A tisztelt szerkesztőség és a kegyes olvasó engedelmével szeretnék egy kissé őszintén, amugy igazi magyarosan beszélni, – mint akkor szoktam volt, midőn egykor magam is „Vasárnapi Ujság”-ot (nem ezt, hanem egy régibbet) szerkesztettem.
De hát mivel is kezdjük?
Mikor a szép derült, felhőtlen ég nem csak a természetet, de sziveinket is felvidámitja, ha két ismerős találkozik, és szorgosabb közleni valójok nincs, azon kezdik, vagy valamellyikök azon kezdi a beszédet: „be szép idő van!” – Pedig mindketten jól tudják és látják, hogy szép. Ezt ugyan már százszor és ezerszer kigunyolták, s azért még sem megy ki a divatból, ha még tiz akkora miveltségre jut is a haladó összes emberiség, mint a mekkorával most hizelkedik magának. Sőt én azt hiszem, hogy nem egy jó és dicséretes oldalát ki is lehete mutatni ezen rögzött szokásnak. Hanem hagyjuk ezt, mert csak példakép vevém fel.
Most ha Pesten két ismerős találkozik, nem azt mondják egymásnak, millyen szép vagy rút az idő; hanem, hogy „milly sok a jövő évre megjelenő naptár!” – Bizony sok! Akarata ellen is, egy nyári meleg eső után keletkező gombák, vagy földi békák sokaságára emlékezteti az embert. Bocsánatot kérek, nem akartam s akarok senkit bántani, csak a mennyiségre, nem a minőségre vonatkozik hasonlatom. De mivel már benne vagyok, tovább folytatom s azt kérdem: mi volt az a termékeny eső, mellynek illy dús eredményeit látjuk?
A feleletre nézve nagy a véleménykülönbség. De mindnyájokat visszatükrözik, kisebb nagyobb részben azon két felekezetéi, mellyeket a régi világ nem ismert, (tán ezeket is eső hajtotta) u. m. az optimistáké egyfelől s a pessimistáké más oldalról. Amazok irodalmunk haladását látják benne; emezek a vállalkozó anyagi szellem (sit venis verbo) harapódzását.
Amazok vérmes nézetei a következő alapokon nyugosznak. „A naptárnak hasonlithatlanul nagyobb közönsége levén, mint bármelly más könyvnek, a leghatalmasb közlekedési eszköznek nézhető, melylyel eszméket terjeszthetni.
Franklinnak „Szegény Richard”-ja jelentékeny tényezője vala Északamerika fejlésének. Ha hát a naptárak nálunk szaporodnak, annak a jele, hogy többülnek a Franklinok is, kik a talentum szövétnekét nem rejtvén véka alá, örömmel ragadnak alkalmat, hogy nemzetök anyagi és szellemi „testi lelki” mivelésére világitsanak vele a minden népszerségek legnépszerübb utján. Másfelől jele a fogékonyság növekedésének azok részéről is, kiknek javalmára szórja bőkezüleg anyagi emberbarát ama szövétnek világot.
De halljuk a másik felet is. Ez természetesen sokkal kevesebb számu. Közügyekben egy Heraclitusra tiz Democritust számithatni s ismét tizet vagy ellen tehetni, hozgy a Heraclitusnak személyes ügye is érdekelve van a köz által. Itt hát csak ollyan feketemáju ismerősemet beszéltetem, ki feljebbi periodusomat elolvasta, s hypochondriacus mosolylyal im e szókra fakada: „Ne higgye biz azt ön! Azoknak az uraknak szintolly kevés mondani valójok van az olvasó közönség „mivelésére,” mint nekem vagy önnek, vagy Pál sógoromnak vagy Péter szomszédomnak. Hanem zsebre rakni valója mindenikünknek van s minthogy az irodalmi vállalatok közt még a naptár kiadása kecsegtet legtöbb reménynyel, amugy vaktába, népszerüségünkbe bizva, előfizetést hirdetünk. Mellesleg mondva, naptárra előfizetést hirdetni régebben hallatlan volt, félt volna a szerkesztő, hogy kinevetik. De legyen lúd ha fehér. Midőn az előfizetést hirdetjük, rendszerint annyit tudunk naptárunk értekező és szépirodalmi részének tartalmáról, mint az az egyszeri hadvezér sapkája ura terveiről. Megindulunk az utczán sandarogva, megszólitjuk egyik és másik iró barátunkat, hogy adjon közkedveltségéhez mért kisebb nagyobb tiszteletdijért egy vagy más rovat alá tatozó czikket, mellynek közelebbi tárgyáról szó sincs, mert hiszen nincs is az egészről semmi kiszabott tervünk, csak jó tarka legyen.”
Elég, elég, nem akarok többet hallani, szakasztám félbe, azt vélem, olvasóm sem. A mondottakból már alakithat magának egy szélsőségektől tisztitott, véleményt. S ezennel be is zárva a naptáraink keletkezése feletti sikeretlen vizsgálódást, az adottak felett tartok egy kis igénytelen szemlét.
Előre megmondom, hogy arról a mi nem szigoruan a naptár szövegéhez tartozik, semmi szavam nem lesz. Ez irodalmi birálat rovatába való; nekem pedig nem birálói elmefuttatás, hanem a naptárhasználók tévedéstőli megóvása a czélom. Nem is szólok mindenikről, hanem csak azokról, mellyek kezemnél levén, netaláni megrovásukat szorosan igazolhatom.
A naptár legszentebb érdekeinken kezdve, legcsekélyebb magándolgainkig minden ügyeinket annyira szabályozza, miszerint mind szigoruan igazságosnak, mind méltányosnak hiszem naptárszerkesztőinktől megkivánni azt, hogy ezen nélkülözhetlen házi segédet a legnagyobb pontossággal kezeljék. Mindenki a legnagyobb bizodalommal kérd attól tanácsot a körébe tartozó környületekben, s e bizodalmat, a naptár hitelét átalában veszélyeztetni, csaknem vétekkel határos. Azonkivül maga a hiba kárt is okozhat.
Ezeket előre bocsátva szemeljük ki az előttünk fekvő három naptárban, u. m. „Müller Gyula nagy naptárában,” „Vahot Imre képes naptárában” és „Trattner és Károlyi nemzeti kalendáriomában” ejtett tévedéseket, rovatok szerint. Ezen naptárakat rövidség okáért M., V. és T. betükkel jegyzendem.
A leglényegtelenebben kezdem, a hold járásán, vagy mint Müllernél van a „hold hosszán.”
Hogy ezt a rovatot a mai naptárakban miért viszik, megfogni képes nem vagyok. Mert hiszen, annyi felvilágosodást fel lehet tenni népünkről, hogyha valaki eret akar vágatni, vagy purgácziót venni, vagy bornyát vagy csikaját kimetszeni stb. nem nézi meg elébb micsoda jegyben van a hold? – Ezen égitest járása ugyan csillagásznak és tengerésznek igen igen fontos, sőt emennek ollykor életkérdés, de ezen átalános rovat, határzottabb számok nélkül nekik is épen semmit sem ér. Sokkal több haszna lenne egy olly rovatnak, melly minden napra azt mondaná meg, mellyik órában és perczében delel (culminál) a hold. Ebből legalább az éjjeli órákhoz hozzá lehetne vetni. Azonban ha már egyszer ott van, azt hiszem kötelességében állana a kiadónak arra ügyelni, hogy hibátlan legyen. Ha egyéb haszna nem volna gondjának, lenne az, hogy kedvező előitéletet nyujtana egyebek s fontosbakbóli pontosságáról.
Legpontosban van kezelve e rovat az M. és T. naptárakban. Az utóbbi ellen is csak az a kifogásom, hogy a kos és bika jegyek olly kevéssé különböznek, hogy gorcső nélkül alig ismerhetni reájok. Tökélyesen el van hanyagolva ellenben a V.-ban, hol tán egészen a szedőre bizták, mert a 365 jegy közül 82, és igy az egésznek csaknem egy negyede, merőben el van vétve.
A mi a hold változásait (negyedeit) illeti, ezekben egyik sem ment a hibától. M.-ben a januariuis első negyed 3 óra 15 p.-re van téve: olv. 2 ó. 55 p. Az aug. 12-kei ujhold nem 8 ó. 59 p. hanem 8 ó. 9 p.-kor; a nov. 1-ső N. nem 1-sején, hanem 17-kén áll be; és a nálunk láthatlan napfogyatkozás nem a decemb. 9-kei ujholddal, hanem a novemb. 9-kéivel esik össze. Végre a máj. 24. 1-ső N., jul. 29-kei holdtölte, sept. 11. ujhold egy perczczel kevesebbre van számitva, mint a valóság hozná magával. – T. naptárában azon csekélységeken kivül mellyek csak egy egy percznyi vétség (többnyire +) van, tetemesb hibák a hold negyedeit illetőleg ezek: jan. 18-kán az ujhold 9 óra 59 p.-re van téve, 54 p. helyett. – Az apr. 2-ki holdtöltéhez holdfogyatkozás van hirdetve; de ez nem ekkor, hanem május 2-kán lesz. – A máj. 16-ki ujhold nem 3 ó. 3 p.-kor, hanem 3 ó. 30 p.-kor áll be. – A jun. 22-ki 1-ső fert. nem 6 ó. 8 p.-kor, hanem 6 ó. 18 p-kor esik. – A jul. 29-ki holdtölte 7 ó. 37 p.-kor, s nem 32 p.-kor esik. Aug. 20-kánaz első fertályt, nem 0 ó. 50 p.-re, hanem 9 ó. 50 p.-re kell tenni.
De legfurcsábbak vannak e tekintetben a V. naptárban, melly azon hallatlan s eddigelé lehetetlennek vélt csodatüneményt jósolja, hogy máj. 2-kán holdtöltével napfogyatkozás lesz. A dolgot az magyarázza ki, hogy holdfogyatkozást kell olvasni. Jun. 7-kei utolsó negyednél 3 ó. helyett olv. 9 órát. – Ugyanazon hó 22-kén, 6 ó. mellé tenni kell még 18 perczet és 30-kán a holdtölténél 0 ó. 30 perczet kell olvasni. – A juliusi holdtölte itt is mint a T.-ben 37’ helyett 32’-re van téve. Ugy az aug. 20-kai 1-ső fert. 9 ó. helyett 0 órára. E két nagyobb összeütő hiba a két naptárbeli számitások azon egy kutforrásra mutatnak. – A sept. holdtölte, 25-kén estve és nem reggel esik. – Oct. 25-kén a holdtöltére ismét napfogyatkozást ir e naptár, de a mellyből nyomdahibából nagyfogyatkozás lett. – Ezeken kivül egészen hiányzik egy holdtölte máj. 31-kén 4 ó. 4 p.-kor d. u. és egy utolsó negyed dec. 31-én 1 ó. 20 p.-kor d. u. – Mindezeket többek közt azért jegyzém fel, nehogy két különböző naptár birtokosa, mindenik a magáénak csalhatlanságában bizván, összeveszszen felette.
A napkeltét és nyugtát naponkint mutató rovat hasonlókép egy eredetet tanusit a T. és V. naptárakban, mert tökéletesen egyezik e kettőben, holott merőben különbözik az M.-belitől. A különbség néhol 4 perczig is megy. Utánszámitva kénytelen vagyok nyilvánitni, hogy a két elsőbeli ide vonatkozó számok, csak ott jók a hol ritka eset és kivételkép megegyeznek a M.-beliekkel. Nem tudom minő geogr. szél szerint számithattak, mert budapesti szélességben a nap 4 ó. 4 p.-nél korábban nem kél és 7 ó. 59 p.-nél későbben nem nyugszik; holott a nevezett naptárakban ime határok egy felől 4 órára, másfelől 8 ó. 2 p.-re vannak tágitva. Itt ezen rovatot nem ismételhetem, mert sok helyet foglalna, hanem a ki igazitani akarja, a M. naptárára utasitom.
A tavasz kezdete, mindhárom naptárban mart. 20-kán 5 ó. 15 p.-re van téve. Hamisan; mert 21-kén és 5 ó. 24 perczre esik valóban.
A nyár kezdete jun. 22-kén éjfél után 2 ó. 4 perczkor lesz és megint mind a háromban e szerint igazitandó.
Az ősz kezdete sept. 23-kán 4 ó. 16 p.-kor estve. (Igazitandó.)
Tél kezdete dec. 22-kén 10 ó. 4 p.-kor d. e. (T. és V. szerint 9 ó. 56 p.-kor estve; M.-ben a nap-tája ki van feledve.)
Eleget unalmaskodtunk az órákkal, menjünk át a napokra.
A t. olvasó vehette észre naptár forgatása közben, hogy minden vasárnaphoz egy bizonyos és többnyire egész éven át ugyan azon betű van téve. Ezt vasárnapi betünek nevezik s eredete az, hogy az év minden napjait jan. elsején kezdve ismételve az első hét betüvel jelelik, ugy hogy január elseje mindig A, 7-dike G, 8-dika ismét A, si gy tovább. A melly betü már egy adott, p. o. 1855-dik évben, vasárnapra esik, az a vasárnapi betü, u. m. a most érintett évben G. Ezt elég tudni, hogy az ember megtudhassa, mellyik napon kezdődik az év. Leirván t. i. a hét betüt egymás után: A B C D E F G*, a vasárnapig megjegyezzük p. egy csillagocskával s onnan visszafelé számitva F = szombat, E = péntek, D = csütörtök, C = szerda, B = kedd, A = hétfő; tehát A tartozván jan. elsejére az év hétfőn kezdődik. Megjegyzendő hogy szökő évben két vasárnapi betü van, mi imigy ered. A szökő nap u. m. febr. 25-dike nem kap betüt s ennél fogva az utána való napok egész az év végéig egygyel elébb álló betüt kapnak, mint a mi különben illette volna őket. P. o. a közelebbi szökő évben 1856-ban igy áll:
Februar 23-dika szombat E
24-dike vasárnap F
25-dike hétfő nincs (kapott volna G.t)
26-dika kedd G (kapott volna A.t)
27-dike szerda A
28-dika csütörtök B
29-dike péntek C
Martius 1-seje szombat D
2-dika vasárnap E stb.
A február 25-ke előtti vasárnapoknak tehát F; az az utániaknak E a betüjök 1856-ban. Ebből kitetszik, hogy azon vexáló kérdésre: „mikép történhetett, hogy egy 28. évet ért embernek csak 7 születésnapja volt?” nem áll az a felelet, hogy „február 29-kén született,” mert ez más évek február 28-kával egyez mind névnapban mind betüben s a kivető nap február 25-dike, mint a mellynek naptári conventio szerint sem neve sem betüje sem más években megfelelő napja nincs. Furcsa, de ugy van.
Hogy mikép következnek a vasárnapi betük az egymást követő években, arról egy táblácska van szerkesztve, mellynek im egy töredéke:
1855 G
1856 szökő FE
1857 D
1858 C
1859 B
1860 szökő AG s igy tovább.
Ha a szökő év nem volna, minden 7 évben ujra visszakerülne ugyanazon betük sora; igy pedig csak 28 év mulva kerül vissza teljesen azonoson. Mind a 28 évet együtt a „nap cyclusának” (Sonnencirkel, igazabban Sonntagscirkel) nevezik. A most folyó cyclusban 1855 a 16-dik év, kezdődött pedig ez a cyclus 1840-nel.
Mielőtt tovább mennék, megjegyzem, hogy a naptárak s általában az idő rendszerezése minden korban a vallás érdekében s az istentiszteletek és ünnepélyes czeremoniák szabályzása végett történt. Az egyptomiakat, görögöket stb. mellőzve, a két legnevezetesb és ismeretesb utóbbi reformokat két papi ember eszközölte. Bármilly hatalmas volt is Julius Caesar, nem mint dictator, hanem mint Pontifex Maximus bizta meg a korabeli csillagászokat a becsúszott időszámlálási tévedések megigazitásában. A második nagy reformator – ez is természetesen csillagászok segédével – XIII. Gergely pápa vala, kinek rendezései maig is tartanak és tartani fognak mig a kereszténység. Ellenben csaknem korunkban tapasztalók, hogy a frankok által reformált naptár, minden elméleti czélszerüsége daczára egy pár tizedig sem tudá nyujtani kornyadozó éltét, mivel nem birt a vallás hatalmas gyámolával. A jelen naptári rendszer hát lényegesen keresztényi s ezen jellemét szigoruan meg is kell tartani.
Ezeket előre bocsátva, szólok már azon számokról, mellyeket naptárainkban a vasárnapi betük mellett láthatni. Ezen számok a vasárnapok öt csoportjára vonatkoznak, mellyekre a gyugalom napjai a naptárban osztályozvák. A csoportok ezek. Vizkereszt utáni, Böjti, Husvétutáni, Pünköst utáni és végre az Advent vasárnapok. A böjtiek, Husvét utániak és az Adventek határzott számuak, a többi csak a hogy az idő jut reájok. A Vizkereszt utániakat t. i. csak addig számozzák, mig az első böjti vasárnap határt vet nekik. Sőt a 3 utolsónak nem is tesznek számot, hanem csak saját neveikkel, u. m. Septuagesimae, Sexagesimae, és Farsangvasárnap, jelelik. Böjtvas. 6 van, utolsó köztök a Husvétet közvetlen előző Virágvasárnap. Husvét utáni ismét 6 s ezeket követi a Pünköst ünnep. Mindezeket egyformán számitja a rom. kath. egyház, valamint a protest. felekezetek is; de a pünköst utániakban eltérnek egymástól anynyiban, hogy a kath. egyház Pünköst után mindjárt számitni kezdi a vasárnapokat, miszerint sz. Háromság vasárnapja Pünköst után első, s igy tovább. A protestansok ellenben Sz. Hár. vasárnapot szám nélkül hagyják, s ettől és nem Pünköstről nevezik el a többieket is. Sz. Hár. után első vasárnap hát a kath. naptárban Pünköst után 2-dik s igy foly tovább az Adventek osztályáig, melly Karácsonig tart és négy vasárnapot foglal magában. Mindezekhez járulhat még egy Karácson utáni és egy Vizkereszt előtti vasárnap is, de a mellyek közül egyik hiányozhatik. A bizonyos vasárnapokra rendelt Evangeliumokat ezen osztályozás jellemezvén, már csak ez okból is neveik és számjaik szigoru megtartása szükséges. Hibáztatnunk kelle e tekintetben Müllert és Vahotot, hol a Pünköst utáni vasárnapok a kath. és prot. naptárban egyenlően számozvák; holott a mint láttuk, az utóbbiakhoz mindig egygyel kevesebb szám illik. V.-ben azonkivül Jubilate (Husv. után 3-dik) vasárnap kétszer van felhozva, mi miatt aztán a 6-dik (Exaudi vas.) egészen kimaradt. A Vizkereszt utániak közt pedig a böjtöt megelőző 3 vasárnap épen hamisan van számozva. T.-ben e részben nincs semmi hiba.
Leghanyagoltabb mindenütt az ónaptári vagy görög-orosz rovat. Ez hiba; mert ha szükségesnek nem tartják a kiadók, hagyják ki egészen s töltsék be mással azt a rovatot; de ha megtartják, azt vélem meglehet kivánni, hogy kezeljék a többivel egyenlő gonddal. Ime, T. a 41-dik évi folyamában 41-dikszer ir aug. 9-dikén (ó szerint) Mátyás helyett Mátét, ellenben nov. 16-dikán kárpótlólag Máté helyett Mátyást. Ápr. 20-dikán meg a Vizszentelő gör. ünnepies nap ki van hagyva. M. nem hagyta ki, hanem egy héttel későbbre tette kelleténél, u. m. ápr. 27-dikére, melly hiba a változó ünnepek átalános lajstromában is el van követve.
Legfurcsábbakat lelünk e tekintetben megint V.-ban mellynek naptár-rendezője a görög egyházat 1855-re 2 mond két Pünkösttel ajándékozza meg. Puhatolódván e tetemes vétség oka után s észrevevén, hogy ugyanazon lapon, hol a 2-dik Pünköst áll, a vasárnap betü mindenütt C, arra az ötletre juték, hogy a szedő talán kényelmesbnek találta a tavalyi naptárból elszedetlen maradt rovatot az ideibe is változatlanul betenni, mintsem ujat szedni; de azzal sem talál. Annyi igaz marad, hogy az egész rovatban borzasztó rendetlenség van.
Ennyi vala ez úttal mondani valóm; nem ócsárolni, hanem csak az igazitásra utat mutatni akartam.
Brassai.