Esettanulmány

Boda Sarolta

Az iskola belső világa

– Esettanulmány a budapesti Eötvös József Gimnáziumról –

Most kezdődő sorozatunkban szeretnénk bemutatni néhány olyan iskolát, amelyik a hagyományostól eltérő módon szerveződik. A 80-as évek második felében egyre színesebbé vált az addig egységes közoktatási rendszer. Kezdetben magániskolák alakultak, többnyire különleges pedagógiai elvek alapján szerveződő programmal, később több állami iskola is változtatott a hagyományos 8 + 4-es tagolású iskolaszerkezeten, és megjelentek a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok. Bár ezek az iskolák egyre népszerűbbek, úgy tűnik, hogy mindennapi életükről, belső problémáikról és eredményeikről is viszonylag keveset tud mind a szülői, mind a szakmai közvélemény. Írásunk célja, hogy pontosabb képet nyújtsunk az iskolák működéséről, megismertessük a tanárok, a diákok és a szülők véleményét az eltérő iskolatípusokról. Szeretnénk segítséget adni a szülőknek a választáshoz, a szakembereknek pedig a döntések előkészítéséhez. Elsőként a budapesti Eötvös József Gimnáziumot mutatjuk be, ahol 1992-ben elsők között tértek át a hatosztályos gimnáziumi oktatásra, de megtartották a négy évfolyamos képzést is.

Egy 144 éves iskola ma

1855. január 13-án nyitotta meg kapuit az Eötvös József Gimnázium, az akkori pesti főreál. 1861-ig német nyelven folyt az oktatás az intézményben. 1921-ben vette fel Eötvös József nevét az akkor már nyolcosztályos gimnázium. A II. világháború után négyosztályos gimnázium volt, 1992 óta pedig négy- és hatosztályos gimnáziumként működik az iskola.

A magyar oktatás palettáján, úgy érzem, előkelő helyet foglal el az iskola, amire nagyon büszke vagyok – mondja Doba László igazgató. 20 tanulócsoporttal, 720 tanulóval 60 főállású tanár foglalkozik, közülük sok az egyetemi vezető tanár. A tanári kar munkáját pszichológus, könyvtáros és külső előadó tanárok segítik. Két hat és két négy évfolyamos osztályunk van minden évfolyamon. A négyosztályos gimnáziumi osztályok egyike – az iskola német hagyományait követve – speciális német nyelvű osztály, ahol heti 8 órában tanulják a diákok a németet, a másik angol–matematika, inkább közgazdaság-tudományi, pénzügyi szakokra készíti fel tanulóinkat. A hat évfolyamon tanulók két évig általános képzésben részesülnek, s a 9. osztálytól vehetnek föl érdeklődési körüknek megfelelő fakultációt.

Az iskola jobb anyagi feltételeket tud biztosítani, mint ami a magyar közoktatásban megszokott, és ez a tanárok fizetésében is megmutatkozik. Az iskola épülete Budapest belvárosában, zsúfolt városi negyedben található, ahol csak szűkös körülmények között férnek el. Tárgyi felszereltsége jónak mondható, de igényük van további eszközökre is. Az iskola muzeális értékű védett könyvtárral rendelkezik. A belvárosi létből következik, hogy nincsenek szabadtéri sportlétesítmények. Az Eötvös Vízitelepen, a Balaton partján szervezhetnek táborokat, szabadidős programokat.

Az Eötvös József Alapítvány mellett öt további alapítvány támogatja a gimnázium munkáját, ezek juttatásaiból, díjaiból az iskola diákjai és tanárai is részesülhetnek.

Az igazgató munkáját az igazgatótanács segíti, működik a diákönkormányzat, a Közalkalmazotti tanács, a Szülői választmány, az Iskolaszék és a kuratóriumok.

Az iskola rendszeres kapcsolatot tart fenn nyolc ország iskolájával, továbbá huszonkét ún. követő iskolával, akik az itt kidolgozott hat évfolyamos kísérleti program alapján indították el saját iskolájuk programját.

Az Eötvös-szellem, avagy az iskola pedagógiai alapelvei

Amikor 1970-ben idekerültem, olyan tanári kar élt és dolgozott az iskolában, akik még a régi Eötvös Kollégium diákjai voltak. Volt, aki elvégezte a görög–latin és a klasszika–filológia szakot, miközben kémiából az ország első vezető tanára volt. Úgy tartott filozófia-előadásokat, hogy Arany János fordításait előbb elmondta angolul, majd skót kiejtéssel és magyarul is. Tekintélyt és tiszteletet parancsoló tanárok tanítottak itt. Az egész iskola sugározta magából a klasszikus, hagyományos szemléletet, mégis vidám és fiatalos volt. Örököltem én is ezt a szellemet, és igyekszem a kollégáimnak is továbbadni – mondja Doba László, akit 1989-ben választottak meg igazgatónak.

Igazgatói pályázatomban három elvet vallottam: az első, hogy olyan demokratikus vezetési stílust kell kialakítani az intézményben, ahol a tanártól a diákon keresztül a szülőig mindenkinek beleszólási joga van az intézmény irányításába. Létrehoztunk egy igazgatótanácsot, ahol az igazgatóhelyetteseken kívül mindenki választott tag.

A másik, hogy pedagógiai programunknak a magyar oktatásügy előtt kell járnia. Ez olyan gyermekközpontú iskolát jelent, amelyben a hagyományt ötvözzük az új eljárásokkal. Vonzó, nyitott iskolát szeretnénk, ahol szabad véleménynyilvánításra van lehetőség, s ahol a gyerekek szabad idejével is igyekszünk minél többet foglalkozni. A hat évfolyamos oktatás szervezése is abból indult ki, hogy úgy osszuk el a tananyagot, hogy ne terheljük agyon a gyerekeket. Amit négy évre összezsúfoltunk, azt tanítsuk meg hat év alatt egy egészen más oktatási struktúrában, amelyben minél több csoportbontásra van lehetőség. Egy osztályban három idegen nyelvű csoport van, de bontjuk a magyar nyelvtant, a matematikát, a fizikát, a kémiát is. Rendkívül fontos a közösségformálás, a táborozás, a kirándulás, hogy az iskolának újságja legyen, évkönyv jelenjen meg, a kórus, a szimfonikus zenekar jól szerepeljen, sportélet és szakkörök legyenek. Mindehhez nagyon jó tantestületet nyertem meg, régi tanítványaink is szívesen jönnek vissza tanárként, mintegy 20 kolléga volt Eötvös-diák, és a tanári kar egyharmada férfi. Ez azért fontos, mert a tantárgyfelosztásnál az a célunk, hogy egy osztályban a tanári kar arányos legyen, és több modellel találkozzon a gyerek.

A harmadik elv az volt, hogy az iskolai élet működéséhez tisztességes pénzügyi alapokat kell teremteni. Ezért 1989–1990-ben alapítványt hoztunk létre, amely az intézmény nevét viseli. A véleményem az volt, hogy amíg nincs olyan mennyiségű hozadéka az alapítványnak, hogy azt érdemes szétosztani, addig csak a tőkefelhalmozás korát éljük. Ez a döntés a gyerekek, a szülők és a tanárok ellenállását váltotta ki. Sikerült azonban volt Eötvös-diákokat megnyernem támogatónak, és 1992-től már működött az alapítvány. Emellett zárt alapítványok sora jött létre, melyeket volt diákok vagy tanárok tettek. Az alapítványoknak köszönhetően ma jelentős összegek állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy tervezett programjainkat megvalósítsuk.

A fenntartó V. kerületi önkormányzat is oktatásbarát, ezért javítani tudtunk a munkakörülményeken, és az órabontásokra is van pénzünk. Csak úgy követelhetek szakmailag minőségi munkát, pontosságot a kollégáimtól, ha ezt honorálom is. És ennek van eredménye. A tanároknak és a diákoknak egyaránt igen erős kötődésük van az iskolához. Az emlékhelyeken rengeteg a koszorú, halottak napján mécses ég, s míg Radnóti azt mondja, „hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én”, itt az a szokás alakult ki, hogy a lépcsőházban álló nőalak fejét simogatják, és hálát adnak neki, fénylik az egész fej a sok simogatástól. Kialakult, belső hagyományaink vannak, és ez része az Eötvös-szellemnek, amit, remélem, mindenki magával visz, aki itt végez.

Felkészülés a hat évfolyamos gimnáziumi oktatásra

Németh László szavaival élve: „Alsóbb és felsőbb fokú oktatás közötti természetes határ a 12 év.” Ez már nagyon régóta igazolódott, és figyelembe véve az iskolarendszer sajátosságait úgy gondoltuk, hogy élünk ezzel az optimális váltási lehetőséggel. Érvként hangzott el, hogy az ifjúkor egyik legfogékonyabb időszakában elpocsékolt idő a 8. osztály második féléve, amikor már nem tanulnak kellő intenzitással, hogy a nyelvtanulás szempontjából is jobb egy iskolában folyamatosan tanulni, jobban lehet az óraszámokkal gazdálkodni, megszüntethetők a felesleges átfedések a tananyagban, és elkerülhető a túlterhelés, ugyanakkor több idő marad az egyéni tananyagválasztásra.

A tantestület döntése után az 1990–1992 közötti időszak a hat évfolyamos oktatási formára való felkészülés ideje volt. Megállapodtunk az óraterv főbb elveiben. Kiderült, hogy az Eötvös Gimnázium olyan szakmai műhely, ahol arra is volt energia, hogy folyamatosan elkészítsük a hat évfolyam tankönyvanyagát. Ma már országos hírű a történelem-, a földrajz-, a kémia-, a biológia-, a matematika-tankönyvünk, a magyar szöveggyűjtemény, a verstan, a biológia. A könyvkiadás egyben az intézménynek hasznot hozó vállalkozás is.

A képzés alapvető feladata az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés. Elvünk az volt, hogy az első két évben egységes alapozó képzést adunk, a következő két évben érdeklődési területek szerint, majd az utolsó két évben már a továbbtanulásra tekintettel lehet fakultatív tárgyakat választani. A heti kötelező órák száma 30, és nincs 0. vagy 7. óra. A magyar, a matematika, a történelem, az első idegen nyelv és a testnevelés minden évfolyamon kötelező tárgy.

Az iskola pedagógiai programját tájékoztatókban hozzuk nyilvánosságra, ennek alapján a szülők eldönthetik, hogy kívánják-e idejáratni a gyerekeiket.

A felvételi vizsga tapasztalatai

– Óriási a túljelentkezés, ezért kidolgoztuk saját felvételi rendszerünket – mondja Varga Balázs, a hat évfolyamos képzésért felelős igazgatóhelyettes. Az első, írásbeli forduló csak szűrő, ahol matematikából és anyanyelvből mérjük az alapkészségeket és a logikai készséget. Innen a legjobb kétszáz gyerek jut tovább, valójában ők felvételizhetnek.

Egy színes iskolát szeretnénk, ahol olyan gyerekek tanulnak, akik tehetségesek irodalomból, történelemből, matematikából, a reáltárgyakból, és különböző dolgok iránt érdeklődnek. Ezért minél több oldalról szeretnénk megismerni a jelentkezőket. A felvételin mindenki megjelöl egy érdeklődési kört, amelyben megmutathatja, hogy mit tud. Az adott tárgyból olyan tananyagot tanítunk, amilyet nagy valószínűséggel nem tanult az általános iskolában, de a tananyag alapján meg tud érteni és képes ezt feldolgozni. Az óra végén a tananyagból írásbeli feladatot kapnak. Ezzel kívánjuk megmérni a gyerekek taníthatóságát. Vigyázunk, hogy ne kerüljön be olyan gyerek, aki nehezen viseli a gimnáziumi tanítási módszereket, még ha alkalmazkodunk is a gyerekek életkorához. Ezután kialakul egy rangsor, és nagyjából feleződik a mezőny.

A felvételi idejében játszóházat szervezünk, hogy az órát adó tanár – miután ismeretlen gyerekekkel találkozik – tájékozódhasson arról, ha egy gyerekre nagyon kell figyelni, mert visszahúzódó, vagy mindig a társaság közepe, és nem szabad a többiek rovására érvényesülni, hagyni. A játszóház másik célja, hogy a gyerek ismerje meg az iskolát, és könnyebben tudjon választani, ha máshová is fölvették. A legelső évfolyamot kivéve, szinte nincs kimaradás az iskolából.

– Hogyan fogadták a négyfordulós felvételit a gyerekek?

– A felvett gyerekek nehéznek, de nagyon jónak tartották a felvételit, úgy érezték, hogy megalapozott volt a róluk alkotott vélemény. Évente tíz-tizenöt levelet kaptunk olyan szülőktől, akiknek a gyereke nem került be. Háromnegyed részük azt írja, hogy nagyon jól érezte magát a gyerek a felvételin, sajnálják, hogy nem juthattak be, és remélik, hogy két év múlva még jöhetnek ebbe az iskolába. Az elmarasztalók nem tudták elfogadni a szóbeli vizsga szubjektív értékelését vagy azt, ha a hármas magatartású gyereket nem vettük föl.

– A közvélekedés szerint a fiúk később érnek, ez nem jelent hátrányt a felvételin?

– Mi is ezt hittük, és arra számítottunk, hogy a fiúknak „kicsit segíteni” kell. Amikor hosszas vita után összeszámoltuk, hogy kit szeretnénk felvenni, akkor ugyanannyi fiú volt, mint ahány lány. Az első évben véletlennek gondoltuk, de később is mindig ilyen arány jött ki. Úgy vélem, azért, mert megválaszthatják az érdeklődési körüket, és így a fiúk is megmutathatják, hogy mit tudnak.

– Milyen előnyei vannak a hatosztályos gimnáziumnak?

– A hat évfolyamos gimnáziumnak önmagában nincsen előnye, de előnyére válhat azoknak a gyerekeknek, akik hatodikos korukban váltanak a gyermeki és a felnőtt gondolkodás között, érettebbé válnak, s képesek tantárgyspecifikus dolgokat megtanulni. Egészen biztos, hogy sok ilyen gyerek van, és hasznukra válhat, ha az előttük álló hat évben az arányosan elosztott tananyagot sokkal nyugodtabb tempóban tanulhatják meg.

Azt hiszem, az általános iskolában a kollégák kénytelenek alkalmazkodni az adott osztályhoz, ahol nagyon nagy különbségek vannak, és nincs az a pedagógus, aki a jelenlegi körülmények között optimálisan differenciálni tudna. A hetedikeseknél a legtöbb gond abból adódik, hogy a gyerekek az iskolában megszokták, hogy különösebb erőfeszítés nélkül ők a legjobbak, és így saját magukhoz képest nem tudtak fejlődni. Nálunk a gyerekek egymást is motiválják.

– A hagyományos tananyagszerkezettel szemben a hat évfolyamos oktatás tananyagstruktúrája egyszeresen felépített. Így elmarad a másodszori, a más fogalmi szinten, bővebben kifejtett, a biztonságosabb bevésődést elősegítő ismétlés. Mi a tapasztalatuk, mennyire alapos az így megszerzett tudás?

– A hatosztályos képzésünkben is vannak olyan tantárgyak, amelyek spirálisan építkeznek, és vannak, amelyek lineárisan. Számítástechnikából hetedikben és nyolcadikban megtanítjuk az alapokat, amit innentől kezdve használnak. Tizenegyedikben újból tanítunk számítástechnikát, mert már sok új eszközt fejlesztettek ki, melyeket használniuk kell a gyerekeknek. A természettudományos tárgyak lineárisan építkeznek, de hamar befejeződik a mindenki számára kötelező oktatás. Aki viszont fakultációban választja, az az utolsó két évben elmélyültebben ismételni fogja a témákat.

A négy évfolyamos oktatás során sajnos azt tapasztaltuk, például fizikából, hogy hiába tanulták a teljes anyagot általános iskolában, szinte semmire sem tudtunk építeni, az alapfogalmakat is újra kellett tanítani. Itt viszont az alapfogalmakat maradandó módon meg tudjuk tanítani, hogy ez mennyire törvényszerű, azt csak néhány év múlva tudjuk megítélni.

– A hetedik évfolyam indult ebben az évben. Tapasztalataik alapján milyen tartalmi változásokat kellett bevezetni?

– Alapvető, koncepcionális változtatásra nem volt szükség. Bevált a 2 + 2 + 2-es építkezés. A hat évfolyamos iskolák konferenciáin azt tapasztaltuk, hogy akik ugyanezzel a koncepcióval indultak, azok sem változtattak lényegesen. A NAT sugallatára annyi változás történt, hogy a művészeti tárgyak kicsit nagyobb hangsúlyt kaptak, míg a reáltárgyak egy picit kisebbet. A természettudományos tárgyak óraszáma csökkent, a mindenki számára kötelező tananyag csökkentésével együtt.

– Mennyire sikerült beépíteni olyan témákat, tantárgyakat, amelyek hagyományosan nem tartoznak az oktatáshoz, de a NAT-ban már megjelentek?

– Nagyon nehezen. A háztartási ismeret, a helyünk a világban témákat az osztályfőnöki órák kapták meg, illetve a nyelvórák. A nyelvtanításban hihetetlen nagy lehetőségek rejlenek: akár a városismeret, akár a KRESZ, de a mindennapi élet, az egészséges életmód kérdései is ott szerepelhetnek a társalgási témákban. Az új pedagógiai programunkban megpróbáltuk úgy fölépíteni a nyelvi tanterveket, hogy kihasználjuk ezeket a lehetőségeket. Az állampolgári ismereteket a történelem vállalta fel. Kicsit félünk attól, hogyha túl sok anyagot kell sűríteni a viszonylag kevés időbe, akkor megint csak felületesen „végigszaladunk” a tananyagon, és ennek – főleg a négy évfolyamos osztályokban, a lecsökkent óraszámokkal – alacsony a hatásfoka.

A négy- és hatosztályos képzési forma összehasonlítása a gyakorlati tapasztalatok alapján

– A század elején a még klasszikus magyar gimnáziumban tanító tanárok a 8 + 4-es szerkezet nagy hibájának tartották, hogy a legfogékonyabb korban lévő serdülő gyerekek nem látták maguk előtt a komoly, 17-18 éves fiatalemberek által közvetített mintát, sőt, az éppen kamaszodó, kissé elszemtelenedő, tanulni nem akaró hetedikes, nyolcadikos diákok lettek a példaképek az iskolában. Tapasztalható-e különbség a hatosztályos képzésben részt vevő diákok magatartásában?

– Biztos, hogy a gimnáziumban tanuló hetedikesnek jót tesz annak a tizenkettedikesnek a példája, aki országos versenyekre, érettségire készül, és „benne van a levegőben”, hogy azért jár ide, hogy tanuljon. Ez egyértelműen pozitív hatás, és a váltás mellett szól. Az első hatosztályos évfolyamnál azonban érdekes volt megfigyelni, hogy milyen nehezen élték meg azt a felelősséget, hogy ők a legnagyobbak, és rájuk kell fölnézni. Nem akartak felnőni. A későbbi évfolyamoknál már nem okozott ilyen nagy gondot, de azért tapasztaljuk, hogy akik hat évfolyamosba járnak, sokkal nehezebben szakadnak el az iskolától.

– Van-e különbség a hatosztályos és a négyosztályos tanulók munkastílusa, hozzáállása között?

– A hat évfolyamosba járó gyerekeknek sokkal nagyobb igényük van az egyéni foglalkozásra. El sem tudnám képzelni, hogy egy hat évfolyamos osztályban negyvenen legyenek. A képzésük sokkal kiegyensúlyozottabb, biztosabban választanak fakultációt, és a menet közbeni fakultációcsere is kevesebb. A tizenegyedikig bezárólag több szakkörön, külön programokon részt vevő gyerek van. Ebből a szempontból feltétlenül jobb és kellemesebb a helyzetünk.

– Hat év alatt várhatóan jobb osztályközösség alakítható ki. Mi a jellemzőbb, a versenyszellem vagy a közösségi magatartás?

– Hetedikben mind a kettő párhuzamosan van jelen. Egyrészt kialakul egy új rangsor az osztályon belül. Megtörténik a „világ újrafelosztása”, ami nagy aktivitásban nyilvánul meg; sokféle feladatot vállalnak, szerveznek, rengeteg közös programjuk van, ami az osztályközösség kialakulásának is jót tesz.

Nagyon jól sikerülnek a táborok, az erdei iskolák, ahol egy hétig a gyerekek együtt vannak, és amelyik társaság alkalmas rá, az összerázódik. Ebben nem érzek igazán különbséget a négy- és a hatosztályosok között.

– Mennyire ismerik a gyerekek szociokulturális hátterét?

– Az Eötvös nagyon nem szeretne elit iskola lenni. Azt szeretnénk, hogy színes, a gyerekeknek sok élményt nyújtó iskola legyen, és szeretnénk, ha a tanulók szociális háttere is változatos lenne. Ez viszont a válogatásnál nem lehet szempont, és nem is deríthető ki. Az első egy-két évfolyamra jellemző volt, hogy jómódú értelmiségi gyerekek jöttek, ami érthető, mert akinek fontos volt, odafigyelt arra, hogy iskolát váltson, az ebből a körből került ki. Ma már változatosabb és ebből a szempontból egészségesebb, bár szomorúbb a gyerekek szociális háttere. Egyre több a hátrányos helyzetű gyerek, ami alatt azt értem, hogy csonka családban nő fel, vagy nehéz anyagi körülmények között él. A nagyon szegény gyerektől a nagyon gazdag szülő gyerekéig mindenki megtalálható. De főként a középosztálybeli értelmiségi családok gyerekei jönnek hozzánk.

Problémák és konfliktusok

– Milyen külső hatások váltanak ki konfliktust az iskolában?

– Az Eötvös Gimnázium múltjából, eredményeiből, az oktatás szervezéséből adódóan az előző négy évben folyamatosan ellentétbe került az oktatásirányítással. Mi úgy ítéltük meg, hogy az oktatásban változtatásokra van szükség, de fokozatos, lassú áttérésben gondolkodtunk, a hagyományos, klasszikus oktatási forma megőrzése mellett. Támogattuk a kétszintű érettségit, egyetértettünk azzal, hogy a tanulókat tehermentesíteni kell a magas heti óraszámoktól, csökkenteni kell a lexikális tudásanyagot. Támogattuk a fakultációs lehetőségek szélesítését, beleértve a gyakorlati fakultációt is. De nem értettünk egyet azzal, hogy ezt ráerőltetik a hagyományos kultúrát és tudást közvetítő intézményekre. Egy gimnáziumnak nem az a feladata, hogy kaktuszültetésre, kisállattenyésztésre tanítsa a gyerekeket, erre van másik iskolatípus. Nem értettünk egyet azzal, hogy 16 éves korra hozzák előre a kötelező választást. Pontosan tudjuk, hogy a gyerek 18 éves korában is nehezen választ, tehát nem támogattuk az alapvizsgát akkor, ha valaki magasabb szintű vizsgára, érettségire készül. Támogattuk volna, de egyelőre nem megoldható, hogy a felső szintű érettségi automatikusan egyetemi felvételt jelentsen.

Nem vagyok híve a gyerekek elit rendszerű kiválasztásának, de azt mondom, hogy meg kell hagyni a népszerű gimnáziumok szerkezetét. A jelenlegi kormányzattal az a vitám, hogy állításukkal ellentétben, a hatosztályos gimnáziumba nem a gazdagok, nem az új elit gyerekei, hanem egy tisztességes kiválasztás eredményeként az arra rátermettek kerülnek. Olyanok, akik az Eötvös Gimnáziumtól sok ezer forint szociális segélyt kapnak, hogy egyáltalán itt lehessenek, az ebédjüket az intézet fizeti. Azt az elvet valljuk, hogy a rátermettség alapján kell bekerülni, amihez természetesen a szülői háznak van köze, de nem az anyagiak alapján választódnak ki a gyerekek.

– Nehéz a NAT kívánalmainak megfelelni – teszi hozzá Varga Balázs. – Több tantárgyon komoly „erőszakot” kellett elkövetni, és majd az élet dönti el, hogy lesz-e egy tantervünk a fióknak és egy másik, amelyik szerint dolgozunk. Ütközik az elképzeléseinkkel, hogy a kerettantervek tanévenként megszabják, mit kell tanítani, függetlenül attól, hogy a gyerek általános iskolában vagy egy hat évfolyamos iskolában hetedik osztályos. Ennél rosszabbat el sem tudok képzelni. Úgy érzem, hogy adminisztratív eszközzel gátolják a hat évfolyamos gimnáziumokat, mert a hat évfolyamos gimnáziumnak önálló logikája van. Ha ezt nem követheti, akkor meghal, akkor semmi más célja nem lesz, minthogy két évvel korábban elszívja a gyerekeket. Amiért jó a hat évfolyamos gimnázium, az nem tud megvalósulni.

– Van-e esélyük arra, hogy az oktatáspolitikával szemben érvényesíteni tudják a saját érdekeiket?

– Őszintén megmondom, most nem érzem, hogy hol van a szakma és a politika közti határ. Szívesen elmondanám a véleményemet, de félek, hogy nem szakmai, hanem politikai színezete lenne, és azt nem szeretném. Nagyon fontos lenne, hogy szakmai döntések szülessenek.

Az iskola vezetőivel való beszélgetésből kiderül, hogy az intézmény tudatosan és módszeresen készült a hat évfolyamos oktatási rendszer bevezetésére, és a folyamatokat azóta is igyekszik ellenőrzése alatt tartani. A következőkben szeretnénk megvizsgálni, hogy az iskola által elképzelt modell milyen mértékben tudott megfelelni a saját maga által állított követelményeknek, és ez mennyire elégítette ki a többi résztvevő, a tanárok, a diákok és a szülők igényeit.

Bevált-e a hat évfolyamos modell?

Arra a kérdésre, hogy érdemes volt-e elindítani a hat évfolyamos képzést, a megkérdezettek szinte mindegyike igennel válaszolt, bár az indokok sokfélék voltak. Az ismert érvek mellett a következők hangzottak el.

A tanárok véleménye:

„A hat évfolyamosok nyernek még két gyermekévet, mert az általánosban ők a nagyok, és sokkal hamarabb kezdenek el a kamaszkor veszélyesebb, felnőttes rétegeibe hatolni (dohányzás, alkohol), itt az első két év védettséget nyújt.” „Később lesznek önállóak, ami a ťhatosŤ ellen szólhat, de ráérnek, mert 16 éves korukra már együtt vannak a négyosztályosokkal.” „A gimnáziumi tanulás lehetőségét meg kell adni azoknak, akikben tudásvágy van, akik örömmel ismerkednek a világ dolgaival, és akiknek olyan képességük van, amely már ekkor megmutatkozik.” „Még csak most lesznek adataink az eredményességre, mégis minden évben annyian jönnének.”

A szülők véleménye:

„Kislányom kinőtte az általános iskolát, éreztük, hogy váltani kell, mert jobbak a képességei.” „Nagyon meg vagyok elégedve, de két gyerekem közül csak az egyik alkalmas, a másikat nem adnám ide.” „Újból választanám, és a másik gyerekemet is szeretném ide hozni.” „A gyerek nem a kritikus korszakban kerül be egy új közösségbe, 12 éves korában könnyebben alkalmazkodik.” „Ha nem vették volna fel, akkor sem olyan nagy a tét, 2 év múlva újra jöhet.” „Nyári születésű a gyermekem, így már 13 évesen ment a gimnáziumba, ezért sem tartottam korainak.” „Nagyon bevált, és a gyümölcsét most aratjuk le igazán. A fiam most évfolyamelső az egyetemen, pedig a gimnáziumban nem volt a legjobbak között.” „Talán nem engedtem volna, ha előre tudom, hogy ekkora a hajtás.”

A gyerekek véleménye:

„Ez az iskola jobb esélyt adott, az általános rossz volt.” „Teljesült az elvárásom, jó, és nincs akkora túlterhelés.” „Azért jöttem, mert csak jót lehetett hallani, és tényleg jó a szelleme, a közösség.” „Tanulmányi dolgokban kijöttek az előnyök, elég nagy különbség volt a versenyeken a hatosztályosok javára.”

Négy évfolyamos tanulók véleménye:

„Korábban el akarták kezdeni a felkészülést az egyetemre, sok nekünk a 34 óra, a hatéves anyagot kell gyorsabban megtanulnunk, míg ők normális tempóban haladnak.” „Az egész oktatási rendszerük, a tantárgyi felosztásuk is más, szerintem ők jól jártak, ha megint választhatnék, hatosztályosba mennék.” „Járnak oda barátaim, és náluk már 2 x 4 óra fakt van, ez a továbbtanulás szempontjából is jobb.” „Mindenki azt hiszi, hogy nekünk könnyebb, mert ők többet tanulnak, faktra járnak, valójában mi tanulunk többet, mert rövidebb az idő.” „Nyolcadikban már nagyon jó a hangulat, hatodikban nem jó úgy elszakadni, hogy kimarad a ballagás, az olyan élmény, amit nem lehet kihagyni.”

A negatív vélemények nem általában a hatosztályos gimnázium ellen szóltak, hanem egy-egy konkrét problémára utaltak, ezért ezeket később ismertetjük.

Megállapíthatjuk, hogy a válaszolók nagy része elégedett a hat évfolyamos oktatással, és olyan bevált modellnek tartja, amelyik jól szolgálja a gyerekek érdekeit, de csak bizonyos feltételek mellett érezteti jótékony hatását. Ezek közül az első és legfontosabb, hogy csak az arra alkalmas, érett gyerekek lépjenek át ebbe a képzési formába. A következő kérdés, hogy a felvételi vizsga milyen sikerrel töltötte be kiválasztó szerepét?

Jól működik-e a felvételi vizsga?

A felvételi vizsga a szülőknek sokszor nagyobb stressz, mint a gyerekeknek, ezért elsőként ismerkedjünk meg az ő véleményükkel. Természetesen az iskolában csak olyan szülőket kérdezhettünk, akiknek a gyermekét felvették, így ők pozitív attitűddel gondoltak vissza az eseményre.

„Felemás érzésekkel olvastam a tájékoztatót, mert tetszett az elképzelésük arról, hogy mit szeretnének a gyerekkel, de ijesztőnek tűnt a rengeteg forduló. Mikor láttam, hogy a lányom milyen boldogan jön haza minden alkalommal, már csak azon izgultam, hogy felvegyék. Óriási csalódás lett volna, ha mégsem került volna be.” „A fiamat felvették, de komolyan sajnáltam azokat, akik kimaradtak, annyira megszerették az iskolát.”

Több olyan gyerek volt, akit másik iskolába is felvettek. Egy részüknél a szülő választott:

„Azért választottuk az Eötvöst, mert megtetszett a szemlélet, ahogy fogadták a gyerekeket, amit az iskoláról elmondtak, a játszóház.” „Az első benyomások miatt inkább az Eötvösbe jöttünk.” „Megfogott, amit az igazgató elmondott a felvételi szülői értekezleten, és nem is csalódtunk.” „Jó volt látni, ahogy a felsősök foglalkoztak velük, és még ma is van a kapcsolat, ismerik egymást a gyerekek.” „Vonzott a tradíció, az öreg Eötvös-diákok tisztelete.”

A gyerekek körében a játszóháznak és a tanórának volt a legnagyobb sikere:

(a felvételi) „... nehéz, de jó volt a játszóház.” „Oldja a feszültséget, nagyon jónak tartom, más helyen felidegesíti magát az ember, itt meg lendületet adott.” „Az órán mi is megtudtuk, hogy mennyire vagyunk képesek, de erre a tanároknak jobban szükségük volt.” „Megismertük az iskola tanítási rendszerét, és ez jó volt, mert ahol nem ismerem, oda egy kicsit idegenkedve megyek, itt könnyebb volt.”

A tanárok „vérző szívvel” utasították el azokat, akik nem fértek bele a felvételi keretbe. A felvételi eredményével azonban elégedettek:

„Alig van lemorzsolódás, esetleg ha elköltöztek, vagy volt olyan diák, aki speciális matematikaosztályba ment el.” „Olyan gyerek, aki nem bírta, nem nagyon volt.”

Ugyanakkor félelemmel várják az idei felvételi vizsgát, amikor csak szóban kérdezhetik a gyerekeket.

Vélemények a tananyagról, a tanítási módszerekről

A hat évfolyamos gimnázium célja, hogy diákjait a lehető legjobban felkészítse a továbbtanulásra, tehát a legfőbb érték a magas szintű tudás. (A nevelési célokat és a hozzá kapcsolódó tevékenységet csak az elemzés miatt választjuk el egymástól.)

Az interjúk készítése során úgy tűnt számomra, hogy a tanári kar tagjai egy közös cél érdekében felül tudnak emelkedni a sokszor kicsinyes emberi problémákon, de nehezen birkóznak meg azzal a szakmai betegséggel, hogy saját tantárgyuk és annak tananyaga a „legfontosabb”. Annak ellenére, hogy felismerik: „ma már lehetetlen lépést tartani az információ mennyiségével”, ha tanításról van szó, igyekeznek minden fontosat és érdekeset megtanítani a gyerekeknek. Kísérletet tettek ugyan saját maguk korlátozására, és a legtöbb tantárgynál bontott csoportokban oktatnak, ahol a diák választhatja meg, hogy „az érdeklődő vagy a még érdeklődőbb csoportba megy” (mert olyan gyerek, aki nem érdeklődik, az Eötvösben nincsen! – teszik hozzá tréfásan). Ám a diákok, de főleg a szülők közül sokan úgy látják, hogy így is „mérhetetlenül sok, fölösleges tananyagot, fölösleges információt kell megtanulniuk, amire soha nem lesz szükségük”.

„Kémiából, biológiából, földrajzból 8. és 9. osztályban sokszor egyetemi szintű az anyag, és sajnos nincs meg az a szelekció, melyet a fakultációval ígértek.” „Reál túltengés van.” „A magyar (irodalom) oktatása elmarad az általam elvárt szinttől. Sokkal több kötelező olvasmányt vártam volna, hogy az általános műveltségüket a humán irányba szélesítsék.” „A gyerek ésszel belátja, hogy jó tudni, de sajnálja, hogy a kedvenc történelem helyett fizikát kell tanulnia.” „Aránytalanságok vannak, a humán területen kevesebb számít alapműveltségnek, mint a reálban.” „Elhanyagolt a művészeti terület, amikor tanulják, nagyon jó, hiszen még kínai, indiai zenéről is tanultak, de ez hirtelen megszakadt, és nem tudtak továbblépni a zenében vagy a rajzban.” „Kevéssé valósult meg az az ígéret, hogy a műveltségi anyagot korban összehangolják, tehát történelemben, irodalomban, zenében, művészettörténetben láthatóvá váljék számukra az összefüggés.”

A szülőkkel folytatott beszélgetésekből is látható, hogy a tanárok ismerik a problémákat, és szándékukban áll változtatni, de ez nem mindig sikerül. Ennek okát ők maguk a túlterheltségükben, az idő és a pénz hiányában látják. Kérik ugyan a szülőket, hogy „hétvégén ne engedjék tanulni a gyerekeket”, menjenek inkább kirándulni, beszélgessenek, de ez csak óhaj, mert „a két hétfői dolgozatra másképp nem tud felkészülni a gyerek”, pedig „itt csak az ötös a jó osztályzat”.

A diákok szerint:

„Az elején egy kicsit nehéz, meg kell szokni, hogy másképp van, mint az általános iskolában.” „Kemény, de nem véletlenül jöttem ide.” „Mindenki vállalta, hogy itt tanulni kell.” „A fakt nagyon jó, és a tantárgyak is széles skálán mozognak.”

A „min változtatnátok” kérdésre a legtöbben elsőként tárgyi dolgokat említettek (legyen szekrény, nagyobb tornaterem, zártláncú tévé), kevesen gondoltak tartalmi kérdésekre (egészségügyi ismereteket tanítsanak, nyelvi csoportok további bontása, csökkenteném a tananyagot), vagy azt válaszolták, hogy semmin „nem változtatnék, megszoktuk és így jó”. A gyerekek kevésbé kritikusak, vagy csak nem tudták megfogalmazni a gondjaikat.

A szülők a legjobb megoldásnak a tananyag csökkentését látják:

„Nem biztos, hogy ennyire magas szinten kell követelni.” „Egy-két évig mindent tanulhatnának, aztán dönthetne a gyerek, hogy mit szeretne.” „Túl görcsösen erőlködnek az elit iskolák a színvonal magasan tartásán, a más iskolában végzettek is viszik valamire.”

A nevelésről

Az első két évfolyamon komoly nevelési gondok voltak.

A tanárok utólag úgy ítélik meg:

„Hogy a felnőtté érés stációi kimaradtak az életükből.” „A nyolcadikosokra hét évfolyam gyerekei néznek föl, ballagnak, szerenádozni mennek, búcsúznak az iskolától, egy más típusú életbe lépnek át, és ennek szertartásos részei vannak. Ez náluk kiesett. Bekerültek az első évfolyamra úgy, hogy a hetedikesek után a kilencedikesek és felsőbb évfolyambeliek jöttek, akik segítő szándékkal, barátian, de lenézve közelítettek a kicsikhez. Volt olyan kolléga is, akiben hat évig úgy élt, hogy a kicsiket tanítja. Úgy nőttek föl tizennyolc éves korukig, hogy hirtelen szakadt a nyakukba a felnőtté válás tudata, és ezt nagyon nehezen élték meg. A fiúk elvadultak, a lányok idegileg összeroppantak, mindennapos volt a durvaság, a belső rend és fegyelem szándékos megsértése. Amikor nevelőkkel, iskolapszichológussal leültünk velük beszélgetni, mind megfogalmazták, hogy megijedtek, megrettentek attól, hogy 18 évesek és bármiért felelősségre vonhatók. Itt burokban élő társaság volt, mert ők voltak az elsők. Ezt mi, osztályfőnökök is nagyon nehezen tudtuk feldolgozni.” „Tapasztaltuk, hogy a gyerekek az érdeklődésükkel szinte kikényszeríttették az újabb és újabb ismereteket. Négy évig mindent megtanultak, és azután ötödikben összeroppantak, vagyis eljutottunk a követelményrendszer felső határához. Ez súlyos belső gond volt, és láttuk, hogy magunknak is tanulnunk kell. Konfliktuskezelő beszélgetéseket, folyamatos konzultációt folytatunk, hogy hogyan lehet kezelni, föloldani ilyen helyzeteket, hogy a gyerekeken és a tanárokon is segíteni tudjunk. Rendszeressé vált a követő iskolák tanárainak meghívása, hogy megbeszéljük, náluk mi a helyzet.” „Ahol már a teljes rendszer működik, ott ilyen problémával nem találkoztunk, a gyerekek nyugodtak, kiegyensúlyozottak.” „Ma már úgy tűnik, jobban kihasználható a hat évfolyamos rendszer nevelési előnye is.” „Két nagyon fogékony évet nyerünk, és a gyerekek különböző érési szakaszában – az érzelmekre és az értelemre hatva – sokkal jobban kialakíthatók bizonyos szokások. 14 éves korban a kamaszkori dac miatt már kevésbé fogadnak el dolgokat és helyzeteket.” „A hat évfolyamosban a gyerekek érdeklődőbbek, akarnak is tanulni, és legalább egy egész a különbség a tanulmányi átlagban, lassan le kell őket beszélni arról, hogy hajtsanak.”

A gyerekek számára az első élményt a gólyatábor adja.

„A nagyobbaktól segítséget kapunk a beilleszkedéshez, jó a hangulat.” „Nagy a hajtás, de van feloldódási lehetőség, jó a tanár-diák kapcsolat.” „Ha a tanárokkal gond van, akkor leül az ODB, mindkét félnek engednie kell, és akkor kialakulhat az egyensúly.” „Elég sokszínűek a tanárok, fiatalosak, partnerként kezelnek minket.” „Az első két évben óvodásnak tekintettek minket, és csak most értettem meg, miért, amikor láttam a kicsiket.” „Félidőben cserélni kellene a tanárokat, akik már másképp bánnak velünk.” „Számít a véleményem, liberális, jó szellemű iskola.” „Az Eötvös-szellem vállalkozó kedv, életkedv, közösségi élet és jó hozzáállás.” „A diákklub, a teaház mindig tele van, de még több közösségi helyiség kellene, ahol kötetlenül együtt lehetünk.” Több évfolyam közös feladata az újság, a rádió és az évkönyv szerkesztése is.

A szülők többsége elfogadja az iskolát, elégedett az iskolai neveléssel.

„Alapvetően gyerekbarát az iskola, nagyon sok programot nyújt, jól motiválja a gyerekeket.” „Rettenetes a verseny, ami az oktatási, illetve a felvételi rendszer hibája.”

A hat évfolyamos oktatás eredményeiről csak hosszú távon kaphatunk majd valós képet. S ha a résztvevőkről feltételezhetünk is bizonyos elfogultságot, az első érettségiző évfolyam jegyzőkönyveiben az elnöki értékelések visszaigazolják a kezdeményezés jó eredményeit.

„A 14 éven aluliak közül kiválogatni a legjobb képességű, legkreatívabb, de az elmélyült tanuláshoz kellő szorgalommal és türelemmel rendelkező egészséges és fegyelmezett gyerekeket – nagyon nehéz. Önök... sikerrel oldották meg ezt a feladatot.” „Ez az intézmény változó világunkban, folyamatosan módosítgatott törvények szorításában stabil értékek szerint ... teszi a dolgát hittel, meggyőződéssel, magas színvonalon.” „A tizenöt kitűnő érettségi, a hat általános dicséret önmagáért beszél.” „Mindössze öt tanulónak nincs C típusú nyelvvizsgája.” „A kollégák munkája itt a vizsgán azt az időt idézi, amikor az érettséginek még rangja, tekintélye volt.”

Vágyak és tervek – egy ideális iskola látomása

Végezetül ismerkedjünk meg azokkal a szakmai gondokkal, gondolatokkal, amelyek az iskola tanárait foglalkoztatják. A legnagyobb akadály, úgy tűnik, az idővel való versenyfutás és annak a tanításra gyakorolt kedvezőtlen hatása.

„A tanári kar olyan mértékben leterhelt a tanítással, hogy hasonlóan a diáksághoz, nem mindig él a jogaival, és sokszor csak későn kap észbe, hogy mi a jelentősége egy-egy döntésnek. Most építkezünk az iskolában, de sem idő, sem erő nincs arra, hogy építési kérdésekben elmélyedjünk, és képezzük magukat, pedig fontos lenne, hogy nekünk épüljön az iskola.” „Nincs idő részt venni az ťéletbenŤ és sajnos ebben rossz példát mutatunk a diákságnak, sokszor kampányszerűen csinálunk valamit.” „A gyerekek nagyon dinamikus életet szeretnének élni a szó pszichikai és fizikai értelmében, és szenvednek tőle, ha ez nem történik meg.” „Az ideális az lenne, hogy tanítás után legyen olyan délutáni elfoglaltság, ahol személyesebb a kapcsolat, jól érezzük magunkat, ezek a foglalkozások olyasmit adnának, hogy nem kellene különórákra szaladgálni.” „Ennek a változásnak a tanárokból kellene kiindulnia.”

Az idő problémájához szervesen kapcsolódik a pénz kérdése is. Biztató, hogy egyetlen beszélgetés sem arról szólt, hogy szégyenletesen keveset keresnek, hanem, hogy mennyi lehetőségtől esnek el diákok és tanárok a pénz hiánya miatt.

„A mi anyagi megbecsülésünk jobb az átlagosnál, mégsem elég ahhoz, hogy egy XX. század végi demokratikus ország értelmiségének kulturális szintjén éljünk.” „Ma felemás az idő-pénz viszony, mert ha valaki sokat tanít, akkor van pénz, de nincs idő a kultúrára, és ha van idő, akkor nincs pénz.”

Sokan érzik, hogy szemléletváltásra, egy korszerűbb iskola irányába való elmozdulásra lenne szükség.

„Úgysem lehet beleszólni semmibe, és sajnos ma is sokszor érezzük, hogy bármit mondunk, valahogy eldőlnek a dolgok nélkülünk, erre példa éppen a NAT.” „Fellazult a régi hagyományos szülő-tanár kapcsolat. A szülőknek ma sokkal kevesebb idejük van a nevelésre. Gyakran tapasztaljuk, otthon mindent szabad, és ehhez képest az Eötvös liberalizmusa is szigorúnak tűnik.”

Többen felvetették a gimnázium szerepének újragondolását.

„Az iskolarendszer egyik legnagyobb hibája, hogy mennyiségileg próbál haladni az információval. Ez elhibázott, felesleges törekvés. Az oktatáspolitikának tisztáznia kell, hogy mit jelent a XX. század végén az értelmiség fogalma, mert amíg ez nem történik meg, a gimnázium még válaszolni sem tud az új kihívásokra.” „El kell dönteni, hogy mire jó a gimnázium, hogy mit jelent értelmiségi szakon szakembereket képezni, és akkor meg lehet mondani, hogy ebben melyek a fontos tárgyak, és eszerint kell változtatni a felvételi követelményeken.” „Úgy kellene megváltoztatni az oktatást, hogy ne a lexikai tudás domináljon, hanem a gyerekek módszereket ismerjenek meg a tantárgyakon keresztül, hogy ismereteiket alkotó módon tudják felhasználni a világban való eligazodásra. Fontos lenne az érdeklődés fenntartása, a tájékozódás készségének a megtanítása, de a mai tananyagmennyiséggel ez lehetetlen.” „Elveszik az utolsó lehetőség a gyerekek életében, amikor egy közösséghez tartoznak, amikor átélik a közösség erejét, a közös munka örömét, ahol a közös teljesítmény nem pusztán összeadódik, hanem minőségileg más lesz.” „Ma az értelmiségi szakmák jelentős részében, a nagy nemzetközi cégeknél nem lehet közösségi munka nélkül létezni, mert annyira egymásra vannak utalva az emberek, és erre nem készülnek fel.” „Már a NAT-ban választ kellett volna adni ezekre a kérdésekre, az oktatási tárcának fel kellene vállalnia az oktatás korszerűsítését.” „Egy XX. századi bűnlajstromra lenne szükség, és kiderülne, hogy sok mindent feleslegesen teszünk, ami értelmetlen és embertelen. Folyamatos önellenőrzés kellene, minden év végén ellenőrizni kellene, hogy a tanítási rendszernek mi a hozama, mit tud a gyerek, és mi az, ami a passzív tartományba kerül, vagy végképp eltűnik. Ha ezzel minden évben szembenézünk, akkor lassan kialakul, hogy mit kell változtatni. Ma fel sem merjük tenni a kérdést, mert mindenki úgy érzi, ha ennyi energiát belefektetett a munkába, biztos van haszna.”

A hat évfolyamos iskola kísérletét egy lehetséges mintának tekinthetjük az ideális oktatás-nevelés megvalósulására.