Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 6. szám · / · FIGYELŐ
Régi ismerősünknek, Gullivernek ez újabb utijegyzeteiről sok jót, de még több rosszat lehet mondani. A könyv egy tehetséges ember sok helyen ötletesen, frissen elgondolt, de hanyagul megírt munkája.
Gulliver barátunk, hajótörés után, egy ismeretlen szigetre vetődik. A szigeten a hinek laknak, a bölcs és ésszerű élet, a
A két részből álló regény első részében a szerző a hinek, a másodikban a behinek életmódját írja le. Szathmári meglepően következetes, fegyelmezett és iskolázott gondolkodó, rendkívül ügyesen építi fel a kazohin társadalmat, amely noha egyik-másik vonásában emlékeztet Huxley
A hinek társadalma afféle tökéletes társadalom, az emberek elrettentően tárgyilagosak, ízetlenek, egykedvűek. Gulliver sehogyan sem érzi jól magát közöttük, a lélek, az érzések melegségére szomjazik, művészetre, egyénisége, amin nem igen lehet csodálkozni, ha elgondoljuk, hogy a hinek még mosolyogni sem szoktak s ha valaki sírva fakad, szemorvoshoz, ha énekel, idegorvoshoz viszik. Mindaz, amiket a hinek által alacsonyabbrendű népnek tartott és mélységesen lenézett behinekről hall, oly rokonszenves színben tünteti fel előtte e népet, hogy közéjük kívánkozik. De alig tölt egy-két napot a behin-telepen, szegény Gulliverünknek rá kell eszmélnie, hogy borzalmas tévedés áldozata.
Ez a második rész, a behinek társadalmának és szokásainak leírása a regény sikerültebb része. Szellemes ötletek követik egymást. Ott, ahol nem esik a bőbeszédűség vétkébe, mint például a behinek történelmének rövid ismertetésénél, Voltaire-hez méltó élességgel és tömörséggel ír. E sajátságos társadalomban az evés szégyenletes művelet, amelyről nem illik beszélni. Az ötletet ugyan ismerjük Bontempelli egy parányi remekművéből, Szathmári azonban teljesen önállóan használja ki ezt a szerencsés irodalmi trouvaillet. Szellemes és hatásos egy másik fogása is: behin szavakat kever a magyar szövegbe, így könnyedén eléri azt a célját, hogy bizonyos fogalmak ürességére és tartalmatlanságára felhívja az olvasó figyelmét. Egyébként ez az ötlet sem új, egy angol tudós egészen hasonló módszerrel iparkodott bebizonyítani, mennyi üres fogalmat használ az ember beszéd közben. Mindez azonban semmit sem von le Szathmári humorának értékéből.
A behin társadalom természetesen az európai kultúra szatirája, mégpedig oly bátor, helyenkint vakmerő szatira, hogy az olvasónak olykor könnyek gyűlnek a szemébe a meghatottságtól, hiszen ily bátor és emberséges hangot jó ideje nem hallott már. Sajnos, e sikerültebb részt megzavarja egy szerkesztési fogás, amit - noha később kiderül, hogy szándékos s az író bizonyos célokat akart elérni vele -, mégis hibáztatnunk kell. Gulliver ugyanis, miközben egyik rémületből a másikba esik a behinek szörnyű esztelenségei láttán, állandóan hangoztatja, hogy odahaza, Angliában, mennyire más az élet és mások az emberek. Ennek a fogásnak az volna a hivatása, hogy a szatirát még maróbbá, még kegyetlenebbé tegye, mégpedig azzal, hogy Gulliver - azaz mi - sehogyan sem eszmél rá saját fogalmainak ürességére, saját őrültségeire, amelyek csak forma tekintetében mások, lényegében azonosak a behinek őrültségeivel. Az eredmény éppen az ellenkezője a megkívántnak. Gulliver e megjegyzései élét veszik a szatirának, mert azt a hiedelmet keltik az olvasóban, hogy a szerző valóban a behineket gúnyolja ki - egy képzeletbeli népet - s nem pedig ezeken keresztül minket.