Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám
Egy lefátyolozott sóhajos éjszakán
vajudtak a virágok, mélázott a platán,
árnyak mászkáltak a holdittas udvaron,
testtelen álmában nyöszörgött a barom;
Minden bokor lapult, minden füszál neszelt,
szikrázó pompában mosakodott a kert,
ártatlan leányként kibontotta magát,
kapkodta a szellő bomladozó haját,
ájultak a rögök, mint rezzenő ideg,
édes álmuk felén rebbentek a szinek;
Álmodtak a szinek, röpködtek a szagok,
megmámorosodtak a fényes csillagok,
nem láttam én soha olyan egy éjszakát,
lecsukott szemekkel sóhajtoztak a fák,
levelek lüktettek, mint dobbanó szivek,
Futócsillag nyomán megláttam valakit
jött az én kedvesem, égi mezőn, gyalog,
hajában szegfüvek, szemében csillagok,
jött az én kedvesem mosolyogva felé
két kékpille aludt álmodó kebelén,
Ezüstbarna haján lángot vetett a hold...
pihegett a határ, csak én álltam magam
káprázó szemekkel és csak egy hangtalan
pehelyszárnyú madár suhant el feketén,
vergődő árnyék