Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 20. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ
A forgószél, amely Körös Andor regényének figuráit ágról-szakadt falevelek módjára ejti, röpíti, sodorja és táncoltatja körbe ötödfélszáz oldalon, a világháború végső viharzásából süvít elő. Minden irónia nélkül: szörnyű szél, ha meg nem áll. Még témának is veszedelmes. Sőt, annak tán leginkább. Nemcsak mert légőrvénye tele van egy elbukott politika felkavart szemetével, hanem főkép mert ez a forradalmakban és ellenforradalmakban tölcsérező forgószél - máig sem ült el. Ha ijesztő tempójából veszített is, a benne repülő por még mindig szemünkbe vág. Vakít és elvakít, szinte lehetetlenné téve a tisztánlátást, a lezajlott események objektív mérlegelését. Ehhez járul, hogy ami ebben a kavargásban politikum, azt ma csupán
Ilyen körülmények között lehet-e regényíró tollára venni a históriailag tisztázatlan, pragmatikusan ki nem vizsgált félmultat? Azt a hozzánk túlságosan közel eső, meglehetően bonyolult korszakot, amelynek zavartalan áttekintéséhez ma még hiányzik az időbeli
Hagyjuk a kényes kérdéseket. És hagyjuk velük együtt a politikát is, amely legtöbbször csak bajt csinál. Kivált az irodalomban. Sőt, ne keressük most a
A
Hanem itt némi szünetet kell tartani, a parallel futó másik cselekvény hősének előnyomulása miatt. Ez a hős Hübsch Adolf, fogoly katona, civilben hivatalnok, szintén budapesti lakos, nőtlen, ízig-vérig materialista, mindenre elszánt kalandor és talán mondanom se kell: zsidó. Karriérje pontosan egyidőben indul Csongor János erkölcsi süllyedésével. Ugyanaznap délben, amikor Csongor Pöstyénbe készül, Hübsch Adolf megszökik a katonai fogházból, öccse lakásán ulánus-tiszti uniformist ölt, átváltozik Alfons von Herder főhadnaggyá s negyedóra multán már a pöstyéni vonat rokkant tisztjeit dirigálja, mint «felsőbb helyről» kiküldött katonai «megbizott». Így és itt kerül össze Csongorral, valamint a szép szőke özveggyel. Ám Csaczayné körül nem nagy szerencséje van. Az ibolyaszemű démon áhítattal hallgatja Csongor főhadnagy spirituális udvarlását s ügyet sem vet a tolakodó ulánusra, aki ezért galád bosszút forral. Pöstyénbe érkezve, a helyzet így alakul: Hübsch-Herder, a titokzatos kiküldött már teljhatalmu fürdőparancsnok, Csongor fülig szerelmes a «nagy felszabadulás» dúsmellű szimbolumába, Csaczayné pedig a freudi «gátló-komplexumokkal» vesződő szobrászba. A boldog szerelmesek azonban - Isten tudja miért - egyelőre szűziesen megtartóztatják magukat. Szabad nászukhoz megvárják a forradalom kitörését, amikor is a szálló terraszán, süvítő golyók és robbanó kézigránátok pokoli zenéje mellett omlanak egymás karjába. Hajnalban itt talál rájuk Hübsch-Herder, aki a forradalom első pillanatában átváltozott Horvát Aladárrá és a katonatanács elnökévé s miután már előbb sürgönyileg felrendelte Pöstyénbe Csongornét, most az ájultan fekvő szerelmespárt ördögi kacajjal mutatja be neki. Ez aztán a bosszú, hah! De a java még csak alább következik. Hübsch-Herder-Horvát az ájult szépasszonyt egy csendőr segítségével titokban autóra rakja s zsebében a pöstyéni gazdag polgároktól védőrség céljaira kicsalt százhatvanezer koronával, megszökik Budapest felé. A csendőrt, akivel a pénzt megfelezte, útközben lelövi. A még mindig ájult özvegyet pedig, ott, az autóban... De meg kell hagyni: ezt a kényes jelenetet a szerző rendkívül diszkréten kezeli. Inkább érezteti, mint leírja. Nos, másnap Horvát Aladár már pesti városparancsnok, Csaczayné viszont politikai kém, «azsan provokatőr» lesz «Médi» néven. Ime, a forradalom mindent és mindenkit átalakító ereje! Hanem mi történik közben Csongorékkal? A beteg szobrászt felesége, Botos és Irma pár nappal később visszahozza a fővárosba, egy részeg, duhaj katonákkal zsúfolásig tömött vonaton, hajmeresztő kalandok közepette. A katonák erőszakot követnek el a «polgári» nőkön, lelövöldözik a vonat tetején kuporgó utasokat, a megbecstelenített asszonyok örjöngve ugranak ki a vaggonokból stb., s Csongornét is csupán Botos találékonysága menti meg a fenevadak éhes vágyától. Mint kitünő pszichológus ezt a kínálkozó pillanatot használja fel titkolt szerelme bevallására, a beléje szerelmes Irma jelenlétében. (Mégis, minden túlzása és lélektani abszurditása mellett, ebben a zolai «utirajzban» van sok drámai láttató-erő, fojtott hév és lendület.) Pesten aztán Csongor hónapokig nyomja a betegágyat s mikor jobban Lesz, szerelme - úgy látszik - teljesen kihült felesége iránt, egyre csak az eltünt szép özvegy után sóvárog. Az asszony közeledését ridegen visszautasítja. Egy éjszaka nem bírja ki tovább otthon, megszökik és kószálni indul a forradalmi főváros elhagyott uccáin. Kifosztják, levetkőztetik, majd rendőrök viszik be félőrülten az Astoriába, egyenesen Hübsch-Herder-Horvát városparancsnok elé, aki nagylelküen ráadja drága bundáját és hazaküldi. Hamarosan megtudja azt is: mi lett Csaczaynéból, mire végkép kiábrándul a «nagy felszabadulásból», az egész forradalomból s ellenforradalmi összeköttetéseket keres. Közben elkövetkezik a kommün. Horvát Aladár visszavedlik Hübsch Adolffá s mint a terrorfiuk parancsnoka, agyonlöveti a saját édes öccsét. Ezalatt a vegetáriánus tanársegéd összeköltözik az érte epedő Irmával, beleszeret és nőül veszi. Végül a nejéhez bünbánóan megtérő Csongornak még egy gyermeke születik, ami tökéletesen helyrebillenti kizökkent lelki egyensúlyát s már csupán a bibliai kompozíció rögeszméje kísérti a viharos multból, de az is megtisztulva, kialakultan, a közeli megvalósulás stádiumában. Hogy a Forgószél többi áldozata hol, merre végzi, arról talán egy másik félezer oldalas regény lesz hivatva tájékoztatni a kiváncsi olvasót...
Mindebből nyilvánvaló, hogy a szerző azt kívánta megmutatni: mikép fordította ki a forradalom forgószele önmagukból az embereket s mikép sodorta őket feneketlen mélységek fölé. A nagy és izgató metamorfozisból azonban semmit sem kaptunk. A
És mégis, a Forgószél, kiáltó tökéletlenségei ellenére sem tehetségtelen író erőfeszítése. Első regény, fiatalember kiforratlan és egyenetlen munkája; de lépten-nyomon akadnak részletei, amelyek komoly kvalitásra vallanak. Egy-egy helyzete, önmagában, jószemű és biztoskezű détail-rajzolóról tanúskodik. Némely fejezete messze fölölmulja az egészet. A vonatablak négyszögében elugró alkonyi tájék, az őszi erdő, a forradalom éjszakájának tumultuózus képe, az utazás, a hálószoba sötétben lejátszódó, hangtalan drámája: mindmegannyi gyöngyszem a szörnyű kavicstengerben.
Körös Andornak van írói fantáziája, kifejezőképessége és szuggeráló ereje, csak bánni nem tud még vele. Fiatalságának heve: maga a kritikátlanul áradó szertelenség, fegyelmezetlen mohóság. Meg kell tanulnia, hogy nem lehet mindent egy mondatba zsúfolni. S talán nem is érdemes -