– Ha a föld forogna, aligha czigánykerekeket nem hánynánk mi ezen, tiszteletes uram?…
– Hogy mikép értsük ezt, Gábor gazda?…
– Ha reggel amugy isten-igazában vagyunk, délután már lefelé állna fejünk, mint a tele kalász, – lábunk fölfelé mint a svábasszony kontya, s ugy pörögnénk abban a semmiségben, mint az orsó.
– Magam se szeretném, hahogy minden huszonnégy órát illyen erőltetett tánczczal kellene átélni, s mivel ez nem is történik, a föld forgása pedig tény – kell, hogy legyen ellenvetés, melly bennünket ezen komédiás bukfenczek alól föloldozzon.
– És aztán mi lehetne az, szentatyám?
– Az egész csak ezen két egyszerű kifejezés alatt lappang: le és föl. Az elsőn bizonyosan nem érthetünk mást, mint: a földhöz közelebb, s a második ennek ellenkezőjét, azaz: a földtől távolabb; ez 12 óra mulva is igy lesz, lábunk közelebb a földhöz s fejünk attól távolabb, mivel a föld roppant tömege az melly testünket magához vonzza. Innen könnyen kiokoskodhatja kigyelmed, hogy földünk forgása esetében, miért nem ömlik ki a viz kutainkból, vagy folyóink medréből.
– Mert a föld vonzza magához, ugye-bár? – Erről tehát megvolnék győződve, de legalább kellene éreznünk, mikor mozog!?
– Semmi esetre nem érezzük, mert magunk is mozgunk vele együtt, rázatást nem érezhetünk, mivel az a földben épen nincs. Ha csendes viztükrén uszó csolnakon ül kigyelmed, annak a mozgását sem fogja érezni, mert maga is részt vesz azon mozgásban.
– A napnál világosabb igazság, különösen ez utóbbit magamnak is volt szerencsém tapasztalni, midőn még zsellérkoromban halászmesterember voltam a Dráván.
– Az ég látszó mozgását a józan okosság sem hagyhatja helyben.
Földünk az egész éghez képest, mondom egy kis elenyésző pont; a mint utóbbi beszélgetésünkből tudja kigyelmed, csak magából a napból másfél milliom akkora gömb telnék ki, mint földünk, hátha azon töménytelen égi testeket veszszük, mik még ennél is nagyobbak, vajjon merjük-e állitni, hogy egünk forogjon ezen kis hangya-fészek körül?
Nézzük tovább a sebességet.
Ha földünk 24 óránként fordul egyet tengelye körül, egy másodpercz alatt egy-tizenhatod földrajzi mérföldet végez, – mig az ég forgása esetében a tőlünk mintegy 21 milliom mérföldre levő napnak ugyanennyi idő alatt 1818 – s a milliom mérföld-távolságra fekvő csillagoknak tizenegy billiom mérföldet kellene átfutni, mi a fény sebességénél (a fény sebessége 1’’ alatt 40 ezer mérföldet halad) háromszáz milliomszor nagyobb.
– Képzelhetetlen sebességek!!
– Több erősségeket mellőzve, csak egyet emlitek, – mi a föld forgását bizonyitja.
Mintegy félszázaddal ez előtt két természettudós, Tycho és Riccioli szinte kétségbe vonták a föld forgását. Ha a föld nyugotról keletfelé mozog – okoskodának – ugy egy bizonyos torony tetejéről lebocsátott kő nem eshetik egyenes irányban a földre, hanem el kell nekie maradni nyugot felé, még pedig akkora távolságra, mennyivel ez idő alatt a föld s következőleg a rajta levő torony is odább tartozott menni. Az eredmény ellenkező lett.
– Nana! ez ollyan lehet, mint mikor az ember a keritésről ugrik le, még pedig akkor sem hagyja ám el a kerités!
– Egy kis türelem, Gábor gazda! – Egy másik tudós, a hires Newton nevezetü általlátta, hogy a kő nem tartozik a neki kimutatott függélyen haladni, hanem eltérni attól, vagy ugyszólva elhagyni azt, és épen ellenkező oldalra, azaz kelet felé. Tudni kell, hogy földünk forgása esetében nem csupán a föld, hanem minden rajta levő test, és igy a torony, kövecs stb. is bir kelet felé mozgással, miből önként következik, hogy a toronyról egyenes függélyen lebocsátott kő már esése előtt birt kelet felé irányzattal, s az emlitett függélyt elhagyni tartozott.
– Itt van la! – ember és a kerités.
– Több nevezetes fők tettek aztán e tárgyban kisérletet, de többnyire csekély sükerrel, mig végre Benzenberg a hamburgi Miháltoronyon e próbát egy kissé vigyázóban ismételte s reá jött, hogy a 235 láb magasról lebocsátott kő a függélytől kelet felé 4 egész vonalra tért el.*)
– A kerités nem illyen magas; tudom már, ezért nem veszszük észre a különbséget!
– Most látom, hogy hiszi kigyelmed a földforgását.
– Ha valaki eszemre adja – eddig sem kétkedtem volna fölötte.
Molnár István.