Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Őrjárat
Józsa Gyuriról esik szó. Híres ember volt Gyuri, a Jókai olvasók biztosan emlékeznek rá. Hallja egy ismerősöm a nevét s föleleveníti a hírhedt tréfaversenyt Keglevich Miklóssal.
A gróf és Józsa Gyuri azzal mulatott, hogy melyik haragszik meg hamarább a másikra? Egyszer összetalálkoznak az egri megyegyűlésen, Józsa Gyuri négy feketével jön, Keglevich négy pejjel. Ebéd alatt odaszól a gróf: Gyuri, miért járatod harisnyában a lovaidat? Gyanút fog Józsa Gyuri, lemegy az istállóba, ott találja a lovait térdig megnyúzva. Nyel egyet, visszamegy az ebédre s kajánul annyit mond Keglevichenk: majd agyonneveti magát a négy lovad a tréfán. Lesiet a gróf, megtalálja őket fölhasított szájjal. Agyonlőhették mind a nyolc lovat. Nevető Magyarország.
Összenézünk a barátommal, fölösleges mondani, mi a gondolatunk. Hallgatnék is erről az épületes történetről, ha az utolsó években nem emlegetnék annyit s olyan könnyelműen a magyar reformkort. Már-már az a látszat, mintha leírhatatlan mélyre csúsztunk volna a periklesi 1830-as évektől. De akkor minek volt Széchenyi dühe, Deák visszahúzódása, Kölcsey összeomlása? Miért vívódtak, miért emésztődtek egy periklesi korban?
Tegyünk igazságot csodálatos emléküknek. Nyoma sem volt akkor periklesi kornak. A magyar reformkor: maroknyi lángelme a régi Magyarországon. Magyar Krisztusok váltották meg a harmincas évek hírét, nagyságukat csorbítjuk, ha egy aranykorba képzeljük őket.
"Nem közénk való volt!" zokogta Kölcsey halálhírére a félvak Wesselényi. A világ Józsa Gyurikból állt. Száz volt a hős. És százezer a perzsa.