Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 6. szám
Neved egyszerre kiköpi:
a langyos émelygős neki!
Erős és kemény: parazsat,
jeget eszik a te Urad!
Azt kér, azt kinál vidoran
az én Uram, az én Uram.
Aztán, hogy tétovázni lát,
kiköpi azt is, mosolyát.
Táltosnak látom, mennykövek
között dörög már, ugy nevet.
És úgy gunyol fennhangon, ő,
a rég oly halk békitgető.
Keblére vont, most iszonyat
elől takarva arcomat,
sörénybe bukva ügetek
pedig csak tőle rettegek.