Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Ma a reggeli mellett belepillantottam egy kicsi könyvbe; Kosztolányi Dezső újra fordította a Romeo és Juliát. Azt kezdtem olvasni. Reggel félkilenckor.
Tíz órakor bejön a feleségem s azt mondja:
- Maga még itthon van? Mit olvas? Shakespearet? Szóval Shakespeare az egyetlen, aki még tíz órakor itthon tudja tartani a Nyugattól.
- Nem Shakespeare, - mondom, - hanem Kosztolányi.
S csakugyan, minden dolgomat kész lettem volna elmulasztani, örömömben, hogy végre olvashatom friss nyelven Romeo s Juliát.
Angolul egy szót sem tudok. Mikor lett volna nekem egy órám tizenöt éves korom óta, hogy idegen nyelvet tanuljak, mikor még ezt az egyet sem tudom... 15? Ma 51!... S ugyanazzal a felboruló ámulattal olvasom a szerelemnek ezt a vad és őrült orgiáját, mint a 15-el... Shakespeare itt mindent leigáz és feléget.
Huszonnyolc éves legény s állítólag nem szerette a nőket. Van is ebben a szerelem-rajzban valami olyan férfias, mint a Michel Angeló Reggelében. Tökéletes anatómia s mégis egy ifjú atléta. De végre látom... Megírtam valaha, hogy a Romeo és Julia szövege a legrosszabb fordítás a magyar nyelvben. Mindig úgy bántott, mint valami brutalitás. Hogy magam kínozzam, előkeresem a régi fordítást, aztán örömmel újra ennek az újnak.
Száz Károlynál:
Tartsd bölcsességedet komasszonyidnak!
Itt semmi szükség rá.
Még ebből a pár sorból is kiérezni azt a drámaiatlan, szófacsaró, keserves nyelvet, amely sohase találja meg az élő hangot az élő indulatra.
Most folytassuk Kosztolányival.
Éjjel, nappal, későn, korán, magamban
És társaságban, otthon, künn, imetten
És alva is, mindig egy volt a gondom,
Hogy férjhez adjam: és most végre itt van:
Egy főnemes, majdnem herceg-családból,
Nagybirtokos, ifjú, pallérozott,
Álmodni sem lehet ennél külömbet.
S e gyatra és nyöszörgő félkegyelmű,
E nyafka báb, azt mondja a szerencse
Ajánlatára: «Nem szeretem őt.»
«Nem kell nekem.» «Túlfiatal vagyok.»
Hát hogyha nem mégysz hozzá, csak ne is menj:
Legelj ahol tudsz, nincs házamba hely:
Gondold meg, én nem ösmerem a tréfát.
Mingyárt csütörtök: tedd kezed szívedre:
Ha itt maradsz, övé léssz s hogyha nem:
Kösd fel magad, koldulj, dögölj az utcán,
Mert akkor rólad leveszem kezem
És isten úgy segéljen, kitagadlak.
Ezt lehet a színpadon mondani!... Ez már őszinte nyelv. Hogy lehet ebben érezni ennek a kornak tirannus apaállatát. Ennek a vadnak száz meg száz gyereke futkos a mezőkön. Csak véletlen, hogy ez az egy itthon van a háznál s törvényes örököse. De a szívében még nyoma sincs annak a gyermek-kultusznak, ami csak századok mulva kapott lábra.
S ez a Shakespeare legnagyobb érdeme s értéke, hogy nyersen tépi az életet, ugy, ahogy körülötte zajlik, fortyog, tombol, tajtékzik. Más világ, mint a mai s mégis ez a modern világ, amelyik csak most van teljesen megváltozóban. A protestantizmus vad viharú világa ez, mikor az egyéniség kezd felszabadulni a feudalizmusban rárakodott abszolút hatalom alól. Julia hősnő és forradalmár. A nő csak háromszáz év mulva lép tovább: csak az emancipált nő mer s tud tenni többet, mint ez a szegény gyermek. Milyen lassan halad előre a felszabadulás.
Az ablakom egy forgalmas utcára nyílik. Kinézek. Fiatal nők sietnek a kora reggeli órában a hivatalok felé. A nők csak most léptek ki véglegesen a családból. Még ezeknek a hivatalba siető lányoknak az anyjai a család háztartási alkalmazottai. Ingyen cselédek. Ha hazulról kimennek, a vásárcsarnokba mennek, hogy a napi ételt összealkudják... Lányaik már pénzkereset után törnek s mással végeztetik majd, mint asszonyok, azt a munkát, ami kicsinyes, letipró és lélekölő. S a villanyoson, míg hivatalba mennek, a fiatal emberekkel a tudatalatti életükről beszélnek.
Valami szimbólikus jelentősége van azonban annak, hogy most kapjuk a tökéletes Shakespeare-fordításokat, Babitstól és Kosztolányitól. Csak akkor éreztem ezt a nagy Shakespeare-benyomást, mikor Babits először felolvasta nálunk a Vihar fordítását. Ez a két fordítás, úgy érzem, aequivalens az eredetivel. S úgy is gondolom, hogy az ember nem fordíthatja le a teljes Shakespearet. Kiki az egyéniségéhez legjobban illő darabokat. Vörösmarty, Petőfi, Arany, Babits és Kosztolányi már tökéletest adtak. Rajtuk keresztül, tisztán a magyar szöveg alapján, pontos képet alkothatunk a nagy drámaíróról, aki egymaga háromszáz évre közölte a reformáción átszűrt emberi mentalistást a világgal.
Szép mult, de hadd jöjjön a jövő. Hadd jöjjenek a jövő drámaírói. hadd építsék a mai embert, fedezzék fel a felfedezhetetlent: a lélek új s újabb életét.