Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 23. szám · / · Figyelő · / · In memoriam

Tamás Ernő: Emléktábla és mauzoleum
Bacsányi és Verseghy emléke

Nincs tragikusabb sors, mintha a halhatatlanság sem hozza meg az irodalomért megrontott élet viaskodásainak győzedelmét. Két magyar költő végzete kísértett a közelmultban: Bacsányi János szülőházát Tapolcán emléktáblával jelölték meg. Verseghy Ferenc korhadó csontjait kiásták a régi vizivárosi temetőben és Szolnokra szállították, hogy mauzoleum emelkedjék új sírja fölött. Nemcsak a két kegyeletnyilvánítás idejének véletlene köti itt össze nevüket. A két költő együtt került vizsgálati fogságba Martinovics kátéja miatt, majd a kufsteini börtönbe és irodalmi felfogásuk is egymás felé sodorta őket. Sorsuk közös a halál utáni létben is: a szülővárosukra zsugorodott emlékezetben és a múzeumi-akadémiai könyvtárak eltemetettségében.

Bacsányinak, az üldözött költőnek még mindig nem érkezett el az ideje. Nem szavalják az iskolák dobogóin, hivatalos ünnepeken, műveit nem terjesztik - csak a lélek ünnepén mondhatja el a gondolkodó emberibb életszemléletének biblikus erejű kijelentéseit. Az Európai hadakozások-ra írt versének pacifista jajkiáltása miatt ma is felforgatónak tartanák. («Koporsót csinálnak egész országokból... embertársait ha bőven vesztheti, A megbódult világ vitéznek hirdeti.») E kor írói közt egyik legműveltebb szellem - Metternich fél óránál tovább hallgatja e rendkívüli embert, hogy megismerje egyéniségét. Megvilágosult elme, a felvilágosodás korán érkezett harsonása. Java verseit tömörség és dübörgő erő, fejlett, eredeti nyelv, lüktető ritmus és fenkölt gondolati élet megnyilatkozása jellemzi. Nyelve ma sem avult. Eredeti költői egyéniség, helye Csokonai mellett volna. A francia változtatásokra írt látomás hat sorát A látó szelleme diktálta. Bosszús tünődés vakító szenteskedőkre - e három vers 1789-ből, az 1848-iki nagy átalakulás idején is hajnali szózat és ma is még emberi világszemlélet bátor kiáltványa. («...valaki a magyar változó ég alatt, Még a szabadságnak híve s ember maradt.») Ma is reménytelen, amivel 1790-ben bíztat: «Higyjük: előbb vagy utóbb diadalmaskodni fog a köz Értelem és akarat...»

E Kassán megjelent versek eldöntik Bacsányi sorsát, állását veszti és Bécs gyanakodva rákancsalít. «Péchy József sárosvármegyei úr» - ilyen úr mindig akad e változó ég alatt - feladja az udvarnak a három év előtt kinyomatott verseket. Egy évvel később e versek juttatják vizsgálati fogságba, mikor Martinovics társait elfogják. Hajnóczy vallja, hogy ismeri Martinovics, hogy egyik igazgatója volt, tudott az ő terveiről. Bár nem tudnak rábizonyítani semmit, kilenc havi fogság után egy évre elítélik. Ismét vers miatt - börtöne falára szénnel írt négy soráért. 1795 augusztusában viszik Kufsteinbe, Verseghyvel. Szabadulása után fellélekzik Bécs irodalmi és művészeti köreiben és melléje szegődik élettársnak a császárváros ünnepelt költőnője, Baumberg Gabriella. (Németnyelvű levelezésüket a Nemzeti Múzeum őrzi.) Politikai lendületek Párizsba sodorják, Marčt - volt börtöntársa - hercegi barátja, de Napoleon bukása ismét megnyitja számára a börtönt. A sorvasztó spielbergi évek után a linzi internáltság a halálig és közös sír az idegen város temetőjében Gabriellával... Az életviharok csitultán még néha zendül verse: «Érzem, s naponként látom azt, Hogy életem végére jár...» Nyelve, ritmusa - mintha Reviczkyt olvasnám. «A ritmus csak szolga, szolgálat a dolga», megáll az Ady-sorok mellett («...vers csak cifra szolga, Hulltommal hullni: ez a szolga dolga».), holott a pongyolább versei közül való. Világszemléleti verseiben teljesedett költő-zsenije, amelynek világító sugárait elködözte a sötétség.

Verseghy, a volt pálos-szerzetes, a pallérozott nyelvű, muzsikás ritmusú Laura-dalok és börtönelégiák újításokért rajongó, szabad szellemű költője, miközben Kotzebuet fordítja az első magyar színjátszó társaságnak, lemásolja a Hajnóczytól kapott Martinovics-kátét. Meg is ismerteti a forradalmi katekizmust a «titkosan nyomtatgató» Landerer Mihály könyvnyomtatóval, Makk Domonkos volt pálosszerzetessel és Juhász János volt premontrei pappal. Halálos ítéletét bizonytalan idejű börtönre változtatják és mivel legutolsónak szabadul az elítéltek közül, kilenc évet szenved osztrák börtönökben. A bilincses rabságban is ír zengő verseket, mint Bacsányi, de a költő-Verseghy mögötte marad az esztétikának. Jelentősebb könyve a Mi a poézis? és Ki az igaz poéta? (Buda, 1793) című «elmélkedése». A Nemzeti Múzeum példánya Bacsányi könyvei közül való, belül saját kézírásával neve: «Batsányi». E névtelenül kiadott munkához kötve találjuk A tiszta magyarság (Pest, 1805) névvel kinyomatott híres művét. A Mi a poézis?-ben a költő és esztéta hitvallását közli. A lábmérték, a hangegyeztetés, a költött képek és a kifejezések szokatlanabb tündöklése adják a verset, továbbá a prózától való különbséget «egy bizonyos belső bélyegben köll keresni», ami «a legfőbb garáditsra emelt érzékeny, édesgető, avagy esztetikabeli erő». E gondolatok szinte megelőzik a mai kritikát.

Verseghy mély lelki életet élt, holott az élet örömeit sem vetette meg: «Pajzán papocska volt és katonai káplán korában megtanulta, mint kell bánni az asszonyokkal» - jegyzi fel Kazinczy. A költő - aki zenész és zeneszerző is - a költői teremtést csak az ihlet, az elragadtatás önkívületes állapotában tudja elképzelni. Az alkotás ily módját találóan jellemzi. A költészet célja az ész megvilágosítása és a szív megnemesítése, de ha a költő csupán érzékeny szép előadásra törekszik, alkotása akkor is költészet, mert így is elmét élesít, szívet érzékenyít és ízlést gyarapít. Már akkor vallotta e magasabbrendű esztétikai felfogást, amelyhez a reakciós irodalompolitika és a maradi irodalomtörténetírás máig sem tudott eljutni.

Emléktábla és mauzoleum... mintha önkéntelenül azt a célt szolgálná, hogy a költők szelleme helyett a nevük éljen. Írásaik új, teljes kiadásának terjesztése, műveik ismertetése igazabb életet hozhatna számukra e tragikus halhatatlanságban.