Magyarhonban történt, a török uralom korában, midőn a legutolsó török kalmár is megkivánta a nagyságos czimet, hogy egy szegény paraszt bevetődik egy illyen nagyságos török kalmárhoz.
– Nagyságos ur! egy mázsa kősóra volna szükségem. Beteg a tehenem s azzal akarnám nyalatni. Aztán házi szükségre is kellene.
– Szegény magyar! hát te nagyon szegény vagy. Na itt van ez a két darab, ez épen egy mázsa.
– Bizony szegény vagyok nagyságos uram, alig van mit egyem. Azért kérlek nagyságos uram, ne add drágán.
– Jól van szegény paraszt. Hát vedd el egy márjásért.
– Köszönöm nagyságos uram, de most nincs mivel kifizessem. Ha az aratásnak vége lesz, pontosan meghozom.
– No oda adom igy is, hanem hátha megcsalsz szegény paraszt? én azt sem tudom, hogy hivnak. Hanem tudod mit? vidd el az egyiket s hadd itt a másikat zálogban.
És ugy tett. A paraszt elvitt félmázsa sót s a másik felét ott hagyta az egészért zálogban.
zS.