Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 12. szám · / · Figyelő
Maria Orska nem az a nagy német színésznő, akinek Budapesten felfedezték. Itt, a Wedekind "Musik"-jában nagyon szerencsés első fellépése volt, és a mi gyorsan lelkesedő közönségünk és kritikánk nem mérte le kellőképpen, hogy a hatásban mennyi része volt a kitűnő szerepnek, s gyorsan legelső helyre állította Orskát - véleményét persze másnap már restellette revideálni -, pedig Orska igazán rendkívüli a "Lulu"-ban volt - a "Carussel"-ben pedig megint belement a magára vett Orska-rajongásba -, pedig ebben a szerepében a művésznő határozottan gyenge.
Nem nagy egyéniség, bár rendkívüli a technikája, s beteges érzékenysége bizonyos pontokon a kieszelését megrendítő érzéssé tudja hirtelen átváltani. Az idegkimerültség, mint színjátszási eszköz - érdekes jelenség. De hasonlít ahhoz az alkoholistához, aki részegségében a saját hazug történetén annyira meghatódik, hogy igazi, keserves könnyeket sír. Orska a "Musik"-ban annyira meg tudja hatni - és siratni - saját magát, hogy alakítása az igazi nagy élmény hatását teszi. De ezt a szerepet más is játszotta már ilyen hatással. Például Kamilla Eibenschütz, akiért kár, hogy letűnt a német színpadról.
Ismétlem, Orska nem a legelső német színésznő, sőt ahol pontosan lemérik a tehetség fajsúlyát - ott őt Höflich, Bergner, Dorsch, Roland mögé teszik. De bizonyos területeken - specialista. Wedekindet senki sem tudja úgy játszani, mint ő.
Mert ő maga a wedekindi figura: a jelentéktelen, öntudatlan, de rejtett erotikus erőinél fogva a férfiakra mégis pusztítást jelentő nő. Hiszen az a geniális például az Erdgeist-ba, hogy minden előkészület, minden magyarázat, minden pszichológiai megfejtés nélkül egyszerre csak ott áll Lulu, úgy, ahogy az Isten - vagy a költő - megteremtette, és semmi mással, csak kizáróan lényének, igazában szexualitásának vonzásával viszi végbe maga körül azokat a rombolásokat és őrjöngéseket, amikről ő maga nem is tehet, sőt jóformán alig tud róluk. Ha Wedekind mást nem csinált volna, csak azt, hogy ezt a típust színpadra érzékelte - akkor is a világ klasszikus költői közt van a helye -, s ha Orska mást sem tudna, csak hogy ezt az elképzelést ily elevenen testté teszi -, akkor is jelentékeny és feledhetetlen, mert ebben specialista, és mert felfedező, rávilágító, magyarázó.
Wedekind szerepben. Másban nem. A Carussel-t - ha ugyan érdemes a darabról és a szerepről beszélni - nemcsak félrejátszotta, hanem megmutatta egyénisége gyengeségeit is - túlzásait, melyet igazi nagy színésznő nem követhet el, a stílus sajátságos keverését, mikor egy könnyű bohózatból egy helyen tragédiát csinál - s mikor valódi párizsi gamin akart lenni -, akkor egy szemtelen berlini macska volt. És mentől inkább párizsinak akart mutatkozni - annál inkább berlini - sőt pesti lett.
Az ilyen tehetségek nem turnékra valók - bizonyítsa bár a kasszasiker az ellenkezőt. Az ilyenfajta talentumoknak erős rendező keze alatt s abban a vonalban kell maradniok, ami leginkább megfelel képességeiknek. Orska a Bernauer berlini együttesében Wedekind szerepekben - páratlan. Érdemes volt érte Berlinbe utazni. De ha kiszáll az ilyen fészekből, s mint nagy művésznő a saját lábán jár - ha szerencséje van, s tűrhető együttes körülötte -, mint Pesten történt -, akkor feltűnik és meglep különös talentumával - de talajvesztetten imbolyog, ha kísérletezik, s letér arról az útról, mely neki rendeltetett. Ő ezt saját maga tudja a legjobban, s azért ámult el annyira, mikor az első estén a siker maximumát kapta.