Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 21. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő
Muszáj lírikusan kezdeni. Az ember lemegy a gutgesinnt beállítottságával, valami puha jutalmazó szándékkal, hogy íme dicséret a megfeszített munkátoknak, a sokhetes adminisztráció verejtékes kínlódásának, a kezdeményezés ezer hallgatóra szóló vitalitásának, aztán két óra alatt learatja a vajmi-sovány termést és az este mérlegéül az a kesernyés szájíz marad, mely az ironizálásra kevésbé hajlamosaknál szomorúsággal elegy.
Hallottunk muzsikát: kellemesen szomorkás, őszies hangulatú andantét egy vonósnégyesből, (Szabó Ferenc) trémázó hegedűssel invenciózus szonátát, amelynek lendületét minduntalan megakasztják a zenei elmélkedés bágyadtan korszerű intervallumai, (Kadosa Pál) többé-kevésbé érdekes zongora-darabokat, amelyek közül Szelényi István szonátája a legérettebb munka, Weisshaus Imre a darabok előadója viszont kitűnő zongorista. Förstner Magda táncgroteszkjei ezzel szemben úgy emlékeztetnek Valesca Gertre, mint mondjuk Liliencron terzinái a Divina Commediára.
Az este gerincét természetesen verselőadások képezték. S itt önként felmerül a kérdés, mik azok a belső okok, melyek a költőket és műveiket az együvé tartozás kiolthatatlan érzésével egy előadóestére terelték össze? A művészeti ideál, avagy netán a világszemlélet közös volta? Ezt is, azt is nehéz volna megtalálni - de fölösleges is. Marad a középszerűség csapatban járó összetartása.
Kivétel persze Remenyik és - Palasovszky.
A kétségtelenül nagytehetségű Remenyiknek egyik írását egy bájos arcú kislány fejezte le az ártatlanság angyali kegyetlenségével, míg "Bizarr históriája" a szavaló-orchester fölösleges apparátusában sikkadt el.
Palasovszkyban van valami a Savonarolák lázas, szuggeráló fajtájából, sápadó arcán a két látomásos szemével, papos kenetben úszó hangja olykor hisztériásan átizzik - őbenne hitté vált, ami a többiekben csak racionális eltökéltség. Kétségtelenül egyéniség, akinek modoros maszkján minduntalan átüt valami heves lírai pazarlás: igazán kár, hogy ez az "alle Kräfte dargeboten" a betegség talajából táplálkozik.
A szavaló-orchester - amelynek kollektív feladata az volna, hogy a karének szuggesztivitásával közöljön humanisztikus vagy szociális érzéstartalmakat - másodszor Tamás Aladár unalomba fulladt tánc-víziójában bukott meg, amelyhez annyira nem illik nyersebb és vaskosabb kifejezési eszközeivel, mintha vaspalackba rózsavizet öntenénk. Aránylag kellemesebben hatott Pápa József két verse: a második ügyes persziflázsa a hagyományos mesének. Kiss Hugó viszont éppen nem szerencsésen választott, álkomikus, álmély versekkel szerepelt, "ölelés - halál - hinta-palinta - változás - isten" - így énekel s e robusztusan egyszerű szavak asszociálásával hatalmas távlatokat szeretne nyitni, azonban a távlatok nem hagyják magukat.
Az este egyetlen "kollektív" fegyverténye Wladimir Majakovszkijnak, ennek a whitmanni talajból kinőtt lírai Kraftmenschnek munkáskórusa volt, mely ezúttal is a szocialista agitáció hatásos eszközének bizonyult.