Horváth Beáta

Kép–üzenet, videokép–kommunikáció, képkeret–önelemzés I.

Az Aszód, Fiúnevelő Intézetben a Magyar Mozgókép Alapítvány és a Mentálhigiénés Programiroda segítségével, a nevelőintézetben lakó több fiatal számára 1995-től évente videotábort szervezett Szőke András¹ filmrendező.

Ezeknek a táboroknak speciális feladatuk is volt, hiszen zárt intézetben működtek, s a kiemelt gyerekek számára a szellemi szabadságon keresztül tették lehetővé a zártság megnyitását. Ugyanakkor a program elemei minden közösségnek, mely a diákok kommunikációjának hajlékonyságát, érzékenységét fejleszteni kívánja, lehetőséget kínálnak; fontos útmutatót és nagyon hatékony, oldott és komoly játékot. Lényeges azonban, hogy „szem előtt tartsuk”: ez a gyakorlatsor nagyon erősen személyiségfüggő. A programvezetőnek nagyon jól kell ismernie az adott közösséget, legfőbb feladata, hogy ő állítsa össze csoportjának azokat a gyakorlatokat, amelyek egyrészt rugalmasak, a foglalkozáson továbbgördíthetők, tovább gondolhatók, s melyek vagy megteremtenek egy kommunikációs teret, vagy a már meglévő kommunikációs teret erősítik.

Az alábbiakban közölt feladatsort ezen táborok gyakorlataiból állítottuk össze. A feladatok, játékok, képek elsősorban az 1995–1997 közötti táborok anyagának részei. A filmeket a nevelőintézet több lakója készítette. A gyakorlatokhoz egy videokamerára és egy hozzá csatlakoztatott monitorra van szükség.

Megnyilatkozások

1. A csoport tagjai egymáshoz közel leülnek vagy a földre fekszenek. Csukott szemmel mindenki néhány mondatot mond a megadott témáról. A felvétel végéig mindenkinek végig csukva van a szeme. A megszólalások nem lehetnek hosszúak és egymást követik: vagy egy előre megbeszélt sorrend alapján, vagy a nyilatkozó megérinti a következőt. Aki beszél, önmagáról beszél, de fontos, hogy érzékelje az előtte megszólaló ritmusát, hangulatát, szavainak tónusát. A csoportot egyvalaki folyamatosan veszi kamerával. Az elkészült felvételt megbeszélés követi.

Ajánlott témák: család, iskola, osztály – Válassz ki valakit, és pár mondatban mutasd be! – negatív élmény – Mesélj el egy számodra fontos, de negatív élményt!

A gyakorlat egyszerre teszi lehetővé a nyitott és zárt megnyilatkozást. A befelé fordulással indukáljuk a közlést. A gyerekeknek egyszerre kell koncentrálniuk önmagukra, ugyanakkor a külvilággal is erősen kell tartaniuk a kapcsolatot. Ez az érzékenyebb, de feszesebb helyzet teljesen átalakul, más keretet vesz fel, amikor a felvétellel szembesül a csoport. Mindenki jól érzékelheti, hogy mennyire részese egy belső és egy külső térnek, és hogy az elmondott történetek miképp érvényesülnek a külvilágban, illetve hogy az egyes történetek miképp illeszkednek egymáshoz.

2. Egyvalaki beszél önmagáról csukott szemmel (a már ajánlott témák valamelyikéről). A képen a beszélő arca látsszon, hátteréül egy általa kiválasztott kép, fotó szolgáljon. A kamera rögzíti az elmondott rövid történetet, gondolatsort. A videokép kerete a kiválasztott kép kerete legyen. A megbeszélés során essen szó arról, hogy miért a választás, mi a kapcsolat (vagy milyen kapcsolat jött létre) az adott kép és arc között, volt-e utalás a szövegben a beszélő és a kép viszonyára.

A feladat során a résztvevőknek egyszerre kell közvetlenül: beszéd által és közvetetten: egy kép által megmutatkozniuk. A felvétel megbeszélésekor kapcsolatot kell keresniük a megnyilatkozási formák között, illetve a két megnyilvánulás így egymással is kommunikációba, egységbe kerül.

3. Egyvalaki nyilatkozik, beszél csukott szemmel, egy társa pedig oldalról „meg-megzavarja” a képet, a kép keretét (nem a beszélőt!): kézzel, lábbal lehet jeleket adni, benyúlni a képbe. A megbeszélés során essen szó arról, hogy a képet átértelmező diák mennyire követte a beszélő gondolatait, hogy jelei hogyan formálták át a képet.

A feladat már két diák akciója. Szerepük azonban különböző. Az egyik önmagába zárva, tulajdonképpen egyedül van, kiszolgáltatva a másik diák átértelmezésének. A beszélgetés során a nyilatkozó diák fogalmazza meg, hogy eredeti üzenete mennyiben alakult át társa jelzéseivel.

4. Két diák készíti a felvételt. Egyikük kérdez, a válaszoló csukott szemmel beszél. A felvétel kerete, formája szabad, de olyan beállítás kiválasztása ajánlott, amelyben mindkettőjük arca látszódik. Ajánlott téma: Boldogság – Voltál már boldog?

A megbeszélés során vizsgáljuk meg, hogy a kereten belül (a képen) milyen jelei vannak kettőjük kapcsolatának, illetve, hogy aki csukott szemmel beszélt önmagáról, az milyen kapcsolatot érzett, s annak milyen jeleit vette.

5. Az eddigi feladatok megismételhetők nyitott szemmel. A kérdés az, hogy a résztvevők mit éreznek: a megnyilatkozás varázsa eltűnik-e számukra, vagy nem.

6. Ketten beszélgetnek a kamera előtt. Most erősen bele kell nézni a kamerába, és elmondani, hogy kik ülnek a kamera által megnyitott, itt, most láthatatlan térben. Téma: Kik néznek minket? Mit üzensz nekik?

A feladat során ketten beszélgetnek egymással, ugyanakkor egy virtuális közönség felé is reagálnak. A felvétel értékelése során vizsgáljuk meg, hogy a megjelenített közönség milyen elemekből épült fel, hogy a beszélgetők törekedtek a kapcsolat vagy egy majdani kapcsolat kiépítésére, vagy nem.

7. Valaki bemutatkozik. Bemutatkozását azonban kapcsolja össze egy-egy, a környezetében lévő tárgy (fű, fa, virág, bokor stb.) megmutatásával és bemutatásával, vagyis az önmagunkról mondott mondatoknak és a tárgyleírásoknak összhangba kell kerülniük, önmagunk és a külső világ definíciójának meg kell határozniuk egymást.

8. Ketten vagy hárman készítik a felvételt. Ketten bemutatkoznak, de úgy, hogy szerepet váltanak, a másik nevében írják le önmagukat. A diákoknak egyszerre kell figyelniük új szerepükre, illetve hogy abban folyékonyan megnyilatkozzanak, és figyelniük kell a másikban megjelenő önmagukat is.

9. Valaki történetet mesél önmagáról, társa kamerával követi a történetet, de csak tárgyakon, a környezeten keresztül. Vagyis a történetet közvetítenie, illusztrálnia kell, de a mesélőt nem mutathatja. A körülötte lévő természeti vagy tárgyi világban kell megtalálnia, illetve létrehoznia azokat a rezdüléseket, amelyek a történet számára lényegesek.

Figyeljük meg, hogy a felvételek mennyire követik a történetet, annak hangulatát, hangsúlyait; mi módon jelennek meg a történet elemei, fogalmai, esetleg fordulatai a tárgyakban, a környezet elemeiben; a történet folyamatát sikerült-e képi folyammal, folyamattal követni.

Testbeszéd, testjátékok:

1. A csoport összekapcsolódva, „vakon” járjon be egy teret. A csoport egy tagja kamerával kövesse mozgásukat.

A feladat fejleszti és érzékenyebbé teszi a csoport tagjai közötti kapcsolatot. A megbeszélés során mindenki nyilatkozzon arról, hogy mennyire bízott a másikban, mennyire volt, illetve nem volt a csoport bizonytalan. Nézzük meg, hogy az elkészült felvétel átvette-e a csoport ritmusát, és mit közvetít: biztonságot vagy bizonytalanságot; összhangban van a csoport tagjainak élménye a felvétellel, vagy nem.

2. Az arc bemutatása közelről, illetve torzítva (például egy üveglaphoz nyomva). A felvételek megnézésekor elemezzük, hogy ki milyen hatást akart elérni (komikus, riasztó), s hogy ezt mivel érte el.

3. „Bábjáték talpakon”: A talpra festett arcokkal játszunk. A talpak beszélnek, jelenetet rögtönöznek. Ki, melyik testrészletét tudja átalakítani, megszólaltatni?

4. A test különböző szoborpozíciókat vesz fel, a kamera ezt rögzíti. A szobor, a test a felvétel alatt válthat „alakot”, tartást.

Vizsgáljuk meg, hogy a testünk megjelenítését a társadalmi elvárások határozzák meg, vagy ha nem, akkor a képekbe mennyi irónia vegyült, s ennek milyen megnyilvánulási formái, eszközei vannak!

Tárgyak, anyagok:

1. A csoport egyik fele könnyű anyagokat lebegtessen, a többiek húzódjanak meg ebben az új, leszűkített térben. A felvételt készítő diák próbálja visszaadni az anyag mozgását, az alatta meghúzódó gyerekek közösségét, mozgását és az anyag minőségét, kellemét.

2. Függönyakció: Egy színházterem függönyével játszhatunk. A kilépés, a színre lépés rákényszerít bennünket, hogy megmutassuk önmagunkat. Lehetséges megoldás, hogy ne használjunk hangot. A kilépést a diákok kapcsolják össze valamilyen mozdulattal. A gyakorlat összekapcsolható a testjátékok feladataival.

3. Tárgyak bemutatása. Tárgy és elem kapcsolatának vizsgálata (például üveg és fény, pohár és víz, pohár és bogár találkozása stb.).

Nézzük meg, hogy az elkészült felvételek mennyiben és miképp hordoznak telítettséget, érzelmeket; milyen a kiválasztott keret, kivágás; milyen címet adhatunk a képnek, milyen képi elemek hordozzák a címben megadott fogalmat/fogalmakat!

Zavarok, viszonyok:

Az eddig megadott játékok csak kiindulópontként szolgálnak, természetesen tovább gondolhatók, tovább játszhatók, illetve vegyíthetők.

A továbblépés egyik lehetősége a már szintén említett „zavarkeltés”. Vagyis egy feldolgozott gyakorlatot megismétlünk, de úgy, hogy a felvételt egy eddig kívülálló megfigyelő folyamatosan „zavarja”, átértelmezi. Vagyis beléphetünk a képbe, benyúlhatunk, hozzáérhetünk a másikhoz: jelenlétünkkel alakítjuk, formáljuk az anyagot. Nyilván sokféle gesztussal viszonyulhatunk egy-egy szituációhoz: rombolhatjuk, ironikussá tehetjük, hangsúlyait erősíthetjük vagy eltolhatjuk.

Keretjátékok:

A képkerethez kapcsolt játékok pontosan megmutathatják, hogy az ember kommunikációs, illetve kifejezőtere mindig zárt „keretek” között zajlik, ugyanakkor ez a szűk, lehatárolt tér mérhetetlen megnyilvánulási lehetőséget jelent. A keret fogalmához és a kerethez mint tárgyhoz is kapcsolhatunk játékokat.

1. Fotókról készült fotók. Ezt a feladatot érdemes egy másik gyakorlathoz kapcsolni (például a Megnyilatkozások 2. feladatához).

2. A környezetünkben lévő tárgyakról, a belőlük készült installációkról (kamerával) készült fotók. Érdemes elemezni, hogy a helyükről kiemelt tárgyak milyen szerepet kaptak a képen.

A bemutatkozás vagy rövid gondolatsor elmondása után valami radikálisan változtassa meg a kép belső szerkezetét. Például alakuljanak át az arányok (lásd a következő játékot, mely ennek a feladatnak egy változata).

3. Rejtőzködés. A csoport tagjai elbújnak. A felvételen először az üres táj látható. Majd az operatőr előhívja rejtekhelyéről társát, aki bemutatkozik, önmagáról beszél.

A felvétel során fontos, hogy a kamerát kezelő kövesse a másikat, ugyanakkor a beszélő át tudja venni az irányítást, mozgásával, ötleteivel irányítsa a felvételt.

A megbeszélés során nézzük meg, hogy a felvétel elején megjelenő táj, majd a benne megjelenő személy között milyen a kapcsolat.

Kapcsolatok:

1. A résztvevők szavak nélkül játsszanak el egy jelenetet, amely azonban csak egy-két gesztusból áll s valamilyen viszonyulást (agresszió, kedvesség, távolságtartás, közvetlenség stb.) fejez ki.

2. Az előbbi feladatban megfogalmazott kapcsolatokat játsszuk el újra, de a képen csak testrészek szerepeljenek. Fejezzük ki az agresszivitást csak kezeket vagy csak szemeket stb. mutató képpel.

Az egyes foglalkozásokon a spontán képkészítésé az elsődleges szerep. Az ezt követő beszélgetések a csoport igénye szerint lendítsék tovább a munkát, de ne uralják a foglalkozásokat. A gyakorlatok és a kamera által felvett képek teremtsék meg a kommunikációt.

a) A megbeszélések részint a munkák során felmerülő problémákat oldhatják fel. (Például ki milyen szerepet kap az egyes munkafolyamatokban.)

b) A beszélgetéseknek metakommunikációs feladatuk van. A képekben közvetített üzenet feldolgozása, a tényleges üzenet és a bennünk hordozott elképzelés összemérése lehet a kibeszélés tárgya. Vagyis az elemzések tereljék a munkát, a kép és üzenet elemeit mélyítsék el, a képben, az akcióban hordozott üzenet fontos fogalmait tisztázzák.

c) Ha szükség van rá, akkor egy-egy, a csoportot (korosztályt) érintő fontos kérdést, fogalmat mélyebben, hosszabb beszélgetésekben is dolgozzunk fel. Az aszódi filmes tábor esetében például többek között ezek a következők voltak: szerelem, halál, szabadság, sors, család. Mint látjuk, az „élet nagy kérdései”, témái váltak a beszélgetések tárgyává. Vagyis az együttlét, a közös felvételek, viták esetében nem a témák kijelölése a legfontosabb, hanem annak felfejtése, hogy gondolatiságunk, érzelmi megnyilvánulásaink milyen jelekkel fejeződnek ki. Folyamatosan érzékelnünk kell, hogy belső törekvéseink, megéléseink hogyan és mennyire vihetők át a külső világra.

E munkafolyamatban a tanárnak legfőbb feladata a megfigyelés, a képi és fogalmi elemek párbeszédének, kapcsolatának erősítése. A szabad munka nagy feladatot jelent, hiszen a foglalkozásvezetőnek nem egy előre bejárt utat kell követnie a diákokkal, hanem a spontán felvételekből kell gyorsan kiolvasnia az egyén és a csoport viszonyulását, értelmi és érzelmi megnyilvánulását, kommunikációs és esztétikai törekvéseit: s mindezt – megtartva a spontaneitás terét – formálni, igazítani is kell. Ezért engedjük, hogy a diákok elképzeléseiket többször vegyék fel, minden megnyilatkozásukat rögzítsék. A változatok összevetése, rangsorolása szintén fejleszti a jel- és üzenetformálást. (folytatjuk)