Vass Vilmos

Arccal a média felé, avagy „múlnak a gyermekévek”

A XX. század változásainak mértéke az oktatás, az iskola területén is minden képzeletet felülmúlt. A „gyermekévek” egyre gyorsabban múlnak. Az információ megtalálása, használata és kezelése a tanítási-tanulási folyamat egyik legfontosabb tényezőjévé vált. Ennek figyelmen kívül hagyása a tanulók és a tanárok számára is egyre nehezebbé teszi az iskola világának összekapcsolását a valósággal, a „nagybetűs élettel”. Másfelől a média kép- és hangvilága az üzenetek kódolásának többdimenziós technikáját sajátíttatja el. Egyszerűbben fogalmazva: tudomásul kell vennünk, hogy diákjaink videoklipekben, akciófilmekben gondolkodnak, ami kép-, hang- és adatfeldolgozási képességeiket a korábbi korosztályokhoz képest gyorsabban fejleszti. Mennyiben érinti ez a folyamat a történelem tanítását? A „Historia est magistra vitae”, azaz „A történelem az élet tanítómestere” megállapítás azt sugallja számunkra, hogy a változásokhoz a tantárgy különösebb probléma nélkül alkalmazkodhat. A narratív történelem, bár kétségkívül fontos szerepet játszik az új ismeretek átadásában, nem egyedüli csodaszer a képességek fejlesztése terén. Ráadásul tantárgyunk valóban rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy nyugodtabban szemléljük a felgyorsult változásokat, ugyanakkor egyre több jel mutat arra, hogy a történelem tantárgy megújulása elkerülhetetlen. Témaköreinek több szempontú megközelítése már az általános iskolában elkezdődhet. A gyermeki fantázia kimeríthetetlen, a lehetőségek széles tárháza adva van.

Emlékezzünk vissza gyerekkorunkra! Ki ne gondolt volna arra, milyen jó lenne az időben csak úgy utazgatni. Előre is, hátra is, mint ahogy a hinta mozog. Az időutazás édes ízével, mámorító illatával, gyanítom, hogy a mai ifjúság is szeretne megismerkedni. Ennek bizonyítására elég megkérdezni azt, ki melyik korban élne szívesebben és a kezek már röpködnek is a levegőben. Hol az ókor, hol a középkor viszi el a képzeletbeli győzelmi pálmát. A mai fiatalok számára az idő és a tér, a történelem élményei virtuálissá váltak. A számítógépen már rengeteg történelmi kalandjáték található, ezek az élmények háromdimenziós átélését is lehetővé teszik. Collingwood szerint a „történész által vizsgált múlt nem holt, hanem bizonyos értelemben még mindig él a jelenben”. Diákjaim azonban sokszor úgy vélik, hogy a jelen szemüvege néha torzítja a múlt eseményeit, számos esetben a lencse nem illeszkedik pontosan a történethez. A jelen problémái és a múlt jelenségei között hatalmas szakadékot éreznek. Ennek áthidalására azonban egyre kevesebb tanuló vállalkozik. Vannak, akik minél több száraz tény, adat, dátum és helyszín bemagolásával, mások összefüggéstelen tankönyvi részek visszamondásával próbálkoznak. Szerencsére néhányan együtt élnek, „izzadnak, szuszognak” a történelemmel. Ez a fantáziavilág, tudományosan akár metatartománynak is nevezhetjük, a csillogó képek és romantikus érzelmek sűrű egyvelege. Ebben az „örömtengerben” együtt lubickolgathatunk egészen a csengő megszólalásáig, néha még azon túl is.

Érdekes, hogy a régi korok embereit is sokszor foglalkoztatták ezek a gondolatok. Sokan azonban inkább előre menekültek saját korukból, kevesebben próbálták meg a visszatérést a múltba. A „vissza a jövőbe” jelszó nemcsak a hollywoodi filmek alapgondolata, már Verne Gyula történeteibe is beépült. Emlékszünk Nicholl, Barbicane és Michael Ardan Holdutazására, Nemo kapitány tengeralattjárójára, a Nautilusra és Phileas Fogg szédítő, nyolcvannapos föld körüli utazására. Egy évszázaddal korábban Candide is azért indult útnak, hogy a „lehető világok legjobbikát” megtalálja. Ő azonban saját korában kereste, ami egy mai időutazó szemében végzetes hiba, fölösleges időpocsékolás volt. Ha még jobban visszaszáguldunk az időben és figyelmünket továbbra is a nagy utazókra összpontosítjuk, akkor természetes, hogy Odüsszeusz nem maradhat ki a sorból. Candide-tól eltérően, bár számára is megadatott egy „legjobb világ” Ithaka képében, mégis Kirké szigetén tett egy rövid utazást a múltba. Napjainkban az említett történetek szereplőit osztályom minden bizonnyal médiasztárokkal vagy a slágerlista éllovasaival hasonlítaná össze. Nem véletlen, hogy a híresebb időutazók előbb-utóbb a filmvásznon, aztán a televíziók képernyőjén is megjelentek. Sokan képregények lapjain haladnak céljaik felé, mások egy-egy CD-ROM kép- és hangvilágába illeszkednek be. Vannak kifejezetten népszerű hősök és korszakok. Odüsszeusz, a görög mitológia számos alakja és a Verne-regények egyes szereplői biztos pontnak számítanak a multimédiás üzleti világban is. Ugyanez vonatkozik az egyiptomi, római és a kora középkori angol történelemre. A történelmi CD-k zöme valamilyen harcra, küzdelemre épül. Leszámítva a tanárok számára is hasznos kiadványokat, a tanulók által leginkább használt és keresett témák közül kiemelkednek az ősemberekkel és ősállatokkal, a gladiátorok fegyverzetével, életmódjával, a Római Birodalom hódításaival, a viking harcosok életével kapcsolatos játékprogramok. Minden esetben jellemző az, hogy az „időutazónak” meg kell oldania valamilyen feladatot, ami legtöbbször egy-egy ellenséges csoport/állat legyőzése. A variációk hasznosabb típusába tartoznak azok a modellek, amelyek egy-egy történelmi szituáció kapcsán valamilyen kreatív, önálló próbálkozást igénylő feladatot kérnek a diáktól. Ilyen például a Julius Caesar életével és korával foglalkozó program, amelyben a tanulónak a Római Birodalom hódításainak térképes ábrázolásán túl egy korabeli légiós tábort is fel kell építenie. A diákok fantáziájában a valóságos és a virtuális történelem, valamint az órán hallottak olyan szintézise alakul ki, ami egyszerre tartalmazhat a tanítási-tanulási folyamat szempontjából hasznos és felesleges elemeket. Ebben a számunkra kissé furcsa, és valljuk be őszintén, néha kezelhetetlen világban azonban megtörténik a történelmi, társadalom- és médiaismereti területek interaktív integrációja. A tantárgyköziség latens típusa alakul ki, és ez valamilyen formában a tanulói képességek és fogalmi hálók rendszerét is más megvilágításba helyezi. Az Odüsszeusz-effektus tökéletesen működik, hiszen az interaktív integráció (Ithaka) felé vezető úton számos akadályt (lótuszevők, küklopszok, nimfák stb.) kell leküzdenünk. Eszközeink azonban sokkal békésebbek (lásd pl. a kérők megölését).

Mennyiben teheti ezt a folyamatot tudatosabbá a tanításunk? Első megközelítésben azt kell hogy mondjam, az oktatás jelenlegi hatása a fent jelzett virtuális világra nagyon csekély. Az iskola teljesen más képet nyújt a diákok számára, mint amivel esetleg a médiában vagy a számítógép előtt nap mint nap találkoznak. Az iskolai tantárgyak tartalmának és szerkezetének modernizációja azonban jogos elvárás, és ez nem csak az alaptantervi követelmények szintjén valósulhat meg. A helyi tantervek adaptálásának és készítésének az időszakában bizonyára többekben felmerült az a gondolat, hogyan lehetne megteremteni a jelzett integrációt. Erre a legtöbb példát a történelem- és társadalomismeret összehangolására találhatunk. Ám ezek zöme „a nagy múltismeret megeszi a kis jelenismeretet” elvre épül. Ennél az „asztalnál” a média sem „előételként”, sem „desszertként” nem bukkan fel. Legtöbbször a magyar irodalom tantervekben húzódik meg igen szerény körülmények között. Az erre a logikára épülő pedagógiai programok törvényi szinten teljesítik a Nemzeti alaptanterv követelményrendszerének a lefedését, „tantárgyasították” a műveltségterületeket. Joggal gondolhatná az ember, hogy akkor a modernebb műveltséganyag immár szerves részét képezi a XX. század végi magyar oktatásnak. Ezt azonban a logika tudománya jogosan nevezi „ficta universalitasnak”, azaz a helytelen következtetések egyik fajtájának. Hiszen a pedagógiai programban vígan „pöffeszkedő” társadalom- és médiaismeret a valóság talaján gyaníthatóan már korántsem rendelkezik akkora szereppel, mint amit a különböző óratervek és integrációs hálók sugallnak. Gyakori megoldása a problémának az is, amikor valamilyen csoda folytán mindhárom terület külön-külön szerephez jut az oktatásban. Ez a hatékony tanítási-tanulási folyamat szempontjából egyszerre jelent előnyt és hátrányt. Előny abból a szempontból, hogy ezek az új területek szót kaptak a nagy óratervi osztozkodásban, szakképzett tanár vezetésével zajlanak az órák, a modern ismeretek a „rejtett tanterv” szintjén is megjelennek. Hátrányos azonban, hogy a területek között semmilyen összefüggésrendszer nem alakul ki, a konzisztencia elemi szintjei sem jelennek meg. A szétforgácsoltság többet ront a helyzeten, mint amit az adott műveltséganyag iskolai megjelenése feletti örömünkben éreztünk.

Hogyan nyilvánulnak meg ezek a „csepp a tengerben” megoldások az egyes tematikákban? Nézzük meg például a virtuális történelmi játékokban annyira népszerű római történelem különböző megjelenési formáit!

A társadalomismereti blokkok legtöbbször előkészítik a talajt a római történelem alapos tanulmányozásához. Ennek megfelelően az 5–6. évfolyamon a tantervek érintik a rómaiak életmódját, valamint a mezőgazdaság, az öltözködés, a közlekedés, az étkezés, az építkezés és az élet ezer más területének a fejlődéstörténetét. A médiaismereti műveltséganyag látszólag sehol sem jelenik meg, legfeljebb a magyar irodalom tantervek néhány fejezetében kap egy-egy rövid epizódszerepet. A virtuális integrációnak nyoma sincs. Pedig a megoldástól ezek a tantervek sem állnak messze. Induljunk ki néhány tanórai esetből! A római történelem kapcsán megemlítjük, sőt a térképek segítségével még illusztráljuk is a Római Birodalom fantasztikus, több kontinensre kiterjedő méreteit. Különböző távolságokat számoltatunk ki, mint például hány nap alatt érhetett Hannibál Róma kapui elé, ha hadserege ennyi és ennyi kilométert volt képes naponta megtenni. Előbb-utóbb eljutunk ahhoz a problémához (az is lehet, hogy az egyik diákunk kezdi el feszegetni a kérdést), miképpen lehetett ezt a hatalmas birodalmat irányítani, igazgatni, milyen módon jutottak el a császári rendeletek, parancsok a lehető leggyorsabban a provinciák legeldugottabb részébe. Ez az a fantasztikus pillanat (néha nem is sejtjük), amikor megteremthetjük a kívánt összhangot a történelem, a társadalom- és médiaismeret között. Valójában az információ szállításának, kezelésének történeti elemzéséről van szó. Ez a téma még a diákok csatornaváltó, egyszerű gombnyomáshoz szokott kényelmes reflexeit is képes megmozgatni. A szükséges komplexitás elérése érdekében érdemes a projektmódszer elvei alapján építkeznünk. A három tanórára és pár óra délutáni kutatásra tervezett „információblokk” a következők szerint szolgálja az integrációt:

1. óra: Történelmi utalások gyűjtése az információ továbbításának különböző technikáiról. A görög harcosok trójai győzelmének híre órák alatt eljuthatott az ókori Hellász különböző pontjaira. Tűzjelek segítségével hegycsúcsról hegycsúcsra szállt az üzenet. Augustus állami futárszolgálatot létesített a postai forgalom biztosítására. A császári posta akár napi 70 kilométert is megtehetett. A római Fórumon kifüggesztett Acta Diurna az állampolgárok részére fontos információkat tartalmazott. A közvélemény tájékoztatása fontos állami feladattá vált. A diákok számára izgalmas feladat lehet egy-egy ókori római történelmi esemény újságcikké alakítása.

2. óra: Mai magyar sajtótermékek gyűjtése, bemutatása. A tanulók a különböző napilapok és folyóiratok szerkezetét vizsgálják meg. A fontosabb rovatok összegyűjtése után a szalagcímek elemzése következik. A diákok a kivágott cikkek egy-egy üzenetének (hír, vélemény, történet, reklám stb.) hatását beszélik meg.

3. óra: Az óra legfontosabb feladata egy osztályújság elkészítése. Az ókori és jelenkori információk birtokában a tanulók összeállítják az egyes rovatokat, megalakítják a szerkesztőséget, megírják a különböző cikkeket. Az újság neve, híranyaga, külleme fontos tényező, hiszen az osztály érdeklődéséhez, ízléséhez közel álló lapot kell készíteni. Fontos kiinduló elvnek tekinthetjük azt a XI. századi mondást, amely szerint „Tintával bárki bármit írhat”.

Amennyiben a korábbi témák közül bármelyiket csoportmunkában dolgoztuk fel, elképzelhető, hogy több szerkesztőség is működhet egy adott közösségen belül. Így a sajtótermékek olyan széles palettája jöhet létre, aminek tapasztalatai a tömegkommunikációs eszközök tudatos használatát is segíthetik. Osztályomban jelenleg három különböző újság van forgalomban (Mizujs? Tini-dili, Özönvicc). Ezek készítése során a diákok a gyakorlatban is megismerkednek az újságkészítés technikáival, a véleménynyilvánítás különböző formáival, valamint a tömegkommunikáció e jellegzetes módszerével. Munkájukat ex animo, azaz szívvel-lélekkel végzik. Másfelől (nem utolsósorban) a munkában részt vevők helyesírása is szépen javult. Ha több idő áll rendelkezésünkre, érdemes a tömegkommunikáció módszereinek a körét kibővíteni. A római történelemről nagyon sok film készült (Spartacus, Ben Hur, Quo vadis?, Julius Caesar, Antonius és Kleopátra stb.). A felvételek megtekintése után hasznos tapasztalatokat gyűjthetünk arról, hogy a mozi és a televízió hatásmechanizmusa milyen képet alakít ki tanulóinkban a rómaiakról (jellem, termet stb.). Majd ezeket az adatokat szembesíthetjük az egykorú forrásokban található leírásokkal.

Véleményem szerint a történelem, a társadalom- és médiaismeret (néhol az anyanyelv és irodalom) integrációja nem lehetetlen vállalkozás. Alapos, több szempontú tanári és tanulói előkészületeket igényel, ám az élmény egyedülálló. Marc Bloch¹ szerint a történelem a változás tudománya. Tankönyveinkben, tanterveinkben számos olyan témakör található, amely a változások megértésére, a tanulók tevékenykedtetésére, a komplexitás megvilágítására tág lehetőséget nyújt. A fenti példa csak egy volt a sok közül. A többi sem heverhet sokáig parlagon. Odüsszeusz Ithaka partjai felé közeledik.