Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ
A tulajdonképpeni dráma ez:
Két férfi meghitt barátságban él egy sachalini deportációs telepen, a közös szenvedésben. A barakkjukban él egy parasztlány, aki az egyiknek szeretője, mindkettejüknek cselédje. A másik férfi is szereti ezt a lányt, de amíg a szerencsétlen állapot tart, eltitkolja szerelmét. Aztán jön egy nagy változás: a forradalom felszabadítja a rabokat s a két férfi a változott állapotban vad dühvel kerül egymással szembe a lányért.
Ez a mag nagy hatásra számított, exotikumával is érdekes burokba van foglalva. A sachalini fegyenctábor, politikai foglyok, a híres tudós és az ezredes bányamunkából jönnek, a vacsorájuk marhafaggyús krumpli, egy kis vaj hozzá már gyanút kelt, ha látogató kopog az ajtón, ideges rémülettel néznek rá, katonák jelentik, hogy aki este tíz után a barakkon kívül mer mutatkozni, ólmot kap a testébe, az elaggott fogoly, aki negyven évi rabság után is bús, hazavágyó nótákat énekel balalajkaszó mellett, a kapitány, aki őrjárat élén az ellene megkísérelt gyilkos merénylet tettesét keresi és meg is találja a volt akadémikus tudós személyében. A merénylet oka: a kapitány is szemet vetett a csinos parasztlányra. Aztán a foglyok halálos izgalma, mikor érezni kezdik, hogy valami történni fog s lázas készülődésük, mikor megjött a felszabadulásuk híre, a készülődés az elutazásra.
A mag érdekes és érdekes a burok is, csak éppen a burok nincs szervesen kinövesztve a magból, inkább csak rá van húzva s ezért nem mindenütt van a kettő pontosan összenőve. Általában itt a különben jól átgondolt, sok szinpadi érzékkel megkonstruált és ízlésesen megírt darab legfőbb baja: nem szerves, nem a karakterek és események kérlelhetetlen logikája vezeti a cselekvényt, hanem az író elgondolása. A kapcsai kívül vannak, nem a belső struktúrájában. Ezért esik abba a két hibába, amelyeken elcsúszik. Az egyik, hogy az egyetlen női szereplőnek, a parasztlány Natasának nem ad igazi reliefet. Öntudatlan, kedves lénynek gondolta el a szerző, olyan parasztlánynak, aki nem talál abban semmi különöset, hogy együtt él az egyik fogollyal, holott nem is szerelmes bele, tetszik neki a csinos, cifra kapitány, parányi előnyökért hajlana is hozzá, de sejtelme sincs a vele egy barakkban élő két férfi helyzetéről, nem is tud rágondolni, hogy mi ezeknek az előkelő, művelt embereknek, az akadémikus tudósnak és a daliás ezredesnek itt raboskodni a fagyos Sachalin szigetén. Kedves, jószívű, hű állat. Ezt azonban inkább csak kimagyarázzuk az alakból, a szerző nem mutatja meg cselekvésben, nem keveri bele aktíve a harcba, meghagyja a két férfi közötti vetélkedés passzív tárgyának. Ezzel pedig elejt egy magától kínálkozó, erős hatáselemet és elejti azt a tükröt is, amelyben a két férfi karaktereit, helyzetét, akaratát legelevenebben lehetne meglátni. A nagy mozgásban hullámzó cselekvény minduntalan elakad, ha a lány szájába van adva a szó.
A másik szervi hiba a befejezés. Az ezeredes és a tudós vad dühvel robbannak össze, már késre mennek, de észretérve, sorshúzásban állapodnak meg. Akinek a fej jön ki, azé a lány, - a másik agyonlövi magát. A sors az ezredes ellen fordul, a tudósra marad a lány, - csakhogy ez nem akar vele maradni, inkább elmegy a kapitánnyal Japánba. A tudós pedig őrülten világgá megy. Csakhogy: drámát nem lehet sorshúzással elintézni, különösen a végkatasztrófát nem lehet a sorshúzás eshetőségére bízni. Csak olyan dolgoknak lehet történni, melyek kényszerűen s csak egyetlenféleképpen történnek, olyan határozottan adódnak az előzményekből, mint a matematikai tétel a premisszákból. Mi lenne, ha a sors ellenkezőképpen dönt? Ép úgy lehetne ugyanaz, mint más. A szerző öngyilkosságba vitte egyik hősét, de megölte a másikat is, mert az ezredes pisztolyának eldurranása után a tudós már elveszt minden érdekességet s hoppon maradása majdnem komikus.
A két hiba szoros kapcsolatban van. Ha a szerző belehelyezi a dráma cselekvényének dimenzióiba a parasztlányt, ha aktív szerepet ad neki és ehhez való reliefet, akkor nem kellett volna a fej vagy írás kétes értékű ötletéhez folyamodnia, a katasztrófát elintézte volna a lány közbelépése. De amilyen cselekvéstelenné tette, a két férfi harca közben megfeledkezett a lányról, akiért a harc folyt. Az ilyen szervi hibák mutatnak rá, ha egy szerző nem belülről, saját indulatából és lelkiismeretbeli mondanivalójából építi ki cselekvényét, hanem tematikusan, merő elgondolásból.
Fazekas Imre eddigi darabjainál a
Csak