Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 2. szám · / · Szinházi figyelő
A tündöklő királykisasszony átváltozik szolgáló-lánnyá, hogy így hódítsa meg a pásztorfiút, aki nem is merne máskülönben hozzá közeledni, - ezt a népmesei motívumot modernizálják a francia szerzők ebben az új vígjátékukban. A mese a modern nagyvilági keretben, amelyben mese-volta egészen elhalványul, abszolut valószinűtlennek hangzik s egy sereg újabb valószinűtlenségbe kényszeríti a cselekvényt, de ha ezek a valószinűtlenségek mulatságosak vagy mulatságos dolgok lesznek belőlük, akkor a közönség megbocsát, ahogy mindig megbocsát mindent egy kis mulatságért. Berr és Verneuil pedig ezt szállítják bőségesen. Nagyon értenek hozzá, hogy kell a helyzeteket mulatságosság szempontjából kiaknázni. Az a helyzet, hogy az elkényeztetett, szeszélyes hercegnő - és micsoda előkelő hercegnő! a francia trónkövetelő Brüsszelből repülőgépen szokott az eljegyzési ünnepére eljönni! - megúnva a nagyúri hódolók finom és elegáns udvarlását, ki akarja élvezni a palota és kunyhó romantikáját is, de a félszeg, nyárspolgári tanár úr sehogysem érti meg szerelmes célzásait, olyan értetlenül nézi pápaszemén át a kínálkozását, mint a fatuskó - ez elég arra, hogy egy felvonáson át bőven adjon kacagnivalót a nézőtérnek. S hogy a dolog se túlságosan üres, se túlságosan komoly ne legyen, beleszövődik a «madarat párjával» közmondás bölcsesége. Nem fér egy kalitkába a bagoly a fejedelmi kócsaggal, nem lehet jó szerelem és házasság az esetlen tanár és a finom dáma között, még ha a dáma a saját imaginárius hugának képében, suszterleánynak öltözve meghódítja is a tanárt, ez nem bírja ki a hercegi palotában rá váró nagyuraságot és megszökik a rá nézve kínos elegancia és pompa elől s a hercegnő kénytelen a kunyhó romatikájából visszamenekülni a palotába s visszafogadni vőlegényül a fölényes és elegáns grófot, aki eleitől fogva tudta, hogy ez lesz a vége és segített is ennek a végnek bekövetkeztetésében. De közben a darabba belekerült egy, a francia vígjáték őshagyományából szerencsésen kiemelt és újraformált, alak: a nancyi suszter, akinek boltjában a hercegnő mint elárusító kisasszony vendégszerepelt. Eredendő humorral teli alak ez, a legjobban megfogott és legérdekesebben megmintázott alak, amit sok év óta hozzánk került francia vigjátékban láttunk. A szerencsétlen flótást a rosszulmenő boltjában az aranyhegyek extázisába ejti a bőkezű hercegnő feltünése, de az aranyhegy tetejéről a csődbe ejti le ugyancsak a hercegnő gondatlansága, aki nem is sejti, hogy a tanárral való váratlan eltünése mit jelent a suszternek. Szegény nyavalyás, máskülönben nagyon tisztességes érzésű nyárspolgár kénytelen házasságot ígérni régi elárusítónőjének, aki szabad óráinak szerelmi mellékfoglalkozásából összegyüjtött százezer frankot. Ez a jelenet a tragikomikum határait súrolja, s tetőpontra jut, mikor megtudjuk, hogy még ez a vállalkozás is rosszul sikerül: a város férfinépe tüntető körmenetben tiltakozik a suszterbolt előtt az ellen, hogy a mindnyájuk nőjét egy suszter magának foglalja le és kivonja a forgalomból. A dolgok vége aztán persze megint a népmese optimizmusával van megcsinálva: a suszter kap pénzt a hercegnőtől, a tanár feleségül veszi a hercegnő komornáját, a hercegnő a trónkövetelő karján megy fel a gróffal való eljegyzési ünnepre. Mialatt pedig mindez lefolyik, mindenki jól mulatott, sőt néha nagyon jól, az elmés és intelligens szerzők nem is adták magukat túlságos olcsón.
Az előadásnak nagy meglepetése