A jungi analitikus lélektanról
Amikor elolvastam Süle Ferencnek az úgynevezett
analitikus lélektanát, annak hazai alkalmazási lehetőségeit bemutató,
a nevelés, újranevelés és gyógyítás számára kitűnően felhasználható
könyvét, azonnal elhatároztam, hogy pedagógus kollégáim figyelmét
is felhívom erre a kötetre. Ne legyen ez a szakirodalom csak a pszichológiáé,
ne csak a lélekgyógyászokhoz jusson el, hadd segítse az óvó- és iskolai
pedagógusok gyakorlati nevelőmunkáját is!
A könyv szellemi anyagának ajánlása előtt szükséges azonban
magáról a jungi irányzatról, illetve annak hazai helyzetéről szólnom.
Carl Gustav Jung svájci pszichiáter az
analitikus, komplex pszichológia megteremtője századunk egyik legjelentősebb
lélekgyógyásza. Könyveinek, műveinek olvasására és tanulmányozására
az elmúlt hazai történelmi periódusban sajnálatosan nem volt mód.
Gondolatai, miként a pszichoanalízis „veszedelmes” tanításai is, csak
a szakemberek szűk köre számára voltak – idegen nyelven – elérhetők.
A kommunizmus szellemi korlátozó és tiltó évei nagy űrt teremtettek
a szellemtudományos szférában, a társadalomtudományokban, sőt
a természettudományok ideológiai keretrendszere is a marxizmus
korlátait szenvedte. Nem csoda, ha az ember holisztikus, komplex mivoltát,
transzcendenciaszükségletét és spirituális dimenzióját hangsúlyozó
jungi lélektan még a freudi pszichoanalízisnél is erőteljesebb tilalom
alá került.
Az évtizedek alatt kialakult szellemi éhség a rendszerváltással
a vákuum mielőbbi betöltésére törekedett. Amire támaszkodva a fejlődés
elindulhatott, az néhány személyes elkötelezettségű szakembert és
szakmai munkacsoportot jelentett. Ilyen volt többek közt az 1980-ban
megalakult Komplex-pszichoterápiás Munkacsoport is Süle Ferenc,
e könyv szerzője vezetésével. Ez a szakmai kör a jungi szemléletmódon
nyugvó pszichoterápiás gyakorlatot képviselte, tanította, terjesztette.
1991-ben a Munkacsoport országos egyesületté alakult át. Süle
Ferenc pszichiáter vette fel elsőként a svájci „Jung-iskolával”,
a zürichi kollégákkal, valamint a magyar lelkigondozói és szakismeret-terjesztő
tevékenységükről ismert, jungiánus lelkészekkel, így például Gyökössy
Endrével a kapcsolatot (neki szól a könyv ajánlása is), valamint
Bodrog Miklóssal, aki jungi pszichoterápiás képzettségét külföldön
szerezte. Személyében a magyar ég alatt arról ismert, hogy a kilencvenes
években megjelent Jung-könyvek nagy részét az ő autentikus fordításában
olvashatjuk.
A nyolcvanas évek végén meginduló szellemi buzgásban sorra jelentek
meg Jung fontos könyvei, mint például az „Emlékek, álmok, gondolatok”
(Európa Kiadó, 1987), „A lélektani típusok” (Európa Kiadó, 1988),
„Bevezetés a tudattalan pszichológiájába” (Európa Kiadó, 1990), valamint
1990 óta további tíz, különféle kiadónál megjelent Jung-mű, melyeket
e helyütt nem részletezhetek. Így ma már a hiánypótlás megtörtént.
Jung tanításai elérhetők, olvashatók, tanulmányozhatók. Azaz
Jungot lehet „olvasni”, de az elvont, sokszor tömör és sűrítő
módon fogalmazó tudós megértése, üzeneteinek megemésztése, szellemi
kincseinek feldolgozása és belsővé tétele korántsem egyszerű.
Ezért is olyan jelentős Süle Ferenc könyve, amely az
általa vezetett „Jung-szemináriumok” tapasztalataira épül, azoknak
tömör foglalata, mégis – élvezettel fogyasztható – szellemi táplálék.
Már a kötet „fülszövegének” sorai is megindítóak. „Lelkileg beteg,
egyoldalú technikai civilizációnk korában a gyógyuláshoz szellemi
értékeinket összefoglaló erőfeszítésünkre életbevágóan szükségünk
van.” Az idézet azt a benyomást kelti, mintha a könyv csak a gyógyítás
területére koncentrálna, és – beszűkítő módon – a lelki betegek vonatkozásában
mutatná fel Jung gondolati értékeit. Pedig nem erről van szó.
A kitűnő tollú szerző messzemenően igazodik a magyar – hiányos – szellemi
alapokhoz, így magát a fundamentumot, Jung pszichológiai és
antropológiai elgondolásait is közérthetően mutatja be.
Minden művelt olvasó elindulhat az analitikus lélektan megismerése
felé ezzel a szellemi kalauzzal. A 340 oldal terjedelmű könyv tanulmányokat
foglal magában, ezek 24 egységet képeznek és mindegyik önállóan is
„megáll a lábán”. Mégis, a szerkesztés gondossága (a szemináriumot
vezető lélekgyógyász-tanár didaktikai alapossága) révén az egyes fejezetek
egymásra épülő rendszert alkotnak. Aki sohasem olvasott Jungról
vagy tőle könyvet, az is hiteles, szakfogalmakban is pontos tudást
szerezhet a lélektannak erről a ma ismét felfedezett, egyre jelentősebb,
az úgynevezett transzperszonális pszichoterápiás irányzatban tovább
élő, de magában véve is hatalmas erejű irányáról.
Az első kilenc rész Jung személyiségelméletének kulcsfogalmain,
antropológiáján és dinamikai rendszerén vezeti végig az olvasót, mint
például a szerepszemélyiség – persona –, az ego, a személyes és kollektív
tudattalan, az ősmagunk (selbst), az árnyék, az archetípusok, a dinamikus
tipológiai rendszer, az extra- és introverzió, ezeknek az ego funkcióival
– érzékeléssel, érzéssel, intuícióval, gondolkodással – való összefüggésen
nyugvó típusai, a pszichés energetika – libidó –, végül az álom lélektana.
A tizedik fejezet tartalmazza a szűkebb értelemben vett „klinikai”
kórlélektani vonatkozásokat (neurózis, pszichózis, lelki zavarok).
A 11. fejezettől „kinyílik a világ”, és a pedagógus olvasó számára
is újabb szellemi csemegék sora következik. A nevelés szempontjából
kulcsfontosságú ismeretekbe kóstolhatunk bele. Ilyenek például „az
anyakomplexus és archetípus, a fejlődés dinamikája, a selbst (szelf)
és az úgynevezett áttétel. Ez utóbbi azt a kapcsolati erőt hordozza,
mely sajátos kötődésekre, érzelmekre, indulatokra késztet, anélkül,
hogy az indítékokat értenénk, „tudnánk róla”. Ezzel a titokzatos erővel
dolgozhat a pedagógus is, ha felismeri és érti, így „kezelni” is tudja
a jelenséget. Süle Ferenc stílusa a legnehezebb szakfogalmakon
is könnyedén vezeti át az olvasót, példagazdag írása eleven marad
a legelvontabb ismeretek átadásában is. Sőt, a könyv végén olyan szakszótárt
állított össze, amely az egyes fogalmakat pontosan definiálja, ezzel
is segítve a megértést.
A 18. rész magában véve is kitűnő tanulmány,
az óvópedagógusok és általános iskolai tanítók számára külön érték.
A mesékkel és mítoszokkal foglalkozik e fejezet. Mire jó a nevelésben
a mese? Nincs egyféle magyarázata, hiszen Bruno Bettelheimtől
(A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyve 1988-ból)
Marie Louis von Franzon át (Női mesealakok, 1992) az individuálpszichológus
hazánkfia, Kürthy Tamásig (Mítoszok és mesék valósága, 1985)
számos lélektani irányzat képviselője kísérelte meg a mesék, mondák,
legendák értékeinek kibontását. Süle Ferenc „gyakorlatközelben”
marad. A Gilgames eposzt és a mi kultúránk János vitézét, Petőfi
Sándor poézis-meséjét elemzi élményteli és közvetlen módon, belopva
szívünkbe az analitikus, jungi gondolkodást és átvihető módon „tanítgatva”
az elemzés lehetséges lépéseit. E minta nyomán magunk is megpróbálkozhatunk
kedves meséink vagy mondák, legendák ősi kollektív emberi üzeneteinek
megfejtésével.
Az aktív imaginációval foglalkozó (19.) fejezet a kreativitásfejlesztés
szempontjából hoz új ötleteket és szempontokat a pedagógiai munkába.
A képzelet, az önkéntelen és tudatosan vezetett belső képi-elképzelési
út, valamint a képekben való gondolkodás, a jobb agyfélteke „iskolázása”
e nélkül absztrakt, szikkadt, élményszegény a gondolkodás, és sovány
a hozama is. Süle Ferenc pontos eligazítást ad a passzív és
aktív imagináció mibenlétéről, a meditációról, a sámánisztikus – titokzatosnak
tűnő, mégis jól átlátható lelki eszközöket használó – „transz”-állapotokról,
sőt általában véve a „módosult tudatállapotok”-nak nevezett jelenségeket
is tisztázza.
A 20. fejezet az „alkímiát” hozza érthető közelségbe.
Szinte elmeséli az alkímia történetét, bevezet a „titkos folyamat”
három fő fázisába (nigredo, albedo, rubedo), és ezen át „megvilágosodik”
bennünk az ősi titok bölcsessége, lelki fejlődést (is) szolgáló mivolta.
A szimbólumokra is új optikában láthatunk rá. Jung nyomdokaiban
előttünk is transzparens módon nyitja meg Süle Ferenc az alkímiai
műhely ajtaját, és rálelhetünk az „örök emberi értékeket kereső” lényre,
a kutató, új ismeretekre és megértésre vágyó emberi önmagunkra.
Az utolsó fejezetekből a 22.-et szeretném még kiemelni. „A lélek
(szellem) sportja” címmel belső erőforrásaink megnyílásának, felhasználásának
és karbantartásának módjairól olvashatunk. A személyes mentálhigiénétől
a szellemi és fizikai csúcsteljesítmények elérésének tréningjén át
a vizsgázó, a sportoló, a művész, az alkotó ember számára ajánl e
könyv járható utakat, megértetve velünk azt is, hogy a legnagyszerűbb
önsegítő eszközöknek mindnyájan a birtokában vagyunk. Eldönthetjük,
akarunk-e élni velük!
Nem is tagadhatom, szeretem ezt a könyvet. Az
olvasás élvezetét ugyan néha zavarják ortográfiai hibák, elírások
(pl. az extraverziót a kötetben következetesen extroverziónak nyomtatták,
ami tévedés), valamint a szövegkiemeléseket halvány, dőlt betűkkel
oldották meg. Így éppen a fontos fogalmak haloványabbak és ösztövérebbek,
mint a közti szöveg.
Ezekkel az apró eltérésekkel azonban megbarátkozhat az olvasó.
A lényeg az üzenet, amely értékes, világos, élvezetes stílusban lopja
be a szívünkbe az analitikus pszichológia gazdag világát. Segít élni,
nevelni, segíteni másoknak is a lélek „titokzatos” erőinek felhasználásával.
Hasznos, jó szellemi utat kívánok minden olvasónak!
Jó volna, ha ez a könyv minél több pedagógus kollégához eljuthatna.
Az Animula Kiadó könyvforgalmazásában megrendelhető (1021 Budapest,
Hűvösvölgyi út 116.) (telefonon: 1760-922/1172 m.).
Süle Ferenc: A jungi mélylélektan napjainkban.
Mécses sorozat. Szokolya, 1996, Gyuró Technik Kiadó.
Bagdy Emőke