Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 7. szám · / · FIGYELŐ
A cím nem túlságosan szerencsés; arra hívja fel a figyelmet, ami ezekben a cikkekben a leggyengébb. Ha ezt a könyvet jóslatnak fogjuk fel, akkor Ady rossz jósnak bizonyult. Inkább az rázza meg az olvasót, mennyire rosszul jósolt a költő, milyen tagadhatatlan hajótörést szenvedtek - legalább is az utóbbi másfél évtizedben - azok az eszmék, amelyekben Ady fanatikusan hitt. A huszadik század első éveiben megindult Magyarországon egy folyamat, nem mindig világosan, de erőteljesen tapogatózott egy embertipus, amely megállt fejlődésében, félbenmaradt és ma már csak régmúlt szökevényei és talán nem sokkal kevésbé rezignált mártírjai járnak-kelnek köröttünk. A cikkek fény- és árny-elosztását, hangsúlyait egy emberöltő történelme lényegesen megváltoztatta; ami Ady korában baljóslatú háttér, fenyegető veszedelem volt, aggasztó, de fékentartott erők morajlása, azóta előtérbe lépett, a kor vezető eszméjévé vált. De a kötet, mint fordított jóslat, megrázóan érdekes és szomorúan időszerű. Sajtó alá rendezése (Féja Géza munkája) igazán nem a filológiai műgond és módszeresség remeke. Jegyzeteiben több a misztikus elragadtatás, mint a magyarázat és felvilágosítás, de egészben véve szabadon engedi érvényesülni Ady sokrétű és kevert, gyakran ellentmondó egyéniségét. A kötet pozitiv érdeme, hogy Ady szavaival cáfolja meg azt az elméletet, amely szerint Ady csak cégér, csak zászló volt, amelyet tőle idegen célokra használnak fel. Ha Ady cégér volt, akkor pontosan tudta, mit képvisel, tisztában volt az erőkkel, amelyek hordozták. Adyban újabban epizóddá szeretnék enyhíteni a Dévénynél való betörést és felmagasztalják az ellentét második felét, Vereckét, elkendőzik a «fajából kinőtt» magyart és ünneplik az ősmagyart. Ebből a kötetből kitűnik, milyen becsületes, fenntartás nélküli, ha nem is túlságosan felkészült, de mennyire ösztönösen jól tájékozódó híve volt Ady a Nyugatnak, ami
*
Ugyancsak az Athaeneumnál jelent meg Ady összegyüjtött verseinek amatőr kiadása, amelynek sajtó alá rendezője túlzásba vitte azt az egyébként helyes elvet, hogy a versek elé írt ajánlásokat elhagyta. Ennek az elvnek a következetes keresztülvitele sokszor az értelem rovására megy. (Például a Kaffka Margitnak ajánlott vers, amelyből a dedikáció elhagyása miatt nem derül ki, hogy Kaffka Margitról szól.) Nagy hiba, hogy a