Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 12. szám · / · MARJALAKI KISS LAJOS: ÚJ ÚTON A MAGYAR ŐSHAZA FELÉ
Azok a gondolatok, amelyeket a régészet, Anonymus és a folyónevek tanuskodása alapján kifejtettem, bármilyen újszerűnek, vagy merésznek tűnnek is fel, csak látszólag állanak ellentétben szakembereink felfogásával. A magyar nép két főelemének, az ugor és török rétegeknek összeolvadását talán kivétel nélkül vallják, de az összeolvadás helyét a Kárpátokon túlra, a Volga-Ural tájára viszik. Ezzel szemben én az összeolvadás helyének a Duna-Tisza táját gondolom, ahova az Ural-Don közötti őshazából az ugor-magyarok már a Kr. e. évezred második felében megérkeztek.
A másik eltérés ott van, hogy - szerintem - tudósaink nagyobbik része a magyar vérben, úgyszinte a magyar szókincsben és földrajzi nevekben - mint ahogy régebben a
Össszegezés
Fejtegetésem végére értem.
A kép melyet az általam megjárt új úton láttam, az elmondottakban foglaltatik. Ez a kép még csak vázlat. A benne érintett gondolatok azonban nem hirtelen kipattant, nem múló ötletek. Nem, mert hiszen évtizedes olvasás, tapasztalás és gondolkodás eredményei.
A magyarság eredetéről kialakult felfogásom a mezőnyéki sírmező általam történt feltárása alkalmával formálódott ki nagyjából. S azóta bővebb tanulmányozgatás folytán lett olyanná, mint az előző fejezetekben kifejtettem. Már 1928-ban lényegében ugyanígy foglaltam össze most kifejtett véleményemet. Akkor ezt írtam: Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, húnok előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul beszélő pórnép nem más, mint a Kr. u. századokban
A szarmatákról a Kr. u. I-IV. századból a római történetírók és a Duna mentén talált feliratos kövek sok adatot (latrunculi) megőriztek. E népek az V. században hun uralom alá kerültek, de mint a hunok szövetségesei (miként azelőtt Traján segédcsapatai) Attila harcaiban mindenütt jelen vannak s ott rangban a tucatnyi vazallus nép közül a harmadik helyen következnek. Csak a húnok és gótok előzik meg őket.
A szarmaták a hun birodalom felbomlása után a VI. században, mint szabad népek megint előbukkannak, hogy az avar uralom idejétől kezdve ezen a néven örökre eltűnjenek. De népi mivoltuk, ezer meg ezerre rúgó feltárt sírjaik tanusága szerint (amelyek között a hódító hunok, avarok és turk-magyarok tetemei többnyire csak szórványosan fordulnak elő) nem szűnik meg a VI. században, hanem itt élnek továbbra is váltakozó hódítóiknál mindig jóval nagyobb tömegben. Folytatólagos ittlakásuk kimutatható egészen a XI. századig, amikor aztán a kereszténység uj temetkezési rendje folytán soros sírmezőik megszűnnek.
Népi mivoltuk tehát nem szünt meg és így nyelvet sem cseréltek a rétegben rájuk vagy közéjük telepedett hódítóiktól. A IX. század közepétől kezdve hungari, ungari néven emlegetik őket négy ízben is. Ezek az ungarik nem lehetnek azonosak Árpád honfoglaló törökül beszélő hadával.
Árpád államszervezési elve teljesen azonos a török törzsek állameszméjével, amelyet Germanus Gyula találóan foglal össze. «A törökségnek századok alatt kifejlődött azon faji tulajdonsága, hogy egy vezér, egy dinasztia korlátlan uralma alatt megszervezi a gyengébbet és annak gazdasági erőforrásaira támaszkodva, mindig gyarapítja területét.»
Mintha csak Anonymusból olvasnánk Árpád földadományozását, úgy hangzanak az állameszmét fejtegető Kadatku Bilik török költemény, sorai:
Csapatok bírásához birtokot kell osztogatni...
A magyar őshaza felé vezető úton ilyen képet láttam.
Az új úton látott kép azt mutatja, hogy a magyarság legfőbb eleme, az ugor-alap, Árpád előtt is itt élt e földön, több mint kétezer esztendő óta.
S a másik elem, mely Árpád hódító hadával jött be, nem jött hiába, mert Kelet éltető lelkét hozta magával. Hős Árpád vezér lehelte belé a csendes, lanyha tömegbe a nemzeti géniuszt, mely ezer éven át irányította a háborgó vészek között sokszor hányódó magyar nemzet élethajóját. Ezt a hajót, a magyar államiság hajóját a turáni elem kormányozta, de az olykor rohanó, máskor recsegve ropogó gályát az ugor víz, ez az őselem hordozta a hátán.
A magyar nemzetet főleg ugor vér és verejték tartotta fenn mai napig s ez a szélesebb népréteg tartja fenn a jövőben is.
Bizonyára a História lelke szól hozzánk látnoki lelkű költőnk szavaival, aki ezeket az igéket írta le számunkra örök tanuságul:
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!