Ennél a szónál bizonyosan mindenkinek a jó meleg bundák és fütött kemenczék jutnak eszébe, s a ki erről olvas, nyár derekán is havat jeget lát maga előtt.
Kietlen sivatag terül ott mindenfelé; e hónapban, midőn nálunk már a gyümölcsök érnek, ott még hó fedi a végtelen pusztaságos mezőt, jég a folyókat, a halál képe van az egész tájon.
A szakadékos roppant, meztelen, bokortalan hegyek között semmi élő lény nem lakik, lassankint összeborulnak azok a jeges tenger sötétkék jéghegyeivel; alább egy hosszu sivatag mocsárvidék terül, mellyben szinte nem lakhatik ember, mert ha kiállotta a telet, akkor a nyári kigőzölgések ölik meg.
Az Ób és Tobol vizei közt fekvő sós mezőkön laktak vadászatból élő emberek, kiket a sovány föld táplálni nem volna képes. Legnépesebb vidék az Ural és Tobol s a Bajkál tó közötti magas róna. A többi rész, miken ember nem tanyáz, az állatoktól és növényektől is el van hagyva. Argunskoi vidékén a föld soha sem enged ki mélyebben háromlábnyinál, annál alább örökké fagyva van. A hévmérő magában Tobolsk városában rendesen 40, néha pedig 70 foknyira száll alá, a mi irtóztató lehet, meggondolva, hogy nálunk a legemlékezetesebb teleken sem szállt 22 foknál alább. Gmelin azt irja, hogy a lég is mintha meg volna fagyva, sűrü és nehéz, hogy gátolja a füst felszállhatását; a kényeső megfagy. – Wrangel tábornok egy uti járatát irva le, azt mondja, hogy a szabadban lélekzetet nem lehet másként venni, mint a bunda alatt, mert a lég kiállhatlan fájdalmakat okoz a tüdőben. A lovak orrlyukai befagynak s ha az utas nem segit rajtok, megfuladnak. Az irámszarvasok csoportostúl bújnak össze, hogy kölcsönös melegségükkel védjék egymást a megfagyástól: a föld akkorákat reped, hogy az ember bele veszhet s a mély hasadásból a föld alatti viz, mint a gőzkatlanból kiszabadult forró pára, ugy tódul elő; a távol hegyekről roppant sziklákat repeszt le az irtózatos fagy s azok mennydörögve gördülnek alá a sikra.
És e mellett az örök hosszuságu éjszaka. Három hónapig elő nem jön a nap. Csak a hold és az ijesztő északifény világitja az egész vidéket. Nyolcz egész hétig nincsen hajnal.
A tavasz, nyár és ősz együtt alig tart három négy hónapig; Juniusban elkezd a nap kiállhatlan hőséggel sütni a vidékre, mire a megolvadt hó tengerré áradva rohan a folyóknak, elöntve a mocsáros sikságot. Ha a télen nyolcz hétig nem jött fel a nap, most ismét annyi ideig nem megy le. Éjfélkor is napvilág van, melly éget, forral, kiállhatlanná lesz, a világ minden részeiből zivatarok jönnek elő, orkánnal, forgószelekkel, jégesővel; a minek zöldülni virulni magot hozni kell, siet zöldülni, megérni, mert september derekán már ismét itt van a tél, a hó, a fagy, a végtelen éjszaka.
A rövid nyár alig bir egyebet előhozni, mint füvet; csak Tobolsk környékén termesztenek valami gabonát. A növényzet, a fenyőerdők itt kihaltak, csupán bokrokban tengődik a sovány nyirfa. Gyümölcsfa nem létezik sehol. Egyedül a tobolski kormányzó kertjében láthatók azok – a falra festve.
Ilyen szomoru ország Szibéria.
E kietlen tartomány megnépesitése Alexis czár gondolatja volt, leginkább az ottani arany és ezüst bányák mivelése végett, mellyek roppant hasznot hajtanak a birodalomnak.
Csak igen nagy bűnök, vagy politicai vétség miatt elitéltek küldetnek ide, mert Szibéria egyenlő a halálbüntetéssel.
A népesség azonban, daczára a folytonos küldözésnek, nem szaporodik. E helyen kivész az emberből a szaporodás ösztöne, s mindig tiz annyi a férfi, mint a nő. A kik a bányákba küldetnek, azok legrövidebb ideig élnek. Sok elvész azok közül is, kiknek prémbőrü vadakat kell vadászniok, mert egy zivatar, melly úton találja, eltemetheti őket, odafagynak.
Hajdan a Szibériába küldötteket, hogy vissza ne szökhessenek, megbélyegezték, orrlyukaikat felhasitva, később homlokaikra nyomtak tüzes vassal bélyeget.
Az illy szerencsétleneket Moszkvában egy kibitkába, egy lovas szekérbe teszik párjával össze lánczolva, s ugy szállitják tova. Minden állomáson kisded házak vannak, a hol megpihentetik öket, hogy lassankint szokjanak a hideghez.
Oda érve vagy a bányákba küldetnek, hol éltük nagy részét a földalatt töltik el, vagy kézi és gyári munkára alkalmaztatnak s csak több évi csendes magaviselet által érik el azon kegyet, hogy a telepitvényesek, (pozelenczi) közé felvétessenek és maguk kezére mivelhessék a földet s épithessenek saját gunyhókat; a midőn az első munkától az utolsóig mindent ujból kell kezdeniök, idegen segitség nélkül.
És e sors elől senki sincs biztosítva, a leghatalmasabb főurak, és a legdélczegebb urhölgyek félhetnek Szibéria nevétől és az Urali hegyek munkáitól. Egy könnyelműen kimondott szó elég arra, hogy a legnagyobb urat egy szép este kiszólitsák ágyából, s a nélkül hogy övéitől elbucsuzhatnék, elvigyék a jeges országba. Gyakran csak évek mulva tudják meg neje és gyermeke, hogy hová lett? Egy főasszonyságot, ki egy pétervári tánczvigalom alkalmával politikáról beszélt, hirtelen szekérre ültették, s elvittek Szibériába, egy évig ott volt, akkor vissza hozták s ugyan azon báli ruhájába öltöztetve bocsáták vissza családjához, tudtára adva, hogy ezt csak előleges megintésül vegye, miszerint máskor ovatosabb legyen.
A kiket e rettentő számkivetésből a czár kegyelme vissza hiv, azok örök hallgatással vannak az ott eltöltött idők felől, és e hallgatás maga a legborzasztóbb fogalmakat rajzolja Szibéria felől. Örizkedik mindenki, hogy másodszor oda vissza ne jusson.