Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 12. szám · / · Figyelő · / · Ignotus: Apponyi és Rákosi
Szeretem magamat idézni - ezzel próbálom ki, hogy még megvagyok-e. Tehát: én írtam egyszer, régen: "kilencven évet élt - milyen egoista lehetett!" Egoistán itt nem kell szívtelent venni, csak olyat, aki nem veszi a dolgokat szívére. A Károlyi Mihály emlékiratainak egyik képe - ahol az októberi forradalom másnap reggelét írja le -, a hogy a régi s az új világ primipilusai a kialuvatlan Hadik Jánosnál gyűlnek össze: valamennyien gyűröttek, szürkék, megviseltek, csak Apponyi hajtja le bár bánatosan, de frissen és rózsásan, nyilvánvalóan kialudva, szép fejét... Rákosi Jenő sem volt soha az a fajta ember, ki bármi saját vagy mások dolga miatt nagyon is ette vagy emésztette volna magát. Egészséges, jó gyomrú, rendes idegzetű emberek mind a ketten, ki már azért is szeretnek élni, mert másokra sem kár, hogy élnek, s mert életüknek minden perce élet, mivel munka vagy cselekvés.