Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 1. szám
A csupasz fák csúcsa mint tűk hegye bök be
az Isten a földet hóba és ködökbe
hogy óvja azt a pár maradék plántáját
irtott ki még, s amik a bus tavaszt várják
Milyen szép lehet most ottkünn a mezőkön
bujdosni, mint aki maga van a földön,
s minden lépésénél mögötte, ugy tetszik,
és a szomszéd falu semmivel se messzibb,
Ott még fölröpülne különös madaram
Csak itt olyan alélt és mozdulattalan,
Pedig él: egész nap csirreg a fülembe,
elkezdi, s elhagyja... dalainak selyme
Óh szegény madárhang! hogy leng, száll és szakad
s hogy riad, hogy némul, ha rákezdi a vad
Ki kötötte ezt a kereplőt nyakamba,
hogy ezer arc közt is vakon mint a bamba,