Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 8. szám · / · FIGYELŐ · / · Fordítások
A
Általánosságban hajlandó az ember gyöngeség jelének tartani, ha az író maga oly kevéssé bízik műve kifejezőerejében, hogy hosszú magyarázó előszót fabrikál eléje. De vannak esetek, amikor tulajdon sokarcú volta kényszeríti az írót, hogy a közönségnek segítségére siessen és kinyissa a szemét. Gondoljunk Shaw kötetes előszavaira. Karinthyt minden komoly munkájában mázsás teherként nyomja a közönség elfogultsága a humoristával szemben, akin mindig és minden körülmények közt mulatni akar, s aki, vesztére, komoly dolgokat is sokszor mond el megdöbbentően szellemes formulázásban. De Karinthy mindennek tetejébe valóban nem is bízik eléggé saját kifejezőerejében. Érzi vízióinak különösségét és nem hiszi, hogy azok - - éppen meglepő és fascináló voltuknál fogva - megmutatnak mindent, amit mondani akart. Segítségül hívja dialektikáját - mintha a tank páncélja mögött ülő géppuska-kezelő nagyobb biztonság kedvéért bicskát is vinne magával. (Ezzel persze korántsem akarom dialektikájának művészi értékét kicsinyelni.)
A
Igen, ismerjük a férfi-agyvelővel táplálkozó, indulatszavakban gondolkozó, értelmileg csak neme útján megközelíthető, égbetörő tornyokat lakássá alakító Oihát - éppen úgy, mint az agyvelővel, karral, szárnnyal ellátott phallust, a Bullokot, aki mindig újrakezdi a torony építését és bullokfölötti sorsnak tekinti az Oihák végzetszerűen megismétlődő pusztításait. Nőgyűlölet? Férfigyűlölet? Embergyűlölet? Egyik sem - bár a könyv utolsó fejezeteiben a háború és a forradalmak legkeserűbb tapasztalásai öltöznek swifti formába. Nem gyűlölet ez, még csak nem is magát az embert - a férfit vagy a nőt - érintő szatira, hanem leleplezése egy nyomoruságnak s egy végzetes hazugságnak: a férfi nemi nyomoruságának s az ebből származó nőkultusz hazugságának. Az előszóíró, dialektikába kapaszkodó Karinthy nem hiszi, de amikor az Oiha-Bullok-képpel megmutatta ezt a nyomoruságot és ezt a hazugságot: mindent megtett, amit tőle, mint művésztől vártunk. Úgy kellene, hogy a többi a mi dolgunk legyen. Ha mégis szükség van az előszóra, az ebben az esetben nem az ő hibája, hanem a mienk.