Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 4. szám · / · ŐRJÁRAT
A minap egy társaságban arról volt szó, hogyan születik a népkultúra, hogyan gyarapodik, milyen utakon kerülnek bele új elemek. Miközben igyekeztünk minderre egy általános szabályt találni, vagyis kiválasztani a sok forgalomba levők közül egyet, nekem szakadatlanul egy közeli emlékem járt az eszembe.
Egyik alföldi város határában gázoltam a friss szántást a múlt év december elején. Az idei enyhe télelő alig különbözött a késő őszi időtől, hónak, fagynak semmi nyoma sem volt, vígan folyt a háborús zavarok miatt elhúzódott szántás. Az otthonos, ősi, halhatatlanul szimbolikus kép: a párásodó délutánban az eke, az ekét tartó béres, a négy ökör az ostoros gyerekkel, s ballagnak szépen, komótosan, hasítva a tarlót. A legény közben dalolt. Előbb a megszokott mű-magyar nótákat. Azután egyszercsak a Buday-féle
Esteledett. S az egyik tanya felé kis embercsoportot láttam igyekezni. Feltűnően voltak öltözve. Ketten valami fehér kántusban, ketten fekete subában, egy valami szedett-vedett katonaféle ruhában, egy pedig feketében volt s ütött-kopott keménykalapban. Az egyikük házforma alkotmányt vitt a hóna alatt. Betlehemesek voltak. Csodálkoztam, mert az én gyermekkoromban nem volt szokás a mi vidékünkön. Mióta járnak itt is, kérdeztem az embereket. Csak két éve, volt a válasz, akkor tanította rá őket a tanítóúr, a mondókákat is könyvből tanulták, ismétlőiskolás kamaszgyerekek. Egy pár fillért kapnak egy-egy tanyában, vagy néhány tojást. Karácsonyig húsz-huszonöt pengőnyit összemunkáznak, de hogy bejárhassák a határt, hát már december elején elkezdik.
Ez tehát már a harmadik forma. Más vidék eredeti népművészeti elemének tudatos terjesztése. (Az Isten áldja meg érte a tanítóurat.) Kérdeztem az embereket, tetszik-e nekik a "móka". Nagyon tetszik. Bizony nagy szórakozás a tanyai életben. Meg fog gyökeresedni. Népszokás lesz.