Ezen érdekes tárgyról igy ir egy ujabbkori utazó: Legnagyobb kincse a muszka nemességnek, – rabszolga jobbágyai mellett, – a pusztákon száguldó, szilaj méneseiben áll. – A csikós foglalatosság a legvadabb, legszomorubb, és legbátrabbak közé tartozik. – Gazdagon fizeti a muszka földesur csikósát, hanem aztán le is von béréből, minden néven nevezhető kárt, melly a ménesben történik. – Egy muszka csikós élete szakadatlan boszankodás, fáradság és küzdésből áll. Leggyakoribb és leggonoszabb ellenségei a farkasok. A ki 10–15 évig csikóskodott, azt annyira megviseli nehéz hivatala viszontagságai, hogy, ha életben marad is, nem képes az többé semmi szolgálatra. Ezen nem lehet csodálkozni, ha elgondoljuk, hogy 1000 darabból álló, sőt gyakran nagyobb számu ménest is csak két ember őriz, mérhetlen sivatag pusztákon. – – Ezen puszták télen kopárok, s hóval fedvék, nyáron fűtenger hullámzik rajtok virágokkal himezve. Siberiában 30–40 mértföldnyire találhatni csupa rezedát. (?) Az Azovitengeren inneni pusztákat, 4000 mérföldnyire teszi a tudós utazó; kezdvén azokat Magyarország- és végezvén China határainál. A szörnyü egyformaságot itt folyóvizek, s nagyritkán néhány kunyhóból álló nyomorult falvak szakitják félbe. Aztán ismét napokig baktathatsz, szánon vagy lóháton, (ha jobban szereted mint gyalog) anélkül, hogy egy dombocskán, vagy cserjén megakadhatna szemed. Illyen sivatagokon tenyészik a muszka ménes, nyáron bővelkedvén fűben, télen pedig gyakorolván magát a mérsékleti társulatok összes szabályaiban, mert a szénacsinálás itt ismeretlen mesterség. Tengnek tehát szegény állatok a hóból kikapart gazzal, kóróval, még pedig mondhatni szabad ég alatt, mert istállóról szó sincs, s csak itt-ott találkoznak ollyan állások, mellyek északi része földhányással s kis fedéllel van némileg védve, a mérges északi szelek ellen. – Hát a farkasok ellen vajjon ki védi? Ők magok. Nagyszerű látvány – ugymond a tudós utazó – a lovak harcza a farkasok ellen. – Mihelyt egy ménes megtámadtatik, nagyhirtelen mindnyájan rendbe állanak, s alig hogy egyik jelt adott, mének és kanczák csatlakozva rohannak szép rendben dühösen a farkasokra, s néha el is gázolják őket, de többször csak megszalasztják, kik aztán segédcsapatosan térnek vissza, s addig vonítnak a csatarendben álló ménes körül, mig vagy egy csikó távolabb téved, ezt aztán hirtelen levágják, s gyakran a csikó segitségére siető anyát is. – Illyenkor a kanczák körbe szokták fogni a csikókat, s a mének küzdenek meg rangjokhoz illőleg a farkasokkal, illetvén őket dühös rugásokkal, mire kiváltképen első patáikat használják irgalom és kimélet nélkül. A csikósok sem henyélnek, hanem ők is vitézül segitik fényes baltáikkal harczoló méneiket. Legborzasztóbbak ezen farkas-ló csaták hideg téli éjeken, midőn az éhségtől dühödt farkasok, valamelly ló nyakába csimpészkedve, inkább agyon hagyják magokat rugdalni, vagdalni, semhogy a megcsipett zsákmányt fogaik közől elbocsátanák.
Az illyen ménesek száma ezerekre megy. Három éves korukban közönségesen vásárra hajtatnak a szilaj csikók, mire bizonyos helyek vannak kitüzve a sivatag pusztákon. Itt vásárolhat a kormány, itt vásárolnak a kaukazusiak, sőt cserkeszeket is lehet látni a muszka lóvásárokon.
Az nincs följegyezve, hogy melly évben, s melly napon volt a t. utazó ur a fönt leirt ló-farkas csatának szemtanuja.