Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 2. szám · / · Őrjárat
Az író lakást keres, albérleti szobát. A bérbeadó természetesen özvegyasszony s az is természetes, hogy a lakójelölt foglalkozása után érdeklődik. Pontosabban a mestersége után. A kérdés így hangzik:
— Mi a mestersége?
Próbálták már, milyen kínos pillanat? Ha hazudik s azt feleli, hogy asztalos, ügynök, hivatalnok: föltétlen igazmondónak vélik, de később kiderül, hogy szélhámos. Ha azt feleli, író: igazat mond, de már abban a pillanatban szélhámosnak vélik. A bérbeadó özvegyasszony még megpróbál segíteni, rajta, mint a jó tanár, szájába adja a feleletet, megkérdezi:
— Újságíró?
— Nem. Író...
Most már menthetetlen. Ha tényleg író, akkor újságba ír — gondolja, sőt néha mondja is a jóságos özvegyasszony, látja, hogy nincs értelme a további kérdezősködésnek s most már pszichológussá változik, a lakáskereső arcától s modorától függ, hogy kiadja-e neki a szobát? Jelen esetben kiadja. Másnap az albérlő kiállítja a bejelentőlapot s elviszi az őrszobára. Az ügyeletes rendőr gondosan átnézi a kiállított rovatokat, az egyiknél, amely azt kérdezi: "állása, foglalkozása, tanult mestersége, szakképzettsége?" meghökken. Egyetlen szó felel a hosszú kérdésre: Író. A rendőr végül is megkérdezi:
— Milyen író?
Legszívesebben azt felelné, hogy szürrealista író, de ehhez gyáva.
— Hogy-hogy milyen? Hát író.
— De milyen író? Gépíró?
— Nem.
— Gyorsíró?
— Nem.
— Hát akkor hírlapíró?
— Az sem.
Végül, bár maga is érzi, milyen ostobán hangzik most ez a szó, kinyögi, hogy "szépíró"... A rendőr elcsodálkozik, mintha azt hallaná, hogy "szépkőműves", de már belefáradt a vallatásba és lepecsételi a bejelentőlapot. Albérlő hazamegy, másnap észreveszi, hogy a szoba poloskás, de nem mer felmondani, mert akkor egy hónap múlva újból megkérdeznék tőle: — Mi a mestersége?