Ha az előttünk levő arczképet névtelenül adnók, távolról sem jönne az olvasó azon gondolatra, hogy ez egyszerü, mondhatni pongyola polgári öltözetü uri ember senki más, mint az a sokszorosan emlegetett Mencsikoff herczeg, kinek jelen hadi helyzetéről mindennap megemlékeznek a politikai lapok, egy fiatal szellemdús német festő pedig a „Gartenlaube” czimü, hazánkfia is olvasott német képes néplapnak, emezt irja felőle, két évi rendes lakhelyéről, Konstantinápolyból:
„A mint Leiningen gróf 1853. febr. Ausztria kivánságait a magas portánál szerencsésen keresztülvitte, s ágyudörgés között visszautazott, az aggodalmas kedélyek szépen lecsillapulnának, csak a rajongó orthodox görög lakosság járt kelt kihivó daczczal, s széltiben mondogaták, hogy majd egészen más kivánságokkal fog a muszka udvar fellépni; de „mikor” és „mit” fog kivánni, az iránt még a diplomatia is legfölebb setétben tapogatódzott, s hogy semmi bizonyost nem tudtak abból gyanithatni, miszerint a franczia követ Lavalette ur, ki a szent sír kérdését legelőször megbolygatá, febr. 27–28. éjjelén nagy hirtelen s váratlanul összeszedte sátorfáját és hajnalban egy franczia gőzösön rögtön elutazott.
Gyönyörü tiszta reggel vala – ugymond a fiatal festő – midőn esetleg a muszka követségi palota közelébe vetődtem, melly előtt már pár óra óta perczenkint szaporodott az oda sereglő görögség, s délig egy roppant áthatlan tömeggé alakult, melly nyilvánosan, minden titkolódzás nélkül arczán fitogtatá a kihivás bélyegét, a sokfélekép szorongatott török kormány ellenében. – Két órakor feltárultak a palota kapui, s a követségi díszhintó az egész követségi személyzet kiséretében kihaladván rajta, egyenesen Topana felé tartott, hova nyomában tódult a rajongó roppant néptömeg.
Három órakor 21 ágyulövés hirdeté az orosz gőzös közelgését, s fél óra mulva a kikötőből ismét visszafelé nyomult a Perába vezető meredek uton az előbbi rajongó sokaság. Legelői a követségi hintóban Mencsikoff herczeg teljes diszruhában az előbbi követ Ozeroff mellett. A diszhintót végetlen kiséretében követék lóháton tábornokok, tisztek, követségi hivatalnokok, s az orosz és görög gyarmatok, előkelői, mind ünnepélyes diszöltözetben. Ezek nyomában a megszámlálhatlan óhitü néptömeg, melly Mencsikoffban buzgó áhitattal bámulá azt a messiást, ki fel fogja helyezni a keresztet a Zsófiamecset legmagasabbik kupjára. Az igen nagyszámu katonatiszti kiséret között jelen volt Korniloff admirál is, ugyanaz, ki Mencsikoff megbizásából Görögországba ment, s nyomban követé lépteit az epirusi s thesszalai felkelés, nem régiben pedig Szebasztopol ostromlott falai között a legelső áldozatok egyike lőn.
Mellőzve mind azon fogásokat, mellyeket Mencsikoff herczeg konstantinápolyi küldetésekor felhasznált, részint a közvélemény kifürkészésére, részint a fanatizált orthodox köznép ingeritésére, nem emlitve, milly furcsa szokatlan látványul szolgáltak a herczeg butoraival megrakott szekerek, mellyeket a városon végig hurczoltatott, mintegy fenyegető czégérül, hogy ő már megy, itt hagyja Törökországot s kész a háboru, – miként vonult gyanitva küldetése meghiusultát egész csendességben Byyukderebe, Konstantinápolytól három órajárásnyira, s milly ingatag határozatlanságot árult el mindez, legelső kihivó fellépte ellenében, azt látni kelle, hogy az embernek illő fogalma lehessen az akkori konstantinápolyi kedélyek állapotáról.
Sokkal érdekesebb lehet tudni az olvasónak, hogy az előttünk levő kép azon egyetlenegy hű arczkép mása, melly Ozeroff statustanácsnok számára daguerreotyp utján készittetett, s tudtommal – mond a közlő fiatal német festész – csupán és egyedül hű arczképe Mencsikoff herczegnek, kiről tudva van, hogy számtalan felszólitást visszautasitva, sohasem akart arczképfestő előtt ülni, s részemről is merem állitani, hogy tökéletesen hasonlit az a herczeghez, kit sokszor volt alkalmam közelből látni, midőn Pera utczáin járkált viseltes felső kaputrokban, összegyürt kalappal fején, s mankós pálcával kezében, melly elválhatlan hű társa ama furcsa megsebesülés óta, mellyet 1828-ban Varna ostrománál kapott.
Legislegnevezetesebb pedig ezen viselt kabát, ütött kopott kalap és mankós botra vonatkozólag az, hogy épen ezen öltözetben jelent meg Mencsikoff herczeg a török szultán előtt, a mi hallatlan sértés s lábbal tapodása azon régi ős szokásnak, mellynek illedelmi szabályai szerint, minden idegen hatalmasság követje csak a lehető legnagyobb díszszel s kitelhető pompájával járulhat a nagyur trónusa elé.
Semmit sem feled a török nehezebben mint a császárja irányában kellő tisztelet mellőzését vagy elhanyagolását, s ezen gondatlanság a portánál bevett illedelmi szabályok ellenében olly botrányos volt, hogy abban a többi hatalmasságok képviselői is mindnyájan megütköztek, s általános az a közhiedelem, hogy ha Mencsikoff kellő diszruhában járult volna a szultán elé a czár követeléseivel, nem ütközött volna olly makacs ellenzékbe, minővé egyesité a diván és külhatalmak követségeit az a világhirü, kabát, mellynek igen sokan hajlandók a jelen elkeseredett háborut tulajdonitani.”
Illyen értelemben ir az ifju német festész, mi pedig azt függesztjük soraihoz, hogy ha csakugyan Mencsikoff idézte elé kopott kabátjával a keleti háborut, bőven részesül most aranyhimzetü tábornoki egyenruhája puskaporfüstben; mert a mint az egyesült sereg kiszállott Krim száraz földére, övé volt orosz részről az első véres ütközet, ő osztogatá a hadvezéri parancsszót az Alma és Kacsa-melletti ütközetben, mellyhez erős sánczok között már készen várta a hivatlan egyesült vendéget.
Sok mindenfélét összeirtak a septemberi ütközet után, azon tatár hir alkalmával, hogy Szebasztopolt bevették, Mencsikoffról is; körülményesen elő volt adva, mint vonult serege maradványával a hadi kikötőbe, s mint fenyegetőzék, hogy légbe röpiti magát seregestől, hajóstól, ha békét nem hagynak neki; arról is volt szó, hogy már Konstantinápolyba vitték, s csakugy leste a kiváncsiak serege, hogy Konstantinápoly örömittas népe, melly több napokig kivilágitá a nagy birodalmi fővárost Szebasztopol képzelt eleste hirére, mikép fogadandja a megalázott herczeget? de mindez csak alaptalan mende monda volt, mert a következés megmutatta, hogy Mencsikoff, az alatt mig a hirlapok majd hajóra szoritották, majd Konstantinápolyba szálliták, épen nem hevert, hanem teljes erejéből iparkodott Szebasztopolt erősiteni és seregét ugy szaporitani, hogy az ellenséggel ismét szembe szállhasson.
Ha a szövetséges ellenség bombákat hányt a várba, ő is felelt abból a roppant sok ágyuból, mellyekkel arrafelé tüzeltetett, hol a legnagyobb kárt reménylett tehetni az ellenség soraiban és ágyu telepeiben, a lerombolt falakat s leszedetett házfedeleket torlaszokul használta, mi oda mutat, hogy végső esetben, utczaharczra is el van határozva; ha nagyon sok volt a halottja, néhány órai fegyverszünetet kért, hogy azokat eltemethessék; ha hadihajóit vették czélba az ellenséges ágyuk, tovább viteté azokat, s leszerelteté, hogy kevésbé gyulékonyak legyenek; ha egy kis rést vett észre, kirohanást kisérlett azon egypárszor, mellyekből igaz, hogy mindannyiszor tetemes veszteséggel visszaveretett, de annyiban mindenesetre czélt ért, hogy ezen háborgatások mellett mai napig sem sikerült az egyesülteknek, Szebasztopolt mindenfelől elzárni, s az ostromlott vár, és külső segéd seregek közötti közlekedést megakadályoztatni.
Mennyire felhasználta e nyílt utat Mencsikoff, látszik abból, hogy az előbbi több ezerekre menő veszteségek daczára, a legutóbbi kirohanáskor sokkal nagyobb serege volt Mencsikoffnak mint kezdetben. Az almai ütközetkor csak 50,000ről vala szó, most pedig lord Raglan és Canrobert tudósitásaik 100,000re teszik a Szebasztopol védelmére öszpontositott fegyveres népet, mellynek egy nagy része november 5-én Inkerman mellett váratlanul olly erővel támadta meg az angolokat, hogy aztán a legnevezetesebb véres csaták egyike fejlődött ki, mellyben 3 angol tábornok elesett, 4 megsebesült, s az egyesültek összes vesztesége 4000en felül, az oroszoké 15,000 körül jár halottakban, sebesültekben és foglyokban.
Mily ünnepélyesen neki készült a győzelemnek ezuttal a hajthatlan hadvezér, kitetszik abból, hogy hajnalban, a sürü ködet Szebasztopolból jövő ünnepélyes harangzugás törte át, melly akkor szólalt meg egyszerre, minden még össze nem bombázott toronyból, midőn a kirohanandó sereget nagy napi munkájához áldást osztogattak a szebasztopoli pópák. Azon szomoru tapasztalás pedig, miszerint az oroszok rendre gyilkolták a megsebesült tehetetlen ellenséget, oda mutat, hogy Mencsikoff olly igen elhatározta magában Szebasztopolt minden áron megtartani, az egyesülteket pedig semmivé tenni; miszerint Klio minden tetteket feljegyző jobbját sem tartja kellő figyelemben, csakhogy győzelmi babért arathasson.
De a nevezetes nov. 5-iki gyilkos harczban Inkermannál még nem érheté el czélját, mert a 14,000 nyi egyesült sereg, daczára annak, hogy váratlanul támadta meg a sürü köd áruló palástjába burkolt 60 ezernyi fegyveres muszka, hogy legjelesebb tábornokait sürün megdézmálta a halál, s az oroszok, kiknek bátorságát két főherczeg jelenléte tüzelte vad dühvel öltek gyilkoltak mindent a mi utjokba esett; mégis olly nyomatékosan verettek vissza nagy vérontás után, hogy veszteségök halottakban sebesültekben és foglyokban szinte tulhaladá számmal a harczban jelen volt egyesült sereg összes számát. A csatatér 5000 muszka halottal ellepve határozottan az egyesültek hatalmában maradt. E drágán vásárlott, de fényes diadal tiszteletére megdördültek Párisban az olly régen némán hallgató rokkantak ágyui, s London minden tornyán megszólaltak a harangok, mellyek örömzugása nem egy részvevő könyet sajtolt ki azon 2400 angol hős fölött, kik messze hazájoktól Inkerman mellett közös sirban nyugosznak.
Nem hagyta-e el jelen igen komoly helyzetében Mencsikoff herczeget azon hirhedt jó kedélye, mellynek több Konstantinápolyban keringő élczes ötletet tulajdonitottak, arról ugyan semmit sem irnak régóta a lapok, de annyi bizonyos, hogy az egyesült sereg ágyutelepei, mellyek mindinkább Szebasztopol falai alá nyomulnak, habár edzik is makacs bátorságát, még is aligha nem rontják meg bömböléseikkel a vig tréfához szükséges jó kedvet.