Velenczei Marcó Polo, hires utazó volt az első, ki bennünket europaiakat a papirpénz lényegével megismertetett, – mint a mellyet a mongolok, azon korszakban China urai – használtak.
Persiába szinte a mongolok vitték azt be, hol djaon vagy dijaw név alatt lőn ismeretessé, – melly szó ugy látszik ezen chinai szótól: tshaó származott, miután mind kettőnek ugyanazon egy értelme van, nevezetesen jelent: érczhiányt, továbbá erőszakot, is, mint szintén. vagyonnak, birtoknak erőhatalommali elvételét.
Azon körülmény, hogy a mongolok mind Chinában, mind Persiában illy papirpénzt használtak, némelly irókat azon gondolatra vezetett, mintha annak feltalálói egyedül a mongolok volnának; sőt a tudományos kutatásairól világszerte ösmert göttingai tudós, Schlötzer 1797-ben kiadott munkájában**) a papirpénz feltalálóinak kizárólag a mongolokat emliti. Azonban e tudós önként eláll e nagyon is merész állitmányától, ha olvassa Ganbil atya „Histoire de Tschin-ghis-chán” czimü könyvét. Ezen történeti iratokban ugyanis a régi papirpénz készitése módjáról értekezik egy czikk, melly a Sung-ág uralkodása alatt (melly pedig még a mongolok uralma előtti) közforgalomban volt, – s emlités tétetik hasonlóan bizonyos nemü ujabb utalványokról, mellyek 1264-ben Kia-szűtaó miniszter által a régiebbek helyébe bocsátattak ki.
A legrégibb pénzügyi tervezetek a chinai miniszterek által gondoltattak ki, hogy az állam felette nagy kiadásait képesek legyenek fedezni. Történt ez a Hán nagy ágboli császár U-ti uralkodása alatt, a keresztyén számitás kezdete előtt 119 évvel. Ez időben jött létre Chinában az ugynevezett phi-pi vagy bőr-becs. Bizonyos fehér szarvasok bőrei voltak ezek, mellyek a császári palota belső kertjében tápláltattak. Alakra nézve négyszegletüek, – festményeikkel s drága himzésekkel ékitettek voltak s nagyságuk egy chinai négyzett lábat tett. Minden herczeg, vagy országnagy, sőt még a császári család tagjai is, ha a császárnak udvarolni óhajtottak, vagy a császári család benső ünnepélyeire meghivattak, vagy a palota asztalainál számukra hely jelöltetett ki, – köteleztettek illy bőrt venni, hogy azzal arczukat, az ég gyermekei megjelenésekor elfödhessék. A császári palota minisztere egy phi-pi árát 40 ezer dénárra határozta, melly körülbelül 300 db huszas értékével egyenlő. A palotában gyakran még drágábban is adattak el illy bőrök, – még nincs adat, hogy a köznép ércz-pénz helyett elfogadta volna.
Ma-tuan-lin állitja, hogy a ta-nie évtől kezdve (605–617 Kr. u.) a Sui uralkodó ág elenyésztéig, tehát az általános chinai zavarig, – és nevezetesen midőn e zavarok tetőpontjukat elérték, – mindennemü tárgyak: apró kerek vas; ruha, sőt még raggatott papirdarabkák is használtattak készpénz helyett.
Hian-tsun császár uralkodása kezdetével (807 év körül) az ércz-pénz annyira megritkult, hogy a kormány kényszerültnek érzé magát egy szigoru parancs kiadására, melly által újonnan meg?iltatott bármi nemü eszközöknek is érczbőli készitése. Maga a császár a fővárosba érkezett kereskedőket és különösen a gazdag családokat, minden ércz készleteiknek s pénzüknek a nyilvános pénztárban letéteményezésére kényszeritette. Hogy pedig üzérkedésük ez által akadályozva ne legyen, bizonyos utalványokat kaptak, – mellyek azután mindenütt elfogadtattak s fey-tsian vagy repülő pénznek neveztettek. Azonban alig folyt le 3 év, – már a fővárosban maga a kormány volt kénytelen e papirokat a forgalomból kivenni.
Thai-tsu, a Sung dynastiának alapitója, megengedte a kereskedőknek, hogy ezüst értékeiket, sőt áruczikkeiket is különböző császári kincstárakba letehessék s letéteményeikről mindenkor papirszelvényeket kaptak, nevezvén azt: pian-tsian, vagy alkalmas-pénznek. Ezek a legnagyobb forgalomnak örvendettek mindenütt s Kr. után 997-ben ezen papirok letéteményezett értéke 1,700,000 uncia ezüstöt tett s később 1021-ben 1,130,900 unciával szaporodott.
Chu tartományba – melly jelenleg Szu-tsuan nevet visel – vitetett be legelőször a papir-pénz, a nélkül azonban, hogy bármi csekély letéteményezett tőkével birt volna. Egy bizonyos Tsang-yung nevü mandarin vitte azt be, a már ekkor igen rosz s felette alkalmatlan vaspénz helyébe. Ezen papir-szelvényeket nevezték: tsi-tsi-nek. Tsing-tsung (Sung ág) uralkodása alatt rögtön követve lön e példa, s készitettek is mindjárt illy papirjegyek, nevezvén azokat kiaó-tsű vagy váltónak. Ezek minden 3 évben fizethetők voltak, ugy hogy 65 év leforgása alatt 22 fizetési határidőnek kellett kitüzve lenni. Minden egyes kiaó-tsü 1000 dénárt tett s egy uncia tiszta ezüstöt képviselt. Tizenhat leggazdagabb család vezette a bank ügyeit, de midőn később képtelenek lőnek az összeköttetések igényeit kielégiteni – bukást kiáltottak. A császár betiltotta e társaság jegyeit és megfosztá a magánosokat papirpénz kibocsáthatási joguktól, – magának tartván azt fel egyedül, s egy banknak felállitását el is rendelte Y-tsheu-ben. Alig 30 év leforgása alatt számtalan hamisitások tapasztaltattak, ugy hogy a kormány a pecséthamisitók ellen, már régebben kihirdetett szigoru büntetést e jegyek hamisitóira is alkalmazni elhatározta. Később több illy kiaó-tsü bankok állitattak fel több tartományokban és számos javitásokkal; mindazáltal egyik tartomány papirjegyeit, a szomszéd tartománybeliek nem köteleztettek elfogadni.
Kaó-tsung császár uralkodása alatt (1311) U-tsheu-nevü városban katona intézetet akart a kormány felállitani, – de miután a szükséges pénzalap csak igen nagy nehézségekkel volt kiteremthető, a terv kivitelével megbizott s terhelt mandarinok a hu-pu-nak vagy a pénzügy ministernek, bizonyos álladalmi szelvények kuan-tsü kibocsátásáról tőnek előterjesztést, hogy azokkal a hadsereget élelemmel ellátó kereskedők fizettethessenek. E szelvények ugyan egy külön pénztárban beválthatók voltak, mégis a legnagyobb visszaélésekre s elégedetlenségre szolgáltattak alkalmat.
Még Kaó-tsung uralkodása alatt 1160-ban ismét ujabb papirpénz lőn kibocsátva, mint hoei-tsű-nek neveztek. Eleinte csak Tse-kiang tartományba jöttek forgalomba, mig később egy császári rendelet megjelenése után az egész birodalomban is elterjedtek. Az ezekhez szükséges papir készitésére két város neveztetett ki a császár által. Az első hoei-tsű 1000 dénár értékü volt, de 1163-ban Hiaó-tsung uralkodása alatt adattak ki 500, 300 és 200 dénár értéküek is. Öt év eltelte alatt már 20 millió volt forgalomban s 1163. év 11-dik hónapja 14-én az emlitett összeg 15 millióval szaporittatott.
Ly-tsung uralkodása alatt és 1264-ben midőn Kiaó-szü-taó minister látná, hogy a hoei-tsü jegyek értéke annyira le, s az élelmi czikkek ára olly magosra szállt, – e bajon ujabb jegyek becsusztatásával vélt legczélszerübben segithetni, s bocsátott is ki ye-kuan, vagy ezüst utalvány név alatt. Az emlitett hoei-tsü tizenhét határidő alatt végkép megszüntetett s ez újonnan kibocsátott jegyekből is azok, mellyek Kiá betükkel voltak ellátva, 3 év leforgása alatt visszaváltattak. Azonban e csalhatatlan eszköznek hirdetett eljárás után sem sikerült a kibocsátott jegyek megingatott hitelét szilárdithatni, sem az élelmi czikkek drágaságát leszállitani.
Mig a Sung ágbóli legutolsó császár, China déli részeibe visszavonult, – addig a birodalom északi részét egy Niu-tsy-nevü vad nép foglalta el, hol azután uj birodalmat is alakitottak, nevezvén azt Kin vagy arany országnak. Fejedelmei az arab és persa történetiróknál Altun-chan név alatt emlittetnek. A folytonos háboruk, mellyek csaknem egész Chinát elpusztitották, s a birodalom legszebb tartományait a legnagyobb nyomorba sülyeszték – Kin országban is minden érczet rendkivül ritkává tőnek s kényszeriték magukat az arany ország elfoglalóit is egy a kiaó-tsü tervezete szerinti bank felállitására s papirjegyek kibocsátásra. A jegyek értékük szerint két nemüek voltak, u. m. nagyok, – ezek értéke 1000 dénárt tett, – kisebbek: 100, 200, 300, 700 és 900 dénár értékkel. Forgalmi határidő 7 év volt; melly idő eltelte után ujabb jegyekkel cseréltettek ki. Minden tartományban hol bankok voltak felállitva, a kormány minden 1000 dénártól 15-töt visszatartott az uj jegyek készitési s bejegyzési költségeinek fedezésére.
A XIII. d. század közepén, midőn a mongolok China uraivá lőnek. Kublai-chán vagy Chi-tsu nevü első császárjok (Yuan ág) bevette mongolai közé a papirpénz használatát 1260–1263. Később 1284-ben Luchi-yung nevü mandarinját uj papirpénz kiadhatási-terv készitésével bizta meg, de ki a kivitellel csak 1287-ben lett készen. Ezen jegyeket nevezték: paó-tsaó vagy értékes papir-pénznek.
Az első papirjegyek egy fának héjából, mellyet ők tsu-nak (morus papyrifera) neveztek – készittettek s nagyságuk egy chinai négyzet lábat tett. Értékük egy uncia tiszta ezüst, vagy egy uncia tiszta aranynak tized része volt.
A mongoloknak Chinábóli kivonulások után, a már maguk közt is hitelökben nagyot csökkent papir-jegyek végkép elenyésztek. Ép e körülmény kényszerité a Ming-ág császárjait, kik a mongol uralom összedülte után következtek ujabb papirpénz kibocsátásra, a honnét már 1375-ben, öt különböző nemü jegyek voltak forgalomban, u. m. 1000 dénárt, 500, 800, 200, 100 rézdarab értéküek a népnek szigoruan megtiltatott arany, ezüst vagy más ércznemekkel kereskedést űzni, vagy azokból ugynevezett Foe-kat (szenteik tiszteletére öntött képek) késziteni. Azonban e tilalom daczára is annyira elveszték e papir jegyek értéküket, hogy tizenhárom sor érczet adtak, tizenhét sor papirért.
Ugy látszik, hogy a Ming ág első császárai, tulságosan is bele szerettek a papirjegyek kibocsáthatásába, mert már 1448-ban olly kevés hitelök volt jegyeiknek, mikép egy 1000 dénáros jegyért csak 3 dénárt adtak. A kormány nehezen szenvedte utalványai hitelének illy csökkentét, szigoru rendeletet bocsátott ki az érczpénz használata ellen, s a népet kizárólag utalványaivali kereskedésre szoritotta. Később 7 évvel még szigorubb parancs jelent meg, s a két fővárosban különösen őrködött a rézpénznek közforgalombóli kivétele fölött. E szigoru rendeletek mellett is azonban, naponkint szállt alább a papirpénz hitele s lassankint el is tüntek azok végkép, – legalább a történet 1455 után, lételüktől semmit sem emlit.
A Ming ág uralkodása megszüntével, trónra lépett Mand-su-ágbóliak soha sem kisérték meg a papirpénz használatát.
Tóth Balázs.