Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1998 december > Filozófia az iskolában Kerekasztal-beszélgetés
Filozófia az iskolában
Az alábbi kerekasztal-beszélgetés felveti azt a kérdést,
hogy mivégre kellene megkedvelnünk a filozófiát, mit remélhetünk tőle?
Leegyszerűsítő rövidítéssel a válasz az, hogy az átfogó, azaz az összefüggésekben
való gondolkodás, valamint együttes gondolkodás, vitatkozás készségének
a fejlesztését. És ezt hol lehetne elkezdeni, majd végigvinni másutt,
mint az iskolában?
|
A beszélgetés résztvevői: Bihari Péter (Fazekas Mihály Fővárosi
Gyakorló Gimnázium), Both Mária (Deák Téri Evangélikus Gimnázium),
Szirtes László (Tata, Tálentum Általános Iskola és Gimnázium),
Varga Károly (Vörösmarty Mihály Gimnázium), Schüttler Tamás
(Új Pedagógiai Szemle).
Schüttler Tamás: Folyóiratunk tavaly decemberi
számában elindítottunk egy sorozatot a filozófia oktatásáról, amelynek
keretében a magyar filozófia és a szellemi élet más területeinek néhány
kiválóságával is körüljártuk e kérdéskört.
Mostani beszélgetésünk arról folyna, hogy a filozófiaoktatás
terén milyen lehetőségei vannak az iskolának, egyáltalán feltétlenül
filozófiát kell-e tanítani vagy helyette valami mást. Ettől az eszmecserétől
sem várhatjuk, hogy a szóban forgó problémákat megoldja, de legalább
fel szeretnénk hívni rájuk a figyelmet.
Kiss László: Összejövetelünk alapkérdése: hogyan
hasznosítható a filozófia az oktatásban. Hadd ejtsek néhány szót először
a filozófiáról. Tulajdonképpen egyfajta szellemi csodabogárnak is
nevezhetném. Elsősorban azért, mert maguk a filozófusok is gyakran
elmélkednek-vitatkoznak arról, hogy mi a filozófia, és hogy mire jó,
van-e haszna egyáltalán. Legutóbb a Jelenkor című folyóiratban folyt
erről egy vita Heller Ágnes, Vajda Mihály és más hozzáértők
részvételével.
Miután mi most itt napjaink oktatásában keressük a filozófia
helyét, megemlíteném az ezredvég két olyan jellemzőjét, amelyek talán
a legfontosabbak közül valók. Az egyik a globalizáció, azaz az emberi
világ mindjobban kiteljesedő egységesülési folyamata. A másikat röviden
információs forradalomnak nevezném, melynek nyomán a világ társadalmai
mindinkább egy információs társadalom jellegét öltik. Ezek az ezredfordulós
változások szerintem egyfelől a társadalomtudományok számára vetnek
fel egyre nehezebb kérdéseket, másfelől az egyes embert szinte információs
zuhataggal árasztják el.
Az első kérdéskör, amelyet megvitatásra kínálnék fel, a következő:
A mai oktatásban mennyire jelennek/jelenhetnek meg az imént vázolt
korjellemzők vagy korunk más fő problémái? Segíthet-e eligazodni a
filozófia ezekben a kérdésekben? Egyáltalán milyen haszna származik
a filozófiából az értelmes diáknak a filozófia és egyéb tanórákon?
Bihari Péter: Én filozófiatörténelem szakos
végzettséggel tanítottam filozófiát is, negyedikeseknek, de nem szerettem
tanítani. Bizonyos értelemben érzem is ma a hiányát.
Kiss László: Miért nem tanította szívesen?
Bihari Péter: Mert nem láttam értelmét annak,
hogy érettségi előtt egy tét nélküli tantárgyat a hatodik órában szerepeltessek.
Volt valamikor egy Világnézetünk alapjai című tantárgy, amelynek a
tanítására talán nem kellene visszatérnünk, majd következett a filozófia,
amely ma lényegében filozófiatörténet; de nem biztos, hogy a filozófiaórának
ebből kell állnia.
Ami a konkrét kérdéseket illeti: Hogy mennyire jelenik meg a
filozófia általában a középfokú oktatásban? Szerintem kevéssé, bár
nem ismerem az országos helyzetet. Ahol én tanítok, a Fazekas Mihály
Fővárosi Gyakorló Gimnáziumban, ott egyáltalán nincs filozófiaoktatás.
A mai világ problémái is alig fordulnak elő az órákon, nem a természettudományos
témákra gondolok itt. Az említett globalizáció és információs forradalom
nagy kihívást jelent a mai filozófia számára, ám ez nemigen érinti
az iskolában megjelenő filozófiát, vagy legalábbis nem látom, hogy
kedvező helyzetbe hozná azt. Hiszen az ezredfordulós változások témaköre
a praktikus dolgok irányát képviseli a reflexiók helyett. A világban
való eligazodásban feltétlenül segíthet a filozófia, még akkor is,
ha nincs konkrét gyakorlati haszna. Mert szerintem semmilyen társadalomtudományi
ágnak nincs közvetlen gyakorlati haszna. Az értelmes vagy inkább az
érdeklődő diák számára az lehet a filozófia haszna, hogy kérdezni
tanít mindenféle, a társadalommal, valamint az emberrel kapcsolatos
témában. Mert ha a gyerekek elgondolkodnak ilyenfajta kérdéseken,
azzal már sokat tettünk. Azaz: nemcsak a szakfilozófusok filozofálhatnak,
hanem tehetik ezt bizonyos formában a mindennapi emberek is. És ha
ez kiderül a diák számára, akkor volt értelme szólni a filozófiáról.
Végül megismétlem: nem tartanám szerencsésnek, ha a diákokat
az órákon kézenfogva végigvezetnénk a filozófia történetén.
Varga Károly: Vajon miért nincs filozófiaoktatás
az Önök iskolájában?
Bihari Péter: Jó kérdés. Amikor odakerültem,
már akkor sem nagyon volt ott filozófia, most pedig egyáltalán nincs.
Történelemtanárként biztosan dönthetnék úgy, hogy negyedikben tanítok
filozófiát; amiért mégsem teszem ezt, annak két oka van. 1. A dolog
nem könnyű, és én nem érzem jónak magam ebben. Márpedig filozófiát
csak színvonalasan érdemes tanítani. Csodálkoznék is azon, ha ma Magyarországon
ezt húsz pedagógusnál többen jól tudnák csinálni a középiskolában
vagy akár általános iskolában. Én viszont nem vagyok benne ebben a
húszban. 2. A történelem tanításánál ellenben folyton el vagyok maradva,
így nagyon szerencsés, hogy negyedikben egy kicsit több órám van.
De azért filozófiáról is szó esik, például a görögöknél.
Varga Károly: Van még filozófia szakos tanár
ott?
Bihari Péter: Gyanítom, hogy nincs. Ám van
olyan matematikatanárunk, aki fel tudná vállalni a filozófiát, mert
igen művelt és okos.
Schüttler Tamás: Feltétlenül filozófia szakosnak
kell lennie egy tanárnak ahhoz, hogy filozófiát tudjon tanítani?
Varga Károly: Szerintem igen. A dolognak megvannak
a kognitív, megismerő vonatkozásai, azok nélkül az órákon csak filozofálgatás
folyhat, aminek nem sok értelmét látom.
Bihari Péter: Jó, ha filozófia és még valamilyen
szakos az illető.
Szirtes László: Ez azt jelenti, hogy a filozofálást,
a filozofikus gondolkodásmódot csak akkor tudjuk elsajátíttatni, ha
kognitív tárgyként fogjuk fel a filozófiát? Vagy pedig a filozófia
oktatásánál nem arról van szó, hogy a tanítványokat enni tanítsuk,
ennél többről: arról, hogy ízlésük formálásában vegyünk részt.
Mármost ha az ízlés, a tényleges tanításban a gondolkodásmód
formálása, változtatása a feladat, akkor úgy gondolom ebben egyetértve
Bihari Péter kollégával , el kell felejtenünk a filozófia
tanításának eddigi módszereit. Továbbá le kell mondanunk arról, hogy
a filozófia középiskolai oktatásánál az egyetemi, főiskolai anyag
valamilyen egyszerűsített változata szerepeljen. És ha már nálam van
a szó, elmondanám, hogy jómagam nem a középiskolában honos filozófiát
tanítom, hanem azt a fajta filozófiát, amelyet a nemzetközi program
neve alapján Philosophy for Children, magyarra fordítva filozófia
gyermekeknek vagy gyermekfilozófia névvel illethetünk.
Varga Károly: Hol tanítja ezt a kolléga?
Szirtes László: Tatán, a Tálentum Általános
Iskola és Gimnáziumban. De ugyanúgy gyermekfilozófiát tanítanak e
mostani tanévtől kezdve Budapesten a Bajza Utcai Általános Iskolában
is. Ez a gyermekeknek szánt filozófia elsősorban az amerikai Lipman
professzor kutatócsoportjának programjára támaszkodik, ám túl is lép
azon, más irányokba. Nem filozófiai fogalmakat tanítunk meg, hanem
beszélgetünk ezekről, anélkül, hogy megneveznénk e fogalmakat. Hatévestől
tizenhat éves korig a gyerekek különböző olvasókönyveket tanulmányoznak,
és az olvasmányokról vitákat folytatnak, kérdező közösségekké alakulnak
át, hogy az optimális képet mondjam. Mindezek folyamán végeredményben
elsajátítását indítjuk el egy olyan tanulási mód, másképpen: egyfajta
kritikai gondolkodásmód, melynek lényege, hogy a dolgokat, a jelenségeket
több oldalról is meg lehet közelíteni. Ennek során nem a problémák
megoldásán, hanem azok felismerésén van a hangsúly.
Megemlítenék itt egy nagyon fontos tanítási feltételt: meg kell
tudnunk teremteni az osztályban azt a légkört, amelyben a gyerekek
szívesen beszélgetnek ilyenfajta kérdésekről. Ekkor pedig már nem
filozófiát tanítunk, hanem az adott szituációban tulajdonképpen filozofálunk
a gyerekekkel együtt. Magát a tanítási módszert, amelyet e filozofálás
során meghonosítunk, én nondirektnek, azaz nem közvetlennek nevezem,
és ennek szerintem meghatározónak kellene lennie a középiskola felső
évfolyamaiban is. Sokat jelentett számomra, hogy megismerkedhettem
Carl Rogers gondolataival.
Schüttler Tamás: Ez azt jelenti, hogy a Varga
tanár úr által erősen kognitívnak mondott és így nagyon szisztematikus
filozófiatanítás helyett a középiskolában valami mást kellene tanítani?
Tulajdonképpen a kérdező közösség stratégiáját kellene végigvinni?
Kiss László: Vagyis filozofálni tanítani?
Azaz amit Heller Ágnes úgy fogalmaz, hogy mivel a filozófiát
nem lehet tanítani, ezért beszélgetni kell róla?
Szirtes László: Igen, ez a véleményem. Hiszen
mi nem filozófiai fecsegést folytatunk, hanem, ahogy mondottam: filozofálunk.
És nemcsak a Lipman-féle módszer létezik, nálunk is meghonosodni látszó
adaptációival. Megemlítem azt a 100 című újságot, amelyet velünk együtt
kilenc ország egy-egy iskolájának tanárai és diákjai szerkesztenek
és írnak. Programjuk szerint globális kérdéseket fogalmaznak meg,
a gyerekek ezekről írnak cikkeket és vitatkoznak egymással. Tehát
ha ők részt vesznek ilyen vitákban, akkor ezzel szerintem közelítenek
a filozófiai gondolkodásmódhoz.
Varga Károly: Néhány címet illusztrációnak!
Szirtes László: Túlnépesedés például, de
felsorolhatnám a Római Klub1 összes kérdését.
Schüttler Tamás: Tehát azok a kérdéskörök,
amelyeket globális problémák címszó alatt emlegetünk.
Szirtes László: Igen azok is. De mondok másfajta
példát is. Lefordítottak nekem egy spanyol újságot, amelyben arról
vitatkoznak a gyerekek, hogy Ki vagyok én?.
Kiss László: Hány évesek voltak ők?
Szirtes László: Tizenhárom-tizennégy évesek.
A Ki vagyok én? pedig az egyik alapkérdés. Én azzal szoktam kezdeni
a gyerekeknél a filozófia tanítását harmadik, negyedik vagy ötödik
osztályban , hogy írják le az őket foglalkoztató kérdéseket. És ezekben
a Ki vagyok én?, a Miért van élet és halál? kérdése mindig szerepel,
akár nyolc-, akár tizenegy vagy tizenkét évesek a gyerekek.
Záró gondolatom a következő: a gyermekfilozófia lényege, Kosztolányira
utalva, hogy ha a gyerekek kiskorukban a miért kérdését használják
előszeretettel, akkor felnőttkorban a hogyan kérdése lép ennek a
helyébe. Tehát segítsük elő a miértek minél további megmaradását,
vagyis erősítsük a problémafelismerő attitűd kifejlődését. Ami a haszon
kérdését illeti, bár én nem szívesen használom ezt a szót: mindez
feltétlenül hasznosítható a későbbiekben, bármely tantárgy tanításánál.
Both Mária: Magamról annyit, hogy a Deák Téri
Evangélikus Gimnáziumban tanítok. Személyes élményeim a filozófiaoktatásról
igen rosszak: a gimnázium negyedik osztályában tanultam filozófiát
és marxizmust, az egyetem is elég szörnyű nyomokat hagyott bennem.
Ezután viszont egy kis munkacsoportba kerültem, ahol egy olyan tantárgy
kimunkálásában veszek részt, amely a természettudományos tárgyakat
nagyjából történeti megközelítésben, a kuhni paradigmák,2 azaz tudományfilozófiai
elvek szerint taglalja. Ehhez kapcsolódva tankönyveket írunk, az első
kötet már megjelent, amelyet több iskolában kipróbáltunk és folyamatosan
finomítunk. Tehát számomra a filozófiai kérdések a természettudományos
oktatás részei. Azt semmiképpen nem tartanám szerencsésnek, ha a filozófia
negyedikben heti kétórás tantárgyként szerepelne. Valamilyen módon
folyton jelen kell lennie, szaktárgyaim közül a biológia és a földrajz
az a terület, ahol ez meg is valósítható.
Ami a konkrét kérdéseket illeti: a globalizációról és az információs
társadalomról mint ezredfordulós problémákról az a véleményem, hogy
ezek hamis mítoszok. Nem hiszem, hogy a következő évezred igazán fontos
kérdései lennének. Az úgynevezett globális problémák természetesen
jelen vannak az iskolában, az oktatásban, de én ezt más irányból közelítem
meg. E kérdések mögött inkább az rejlik, hogy megromlott az ember
viszonya a teremtett világgal. A kérdés az, hogy ez a megromlott viszony
helyrehozható-e. Hiszen az a világ, melyet a fogyasztói társadalom
az ő ideáival, valamint a multinacionális cégek a gazdaságban és a
valóság egyéb területein elénk tárnak, az nemcsak látszatvilág, de
hamis világ is. Nos, ezek a kérdések keményen jelen vannak az iskolában
akár a földrajz-, a biológia- vagy az osztályfőnöki órán, csak más
megvilágításban kerülnek elő.
Hogy segíthet-e a filozófia a világban való eligazodásban? Minden
tantárgynak ez a feladata, így a filozófiának is. Haszna nincs a filozófiának,
és minden tisztes dolog, amit a gyerekek az iskolában tanulnak, szerintem
haszon nélkül való és ettől szép.
Varga Károly: Mi a címe ama bizonyos könyvsorozatnak?
Both Mária: Tudománytörténet.
Schüttler Tamás: Több mint egy évtizedes kísérlet.
Abban a szerencsében volt részem, hogy bábáskodhattam a megszületésénél.
Nagyon jó könyv a már megjelent első kötet, rengeteg dolgot tanulnak
belőle a gyerekek, nemcsak természettudományt.
Bihari Péter: Kérdezni szeretnék, és lehet,
hogy erősen provokatív leszek, mert biztosan más a kiindulópontunk
sok mindenben. Vajon nem lehet az, hogy ha Önök e könyv alapján azt
a gondolatot hangsúlyozzák, hogy a mai világban sérülnek az értékek,
romlik az emberkörnyezet viszony, vagyis így ez egy részben hamis
világ, tehát ha ez az érzés és kép erősödik a gyerekekben, akkor talán
mégiscsak van a filozófiának valami konkrét, sőt ha tetszik: mérhető
haszna? Hiszen ennek a kritikai gondolatnak a megfogalmazásához feltétlenül
köze van a filozófiai gondolkodásmódnak.
Both Mária: A hasznot én abban a hétköznapi
értelemben definiálom, hogy nem váltható pénzre, nincs gyakorlati
előnye.
Kiss László: De végső soron már azzal is, hogy
iskolába járok és tanulok többet tudok és talán többet is érek.
Both Mária: Egy gyakorlati példa, amikor a
diák angolt vagy németet tanul és nyelvvizsgát tesz, ezzel úgymond
piacképesen hagyja el az iskolát, annak van haszna. Viszont hogy természettudományos
szemlélettel gondolkodik, annak ilyen értelemben nincs haszna.
Bihari Péter: Rendben van. Csak azért provokáltam
kissé, mert annyira határozott irányt jelölt meg, hogy merre halad
az a fajta gondolkodásmód, amit erősíteni szándékoznak.
Kiss László: Hadd hozzak ide én is egy gyakorlati
példát a van hasznanincs haszna kérdéséhez. Tamás Gáspár Miklós
filozófus utal egy rádiós beszélgetésben,3 a The Economist angol gazdasági szaklap
által közölt statisztikára, amely szerint a bankszakmában (ami talán
eléggé haszonközeli terület) szívesebben alkalmaznak filozófiadiplomával
rendelkezőket, semmint közgazdasági és azon belül is pénzügyi diplomát
szerzetteket.
Schüttler Tamás: Soros György évekig folytatott
komoly filozófiai stúdiumokat Londonban, és inkább filozófusnak tartja
magát, mint közgazdásznak. A nagy amerikai brókerházak előszeretettel
vesznek fel olyanokat, akik a Yale-en vagy a Harvardon filozófiát,
bölcseletet hallgattak. Vagy azok a bölcsész ismerőseim, akik igazán
meggazdagodtak, mind azt mondják, hogy a bölcsész és egyáltalán a
humán műveltségüket, tehát a haszontalan, ünnepnapi tudásukat jól
kamatoztatják a banki világban.
Varga Károly: Hosszú évtizedeken keresztül
megpróbáltam szolgálni a szó nemes, mondhatnám: protestáns szakszó
értelmében. Ebből a kiindulásból végeztem el valamikor a magyar, a
történelem és a filozófia szakot. Főiskolán tanítottam, majd középiskolában,
a filozófiát jelenleg a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanítom. Egy
kísérlet során, melyet az Országos Pedagógiai Intézet indított, lehetőségem
nyílt arra, hogy a filozófia mellett annak rokon tudományait is oktassam:
az etikát, az esztétikát és a logikát.
A dolgok gyakorlati kivitelezése nálam a következő. Hogy a filozófiával
szembeni egyfajta, általában tapasztalható ellenérzést leküzdjem,
két részre osztom a tárgyat. Az első rész egy körülbelül kilenc-tizenkét
órás ráhangolás. Ennek a lényege a megkedveltetés, de emellett az
elismertetés is, mert kedvelni csak azt fogom, amit tulajdonképpen
tisztelek. Öt bevezető kérdést szoktam feltenni: Mi a világ, mióta
van és meddig lesz? Mi az élet? Mi az élet célja, miért vagyok a világon?
Miért van annyi baj és szenvedés, és hogyan lehet ezeken segíteni?
Hány élete van az embernek? A kérdésekre adható válaszok szinte robbantják
az ifjúságot, azaz a sokaknál fellelhető, csak futballal, karrierrel
vagy bandákkal törődő magatartást felváltja-felválthatja egy másfajta
hozzáállás. Jó esetben az ifjú ember eljuthat az önmegvalósítás útjára
lépésig, ami egyben a világ önmaga számára történő újraalkotásának
is az útja.
Ezt követik olyan kiválasztott etikai kérdések, mint a szeretet,
szerelem, párkapcsolat, házasság ez megint egy önkifejtési lehetőség.
Majd rátérek a logikára: a gondolati síkon tanított filozófia ott
kezdődik, amikor eljutunk a Mi ez? kérdéséig. A logikai részt a
fogalom és a következtetés témájával zárom.
Mindezek után jön a filozófia története. Én szigorúan ragaszkodom
bizonyos tételekhez és nagy alakokhoz, ebben a Steiger Kornél
által kidolgozott nyomvonalat követem. Ókori filozófusaim Szókratész,
Platón és Arisztotelész. Platón Lakomájánál az ifjak szinte
csemegét kapnak: addig beszélünk róla, amíg csak van mondanivalójuk.
Ekkorra birtokon belülre kerülnek. A Szókratész védőbeszédénél
egyfelől Platónnak a mestere előtti tiszteletteljes főhajtását
követendő példának is vehetjük, másfelől pedig elcsodálkozunk rajta,
hogy azok a gondolatok mennyire nem újak, amelyeket ma a különböző
pártok ismételgetnek. Amikor Arisztotelésszel felsoroljuk a középutat,
a túlzást és a hiányt, akkor már játszunk. Például: középút a bátorság,
túlzása a vakmerőség, és hiánya a gyávaság. A keresztény filozófiából
Szent Ágostont és a vele szembehelyezhető Szent Tamást
elemezzük. Micsoda ellentét egyazon kultúrkörből! Hegelhez
eljutva az ő tézis-antitézis-szintézis tételét úgy világítom meg,
hogy Az ember tragédiáját ebből vezetem le. Itt megemlítenék egy még
szebb példát az irodalommal való illusztrálásra. A mindenséget vágyom
versbe venni vall önmagáról a filozofikus alkatú Babits A
lírikus epilógjában. És az eredménye ennek a nagy ívű vágyakozásnak:
De még tovább magamnál nem jutottam. / S már azt hiszem: nincs rajtam
kívül semmi. Micsoda egysége ez a filozófiának és az irodalomnak.
Méghozzá úgy, hogy nem az irodalom segítségével jutottam el a filozófiához,
hanem fordítva.
Amit elmondtam, az egy a lehetséges modellek közül. Nekem bevált,
és hetvenévesként azt gondolom, hogy amíg taníthatom így a filozófiát,
addig csinálni is fogom.
Schüttler Tamás: Láttunk különböző megközelítéseket:
gyermekfilozófián belüli filozofálást, kognitív filozófia oktatását,
természettudományok felé nyitást. Ez utóbbi jogosságát alátámaszthatja,
hogy a filozófia és az egyes természettudományi ágak történetében
sok hasonló kérdés vetődött fel a világ egészével és egyáltalán a
létével kapcsolatban. Mindezek után kérdezném: Mi is tulajdonképpen
a filozófiatanítás? Milyen célt szolgál? Miért kell az iskolában?
Szirtes László: Megpróbálok hangosan töprengeni,
és igyekszem összefoglalni. Engem egy ideig visszatartott a pszichológus
Piaget véleménye, amely szerint az elvont gondolkodás 14 év
alatti gyermekeknél nem lehetséges. Másoké mellett az én tanítási
gyakorlatom is cáfolja ezt. További kérdés a gyermek és a tanár viszonya,
valamint részvételüknek a hogyanja az órán. Igen fontos az, hogy a
gyerek egy szókratészi dialógusból vett kifejezéssel élve szóba
elegyedjen velem. Tehát érezze, hogy én nem tanítom őt, hanem egyenrangú
partnerekként beszélgetünk. Ilyenkor tulajdonképpen ők fogalmazzák
meg az alapvető kérdéseket, én legfeljebb csak pontosítom és feszesebbé
fogalmazom azokat. Hogy szívesen vegyenek részt az órán a gyerekek,
figyelniük kell egymás szavaira-gondolataira is. El kell érnünk, hogy
ez a türelmes odafigyelés egyben kritikai attitűd is legyen a másik
gyerek, a problémák és a világ iránt de ne váljon szkepticizmussá
és cinizmussá. Steiger Kornél azt állítja a Kiss Lászlóval
folytatott vitában4 a Sofie világa című filozófiatörténeti regény kapcsán,
hogy ha a gyereket ilyen szkeptikus, kétkedő kérdések megfogalmazására
tanítjuk, akkor ő a világban valamilyen fokig cinikussá válik. Ez
szerintem így nem igaz.
Kiss László: Azt mondja Steiger Kornél,
hogy a tizenöt év körüli gyerekemberek számára a filozófiai problémákkal
való ismerkedés túlságosan korai, mert fölöslegesen elbizonytalanítjuk
a még formálódóban lévő gondolkodásmódjukat.
Szirtes László: Egy konkrét példát ehhez! Harmadikosoknál
azzal kezdtem a közös filozofálást, hogy elolvastuk La Fontaines-től
A tücsök és a hangya című mesét. Megkérdeztem, hogy a mesében kinek
volt igaza. A hangyának! szólt a kilencévesek elsöprő válasza. Egyetlen
gyerek szállt szembe ezzel: a hegedülés szép dolog. Eközben pedig
kiejtettük a művészet szót. Nos, ítélje meg mindenki saját maga,
hogy jó-e, kell-e az ilyen elbizonytalanítás ebben az életkorban.
Szeretném felvetni azt is, vajon nincs-e itt az ideje annak,
hogy a filozófia tanításának sokszínűségéről, ami körünkben itt ma
is megmutatkozott, műhelybeszélgetések induljanak el. Én úgy gondolom,
ha e beszélgetések alkotó jellegűek, tehát ha nem az az egyik legfontosabb
cél, hogy minél több iskolába minél előbb bevigyük a filozófiát, hanem
hogy a megfelelő fórumokon folyamatosan jelen legyen a beszélgetések
és viták lendítőereje, akkor tudunk előrelépni.
Schüttler Tamás: Szabad egy eretnek témát bedobni?
Vajon feltétlenül filozófiát kell tanítani, vagy pedig nem az lenne-e
a fontosabb, hogy a filozófiának a kognitív struktúrák és szabályszerűségek
által meghatározott szemléletmódja jelen legyen más tantárgyak tanításánál?
Például a természettudományok vagy a történelem esetében. Fontos-e
ez, lehetséges-e ez? Lehet-e úgy közelíteni ehhez a problémához, ahogy
Both Mária teszi? Mindezt azért kérdezem, mert úgy vélem, hogy
nem lesz belátható időn belül Magyarországon annyi filozófiatanár,
amennyire szükség lenne ahhoz, hogy mindenhol érdemben, az ezredvég
megkövetelte mértékben és módon foglalkozzanak filozófiai vagy filozófiaszerű
problémákkal. Következésképp az ilyenfajta kérdéseket, amikor azok
felvetődnek, az egyes tantárgyak keretein belül, az adott szaktanárnak
kellene felvállalnia, amihez bizonyos filozófiai gondolkodósmód, szemléletmód
kívánatos. Nos, eretnek gondolkodás-e ez vagy sem?
Kiss László: A filozófiai gondolkodásmód kapcsán
szeretném kiegészíteni ezt a kérdéscsokrot. A filozófián kívüli tanóráknak
van egy olyan irányultsága, hogy konkrét ismeretanyagot és ezen belül
esetenként konkrét törvényszerűségeket tanítanak. Lásd például a fizika-
vagy a matematikaórákat. Márpedig a világ dolgaira és problémáira
nem mindig a konkrétság és a törvényszerűség a jellemző, olykor még
a matematikaórán sem, mondjuk a végtelennél. Másfelől pedig ezeken
az órákon az egyes tudományágak szerinti részismereteket tanítják,
mert az ismeretanyag egészét például a taníthatóság miatt a torta
szeleteléséhez hasonlatosan fel kell darabolni. Mármost, miután a
világ mégiscsak egyetlen kerek egész és eszerint működik, számos olyan
összetettebb kérdés adódhat, amelyeknél az egyes tantárgyak-tudományágak
felemelik mindkét kezüket, hogy a válaszadásban nem ők illetékesek.
Tehát esetenként a különböző tanórákon a filozófia segítségére lehet
szükség, amely a konkrét témák helyett az elvontabbakat és kérdéseiket
kedveli, valamint az egyes résztudományágak látókörénél messzebb néző,
átfogó-összegző tekintet is jellemzője. Jól látom-e ezeket?
Bihari Péter: Ez most egy kicsit hosszú kérdés
volt. Nos, sok érdekes dolog hangzott el, számomra főleg a tatai kísérlet
izgalmas. És bár nem az én tisztem az összefoglalás, elmondanám, hogy
bizonyos vonatkozásokban a vélemények eléggé egybecsengőek. Mindegyikünk
úgy gondolja, hogy fontos a filozófiával foglalkozni. Teljesen különböző
megközelítések mentén, de lehetségesnek tartjuk a filozófia oktatását
a középiskola végzőseinél ifjabb korosztályok esetén is. Természetesen
semmiképp sem úgy, mint mondjuk száz éve, amikor az igazgató bácsi
bement a tizennyolc évesekhez, és elmondta nekik a kanti kategorikus
imperatívuszt. Továbbá a kérdezni tanítás meg az egyenrangú tanár-diák
kapcsolat egy rokonszenves filozófiatanítás fő fogódzói közé tartozhat.
Szerintem ennyi biztosan elhangzott.
Amivel nem egészen értek egyet az eddigiek közül: a filozófia
feladatai közé tartozna a sekélyebb értékekkel szemben a mélyebb gondolkodás
védelme? Konkrétabban: a gyerekekben azt a vélekedést erősítsük-e,
miszerint kétfajta világ van: az egyik a politikusi-bankári, amely
ronda, gusztustalan, míg a másik a komoly emberek, a tiszta gondolatok
és ideák világa. Ehelyett szerintem a szerencsés kiinduló nézet, hogy
ez a világ mégiscsak egyetlen világ, és azt úgy ajánlatos szemlélnünk,
hogy vajon benne hogyan férnek össze egymással szép és kevésbé szép
oldalai.
Tehát a filozófiát majd minden tantárgyba integrálni kellene,
az elérhető mértékig. De például a történelem esetében tovább is mennék
az egyszerű integrációnál. A mostani történelemtanításnak egyik rossz
oldala azzal jellemezhető, hogy X király Y csatában Z számú ellenséget
vágott le. Azaz túl kevéssé kultúrtörténeti, a létező jó törekvések
ellenére. Végső soron talán főleg az adott kor szellemének a megragadására
kellene törekednünk.
Kiss László: És ezt lehet filozófia nélkül?
Bihari Péter: Anélkül nem lehet. De a filozófiában
is akadnak kérdőjelek. Például azért sem hiszek igazán a Varga
tanár úr szerinti rendszeres filozófiatörténetben, mert mindannyian
tudjuk, hogy a legnagyobbakat a legnehezebb tanítani. Viszont a reneszánsz
vagy a felvilágosodás kitűnően tanítható. Mármost ma a diák a hagyományosnak
mondható tanórákon találkozik ugyan az irodalomnál, művészettörténetnél,
kicsit a zenénél, a történelemnél a reneszánsszal és a felvilágosodással,
mégis nehezen tudja egy-két közhelynél jobban megfogni a lényegüket.
Mi az, ami hibádzik itt? Sokkal több jó program és jó könyv kellene,
amelyekből az is kiviláglana, hogy miként gondolkodtak az egyes korokban
az okosabb és az átlagos emberek.
Both Mária: Lehet, hogy az elején kissé
kategorikus vagy tömör volt az előadásmódom. Azt én sem gondolom,
hogy a világ fekete-fehér, és a gyerekeknek ezt kellene felmutatni.
Arra kell törekednünk, hogy világosan fogalmazzuk meg azokat a problémákat,
amelyekkel a gyerek a hétköznapi életben találkozik. Ám nem biztos,
hogy mindig a kérdés a fontos, hanem olykor inkább az, amiből a kérdés
fakad. A magam szakterülete kapcsán azt állítom, hogy természettudományos
tárgyat filozofikus megközelítés nélkül nem lehet tanítani. Mert például
bármit kinyilatkoztatunk az aminosavról vagy a fehérjéről, az így
hallatlanul száraz anyag lesz. Ha viszont felvetjük azt is, hogy az
előadottakat mióta tudjuk, azokat milyen módszerrel ismerték meg a
kutatók, egyáltalán az egyes módszerek mit és meddig mondanak el a
világról, azaz melyik esetben hol húzódik az emberi megismerés határa
nos, ekkor a dolog már egészen érdekes lehet. Egy ilyen megközelítésmód
irányába tesz kísérleti lépéseket a tudománytörténeti tantárgy. Ott
van közös nevező köztünk, hogy mi is megpróbálunk korszakokban gondolkodni.
Nagyon fontos továbbá, hogy a gyerekek megtanuljanak kérdezni, vitatkozni,
érvelni, cáfolni. Mondjuk efféle megvitatandók nyomvonalán, hogy vajon
Ptolemaiosz kevesebbet tudott-e a világról, mint Kopernikusz,
hogy Kopernikusz úgymond megcáfolta-e Ptolemaiosz világképét,
s a mi tudásunk többet ér-e, mint a régi embereké stb. Mindez azért
is fontos lehet, mert a diákok tudása igazából a nézetütköztetések
révén válik értékelhetővé, erre az osztályzatokkal mérés nem mindig
eléggé alkalmas. Sajnos ezek a vitázó órák csak kis számmal fordulhatnak
elő, nálam az osztályfőnöki óra ilyen tér, ahol a vitakultúrát gyakorolhatjuk.
Varga Károly: Arra a felvetett kérdésre, hogy
miként állunk a filozófiának a többi tantárgyban való feloldhatóságával,
azzal kezdeném a választ, kié legyen az elsőség. Ahhoz például, hogy
én fizikus kollégáimmal egyetértsek, nekem kell adnom a témacímet.
Az első hozzászólásomban említettem az egyik fő indító kérdéskörömet,
hogy mi a világ, mióta van, meddig lesz. Nos, erről ragyogó beszélgetés
alakulhat ki fizikusokkal az időbeli és térbeli határtalanságtól a
táguló világmindenségig, a dopplerezésig.5 Az ilyesmit
pedig jól kamatoztathatom, amikor a gyerekek előtt állást foglalok
a különböző természettudományokkal kapcsolatos kérdésekben. Hiszen
a filozófia tulajdonképpen világnézeti állásfoglalás bizonyos témákban.
De mondanék egy további, még konkrétabb példát: világnézeti
állásfoglalást Petőfinek Az apostol című verséből. A filozófustól
az irodalmár számára javasolt témacím itt a szabadság kérdésköre:
Azért, hogy énnekem / Szolgáim legyenek, / Én más szolgája nem leszek.
/ Én nem kívánom, hogy előttem / Embertársaim hajlongjanak, / De ne
kívánja tőlem más se, hogy / Előtte én hajoljak; / Nem ismerek nálam
kisebbet / S nem ismerek nálam nagyobbat. Egyszerűen csodálatos,
amikor az irodalom így tudja kézen fogni a filozófiát és az előremutatón
korszerű, a demokrácia eljövetelét sürgető igazságot. Vajon van-e
értelmes diák, aki nem beszélgetne-vitatkozna szívesen ilyesmiről?
Szirtes László: Szerintem is fontos kérdés,
hogy miként tudunk együttműködni a többi kollégával. Mert hiába mondjuk
azt, hogy a természettudományokban ott van a filozófia, ha az adott
természettudományi tárgyat tanító pedagógus egyszerűen képtelen filozofikusan
gondolkodni. Ezért, tapasztalataim is ezt mondatják velem, ápolni
kell azokat a barátságokat és kollégiális kapcsolatokat, ahol felcsillanni
látjuk a pedagógusok gondolkodásában és szemében a filozófia iránti
érdeklődést.
Bihari tanár úr említette, hogy a gyermekfilozófia
egy kísérlet. Igen, az, és most ebből a kísérletből következzen egy
példa az előbbiekre. Odajön hozzám a magyar irodalmat tanító kolléganőm,
és azt mondja: az előző órán vettük az Örökkék ég a felhők mögött
című Babits-verset, az egyik ötödikes osztályban a gyermekfilozófiánál
az egyik legjobb osztályomban olyan érdekesen kérdeztek a gyerekek.
Akkor nosza, mondom, mi is elővesszük ezt a verset, írják le róla
a véleményüket a gyerekek. Rendkívül izgalmas, amikor valamit magyar-
és filozófiaórán is körüljárunk. Ez a kölcsönösség természetesen a
többi tárgyra is érvényes.
A másik kérdés, amelyben viszont Schüttler Tamás konkrétan
megszólított engem, hogy véleményem szerint a filozófiát nondirekt
módon kell-e tanítani. Úgy kell, mert ez segíti elő legjobban a filozofikus
gondolkodásmód elsajátítását, valamint azt, hogy a gyerekek felismerjék,
mikor van szükség a különböző tantárgyaknál erre a filozofikus gondolkodásmódra.
Kiss László: Szeretném újra kiemelni a már
elhangzottakból a következőt: ha nem filozófia-, hanem más óráról
van szó, akkor hogyan lehet vagy érdemes a gyerekek elé vinni és bemutatni
azt, hogy ez a sokszínű és bonyolult világ tulajdonképpen kerek, egységes
egész. Ám mégis más-más képeket mutathat magáról attól függően, hogy
milyen nézőpontból szemlélem. Hogy innen már egészen rövid legyek,
az Önök hozzászólásaiból a jórossz, valamint a hangyatücsök párosát
említem.
Bihari Péter: Arról van szó, ami az eddigi
beszélgetésből már elég jól kiderült, hogy két síkja létezik a dolognak.
Van egyfelől a szakfilozófia és ebben a szakfilozófiai kérdések több
lehetséges megoldása ezek a filozófiaórán szerepeltethetőek. És
van másfelől mindaz, amit bizonyos felmerülő kérdéseknél a filozófiára
alapozva el lehet érni az egyéb tanórákon. Én azért válaszolok nehezen,
mert nem gondolom azt, hogy a történelem tanításába bármikor filozófiai
szempontokat-meggondolásokat vinnék be. Ám az előre kézhez kapott
kérdéssorban olvasható valami olyasmi, hogy a világ valóságának nemcsak
fekete-fehér konkrétságú vonatkozásai vannak, hanem létezik sok olyan
kérdés, amely nehezen vagy egyáltalán nem válaszolható meg. Sőt olyan
problémák is akadnak, amelyeknél szinte ahány nézőpont, annyi lehetséges
megoldás jöhet számításba. Nos, a társadalomtudományoknál csak ilyenek
vannak. Ezért az adott időkeret és sok minden egyéb szorításában én
például úgy igyekszem tanítani a történelmet, hogy megpróbáljuk a
diákokkal a dolgokat lehetőség szerint több oldalról nézni. Tehát
adott esetben az óra nem arról szól, hogy elmondom, X politikus jól
csinálta, Y meg helytelenül, X-nek igaza volt, Y-nak meg nem. Mondanék
egy konkrét példát, amellyel én sokat küszködöm. A hit kérdéséről
van szó, amely olykor tanórán is komoly problémák kiindulópontja.
Magam nem vagyok hívő ember, ellentétben az itt ülők egy részével;
ugyanúgy nem hívő elég sok gyerek sem. Következésképp ők nemcsak a
vallásos hitről, hanem általában a hitről nem sokat tudnak és nem
sokat tartanak, jóllehet a világtörténelem elég hosszú korszakaiban
ez meghatározó szerepet játszott. Tovább konkretizálva a dolgot, a
keresztes háborúkat vagy a reformációt említem. Főleg a régi tankönyvek
az úgynevezett materialista szemléletmód alapján azt írják, hogy van
a mohó anyagi érdek, egyedül ez mozgatja az emberi cselekedeteket.
Amikor pedig az emberek ezt leplezni akarják, akkor a dolgot vallásos
köntösbe bújtatják, és a hit ürügyén meggazdagodni akarván, elmennek
a Szentföldre háborúzni, vagy megcsinálják a reformációt. Az ilyen
nézetek ellen én mindig hadakoztam, de nincs könnyű dolgom. Itt egy
tényleges kommunikációs hézag van, amelybe belejátszik a hívőnem
hívő nézőpontpáros és a többi lehetséges nézőpont együttes tarkasága.
Meggyőződésem, hogy az embereket legalább annyira a hit is mozgatja,
mint az anyagi érdek, és ezt mondjuk olyan jelentős közgazdász is
állítja, mint Keynes. Mármost e mögött a probléma mögött fellelhető
egy olyan kérdés, amely viszont erőteljesen foglalkoztatja a gyerekeket,
hogy tulajdonképpen miért érdemes élni. Ma már itt elhangzott az,
hogy vajon a pénz a fontos, vagy a hit a fontos, vagy a tudás esetleg
ezek valamilyen együttese. Más megközelítésben: a gyerek úgy éljen-e,
mint a szülei vagy egészen másképp? Az óra pedig innen egészen izgalmas
és meglehetősen filozofikus is a gyerekek számára.
Both Mária: A mi egyházi iskolánkban évekig nem volt
filozófiaoktatás, viszont nyolc évig van hittan és erkölcstan, s ez
az óra sok mindenre ad lehetőséget. Most a negyedikeseknél az év végén
Művelődéstörténet címmel egy kísérlet folyik. A hit kérdéséhez annyit,
hogy különböző beszédmódok vannak, és az egyes tudományágaknak megvannak
a maguk fogalmai, valamint törvényei, ezek alapján mondanak el valamit
a világról. A kérdés az, hogy a gyerek mit kezd ezen elmondottakkal,
amelyeket külön-külön kap az egyes tantárgyaktól és tanároktól.
Nálunk sarkalatos probléma az evolúció és a teremtés kérdése.
Akkor vajon azok a réginek mondott kövületek igazak-e vagy hamisítványok,
tényleg ennyi éves-e a Föld vagy hét nap alatt teremtődött? Ez a probléma
nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy egyfelől felvázoljuk, hogyan fejlődött
az evolúciós gondolat, a biológia történetében kik voltak Darwin
elődei, valamint hogy a darwinizmus ma mennyire helytálló. Másfelől
pedig azt kell bemutatnunk, hogy amit a teológia elmond a teremtéstörténetről,
az egy másik beszédmód. Ezt a két beszédmódot mármost nem ütköztetnünk
kell egymással, mert ez értelmetlen, hanem egymás mellé kell őket
helyeznünk, és azt kell hangsúlyoznunk, hogy bár a mondanivalójuk
különböző ugyan, de az ember számára egyformán fontos dolgokat mond
el mindkettő.
Varga Károly: Prohászka Ottokárnak, a századelő
kiemelkedő főpapjának, kultúrtörténészének van egy munkája, a Föld
és ég. Ebben ő azt hangsúlyozza, hogy Sub specia aeternitas a Biblia
igazsága, míg a tudomány igazságai néhány száz év alatt változhatnak.
*A kerekasztalvita természetesen nem tudta maradéktalanul megválaszolni
azt a kérdést, hogy mi lehet, mi legyen az iskolai filozófiaoktatás
alapvető célja, mint ahogy a vitában részt vevő tanároknak sem sikerült
eldönteniük azt, hogy az általuk alkalmazott megközelítési módok
közül melyik az eredményes. A beszélgetés igazán akkor éri el célját,
ha felhívja a figyelmet arra, hogy az iskolában a különböző tárgyak
által a világról, az emberről sokszor nagyon is széttagoltan közvetített
ismeretek csak akkor állhatnak össze egységes világképpé, világmagyarázattá,
ha megfelelő iskolai időkeretben, megfelelő tanári irányítás mellett
mód van a szintézisteremtésre. A beszélgetés résztvevői abban mindenképpen
egyetértettek, hogy erre jó lehetőségeket kínálhat a filozófiai problémák
iskolai keretek közötti megtárgyalása.
A beszélgetést vezette és szerkesztette: Kiss
László