Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 18. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Ignotus Pál: KÉT LÁNY AZ UCCÁN
Emőd Tamás és Török Rezső szinműve a Vigszinházban

A szerzők nem nehezítik meg a dolgunkat. Az egyik lány Grätchen-frizurát visel és parasztnapszámosnő-ruhát, azt mondja, hogy hászen! és epedve gondol szülőföldjére - ebből látnivaló, hogy érintetlen. A másik nagy retiküllel a kezében jelenik meg, álltaában charleston-melódiát fütyörészik, ültében szélesen lóbálja a lábát s azt mondja, hogy ijjjen fiatal! - amiből szintén nem nehéz kitalálni, hogy kárhozatos démon. Az ucca lilioma, meg az ucca orchideája. Amikor az épülő bérpalota gerendázata előtt, a tompa gázlámpafényben, a rideg kőrakáson kuksolva egymásra lelnek, összemérik sorsukat s kicserélik életük regényét, megtudjuk azt is, hogy a diabólikus férfifalónő előkelő, dusgazdag család művelt gyermeke, vőlegénye elhagyta, amire ő azzal válaszolt, hogy feljött Pestre elzülleni, itt rövidesen bekerült a rendőri felügyelet alatt álló nők sorába, cinikus lett, fütyül erkölcsre és illemre, bratyizik és gorombáskodik az éjszakai őrrel (mindezt mert csalódott egy férfiban) s kérlelhetetlen következetességgel kántálja a felsőleányiskolai tizpercek amaz esetlenül jasszos zsargonját, mely itt a nagyvárosi éj legsötétebb és legörvényesebb zugainak kísértetiességét van hivatva megeleveníteni. Partnernője viszont árva proligyerek, egy jószagú darab balmazujvárosi kenyérrel a batyújában utazott fel a fővárosba szerencsét próbálni, malterhordólány lett, a cájgkamrában hál, ennek megfelelően olyan választékosan népies és enyhe homorú, mint egy Csepreghy-szindarab, keservesen vergődik a lovagiatlan mérnök és az erőszakos kőmíves udvarlásának Szkillája és Karibdisze közt, de liliomhamvát és liliommodorát nem veszíti el. S a két barátnő vállvetve elindul a nagy úton, mely a malterhordozó lányt a manikürszalonon át a gazdag mérnökvállalkozó hitvesi karjába, az uccai lányt pedig a visszanyert gazdagságba, a visszanyert jómodorba, a visszanyert erkölcsi szigorba és végül a harmónikus házasélet félénken és sejtelmesen felcsillanó reményébe vezeti.

Nem hallgathatok a nagy út nevezetes stációiról sem. Van köztük sikátori kéjtanya, melyben a véres valóságot, az uniformizáltan agyonfestett nők futkosásán s rikácsoló veszekedésén kívül, a tejüveges ajtóablak képviseli, a lirát és stílizáló művészetet pedig az, hogy a butorzat alig különbözik egy átlag-párisi gróf-bankár-szinésznő-bohózat vígszinházi butorzatától. Meg aztán, fínom célzásként a cédák lenge kombinéja alatt dobogó nemes szívre: egy egyszerű szentkép a kopár falon. És olyan fínom pongyola a tizenötpengős nőn, hogy csoda, ha némely gyenge jellemű néző irígyelni nem kezdi Filz bácsit, az éjszakai álidegsokkos gyufaárust, ki mint ágyrajáró világéletét e szolid eleganciájú környezetben töltheti. Ide betoppan s legott eltűnik az ügyvéd ex machina, csak azért, hogy az elzüllött leánynak a szülők megbizásából tízezer pengős gyorssegélyt és havi hatszáz pengő apanázst szavazzon meg; amire végeszakad a mozgalmas környezetrajznak s jönnek a mozgalmas bonyodalmak: a két lány egyazon férfiba szerelmes, a férfi a liliomot választja, de nem akarja feleségül venni, a liliom nem hagyja magát megfosztani tisztességétől, az orchidea nem hagyja magát megfosztani a férfitól, vacsorálni hívja őt, a liliom megszökik a leányvigéccel Bukarestbe, de a Keletinél meggondolja magát, majd nekimegy a Dunának, de az utolsó lépcsőn meggondolja magát, az orchide is meggondolja magát és lemond a férfiról, a férfi is meggondolja magát és lemond a házasságon kívüli szerelemről - gondolom, ezzel mindent elmondtam, ami a történetben feljegyzésre érdemes, és a lélektani magyarázatok közül sem hagytam el semmit, ami a kalandos históriát valószerűvé vagy költőivé vagy jelképes erejévű varázsolhatja. Mégis, mivel telik el a harmadfél óra? Humorral és érzelmes lirával. A lirából már adtam kostolót; ami a humort illeti: - sajnálom, hogy nincs kezemben a szövegkönyv: abból, azt hiszem, statisztikailag mutathatnám ki ezt: - a darab komikumeffektusainak háromnegyed része abból áll, hogy a szereplők "ŕ la Frau Pollak ejtik ki az idegen szavakat, a megmaradt negyed pedig olyan epizódokból, mint hogy az ágyrajáró gyufaárus, kiben szintén nemes szív dobog, nadrágjánál fogva röpíti ki a kinyalt leányvigécet. Mert ne adj Isten, hogy az életrevaló jassz izmosabb lehessen az öreg gyufaárusnál, ha egyszer annak a kebelében dobog a nemesebb szív. Nem, az ilyen újítás itt ugyanolyan stílustalanul hatna, mintha történetesen a parasztdialektusban beszélő nő nem volna érintetlen, a felsőlányiskolai zsargonban beszélő nő nem volna démon s a daliás mérnök a liliom helyett az orchideát választaná.

Igyekeztem tőlem telhető objektivitással elmondani, amit ebben a darabban láttam. Hozzátehetném még, hogy feltünt az előadáson egy új színésznő, az egyik főszereplő, Dayka Margit: kedves, természetes hanglejtésű, imponálóan biztonságos mozgású kis ideálnaiva - pony-típus, mondaná Szász Zoltán - s hogy a többi szereplő, talán az egy Góth kivételével, hiába igyekezett a kínos szerepekben megtalálni a maga hangját. És hozzá kell még tennem, hogy én ritkán éreztem magam olyan rosszul, olyan ideges s még az unalomtól sem enyhített fizikai csömörben, mint ez alatt az előadás alatt. Megvallom, elenyésző kisebbségben maradtam érzésemmel. A közönség és a kritikusok javarészének - s köztük igen előkelő irodalmároknak, kiknek judiciumát és ízlését nagyra tartom - tetszett a darab. Mégis a generációkülönbség tenné? Csodálatos, hogy akivel, harmincöt-harminchat éven aluli, egyébként teljesen különböző gondolkozásmódú, ízlésű, társadalmi állású, foglalkozású nővel vagy férfival beszéltem, abban valamennyiben a magam érzéseire bukkantam. Viszont az idősebbek, csaknem kivétel nélkül, ha nem elragadtatással, legalább is lelkes toleranciával nyilatkoztak a darabról. Volt, aki azt mondta, hogy új Liliom, volt, aki csak azzal kelt a védelmére, hogy kedves, igénytelen... Igénytelen - ezt a szót nehezen értem. Hogy lehet igénytelen az, amit azzal a pretencióval adnak a színészek szájába, hogy esténként harmadfél óra hosszat ezzel kössék le, nemtudomhányszáz ember figyelmét? Igénytelen lehetne abból a szempontból, hogy kizárólag a néző rekeszizmára tör; hogy nem kíván tőle sem meghatódást, sem megrendülést, sőt résztvevő mosolyt sem - szóval semmi olyan érzést, mely által bárkivel s bármivel pozitive azonosítania kell magát. De a Két lány az uccán ebben az értelemben nem igénytelen, kivált első felvonásában nem, amelyet legsikerültebb részének tartanak. Érzelmes-festői jelenetekkel illusztrált propagandairat ez; a kamasz-wunschtraumokban fogant prostituált-romantikának, a szende és üzletes szűz amerikai romantikájának, a filmekből és családi regényekből párolgó morálnak igazolása. Szellemben: különös interferenciája az úgynevezett pikáns rémirodalomnak s a serdülő ifjúság épülésére írt regényeknek; megírásban: különös - és, ha az irodalmi értékét nézzük, fantasztikusan szerencsétlen, - interferenciája egy tehetséges, igazán különbre hivatott író és egy ügyes kabarészerző képzeletének. Igénytelennek legfeljebb annyiban igénytelen, hogy szimpla és értelmetlen. Olyan, ha úgy tetszik, mint egy nagy, forró könnycsepp, mely a hosszúra nyúló nyárutóban gyorsan felszárad az ember arcáról és nem marad utána egyéb, csak maszat.