Nem valami nagy urasági kastélyról van szó, midőn halljuk és olvassuk, hogy annyit emlegetik a sydenhami palotát. Sydenham mind ekkoráig jelentéktelen falu volt London közelében s most világhirüvé emelkedik. Mult junius 10-én megjelent benne Anglia királynéja egész fényével és pompájával, követve az ország leghiresebb világi férfiaitól, érsekek és püspököktől, nagy ünnepélylyel megnyitá, beszentelé a palotát s azóta naponként tolong feléje a népség. De mi hát az a sydenhami palota?
Az efféle „paloták” a legujabb kornak szüleményei. Ki ne hallotta volna hirét a londoni kristálypalotának, melly 1851-évben mintegy legujabb világcsodája, magához édesgeté a kiváncsi sokaságot a világ legtávolabb részeiből? Ez volt az első illynemü nagyszerü palota, mellyet azért neveztek el kristálynak, mivel az öntött vas oszlopok, gerendázatok, rudak által összefogott roppant épület falai, tetői – a szükséges világosság és olcsóság tekintetéből – csupa üvegből valának, ugy hogy a nézőnek önkénytelenül egy óriási kristályt juttatott eszébe. Ezt az angolok az emberi ipar, szorgalom és találékonyság mindennemü termékeinek tárházaul állitották fel. Ide küldték kincseiket a föld csaknem minden népei, kik közül ezuttal a magyar is elvitte roppant természeti kincseinek egy kis mutatványát; itt állottak egymás mellett, kiszabott helyen és rendben, külön nemzetiségek szerint, a béke gyümölcsei, az emberi ész kutatásainak, a kéz ügyességének, s a képzelet hatalmának eredményei. Tódult bele a néző közönség és kiváncsian találgatá, hogy ki a legény a csárdában? – Az akkori ujságok tele voltak a kristálypalota kincseinek ismertetésével s hosszu tudósitásokat közöltek azon iparosok és müvészek neveiről, kik e világtárlatban jutalmat, dicséretet vagy más kitüntetést érdemlettek ki.
Azóta e példa követésre talált. Az amerikaiak sem akartak hátramaradni, s mult évben Uj-Yorkban állitottak egy nagyszerü kristálypalotát; ez idén Bajorországban Münchenben vonja magára egy illyen palota a közfigyelmet (hova a magyar iparnak is számos szüleményei vándoroltak el) s jövő évre Párisban fog megnyilni egy, mellyre a legnagyobb készületek történnek, mert a franczia nem akar hátramaradni az angoltól semmiben. Ha e készületeket látjuk, alig hihetjük, hogy háboruban forr a világ s hogy még hadi müködésekre is marad ideje a föld fiának.
De a legnevezetesb mind e paloták között az, a mellyről szólni kezdettünk, a sydehami. Ez nem időhez szabott, hanem állandó tárlata lesz nemcsak az ipar készitményeinek, hanem mindennek, a mi az emberi tudomány és müvészet körébe esik. E palota czélja, hogy az életet szebbé tegye s az emberi miveltséget előmozditsa; hogy összeköttetésbe hozza a gazdagot és szegényt, kik együtt örülhetnek itt a világ minden szépségének. Eddig a gazdag angol megszerezhette magának pénzeért a legfinomabb gyönyörüségeket s ha otthon megunta a dolgot, elutazhatott a legparadicsomibb vidékekre, megnézhette a világ legtávolabb nevezetességeit, – most ezt Londonban a szegény ember is megteheti. Elmegy Sydenhamba, lefizet egy shillinget s ezért a palotában egész nap ura lehet a leggyönyörübb terraszoknak s szökőkutaknak, zöld hantoknak s buja déli virágoknak, fejedelme a természet- s müvészetnek.
A hajdankor elpusztult világvárosainak felmaradt romjait itt találja hü utánzásban s a mint képzeletének tetszik, ma görög vagy mór, holnap római, góth, frank vagy longobard lehet, s e népek házaiban, oszlopsirai, istenszobrai közt sétálhat. Minden ország nevezetes müvészei ide hozzák legremekebb festményeiket, szobraikat – s a szegénynek is megvan az ő palotája, az ő képcsarnoka s mult és jelenkor kincsei az ő lábaihoz vannak lerakva. S ha a szegény munkás egész napot itt kéjelgett a szépségek e tárházában, nem tér-e megelégedetten, felfrissült lélekkel vissza kedves műhelyébe, a gyaluhoz vagy tűhöz vagy kalapácshoz? s nem támadnak-e mindig szebb és nemesebb érzelmei, vágyai? Bizonyosan. Mert nem nehéz megizeliteni a művészetet s a ki egyszer kedvét találja benne, az egykönnyen el nem veszti. Azért hiszik az angolok, hogy e palota felállitása által a népnek müvészet iránti szeretetét fogják felébreszteni. Mert mitévő volt eddig a szegényebb munkás és napszámos, ha munkától szabad, üres órái voltak? Neki ment a legközelebb utjába eső korcsmának, neki ült az asztalnak s hasonló czimborái társaságában napestig ott tölté az időt, magába hajtva a felesleges nedvet, mellyet szomja többé nem kívánt s mellynek többször valának rosz, mint jó következései. Most már más mulatságok után eped a szegény ember is; a mai világban, hol olly sokat kell tudni és tanulni, érezni kezdi, hogy üres idejét tanulságosabban kellene töltenie, S ha belép a sydenhami palotába s egy ideig szorgalmas látogatója volt, ugy fogja találni, hogy a legnemesebb mulatságban vett részt, bepillantott az ó világ históriájába, megismerkedett a természettudományok ezernyi érdekes tárgyaival, lelke felvidámult, ismeretei mindinkább gyarapodtak.
A sydenhami palota maradandó emléke lesz a mostani század uralkodó irányának, mert – mint az angolok irják – nem törékeny játékszer az, mellyet ha egyszer használtunk, félre dobunk, hanem olly mű, melly talán a pyramisok tartóságával fog vetekedni.
Figyelem ébresztésül legyen elég ennyi. Máskor benézünk a palota belsejébe is, s elmondjuk, mi az, a min ott annyira lehet gyönyörködni és okulni.