt nem találkozunk azzal
a nézettel, hogy a kontraszelektív tömeg érték volna.
Buda Béla: Tényleg hézagpótló könyvről
van szó, játékosan átkereszteltem a címét Évszázadunk tömegére, mert
a tömeg, amely addig inkább megnevező értelemben volt használatos,
most alakot kapott. Ezt az alakot két történelmi mozgásból származtatom
(talán a harmadik a demokrácia). Az egyik, amire a szociológusok már
rámutattak, az individualizáció növekedése. Max Weber az előző
századvég nagy eseményét ebben látta. Ebben a perspektívában tűnik
fel a tömeg. A másik pedig a civilizálódó XIX. század társadalmi rendjének
helyenkénti látványos szétbomlása. Ennek egyik vetülete az, hogy felbomlik
a rend, amelyben az emberek korábban mozogtak, és akkor jön a kaotikus
tömeg. A tömeg alakot öltött, diszkurzív rendszerekbe került, majd
a tömegkommunikáció révén látványossá is vált. Megjelent a globális
tömeg ahogy Pataki Ferenc nevezi , a globális faluban a világ hirtelen
megláthat mindent, egy pillanat alatt megkaphat egy hírt, majd átadhatja
a legszemélyesebb csatornákon másnak. A század demokráciaideáljában
alakot ölt a rend, a polgári életmód kontrasztjában a szervezettség
hihetetlen mértéke. Pataki Ferenc nagyszerűen leírja azt, hogy a gyakran
hivatkozási alapként szolgáló tömeg a népakarat nagyobb részében jól
szervezett politikai jelenség.
Sükösd Miklós: Felmerült már a beszélgetésben
a totalitárius rendszerek kérdése, a nácizmus és a szovjet kommunista
rendszer mint tömegeket mozgató tömegdiktatúrák. A XX. század, amellett,
hogy a tömegek évszázada, vajon egyben nem az ideológiák, a tömegideológiák
évszázada? A marxista szocializmusban a bolsevik kommunizmus és a
szociáldemokrácia a két vezető ideológia. A nácizmus szintén vezető
ideológia. A nacionalizmusok hullámai az I. világháború végén és a
szovjet birodalom szétesése után is jelentkeztek. Talán felfogható
ideológiának a demokrácia is, az emberi jogok követelése mint univerzális
ideológiacsomag. Egyik kérdésem, hogy az ideológia évszázada kapcsolódik-e
a tömegek évszázadához. A másik: Vajon nem a technológia évszázadát
készülünk-e éppen magunk mögött hagyni? Olyan dolgokra gondolok, mint
a nukleáris technológia és ezzel kapcsolatban a politika teljesen
új korszaka, Hirosima és Nagaszaki, az első atombombák ledobása után
az elrettentés, majd az enyhülés korszaka. Az is a technológiához
kapcsolódik, hogy az USA és a szabad világ megnyerte a hidegháborút.
Az Internet, egyáltalán a kommunikációs robbanás, a komputerek elterjedése
szintén idetartozik. Hihetetlen gyorsasággal nő a technológiai fejlődés
üteme, mintha egy spirálba léptünk volna be. Néhány év alatt nagyobb
a változás, mint az emberiség korszakaiban akár évezredek, akár évszázezredek
során.
Gábor György: Már jó ideje beszélünk a tömegről,
de még mindig nem tudom, mi a tömeg. Mintha eleve valamilyen negatív
értékakcentussal látnánk el ezt a fogalmat. Valóban ab ovo rossz,
negatív dolog a tömeg?
Pataki Ferenc: Akár a mindennapi tapasztalatunkból
is kiindulhatunk. Nem is eszmélünk rá, hogy napi létezésünket mennyire
átszövik a tömegjelenségek. Reggel a zsúfolt közlekedési eszközre
furakszunk, délután kimegyünk egy szörnyű futballmeccsre, útba ejtünk
egy politikai nagygyűlést, ahol meghallgatunk ilyen vagy olyan szónoklatokat,
esetleg este elmegyünk valamelyik szórakozóhelyre. Egyszóval az, amit
tömegnek nevezünk, a legkülönbözőbb módon átszövi mindennapi életünket,
sokkal inkább, mint 50-60 évvel ezelőtt egy hagyományos agrártársadalomban,
ahol hetekig nem láttak az emberek a szomszéd tanya lakóin kívül másokat.
A tömeglélektanban tulajdonképpen kétféle arculattal jelent meg a
tömeg. Először valóban félelmetesnek, szorongást keltőnek, az anarchia,
az irracionalitás hordozójának tekintették azt az embert, aki a tömegben
van, és akit el is neveztek tömegembernek. Így jelenik meg ez a korai
tömeglélektanban. A másik oldalon meg úgy jelenik meg (pl. a forradalmi,
baloldali bolsevik mozgalmakban vagy József Attilánál, Majakovszkijnál),
mint idealizált filozófiai kategória, a történelem alkotója. Egyik
megközelítés sem igaz, ezért kell szemügyre venni, hogy mi is a tömeg.
Nem egyszerűen a számosság. Két arca van. Mindannyiunknak van élménye
a tömegről. Átéltünk áhítatos meghatottságot, extatikus lelkesültséget,
hisztériás dühöt, és utána csodálkoztunk, hogy ezek mi voltunk. A
másik, amikor a tömeget naponta látjuk a tévében. Itt a tömeg mint
valami kollektív cselekvő jelenik meg. Ezért tűnik úgy, mintha lelke
volna. Azt kellene mérlegelni, hogy mennyire jogosult a tömegnek ilyen
félelemgerjesztő, fenyegető jelentést adni. Századunk irodalmában
sokféle alakban fölbukkant ez a fajta értelmezés is.
Balassa Péter: Visszamennék ahhoz a kérdéshez,
hogy mi történik az egyes emberrel, amikor a tömegben van. Az individuum
és az individualitás fokozódó szükségletei konfrontálódnak a tömegszükségletekkel.
Tehát minél inkább individualisztikus ez az elsősorban nyugati értékeken
alapuló világ, annál inkább föllép a komplementere, furcsa, ellentétes
megfelelője, a tömegember. Olykor ez a folyamat ugyanabban az emberben
zajlik le.
Gábor György: Itt az a nagy kérdés, hogyan
válik egy autonóm személyiség egyszeriben tömegemberré, és miért érzi
jól magát a korábban még autonóm módon gondolkodó személyiség a tömegben.
Lehet ezt vizsgálni?
Buda Béla: Ez azért így túlzás, normalizálni
kell a fogalmakat. Különböző emberek vannak, és minél inkább individualizáltabbak
vagyunk, annál jobban akarjuk önmagunkat definiálni. A tömeg ennek
a definíciónak ellenáll, helyenként ijesztő is, mert nem törődik az
önképünkkel. Pontosan Pataki Ferenc könyvéből derül ki, hogy a tömegnek
van olyan kevéssé individualizált része is, amely éppen a tömegben
érzi jól magát. Ezek az emberek nem ugyanazok, mint akik ezeken a
folyamatokon keseregnek. Azt hiszem, hogy a tömeg valóban ideologikus
gondolat lett. Ennyiben jogos a cím is, hogy ez századunknak egyfajta
vezető ideálja, réme, kérdőjeles területe, de a fogalmakat jól el
kell határolni egymástól.
Pataki Ferenc: Szeretnék más irányt
adni a beszélgetésnek. Olyan kérdést vetek fel, melyet időszerűnek
érzek és amely sokat foglalkoztatott, de nem tudtam zöld ágra vergődni
vele. A napóleoni háborúk, a francia forradalom alapélménye Európának,
ahol a tömegek a Bastille lerombolásával elindítják az új korszakot.
A XX. században teljesedik ki az, hogy a politikai demokratizmus a
számosság elvén nyugszik. A parlamenti rendszer eleve a sokasággal,
a tömeggel operál. Létrejön a tömeg képviselőjének a szerepe. A tömeg
közvetlenül nem jelenik meg a politikai porondon, létrejönnek pártok
és személyek képében a tömeg megszemélyesítői, érdekkifejezői, képviselői.
Ennek a szerepnek egy másik oldala is megvalósul, amit pompásan érzékeltet
a görög massein szó, ahol a szótő azt jelenti, hogy meggyúrni, mint
a tésztát. József Attilánál is a tömeg dagasztódik, mint a tészta,
Canetti is él ezekkel a metaforákkal. Itt megjelenik a modern manipuláció
világa, a tömegfogyasztás, a tömegkultúra, és megjelenik a politikus
mint a tömegek sajátos kifejezője és egyúttal meggyúrója, alakítója.
Mind a kettő vadonatúj jelenség, mert a rómaiak ideálja Cincinnatus,
aki néhány évre átveszi szükséghelyzetben a diktátori szerepet, majd
utána visszamegy az eke szarva mellé. A középkori, isteni kegyből
eredő király eszméje nem hordja magában azt, hogy a király bármilyen
tömeget képviselne, azt meg főleg nem, hogy lenne ilyen feladata.
A XX. század nagyon érdekes vonása itt mutatkozik meg. Messzire nyúló
elágazások nyílnak ezzel meg. Felvetődik az a kérdés is, amit például
Dosztojevszkij feszeget, hogy minden ember egy szavazatot ér-e: azaz,
ugyanannyit ér-e egy analfabéta és Einstein szavazata?
Sükösd Miklós: Az a kérdés, hogy tudományos
apparátusokkal hogyan írhatjuk le ezeket a jelenségeket, és úgy tűnik,
hogy nagyon különböző apparátusokkal kell hozzájuk nyúlnunk. Bár a
közös nevező valóban a tömeg, mégis olyan ez, mint amikor az üveggolyók
szétgurulnak az asztalon. Azonos a mozdulat, amelyik leteszi őket,
de nagyon szétgurulnak. Ennek a kiváló könyvnek a központi kérdése
szerintem éppen az, hogy mi lehet az a tudományos apparátus, amellyel
megragadhatjuk ezt a közös nevezőt. Hiszen a klasszikus és a modern
szociálpszichológia, a tömegpszichológia csak a közvetlen tömegjelenségek
elemzésére alkalmas. A tömegdemokráciákat igazán politikatudományi
eszközökkel tudjuk leírni, itt pártrendszerekről, jogrendszerekről,
alkotmányos berendezkedésről beszélünk. Megint csak más fogalmi apparátust
igényel a tömegkultúra, a populáris kultúra, a hollywoodi filmek,
a tömegmédia jelenségének a leírása.
Balassa Péter: A tömegkultúra és tömegművészet
szempontjából az esztétika és a művészetfilozófia a megtérés fázisában
van, talán egy kicsit nagyobb mértékben is, mint ami ízlésem szerint
elég volna. Korunk művészeti gondolkodása a tömegkultúráról és a tömegművészetről
szól. Az elitművészetet csak egy nagyon pici részhalmaznak tekinti.
Nagyon éles volt a szembeállítás: igazi művészet csak a magas művészet,
az elitművészet lehet, a tömegművészet pedig olcsó és értéktelen.
E tekintetben a művészet fogalma tényleg megváltozott. Más kérdés,
hogy ennek lehet-e örülni vagy sem. Nagyon érdekes századvégi, ezredvégi
fejlemény a tömeg évszázada szempontjából az, hogy a művészet fogalmát
át kellett strukturálni ahhoz, hogy megértsük a hollywoodi jelenségeket
vagy a szappanoperát. A művészet vezető paradigmái ma már a tömegjelenségekkel
függnek össze. Ez külön elemzést is igényelne, mert nagyon fontos
jelenség.
Gábor György: Igaz-e az, hogy ez a bizonyos
tömegember tervezhető? Nem pusztán a manipulációt értem ez alatt,
bár azt is. Előállítható-e az egyes személyekből egyfajta tömegember?
Van-e ennek egyfajta társadalomban működő technikája?
Pataki Ferenc: Erre szerintem nem irányul semmifajta
tudatos intenció. A történelemben általában olyan dolgok történnek
meg, amilyeneket senki sem akar. A tömeg mozgásából is olyasmik születnek,
amelyeket senki sem tervez meg. Azért nem ugyanolyan a helyzet, mint
száz évvel ezelőtt. Kevés szó esik a tömegek változó minőségéről.
Ha azt nézzük meg, hogy száz évvel ezelőtt milyen volt Európa iskolázottsága
és milyen most, akkor ég és föld a különbség, mégis azt hiszem, hogy
korunk tömegemberére a jól értesült tudatlanság jellemző. Az egész
modern hírközlés állandóan különböző értesülésekkel ostromol bennünket.
Minden fiatal tudja, hogy ki a legjobb kosaras az amerikai NBA-ben,
ki a legjobb rockénekes, kik a hollywoodi sztárok, ki volt Diana hercegnő,
mindenről értesülünk, a világ ott ül az otthonunkban, és olyan a tömegember,
mint az osztályismétlő diák, aki már mindenről hallott valamit, de
semmit sem tud igazán. Érdekes jelenség ez, mert mélyen befolyásolja
például azt, hogy milyen módon veszik célba az élet különböző területein
az embereket: nem tömegembert, hanem reklámfogyasztót akarnak csinálni,
egy árut akarnak eladni, lett légyen szó műtárgyról, kultúráról, műalkotásról,
filmről. A politikusok pedig egy pártot, egy eszmét, egy gondolatot
akarnak eladni, mégpedig mindenkinek ugyanazt. A tömegember csak
elvont fikció, egy történelmi tendenciából jelez valamit. Nem egyetlen
ideáltípusa van, hanem sokféle megjelenési formája létezik.
Buda Béla: Pedig azt hiszem, hogy a modern
társadalom mást sem csinál, mint tömeget szeretne termelni, és ezt
egyre nagyobb hatékonysággal meg is teszi. Igaz az, amit Pataki Ferenc
mond, hogy mindahhoz képest, amit ma tudhatnánk, a tömeg nagyon keveset
tud. De ahhoz eleget tud, hogy egy másik vonatkozásban a tömegkommunikáció
nagyon hatékonyan befolyásolhassa ízlését, értékszemléletét, ítéleteit.
Azaz marketingszempontból fogyasztót tud csinálni belőle, és akkor
már de facto megjelenik a tömeg, mert csomagküldő szolgálatoktól rendel
árut vagy elmegy a bevásárlóközpontokba és vásárol.
Sükösd Miklós: Az eredeti kérdés az volt, hogy
mennyire tervezett a tömeg megdolgozása. Bizony, nagyon tervezett.
A különböző szervezetek roppant racionálisak, és ezeknek pont a reklám,
a gazdasági és politikai reklám az igazi motorja. A politikusok nemcsak
ideológiát meg programot akarnak eladni, hanem saját magukat is. Azok
a szakmai háttércsapatok, amelyek a politikusok vagy akár a különböző
termelőegységek mögött állnak, hihetetlenül pontosan tervezik meg
a célcsoportokat, a rétegeket, az üzenetet, az üzenet csatornáit,
azokat a médiumokat, amelyekkel ezek a célcsoportok elérhetők. Ennél
tudatosabb, tudományosabb tömegmegmunkálási módszert még nem nagyon
láttunk. Tehát én is a szervezetek megmunkáló képességét és a tudatos,
racionális tervezést hangsúlyoznám. De például a kommunista tervezésben
is erről volt szó, csak ott az ötéves terv és a pártközpont különböző
tervezetei hordozták ezt a funkciót. Akkoriban nem versengő pártok
és cégek reklámügynökségei terveztek, hanem össztársadalmi, politikai
szinten folyt a tömeg megmunkálása.
Pataki Ferenc: A XX. századi társadalomban
a nagy szervezetek játszanak alapvető szerepet, persze erről egy másik
könyvet kellett volna írni. Azonban sajnálom, hogy nem érintettem
e kérdés egyik mozzanatát: bármily racionálisak legyenek ezek a szervezetek,
bizonyos pontokon felfeslenek. Nincs racionálisabb szervezet például
egy banknál. A két évvel ezelőtti Postabank-hisztériában egyetlen
petárda nyomán tömeghisztéria tört ki. Mi történt itt? A világ tőzsdéi
hiperracionális szervezetek, mégis láthatjuk a krachhal kacérkodó
ingadozásokat. A nagy szervezetek racionalitása nagyon funkcionális
racionalitás, s éppen mert ez a merevség gyakran visszájára fordul,
tömegesedési folyamatba csap át. Egy hadsereg fölbomlásakor létrejövő
pániknál nagyobb pánik nem támadhat. Láthattuk 56-ban, hogy miképpen
zajlik le egy ilyen folyamat, pedig a hadseregnél formálisabb és hierarchikusabb
szervezet aligha van. A nagy szervezeteknek tehát van egy olyan aspektusa,
hogy a jelentéktelen ügyek is globálissá válhatnak és tömegeket érinthetnek.
Mindezt pedig a tévé a világ valóságos és virtuális tömege számára
is láthatóvá teszi. Gondoljunk csak például az elcsépelt Lewinsky-ügy
tanulságaira.
Balassa Péter: Többször szóba került, hogy
milyen tudományos apparátussal működik ez az egész. Az itt tapasztalható
racionalitást nem tudományosnak, hanem inkább csak professzionálisnak
nevezném. Ez működik a tömegművészetben és a tömegkultúra jelenségeiben
is.
Gábor György: Az ezredforduló küszöbén egy
ilyen beszélgetésben nem lehet kihagyni azt a kérdést, hogy mi várható.
A globalizálódó világ közepén vagyunk, amikor valóban tömegesedik
a fogyasztás, valóban tömegesedik a hírközlés, amikor újabb demográfiai
robbanások előtt állunk, amikor regionális politikai és gazdasági
központok jönnek létre, amikor a tömeg maga is egyre inkább virtuálissá
válik a komputertechnikának köszönhetően. Mi várható a jövőben?
Sükösd Miklós: Nagyon Európa-centrikus volt
eddig a beszélgetésünk. Ha tömeg alatt a hús-vér embereket értjük,
a biomasszát, azt a hatmilliárd embert, akikkel átlépünk az ezredfordulón,
akkor meg kell állapítani, hogy ezen népesség többsége nem Európában
él. Csak Kínában 1,2 milliárdan vannak. A 6 milliárd emberből 4 milliárd
annyit akar fogyasztani, mint amennyit a nyugati átlag. Autóval akar
járni, tiszta vizet akar inni, sok farmert kidobni, sok pelenkát elhasználni,
pedig a Föld véges tartalékain belül végtelen növekedés nem lehetséges.
Nagyon súlyos ökológiai katasztrófa felé halad az emberiség. Úgy elszaporodtunk,
mint a nyulak Ausztráliában, és az ökológiából tudható, hogy az ilyen
helyzet előbb vagy utóbb radikális módon ér véget. Nincsen olyan ragadozó,
amelyik bennünket megenne úgy, mint a nyuszikat a farkas, tehát magunkat
fogjuk az öngyilkosságba hajszolni. Számomra a XX. század erről is
szól. Ha majd visszanézünk a XXI. századból, akkor ez a század az
ökológiai felelőtlenség és a túlnépesedés százada is lesz. A tömeg
évszázada számomra ezt is jelenti.
Buda Béla: Teljesen egyetértek a hallottakkal,
szerintem a tömeg bizonyos tervezett és termelt aspektusai a technikai
eszközök és a szervezeti eszközök tökéletesedése folytán még teljesebbé
válnak. Pataki Ferenc nagyon jól mondta, a szervezetekben rejlő komplexitás
magában rejti a nagy megbicsaklás, a krízis, a katasztrófa, a kis
pontokon meginduló fölfeslés nagy káoszát. Ez pedig létrehozza a tömeget
kaotikus, destruktív értelemben. Az a vízió, melyet a könyv felvázolt,
minden tengelyében terebélyesedni fog.
Pataki Ferenc: A tömeglélektan nagyon
gyakran pesszimisztikus következtetésekkel fejeződik be, szinte divatos
az ilyen kultúrpesszimista hangvétel. Nem hiszek ebben, ugyanakkor
sokkal kevésbé kategorikus, mondhatni alázatos emberi magatartásra
van szükség abban a bizonytalansággal terhelt világban, amelyben élünk.
Nem tudjuk, mi lesz. Nem hiszek kollektív öngyilkosságban, az emberiség
eddig is megtalálta a megoldást. Csak ne higgyünk olyan üdvözítő tanokban,
amelyek biztos megoldást ígérnek. A bizonytalanságban lehetőség van
értelmes cselekvésre is.
Szerkesztette: Kerber Zoltán