Tömérdeket irtak és beszéltek már az élelmiszerek drágulásának okairól, s arról, mikép kelljen azt megszüntetni, s a régi olcsóságot ismét helyreállitani. Nehéz kérdés, a mellynek megfejtésében sok okos ember törte hiában a fejét. Addig is, mig a baj gyökeres orvosságát felfedezné valaki, nem fog ártani, hébe-hóba egy pár gondolatot szentelni e fontos tárgynak. Sok embernek eszibe jutott már a pálinkafőzés, midőn az élelmiszerek drágaságáról panaszkodott, s bizony nem egészen ok nélkül. Akármint nehezteljenek is érte a pálinkafőzők, de ki kell mondani, hogy bizony a pálinkának nagy hatása van a drágaságra, különösen olly vidékeken, hol nem terem bőven a föld.
A pálinka-ivás szokása napról napra inkább terjed, s mennyi burgonya (krumpli), rozs és egyéb gabona vesz el ez által az élelmiszerek vásáráról! Nem eledelül szolgálnak azok többé az embernek a természet rendelése szerint, hanem ital lesz belőlök, mellynek legkisebb tápláló ereje sincs, s melly mint részegitő szer a legszomorubb következéseket idézi elő a vele élő nép között.
Mindenki ismeri azokat a siralmas állapotokat, mellyekbe a pálinka-ivás már nem egy családot döntött; mindenki emlékezni fog legalább egy esetre az életből, a folytonos dőzsölés mint tett egész életére szerencsétlenné egy vagy más embert; s hány olly eset van, mellyet nem tud a világ, hány ember pusztul el a nélkül, hogy romlásának igaza oka, az iszákosság, tudva volna.
Vannak, a kik azt mondják: Hiszen nem szükség, hogy az ember mindjárt iszákossá váljék; lehet avval az itallal szép módjával is élni; azután meg minek elvonni a szegény embertől azt az olcsó früstököt, melly nem kerül többe 1–2 krajczárnál? – Igy beszélnek sokan. De azt kérdem én: lehet-e azt früstöknek nevezni, a mi az emberi testnek fentartására, táplálására semmi befolyással nincs? Van-e a pálinkában tápláló, éltető erő? ad-e az valakinek erőt? vagy eloltja-e a szomjat? Nem biz az; sőt a szomjat még inkább neveli, s ujabb meg ujabb ivásra ösztönzi, legtöbb esetben pedig az iszákosságot teremti elő, mellynek vége mindig testi lelki nyomor és inség.
A ki nem hiszi, ám lépjen be akármellyik pálinkás csapszékbe, nézze meg ezeknek rendes vendégeit s életmodjokat, nézzen végig ezen ronda tanyákon, mellyekből annyi bün és gonoszság veszi eredetét. Hanem bizony hiában papolna itt az ember, s legfölebb maga ellen uszitaná mind a pálinkafőzőket, mind a csaplárosokat, mind pedig az ivókat. Az sem igen használt még eddig, a mit már egynémelly országban megkezdtek, hogy nagy adót vetettek a pálinkaégetésre. Ez által csak azt nyerték, hogy a szegényebb sorsu embereknek megnehezitették ugyan az ital megszerzését, de azért azok azt még is vették, s a drága italért még több pénzt adván ki, még nagyobb szerencsétlenségbe merültek. Saját eszével kell azt belátnia minden embernek, hogy a pálinka a test fentartására és táplálására nemcsak hogy nem szükséges és hasznos, de sőt mindig növekedő mértékben káros és ártalmas. S azután ha ezt belátta az ember, a szerint is kell cselekednie. Addig segitsen a dolgon, mig lehet, mig nem késő, mert azután ha egyszer oda az egészség, s oda a gazdaság, hiában várja másoktól a szabaditást. – A külföldi nagy városokban, a hol annyi ezer szegény ember él egy tömegben, nagyobb divatja van a pálinkaivásnak mint akárhol, de nagyobb is az inség és nyomor, mint akármellyik falusi kunyhóban. Ott ugy akartak már nehányszor e bajon segiteni, hogy leves-intézeteket, leves-korcsmákat állítottak. Át is látta ennek jó oldalát a szegénység józanabb része, s kapva kapott az alkalmon, mert érezte, hogy bizony csak inkább válik egészségére egy tányér jó leves, mint egynehány korty pálinka. A leves, ha még olly gyenge volna is, több tápláló anyaggal bir, tehát inkább válik vérré és hussá az emberben, mint a pálinka, mellyben semmi táperő nincs. Jól is ment ez egy darabig, s a szegényebbek mindig sürübben tértek át a jobb utra, de nemsokára az a kimenetele lett a dolognak, hogy a leves-árusok ki nem állhatták a versenyt a pálinka-árusokkal. Ennek olcsósága mindig legyőzte a levest, mellynek árát nem lehetett olly olcsóra szabni. Most arról van szó, hogy e bajon is segitsenek, mi könnyü lesz, mihelyt a pálinkára nagyobb adó vettetik. A szesznek és pálinkának hasznavehetősége az ipar és gazdászat terén megmarad azután is, ha nem issza is majd annyi ember, mint most.
Mennyi gabona és takarmány maradna fenn ez által más czélokra! Mennyire kevesbitené ez a drágaságot! Mennyi időt takaritna meg és fordithatna hasznos munkásságra a szegény ember, ha napja nagy részét nem tölti többé a pálinkaházban? Mennyire gyarapulna az uj nemzedék testben, lélekben? Nem szükség nagyon messze hátra tekintenünk, a régi világba, buzogányos apáink izmos seregébe – hiszen évről évre mindinkább észrevehető azon ifjak szaropodó száma, kik a katonamértéket nem érik el. S ez leginkább olly országokban s vidékeken tünik szembe, hol a pálinka-ivás egészen kifejlett – ugy hogy sok helyütt már kénytelenek voltak kisebb mértéket szabni a katonának, különben ármádia nélkül maradt volna az ország. Már pedig ha az állatot nemesitjük, annál kevésbé kell megengedni, hogy az emberi faj elcsenevészszen.
A pálinkaégetők majd más uton találnak vigasztalást azon veszteségért, mellyet ez által szenvednek; valamint megtalálják ujabb kereseti forrásukat a vasutak által kiszoritott fuvarosok és sok más iparüzők is, kiket a világ sorja megszokott munkájoktól más térre sodort.
Csak mindenki önmagával jőjön minél elébb tisztába.
×