Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · Közgazdaság
Ismeretes dolog, hogy az ember átlagos fizikai munkaképességét általában alig lehet magasabbra értékelni a lóerő
A termelőmunka fejlődésének általános iránya az emberi munkaerőnek minél optimálisabb kihasználása s a munkaszervezeteknek olyan átalakítása, amely ennek az elvnek érvényesülését lehetővé teszi. Ez pedig az átlagos munkaidő fokozatos lecsökkentését követeli meg.
Ha a berendezés és a gépi felszerelés dominál valamely vállalat tőkemegoszlásánál, akkor már eddig is a megszakítás nélküli munka biztosítására irányult a törekvés, ha pedig a munkabér a legfontosabb tényező, akkor organizatórikus szempontok kívánják meg a munkaidőnek módszeres csökkentését még akkor is, ha ezt külső körülmény, mint pl. a munkanélküliség szintén nem tenné szükségessé. Azokban az üzemekben, amelyekben a berendezésnek és a munkabérnek egyforma nagy a jelentősége, kétszeres ok van reá, hogy a munkaidő megfelelő megrövidítése megtörténjék.
A társadalmi munkaszervezet elmélete most van kifejlődésben és olyan változásokat idéz majd elő, amelyek ma még beláthatatlanok. Annyi azonban az eddigi tudományos vizsgálatokból is kiderül, hogy a munkaidőnek 8 vagy 10 órai tartamát alig indokolja valamilyen kísérlet, ellenben annál inkább halmozódnak azok a szempontok, amelyek tisztán elméleti alapon is a munkaidő megrövidítését követelik. Miután ezek a szempontok a tőke érdekeinek is megfelelnek, csak belátás kérdése, hogy maguktól is érvényesüljenek. Taylor előtt pl. eszébe jutott volna-e valamelyik munkaadónak, hogy a napi munkaidőbe
A munkaidő leszállítása azonban nemcsak munkaelméleti szempontból lép fel követelő erővel, hanem a gyakorlati próbák eredményei is parancsolóan írják elő. Az európai államok kormányai különösen a háború alatt érezték annak szükségét, hogy a hadseregszállítással foglalkozó gyárak a termelékenység legmagasabb fokát érjék el. Egyik állam tehát a másik után tett intézkedéseket a termelékenység fokának emelésére. Így Németország 1916-ban bevezette a pszichotechnikai képességvizsgálatot. Franciaország ugyanebben az évben a munkaügyi minisztérium 16. osztályának speciális feladatává tette a munkatermelékenység fokozására vonatkozó adatok módszeres gyüjtését. Angolország kormánya 1917 február 22-én megbízta
Mindezek a tudományos kutatások akkor is indokolttá tennék a munkaidő optimális tartamának megállapítását, ha a munkanélküliség problémája nem nehezednék a társadalomra. Így azonban kétszeresen fontos és sürgős ennek keresztülvitele.
A tőkeösszetétel szempontjából három esettel kell számolnunk.
a) Ha a vállalatban az állótőke a túlnyomó, akkor a megszakítás nélküli vagy a minél hosszabb üzemidő a legelőnyösebb s ez csak váltott munkaerőkkel vihető keresztül. Ezekben a vállalatokban tehát a munkaidő tetszés szerinti megrövidítésének gazdasági szempontból sincs akadálya, mert a váltásokkal járó veszteség a rövidebb munkaidő következményeként fellépő intenzívebb munkában megtérülne.
b) Ha a vállalatban a nyersanyagérték a legfontosabb, a berendezés és a munkabér pedig jelentéktelen, az üzemi időt egyaránt lehet nyujtani vagy rövidíteni, mert ennek hosszúsága a termelési költségekre nem gyakorol érezhető befolyást. A munkaidő tetszés szerinti megrövidítésének tehát gazdasági szempontból itt sem lehet komoly akadálya.
c) Ha a vállalatban a munkabér a legfontosabb tényező, általában a rövid munkaidő a leggazdaságosabb, mert az esetek túlnyomó részében ez biztosítja a munka legintenzívebb kifejtését.
*
Ennek a kérdésnek tárgyalása nem zárható be anélkül, hogy a jövedelemmegosztás egyenletes voltának, ami a munkaidő megfelelő csökkentésével biztosítható, gazdaságpolitikai jelentőségére ne utaljunk.
c) Ha a vállalatban a munkabér a legfontosabb tényező, általában és 200.000 munkás munka nélkül marad, nem lehet azt mondani, hogy
Igenis áll be változás, mert 400,000 munkáscsalád a másfélszeresre növekedett jövedelem mellett nem fog másfélannyi kenyeret fogyasztani, nem fog másfélannyi lakbért fizetni, hanem a fokozott jövedelem magasabb szükségletek kielégítéséhez fog vezetni.
Jelentékeny munkanélküliség mellett tehát még a munkabérek átlagos nagyságának változatlan volta esetében is változnak a fogyasztott javak arányai.
Mezőgazdasági államokban a legelsőbbrendű kérdés, hogy bármilyen magas vagy bármilyen alacsony legyen is a munkabér, vagy a jövedelemnek bármilyen formája, oly módon legyen biztosítva a jövedelem elosztása, hogy a fogyasztásban mindenki kivétel nélkül résztvehessen.
Ezt a célt pedig egyszerűbben és biztosabban nem lehet elérni, mint a munkaidő megfelelő szabályozásával.
Ha tehát azt a kérdést vetjük fel, hogy szükség van-e a munkanélküliség csökkentése vagy teljes megszüntetése érdekében a munkaidő arányos leszállítására, sem gazdasági, sem munkaorganizációs, sem egészségügyi, sem szociális, sem pszichológiai tekintetben nem találtunk olyan indítóokot, amely ezt az intézkedést külön-külön is indokolttá ne tenné.