Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 23. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: EMBEREK, NE SÍRJATOK!...
E finoman árnyalt portré köré az arcképek egész csarnoka sorakozik, gazdag és pompás galéria, melynek minden egyes képe él. Milyen eleven a Wooten-házaspár skót zsugoriságában és kicsinyességében, vagy Frank Townsend, a vidám villamoskalauz, vagy Bill Lang, az amerikai lélek, kiből a dollárláz sem bírta kiirtani a hitet, vagy Ruth Watson, a hervadt vénkisasszony, vagy a magyar egylet könyöklő, hazafiaskodó vezéralakja, vagy a bevándorlók megannyi típusa, Rozina, a tót cseléd és Karácsonyi Norbert, az iszákos, züllött író, aki nehány pennyért silány ujságírói munkát végez és egyszer - megrázó vallomás - részegen eldadogja, hogy minden hiába. A felemás élet megöl mindenkit. Utcák vannak itt, ahol csak magyarul hallani, de ennek a nyelvnek már nincs zamata, a zománca megkopott, elrepedezett, a színe napról-napra fakul s kiszakítva a közösségből ízetlenné, fénytelenné válik. Elvesztette az élet rugalmasságát. Olykor még kísértetként megjelenik egy-egy régi, talpraesett fordulat, de a szavak már fáradtak. Valami szegényszag árad belőlük. Mindgyakrabban keverednek közéjük korcs formában a közkeletű amerikai kifejezések, az aranyfogú magyar parasztok, kik gramofonnál mulatnak és rádiót hallgatnak,