Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 21. szám · / · Pikler J. Gyula: A pénz vásárlóereje és az infláció
Feltéve azonban, hogy mindazok, amiket kifejtettünk és megállapítani próbáltunk, helyesek és helytállók, még mindig fennmarad az a kérdés, amelyet gyakran hallani a hivatalos hamispénz-gyártás elleni tiltakozásokkal szemben, az a kérdés, hogy mit tegyen a kormányzat, ha bevételei elégtelenek és kiadásai nagyok és hogy általában mit tegyen a kormányzat hirtelen és nagyméretű szükségleteknek, mint pl. egy háborúnak a felmerülése esetén?
Ami a kérdés első részét illeti, az egyenesen erkölcstelen. Ugyanezzel a kérdéssel felelhetne ugyanis a közvádlónak egy olyan magánegyén is, aki a bevételeivel nem tudta fedezni a kiadásait és aki ezért pénzhamisításra adta magát! Ne felelje erre senki azt, hogy más a magánmorál és más az állam erkölcse. A morálnak ez a kétfélesége, az, hogy más erkölcsi mértékkel méretnek a kormányzóknak, mint a kormányzottaknak a tettei, a legvészesebb és a legerkölcstelenebb jelensége a társadalmi életnek. Kétféle erkölcs közül vagy az egyik rossz, vagy mind a kettő rossz, de nem lehet mind a kettő jó és semmi nem demoralizálja úgy a kormányzottakat, mint az államnak, illetve mint a kormányzóknak ez a másféle, a tőlük (a kormányzottaktól) követelttel homlokegyenest ellenkező erkölcse.
Ebben a válaszban benne fekszik a válasz a kérdés második részére is. A válasz a kérdés e részére is nagyon egyszerű, nagyon becsületes és nagyon brutális. Hirtelen és nagyméretű rendkívüli szükségletek esetén nyúljon a kormányzat bármilyen erőszakos, de nyílt és bevallott eszközökhöz, mint ezt az angol kormányzat tette a háború folyamán a, nagy egyenes adókhoz, vagyondézsmákhoz, kölcsönökhöz és kényszerkölcsönökhöz stb., úgy ahogy a polgároknak az életét és a testét veszi kényszerítően igénybe ilyenkor, egyszóval segítsen magán mindennel, de ne segíthessen magán azzal az erkölcstelen eszközzel, amely aláássa és megmérgezi a közgazdasági életet, a polgároknak a gazdasági erkölcseit és a békéjét is, amely megadóztatja észrevétlenül a legszegényebbeket a legtehetősebbek hasznára és amely aláássa és megmérgezi végül magának a kormányzatnak is a legféltettebb kincsét: magának a kormányzásnak az elvét és az erkölcsi tekintélyét [*] és iparkodjék a kormányzat, ha már erre a lejtőre lépett, megállni és tovább nem menni ezen a vészes úton, megállni inkább ma mint holnap, mert holnap még nehezebb lesz megállni mint ma és mert ellenkező esetben teljesen összezúzva fog végül leérni a lejtő aljára úgy a pénzszerkezet, mint a gazdasági élet, mint a kormányzási elvnek a tekintélye általában.
Ami pedig a jövőt illeti: tanuljunk a múltból! Az össze-vissza hasadozott régi kocsikat újra össze lehet tákolni, de a régi vágányokon újabb veszedelmek nélkül nem lehet velük tovább haladni. A változott és új idők változott és új rendszereket igényelnek.
[+]
[*]