Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 9. szám · / · Figyelő
hangpróbálgatások ezek a versek, írójukat még erősen akadályozzák mondanivalójának kifejezésében a formai nehézségek, hiányzik még az ízlés és a szavak ismerete. Most felnyitom az ablakot, — írja egyik versének elején, — szemben szűk, beteg falakat masszíroz a meghízott fény... — vagy egy másikban: behorpadt számat szél csikarta széjjel, lobogó szememből sűrű láz pipál. Gyakori a képzavar, az értelmetlenség, a költőileg indokolatlan jelző, de néha kicsillan egy-egy olyan kép is, mint a lengeingű Vágy (persze V-vel), vagy a tarkalábú álom, zöldszoknyájú május. S akad szép, nyugodt és dallamos strófája is, ha nem akar mindenáron eredeti lenni:
Elégett már a nap az égen,
elfáradtunk már mi is régen,
kileng az esti szél a fákra,
dagadtan kél a hold világa.
Elszórtan néhány sor, vagy csupán a sor lejtése, néhány kép és jelző határozott költői vérmérséklet, képzelőerőt és kísérletező bátorságot árul el.