Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet
A Szinyei-Társaság művésztagjainak kiállítása mindig eseményszámba megy; mert összefoglalást nyújt képzőművészetünkről. A társaságban legkiválóbb művészeink foglalnak helyet, akik maguk mellé a reájuk következő legtehetségesebb festőket és szobrászokat választják be, úgy hogy tárlataikon egyaránt szóhoz jut a mult és a jelen, sőt megjelenik a jövő jóslata is.
Szinyeiék nem egy művészi iránynak szolgálatában állanak, hanem csak a tehetséget nézik és így az «ars una» egymástól igen távolra eső, de mindig jelentékeny megnyilvánulásait állítják elénk. Az idősebb nagy mesterek nem féltékenyek a fiatalokra, világnézeti külömbségek jelszavával takaródzva nem utasítják vissza az újabb irányok művelőit, hanem szeretettel és megértéssel karolnak fel mindent, ami gazdagítja a magyar képzőművészetet. Ez a megértő szabadelvűség már e kiállítás külsőségeiből is szembeötlik: a Nemzeti Szalon nagytermét majdnem teljesen a magyar viziós festészet művelői töltik meg, nyilván annak hangsúlyozásául, hogy a magyar naturalista-impresszionista festők nagyszerű gárdájára újabb nagytehetségű nemzedék és újabb nagyjelentőségű irány következett. Pedig milyen távol áll egy Bernáth Aurélnak, vagy egy Szőnyi Istvánnak stílusa ama kifejezési módoktól, amelyet a nagybányai festőiskola és kora teremtett! És ime a megértés mégsem maradt el, mert a társaság vezető egyéniségei azt az egyedül helyes művészeti politikát követik, amelynek a legnagyobb magyar műbarát és művészetpolitikus, néhai gróf
A társulat régi gárdájának kiváló tagjai,
De a viziós irány előretörésén kívül is még mindig sok meglepetést nyujt ez a kiállítás.
Jeles festőnk,
Témáit majdnem mindig erős szabadtéri megvilágításba, napfénybe helyezte és így fényitatta világos színekkel ábrázolt. A közönség, mely Zombory jelentkezésekor Pállik műteremvilágításba helyezett, apróra részletező állatportréiért rajongott. Zomboryt is olyan hűvösen, sőt ellenkezéssel fogadta, mint a többi magyar plein air-festőt. De Zombory nem tágított, állatait továbbra is beléolvasztotta a fénytől ragyogó tájba és mind világosabbá vált színskálájában. Kevés festékkel, nagy színfelületekkel és egy kissé elmosódottan ábrázolt lassú mozgású állatokat. Élete utolsó éveiben azonban szenvedélyesen nekilendülő kompoziciókkal is megpróbálkozott.
Bár nem tartozott a magyar plein air legkiválóbb mesterei közé, számos olyan sikerült képet alkotott, melyek meg fogják őrizni emlékét.
A múzeum grafikai osztálya mintegy kétszáznyolcvan rajzot, vázlatot, tanulmányt mutatott be
Az aktok e kiállításnak is éppen annyira kiemelkedő teljesítményei, mint a műcsarnoki nagy emlékkiállításnak. Különösen a vöröskréta-rajzok között van néhány, mely minden egyéb magyar aktrajzzal vetekszik. Bámulatos könnyedségük, kifejező erejük és emelkedetten választékos érzékiségük felejthetetlenné teszi őket és arra utal, hogy Lotz a közvetlen érzékelésen alapuló ábrázolásban - akárcsak Székely Bertalan, vagy Munkácsy Mihály - nagyobb művészi kifejező erővel rendelkezett, mint a nagy összefoglaló kompoziciókon.
A kiállítás kitünő rendezése és a tökéletes tárgymutató ezuttal is dr.