Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 12. szám
fölötte vijjogón a gond,
s tükrén az oldhatatlan szomorúság
sikamlós olaja ragyog.
borul lombos, sötét hajad.
Iszamós emlékid hinárba fűzted
s most ott kúsznak a víz alatt.
nagy hegyek ködlő ormai,
mult rettegésnek, szégyennek s iszonynak
felhőkbeszálló árnyai.
mint felbukó, fényes halak,
de félve visszahull mindjárt s utána
csak hullám és zavar marad.
mely sóhajaidból fakad!
Most kél a hold és ver föléd az éjben
vágyakból ragyogó hidat.
nem törik át fénylő szavak.
Az ifjú, megrázó boldogtalanság
csodálatos tájképe vagy.