III.

Azon sokféle foglalkozások között, melyek czélja a természet nyers terményeit, az emberi szükségek fedezésére megszerezni; elökelő helyet igényel a bányászat, mellynek feladata, a termő földréteg alatt fekvő ásványokat, érczeket, köveket stb. felkeresni, nyerni s a nyerteket a felszinre szállitani, hogy igy az ember változékony czéljainak elérésére szolgáljanak.

Milly fontos légyen e foglalkozás az emberi nem jólétére, elég lesz megemlitenem, hogy alig létezik kor vagy nép, melly az ásványok nyerésével s feldolgozásával nem foglalkozott volna, s hogy annál kiterjedtebben használja az ásványokat, mennél magasb miveltségi fokra emelkedett.

A halvány bányász vészteljes fáradalmainak dija a fénylő arany, ezüst, melly a kereskedésnek feltétele, – s a szerény külsejü de becsülhetlen értékű vas és kőszén, századunk műiparának e két főtényezője, mellyek segélyével válik lehetővé, hogy az angol gyárak a Keletindiában vásárolt gyapjuból készült posztót, bár a Jóreményfokát, Afrika déli csucsát, kétszer kell körül hajózni, a mi tetemes szállitási költségeket okoz, daczára annak, hogy a hindu munkás az angolnál sokkal kevésbe kerül, a Keletindiában készült posztónál olcsóbban birják eladni.

Félszázad óta Angolhonban a kőszén nemcsak gyárak-, gépek-, fűtés és főzésnél pótolja a fát, de a belőle nyert légnem (gáz) az utczák világitására, az abból készült kátrány a hajók szurkolására s szabad levegőnek kitett faépitmények óvására szolgálván: nem lehet csodálni, ha az angol kőszénbányászat 280,000 munkást foglalkoztat s közel 1000 millió mázsa kőszenet állit elő.

Széles e világon a kőszén illy mennyiségben sehol sem használtatik, de sehol nincs is a kőszénbányászat olly virágzó állapotban, sehol sem egyesül szorgalom, pénzerő s leleményesség olly hatalmasan, egy közös czélra, mint ez az angol kőszén bányamivelésnél történik.

„Egy kőszénbánya – ugymond egy német utazó – nagyszerü óragép; bárhova tekintsünk, mindenütt munka, rend és leleményesség uralkodik. – Ama kisszerü bányamivelés, millyen honunkban, a német hon némelly vidékein divatoz a legnagyszerübb forgalomnak engedett; – melly ugyan millió forintokat igényel, de milliókat is kamatoz; egy uj bánya megnyitása, ma már nagy pénztőkéket s bő ismereteket kiván.”

Ez előzmények után nem lesz érdektelen ezen bányászattal, melly a legközelebbi jövőben honunk gazdaságának forrásai között, mint méltán reményleni lehet, szereplend, közelebbről megismerkednünk.

Mint mondám, a bányászat az ásványok felkeresésével foglalkozván, az első munkálat ezek kutatásából áll, – melly a kőszénbányászatnál furások által történik; ennek eszközlésére t. i. egy a földet érő, végén keményen aczélozott, s különfélekép hegyesitett vasrud, a földbe kellő készületekkel letaszittatván, majd kötélen függve, saját sulyával a rétegekre ejtetvén, azokat keresztül furja, s habár az igy támadt üreg átmérője csak néhány hüvelyk, az abból nyert föld és kőtöredékekből eléggé láthatni, millynemü s milly vastagságu rétegek feküsznek s milly rendben kövessék egymást.

Ha több, rendesen egy háromszög szegletein lefúrt furatok (Bohrungen) a kívánt eredményre, egy mivelésre érdemes kőszéntelep létezésére mutatnak, – függőleges irányban egy nagy, majd négyszögletes, majd kerekded kut, vagy bányanyelven akna (Schacht) ásatik le, oldalain fával, néha vasrudakkal vizmentesen kirakatván, – ez a fő-akna, mellyen a bányászok fel és le járnak s a kőszenet, gépeket fel és leszállitják. – Ezt követi a kisebb, a levegő tisztitására s megromlott légnek lecsapolására szolgáló ugynevezett szelelő, s a viz kiszivatyuzására szükségelt aknák épitése. – A bánya legalsó részéből talpáról, a hegyoldalán keresztül a szabadba, csak kevéssé lejtős irányban, alagok (Stollen) épittetnek vagyis 8 egész 9 lábnyi széles 7 lábnyi magas folyosók, mellyek talpára deszkák s ezekre vas lemezek szegeztetnek, – kis vasutak, mellyen a nyert kőszén villám sebességgel tovább szállittatik.

Mindez készen lévén, a gőzgép állittatik fel, melylyel az óriási több éves munkálat s fáradalmakba került vállalat bevégeztetvén, – közhirré tetetik a bánya megnyitásának napja, – melly valódi népünnep a szó legteljesebb értelmében.

Zeneszó s száz meg száz bányásznak örömrivalgásai között emelkedik az első, virágkoszorukkal ékesitett, kőszénkosár az aknából, melynek torkolatánál ezt a környék ünnepi köntösében öszegyült népe taraczk-durrogások s éljen kiáltások között fogadja; – lakoma, táncz és vigalom, késő éjszakáig tartanak a vállalkozó költségén, ki az ünnep rendezője s királya.

Ha már az egyes bánya megnyitása roppant költségbe kerül, – még nagyobbak kivántatnak azon intézvények felállitására, mellyek a nyert kőszénnek alkalmas helyre szállitására czéloznak. Hegyek furatnak, folyók hidaltatnak át, csatornák épittetnek, folyamok hajózhatókká tétetnek, csak, hogy a szállitási költségek kisebbittessenek. Másutt illy müvek csodák gyanánt bámultatnak, Angolhonban mint mindennapiasak, alig emlittetnek.

Gyakran több bányabirtokos, közköltségen, a bányáktól a szállitást eszközlő folyó vagy csatornáig, vasutat épit, melly a kikötő fölött felállitott sik tetőn végződik; egy itt alkalmazott gépezet, az oda érkező kőszén-taligákat feldönti s tartalmuk lefelé nyiló ajtókra (Faltthűre) esvén, ezt sulyával felnyitja s az alatta álló hajókba omlik. – A vasutak a kikötő felé lejtősen lévén épitve, a kocsik iszonyatos sebességgel rohannak rajtok, egyedül önsulyuktól huzatva, minden más mozditó erő alkalmazása nélkül.

A kőszénszállitás egész kezelésében, mibe sem kerülő természet-erők eszélyes alkalmazása s a gép-erő pótolja az emberi s állati erőt, – melly igy igen sok helyütt megkiméltetvén, teszi lehetővé a kőszén felette nagy olcsóságát.

„Soha nem fogom feledni, – ugymond egy német utazó, – azon ünnepélyes pillanatot midőn a newcastlei kőszénbányát meglátogatám. Forró nyári nap volt, fehéren szegélyzett setét viharfelhők emelkedtek az égen, mig a kőszénportól lepett földből sűrü füstoszlopok gomolyogtak; a magasba szétoszolván, az egész tájat, szürkés ködfátyol baboriták.”

A mélységből zavart moraj hallatszott a gőzgépek sipolása, a vasutakon tova siető vonatok robaja, a szivattyuk nyögése, a fel és lemozgó lánczok csörgése, a kerekek csikorgása s a repesztett kőszéntelepek ropogása, vegyülve a szelek szárnyain közeledő vihar dörgésével, az egész tájnak pokolias szint kölcsönzött, mit a szurkos képü, setét ruházatu bányászok szótalan, sürgölődő ide s tova menése, méginkább emelt.

Ép azon pillanatban, midőn az ég megereszté csatornáit s a zápor árja mindent elboritott, a fő-akna épületébe léptünk; a szorultság csakhamar helyt engedett a meglepetésnek, mi a következő pillanatban bámulásra változott.

Minden kőszénporos és fekete volt, de az uralkodó rend és szabályosság annál kedvesebben lepte meg a nézőit; a középtért elfoglaló gözgép, Fulton épitménye, olly szabatosan s olly könyedén mozgatá óriás kerekeit, mint a legfinomabb zsebóra, holott háromszáz ló erejével dolgozik. Mellette a fő-akna tátongott setéten, mint millyennek a költők a pokol tornáczát festik; terhelt kőszén-kocsik emelkedtek ki, villám sebességgel a mélyből, rajtok bányászok, feketék mint szállitmányuk, kik olly gyorsan mint jöttek eltüntek, nesztelenül mint árnyak. – Egy óriás hangyaboly gyanánt fent, alant, jobbra balra, mindenütt munkásság, sietés, hamarkodás, tevékenység zaj nélkül.

A vezető bányatiszt felhivására, egy üres, épen leeresztendő kőszén-szekérbe léptünk, egy jel, s a padozat mellyen állt, alattunk eltünik s villámsebességgel surranunk le a setét tátongó mélybe. – Az első rétegnél megálltunk, a felügyelő sipolt s egy halvány bányász sugárzó lámpájával egy oldal-alaghoz vezetett, mellyben épen egy hatalmas telepet repesztettek lőporral szét; mig a nagy darabokat, nehány munkások gyorsan szétverék, mások azt készen álló szekerekre rakták, – egy tiszt a kosarakat megszámitá, könyvébe feljegyzé s a szekerek utolsóján velük együtt helyet foglalva, a szállitó alagon keresztül néhány munkás által a lejtőre tolatta magát. – Az összelánczolt szekerek lendületet kapva, mintha pokoli erőtől vitetnének, mindig sebesebben rohantak előre, – egyszerre a setétben egy csillagot látunk s a következő pillanatban a hegyalján, az alag torkolatánál, lombos fák s zöldelő viránytól körülvéve látjuk magunkat. Csak az, ki órákig barangolt a setét, sok helyütt nehézkés büdös levegőtől telt alacsony bánya üregekben, hova sem nap sem a csillagok nyájas sugára, a virág illatja s madár dala nem hat, körülvéve a nyers természet minden veszélyétől, – birja, ha egyszerre az ég kék boltozatja alatt látja magát, megérteni a komor bányász századok óta egyforma köszöntését, melylyel egymást találkozva üdvözlik: szerencse föl!”

Ha az angol kőszénbánya-mivelés virágzó állapotját, ennek honunkbani silány állapotjával összehasonlitjuk, – s ha figyelembe vesszük azon körülményt, hogy ennek fejletlensége kőszéntelepeink roppant gazdagsága mellett, nagyrészt az eddig hiányos törvényhozásban rejlik, melly olly századokból eredett, mellyekben csak az egészen különböző viszonyok közt találtatni szokott nemes érczek bányászata tartatott hasznosnak, valóban örömtelten, egy őszinte „szerencse fellel” üdvözölendjük a f. é. november elsejével életbe lépő közönséges bányatörvényt, melly az e tárgyban irt első czikkemben érintett visszaélések meggátlására erélyesen czéloz.

A f. é. május 26-án kelt legfelsőbb nyilt levéllel kihirdetett bányatörvény vezérelve, fő gondolatja oda lévén irányozva, hogy a föld alatti javak, az ásványok, ne gyümölcstelenül heverjenek, hanem minél előbb feltaláltatva s minél szabályosabban nyeretve a nemzeti- jólét, gazdagság s ezek által a miveltség bő és áldásteljes forrásává váljanak.

Évezredek tapasztalása ugyanis azon eredményre vezetett, miszerint a földalatti javak nyerése, ha a földtulajdonosnak feltétlenül átengedtetik s kényére bizatik, – majd ennek a kívánt szakismeretekbeni járatlansága – majd elegséges tőke hiánya s a föld felszinének kisebb darabokrai felosztása miatt, kellőleg nem eszközöltethetik; – ellenben ha a föld felszine alatti javak, az ásványok, a föld felszinétől külön vált tulajdont képeznek, mellyet az első feltaláló, a törvényben körülirt feltétek között a földesurtól függetlenül szerezhet, a bányászat nagy virágzásra emelkedik.

Az emlitett s nem sokára hatályba lépő bányatörvény, a kőszenet, mint a bányászat által nyert ásványok legnagyobb részét, a fentartott ásványok (vorbehaltene Mineralien) közé sorolja, – miáltal a bányatörvény-könyv 5. és 7-ik szerint azokat mindenki, ki ingatlanjavat birhat, felkeresheti s a feltaláltakat, bár más földje alatt is, bányahatósági engedély mellett szerezheti.

Miután azonban a kőszén Magyarhonban az eddig eziránt fenálló szokások szerint a föld tulajdon járulékát képezé, – s csak a földesurak vagy ezek engedélye mellett nyerethetett egyedül: – a b. t. k. 284-ik § ideiglenesen azt rendeli, hogy f. é. november elsejétől számitva öt évig, v. i. 1859-ik évi november 2-ik napjaig a földesurak, földbirtokosok s ezek jogutódai (Rechtnachfolger) azaz örököseik, s jószágaik vevői által kizárólag szereztethessenek; s csak ezen évek sikertelen eltelte után válnak Magyarhonban is fentartott, azaz mindenki által királyi engedély, adományzás mellett nyerhető ásványokká; – melly kedvezmény öt éven át azokra is kiterjesztetett, kik az érintett bányatörvény hatályba lépte előtt, kőszénbányák tulajdonát szerezték, anélkül, hogy a föld felszinéhez joguk volna; mit azonban e törvény hatályba lépte után egy év alatt, vagyis 1855-ik évi november elsejéig, az illetékes bányahatóságnál kimutatni kötelesek.

Földbirtokosaink felvilágosodott bélátásától méltán feltehetjük, miszerint ezen, a törvény által nyujtott kedvezményt örömmel fogadva, a nyujtott alkalmat megragadni s földjeik alatt létező de eddig figyelemre nem annyira méltatott kőszenet felfedezni vagy a már felfedezettet nyerni s igy családjuk jólétének s a nemzet és állam gazdagságának s hatalmának egy uj forrását megnyitni sietendnek.

Dr. Hegedüs.