Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · ERDÉLYI JÓZSEF: TIZENKÉT VERS
Lobbant a nyár egy haldokló nagyot,
kánikulában sem volt oly meleg,
lopott magából három hősnapot
s összeterelt három napig veled,
három napig veled, kivel rövid
három nap lenne három élet is...
Az élet hátralévő éveit, -
eladnám én a sírontúlit is,
hogy lássalak, hogy halljalak, hogy üljek,
járjak veled egy órát, melyen át
veled merüljek mélyre és repüljek
magasra... három napig, nem tovább,
lángolt a nyár, kéklett az ég, a por
vakított hervadt a virág belé,
megperzselődött fű fa és bokor,
zörögve hullt a száraz falevél...
Három napig, - abból is fukarul
mérte tündéri társaságodat,
de én abból is úr voltam, nagyúr
s királyi szék volt minden kerti pad,
szultáni szőnyeg a virágtalan
száraz, poros fű, ahol teveled
ültem, hevertem... A te dús arany
hajad úgy elvakitott engemet,
úgy megperzselt hogy azt a hő napot
feledtem... Ó bocsáss meg énnekem,
jó nyáranya, hogy hálátlan vagyok,
hogy végtelen jóságod feledem!...
Elég volt mégis, gazdag ráadás,
három nyárnál, életnél többet ért, -
e három kévét három aratás
nem éri fel... Jöhet az ősz, a tél, -
jöhet már a halál, - jó hogy vagyok,
jó hogy hiszem, remélem hogy szeret,
arany haja síromban is ragyog
s három nap és feltámaszt engemet!...