Mióta a Vasárnapi Ujságot tartjuk, Muraközről nem olvastunk benne egy álomnál többet; ha tehát a t. szerkesztőség helyet adni sziveskedik küldünk bele: valót is.
Mi itt igen kiváncsian olvassuk a „Helynevek magyarázóját,” s igy másokra nézve is érdekesnek hiszszük: ösmerni szokásaival a népet, melylyel tőszomszédságban, egy törvény alatt élnek. Ha botor szokások: jót nevetünk rajtok; különben: ritka nép, melly szomszédjának holmit nem kölcsönözhetne utánzásra méltót.
A Dráva és Mura közti földterület, melly ujabb időkben Magyarhontól elkülönittetett: hivatik Muraköznek. Maga a természet elosztá alsó és felső részre: termékeny róna lévén egyik része, mig a másik hegyes és sovány. E félszigetnek 60,000 (hatvan ezer) lakosa méhszorgalommal űzi a földmüvelést, de kivált a kies rónán roppant mennyiségü kukoriczát termeszt: ez és a dohány lévén főterménye. Dohánya nem legjobb, de pénzt jót kap érte. Erős, teherhordó lovakat nevel, mellyek Olaszországba szállittatnak. Sokan tenyésztenek selyembogarakat s igy a szülék a gubók (gáléták) árából ruházzák fel gyermekeiket, kik játszadozva nevelték fel a bogarkákat. A legalsóbb részen, hol a Dráva a Murával egyesül, vannak fuvarosok és aranypor-mosók is. – A felső Muraköz hegyes és sovány, de nyiltan tanusitja a szorgos kezeket, mellyek a kopás hegytetőket is termővé teszik. Itt nő az erejétől hires muraközi bor, melly hajdan több nemes magyar családnak üzte el ősi búját; nevök maiglan fönmaradt az egykori birtokon, igy van nálunk Bánfi és Bocskai hegy. Azonban az idén mi sem szüreteltünk, csak böngésztünk, mint a bajaiak.
A muraközi népnek nem csak szorgalma, hanem tisztasága is kitünő: nagyobb részt kőháza s butorzott szobája van. Fáradalmas munkája után jól is öltözködik, kivált a nők igen tisztán. A férfiak közép termetüek, a legalsóbb részen kitünően nagyon találkoznak. Vannak golyvások és törpék a Dráva mellett, kevésb a Mura partján.
Sajátságos népszokás Muraközben: Szent Iván napnak előestéjén későn, nagy tüzet gyujt (krész) a fiatalság, a mi kivált a hegyekben meglepő az idegent: kis vulkánoknak vélvén a hegyormokat, mig a kisebb tüzek uj csillagokkint tünnek fel a távolból. Némelly helységben illy tüznél párisitnak, s ezt mindig vén leány tartja tisztének: kikiáltván t. i. legények és leányok neveit páronkint. Az illy leányok a legényeknek – kikkel kikiáltattak – a reá jövő vasárnapon bokrétát (czimeres) ajándékoznak, mit a legénység szalaggal viszonyoz. A melly legény a bokrétát el nem fogadja: jele, hogy a párositással nem elégszik meg. Sokszor e tréfából házasság valósul; különben az egész barátság csak a virágváltásban áll s immoralis kifolyása nincsen. – Nagy héten ismét a pásztor fiúk és leányok készitenek háromszegü piramis alakban magas máglyákat – egy határban egyet – mellyeket husvét hajnalán, mint örömtüzet (vuzmenka) meggyujtanak. – Fájdalom, a babona itt is lappang! kivált öregebbek között, kik karácson éjjelén méhet és marhát füstölnek, pedig már ez oktalanság megboszulta magát: pusztitó tüzet okozván egykor Csáktornyán. Több öreg anyókáról hiszik, hogy mosdóvizet tud késziteni – igézet – szem varázs ellen; ők pedig mosadékuknak jó hasznát veszik. – Ha halott van a háznál, eltakaritásakor felboritják a székeket, mellyeken a koporsó volt; hogy helyet nem találván a halott, haza ne járjon. Muraközi lakodalom két, három napig tart; középszerü 100, vagyonosabb 200 p. forinton is felül rug. Esküvőre ősi magyar szokás szerint: lovagok kisérik az uj párt, ruhájok magyar nadrág s dolmány, közöttök egy zászlós vérpiros zászlót tart a nap hőse a vőlegény fölött, ki szintén lovagol. E lovagok udvarolnak az asztalnál s tesznek szolgálatot a vendégeknek. Engem e szokás lepett meg leginkább: itt találván Magyarhonnak szélén, horvát ajkuak közt, midőn a magyarok többnyire rég elfelejtették ősi szertartásuk e nemét! – Táncza az itteni népnek: magyar. Jelesebb zenészei Kis-Kanizsárul szakadnak, vagy oda járnak uj darabokat hallgatni, ezektül ismét eltanulják a népfiúk és igy a horvát: csárdást huz és járja. Általában vig a muraközi nép, de kivált a legfelsőbb, tehát a leghegyesebb részen – hol birtokra legszegényebb: legvigabb; mintha Isten víg kedélylyel pótolná a szegénységet. Danolva megy napi munkájára, danolva tér haza estve a nyugalomra is. Közlőt leginkább meghatotta e könnyüd vidorság 5, 6 év előtt, mikor még a munkás olcsóbb volt: látván, hogy a fiatalság 1 tizesért egész nap kapált, s még danolva tért haza, csak ugy viszhangozták a hegyek szivének megelégedését! a Stájerral határos stridói népet értem itt, melly kedélyét kellemesen tudja kifejezni: eltanulván szomszédjától a dal titkát. A ki vidéki, egy vasárnap stridói templomban halljon ájtatos éneket, vagy egy pár tavaszi alkonyon figyeljen a haza ballagó munkás csoportra, s igazolni fogja szavaimat és tán felsohajt velem: Istenem, bár máshol is ezt tenné a nép, a mogorva viszálkodás s égbekiáltó káromlás helyett!!
Ismétlem, a muraközi nép nyelve: horvát, de tudnak sokan magyarul is: a Murántul járván falusi iskolát, vagy lévén a magyar ezrednél; többnyire pedig mint szőlőbirtokosok Magyarhonban: szopó-tök mellett tanulnak mesgyéseiktől. Az intelligentia – az itteni – amugy is magyar.
Vallása a népnek: római katholika, mellyhez buzgón ragaszkodik, mit csinos szentegyházai tanusitnak, mert a muraközi nem csak magának tart jó házat, hanem adakozik Isten házára is. Majdnem minden templomnak van itt földje, vagy szőleje, mit munkás keresztyén hagyott reá végrendeletileg: ezen birtoknak jövedelméből tataroztatnak olly szépen a templomok. Mivel pedig magam hallottam magyar szomszédainkat dicsérni a mi templomainkat, azért fedeztem fel most egy forrását a templomok jó karban tartásának, ezen forrás kezetekben is megvan, szeretett szomszédok! azért ne lelkészeiteket okozzátok, mert ollyan pap itt sincsen ám, ki semmiből is tudna valamit csináltatni! Igen, templomaink jóléte: a nép buzgó adománya, mig derék paplakjaink többnyire m. Festetits gróf családnak bőkezüségéből emelkedtek.
Leirtam e népet szokásaival, a népet, melly véletek folyvást szomszédságban él magyar olvasók. Én e nép szorgalmát s csinos takarékosságát ajánlanám Murántuli földeiemnek: akkor nem nőne tüskebokor a rétek közepén, élelem teremne a kis kertben bozót helyett, lenne – majd idővel – jó lakás a hányt vetett kunyhók után és maradna mit adni Isten házára is a muraköziek figyelve haladnának végig a magyar falukban, okulni kivánván, holott most csak csodálkozással vontatnak a kátyolos, hidatlan utczákon át: értem Zalának délnyugoti részét. Különben magatok válasszátok ki e szokásokbul jó földit a mi jó; a roszat hagyjátok minékünk, mig ki nem irtandjuk. – Ha a tisztelt szerkesztőség megengedi, még találkozunk*). Isten velünk!
(Muraköz, nov. 1-én).
Szőllősy.